Hírek Kipában vett részt az amerikai nagykövet szédervacsoráján a Jobbik elnöke, a Mazsihisz vezetője a szemébe mondta, hogy nem akar vele találkozni

Gyöngyösi Márton 2012-ben még arról beszélt az Országgyűlésben, hogy listázni kellene, hány olyan zsidó származású ember van a parlamentben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Meglepte a Mazsihisz elnökét, hogy a Jobbik elnöke is részt vett az amerikai nagykövet által rendezett széderesti vacsorán. Erről a Népszava ír.

A nagykövetség által közzétett fotókból derült ki, hogy Gyöngyösi Márton kipában foglalt helyet a résztvevők között, ami azért meglepő, mert 2012-ben még arról beszélt az Országgyűlésben, hogy listázni kellene, hány olyan zsidó származású ember van a parlamentben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent az ország számára.

Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége hírportáljának arról beszélt, hogy csak a helyszínen vette észre, hogy a Jobbik elnöke az amerikai nagykövet mellett kapott helyet. Nem akart botrányt kelteni, ha a rendezvény elején feláll, az sértés lett volna a nagykövet számára.

A vacsora után azonban odament Gyöngyösi Mártonhoz, és azt mondta neki, hogy továbbra se számítson semmilyen reakcióra, a Jobbiktól ugyanis hetek óta keresik személyes találkozóra.

1681379069822.png
 
( + Ízlésről beszél egy műanyagszékben ülve, s hüledezve néztem a berendezést a további műanyag székekkel ... = stíluskatyvasz és ízléstelenség, avagy mi lehet "az érték" egy ilyen embernek?)
Ezt a Demetert borzalmas palinak tartom, de a széket meg kell védenem. :D

Kérlekszépen, ez a világhírű designer Philippe Starck nem feltétlenül olcsó műve.
Szerintem jól néz ki, de nem passzol a fabútorokhoz.

Svájcban csak 7.7% az ÁFA
 
Demokratikus orszagokba csak akkor kell vizum ha a beutazok nagy latszamba nem mennek haza. Ezert vezettek be a vizumot. Usa nem Eus orszag, ahol barmelyik Eus orszagba vizum nelkul lehet le fel utazgatni. Azt hinne az ember 27 orszagba elhet utazhat dolgozhat barmelyik magyar es megis Usaba akarnak menni oda amit reggeltol estig szidnak mint a bokrot. Vizat kerni abban az orszagban szokas amenyik orszag utlevelebe akarod a visat.
Ne csodalkoz hogy probalnak szigoruak lenni mert tobb mint 10 millio illegalis tartozkodo van az Usa teruleten.
Rengetegen a legalis utat valasztjak es bevandorolnak hivatalosan.
Sajnos, az első mondatodat cáfolnom kell. Az unokahugom a férjével gond nélkül megkapták az Estát, ők mindketten Mo-n születtek. A 4 éves kislány miatt mégsem tudnak eljönni a diplomaosztóra, mert ő Münchenben született. Józan paraszti ésszel is belegondolva, elég esélytelen lett volna, hogy éppen a 4 éves marad kint egyedül, miközben mi mind egytől-egyig visszajövünk.
 
Ezt a Demetert borzalmas palinak tartom, de a széket meg kell védenem. :D

Kérlekszépen, ez a világhírű designer Philippe Starck nem feltétlenül olcsó műve.
Szerintem jól néz ki, de nem passzol a fabútorokhoz.

Svájcban csak 7.7% az ÁFA
Nem a székkel volt bajom, mégcsak nem is az anyagával, igaz nem vagyok műanyagpárti, hanem azzal, amit Te is írtál: nekem az ízléstelenséget a "nem passzol" adja.
Ráadásul még a fabútorok sem illenek egymáshoz.

Én gyönyörű bútorok között nőttem föl, bár nem volt a családom gazdag. Csak a jóízlés fontos volt a felmenőimnek, akár egy székről, akár egy terítékről volt szó egy családi ebédhez.
Nekem egy ilyen környezetről süt az igénytelenség. Illik a megszólalásaihoz is.
 
Svájcban csak 7.7% az ÁFA
Azt is meg tudod mondani, hogy Svájcban hányan dolgoznak "zsebszerződéssel"? Mármint hogy a bérük hivatalos részét a minimál- vagy garantált bérminimumon bankszámlára utalva kapják, a többit meg csak úgy, minden papír nélkül a zsebbe, adó és járulékmentesen?
Magyarországon az állami alkalmazottakon kívül nem sok olyan dolgozó lehet, akinek valóban csak annyi az éves jövedelme, mint amennyit az adóbevallásában feltüntet, és ami után szja-t fizet.
Amíg ezen nem tudnak/akarnak változtatni, addig marad a magas áfa, az egyetlen "igazságos" adónem, ahol mindenki annyit fizet, amennyi a fogyasztása.
 
Ez csak a te feltetelezesed, minden alkalmazott legyen az autogyari Tesco vagy kisebb nagyobb uzemek ott be vannak jelentve az emberek. BKV vasut, oktatas egeszsegugy kutatok szinte mindenki. Regen volt hogy a sarki boltba felet hivatalosan a masik felet zsebbe kaptak a fizetesuket a dolgozok. A KSH adatait nezd meg hanyan is dolgoznak
Lehet hogy egy gyerek felvigyazo, vagy bejarono nincs bejelenve de ez a munkavallalok nagyon kis %-a.
 
Könyvelőirodában dolgoztam, van fogalmam arról amiről beszélek. Tesco? Még a biztonsági őr, aki a kirakatban áll, az sincs bejelentve, vagy ha nyugdíjas, akkor részmunkaidőben!
Még az adóhivatalnál bejáratánál szolgálatot teljesítő őrző-védő cégek is buktak meg fekete foglalkoztatással. Pedig ha valakik, akkor ők igazán a kirakatban állnak.
Pékség, ahol napi szinten sütöttek/sütnek kenyeret, egyetlen hivatalosan bejelentett alkalmazott a tulajdonos volt! A pékek és eladók mind 4 órások, vagy "cselédkönyvesek"!
Cipőgyártás? Meg kellene nézni, hogy egy dolgozó egy pár cipőt hány munkaóra ráfordítással tud legyártani, és az értékesített késztermék számából lehetne következtetni, hogy valójában hányan is dolgozhatnak a bekamerázott magas kerítések mögött.
Sokan és sokat dolgoznak a magyarok, az nem is vitatható. Csak bejelentési és adófizetési morállal van gond. De azzal nagy. Egyre többen mennek nyugdíjba, és szembesülnek ennek összes hátrányával.
 
Nos ez nem oly egyszerű. Említettél egy nagy multinacionális céget.....a legtöbb helyen nem a vállalat alkalmazottjai a biztonságiak, a kertészek a kiszolgáló személyzet stb. hanem az adott cég szerződést köt a megfelelő képesítésű KÜLSŐ vállalkozókkal akik biztosítják a szakember keretet. Vagyis az adott cégnek szinte semmi rálátása nincs arra hogy az általa bérelt dolgozók mennyit és hogyan kapnak fizetést vagy egyéb juttatásokat.
Hiszen pl: ha cipőt gyártok akkor nem azzal foglalkozok hogy a dolgozókkal festetem ki az irodákat azok azért vannak hogy dolgozzanak.
De, abban igazad lehet hogy ezek a vállalkozok nem biztos hogy a fehér gazdaságot erősítik.
 
Azt is meg tudod mondani, hogy Svájcban hányan dolgoznak "zsebszerződéssel"? Mármint hogy a bérük hivatalos részét a minimál- vagy garantált bérminimumon bankszámlára utalva kapják, a többit meg csak úgy, minden papír nélkül a zsebbe, adó és járulékmentesen?
Magyarországon az állami alkalmazottakon kívül nem sok olyan dolgozó lehet, akinek valóban csak annyi az éves jövedelme, mint amennyit az adóbevallásában feltüntet, és ami után szja-t fizet.
Amíg ezen nem tudnak/akarnak változtatni, addig marad a magas áfa, az egyetlen "igazságos" adónem, ahol mindenki annyit fizet, amennyi a fogyasztása.
Ezt itt nem csinálják. Nagyon megbüntetnék a vállalatot, a nem befizetett nyugdíj részükért.
Az adóhivatallal lehet beszélni. Az állami nyugdíjkassza a falhoz állít.

Viszont az építkezéseken, a vendéglátó és a mezőgazdasági ágazatban dolgoznak feketén,
az mellett, hogy, szigorú az ellenőrzés. Az építészek szakszervezete erős. Az elmúlt négy év alatt kétszer is tüntettek Zürichben különböző követelésekért.

A ZALANDO kibérelt a belvárosban egy 5 emeletes áruházat, amit teljesen átépítették belűlről.
Amikior a szakszervezet kiszúrta, hogy a spanyolból hozott munkásoknak csak 1000-2000 Frankot fizetnek, azonnal leállítatták az építkezést.
Az itteni minimál orabér 19-23 Frank között mozog, "Vármegyétől" függően.

Sok szolgáltató vállaltnál a költségtérítés a divat.
Volt feleségem egy menő vagyonkezelőnél dolgozott.
A jeans megvolt tiltva. Havonta 300 Frank plusz pénzt kaptak ruhára,
amit nem kellet megadóztatni.

Én mint ügynök havi 800 Frankot kaptam, ami az ebédet, a telefont, kocsi ápolást és parkolási díjat fedezte.

Jól hangzik, hogy nem kell rá adót és a nyugdíjbiztosítást fizetni,
de ha az ember 65 lesz hiányzik.

A vállalat sokat nyer vele, mert ők sem fizetnek a nyugdíjkasszának.
-------
18 és 16 ezer építőmunkás tüntetett ebben a pici belvárosban.
Egy kis részletet megörökítettem.

Utoljára módosítva:
Nos ez nem oly egyszerű. Említettél egy nagy multinacionális céget.....a legtöbb helyen nem a vállalat alkalmazottjai a biztonságiak, a kertészek a kiszolgáló személyzet stb. hanem az adott cég szerződést köt a megfelelő képesítésű KÜLSŐ vállalkozókkal akik biztosítják a szakember keretet.
Mondjuk egy kisboltnak nincs is biztonsagi őre, bérelt takarító személyzete...
Vagyis az adott cégnek szinte semmi rálátása nincs arra hogy az általa bérelt dolgozók mennyit és hogyan kapnak fizetést vagy egyéb juttatásokat.
Viszont a szerződesük úgy lett kalkulálva, hogy az adott cégtől annyit kérnek, hogy azt lefedje.
A cégnek meg azert éri meg kiszervezni (leanykori neven outsourcing), mert igy költségkent, raadasul dologi kiadaskent szamolhatja el éj nincs eü, nyugdij, munkavallaloi járulek meg kutyafüle hozzajárulas levonás és főként nincs vele adminisztrációs teher.
Ezt mondjuk a Coca cola fejlesztette tökélyre. Kevesen tudjak, hogy a magyarorszagi reszlegük kevesebb mint 60 emberből áll. (És szamitogépük, fenymasolojuk,.. sincs egy darab sem. Mindet bérlik. Nincs tárgyieszköz nyilvántartás, eszköz értékcsökkenés követés....)
Hiszen pl: ha cipőt gyártok akkor nem azzal foglalkozok hogy a dolgozókkal festetem ki az irodákat azok azért vannak hogy dolgozzanak.
Már, ha van rá keret...
De, abban igazad lehet hogy ezek a vállalkozok nem biztos hogy a fehér gazdaságot erősítik.
De meg a szürkét sem!
 
Gulyás Gergely a Hír TV-ben vasárnap este, és két ponton is kritizálta David Pressmann amerikai nagykövetet, aki szerinte hibát követett el, amikor meghívta széderestéjére a Jobbik elnökét is, a korábban súlyosan antiszemita kijelentéseket tett Gyöngyösi Mártont.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Pressmannek egyszerűbb lenne elnézést kérni azoktól a zsidó vezetőktől, akik a helyszínen szembesülhettek azzal, hogy Gyöngyösi is a meghívottak között van.
(ez tényleg furcsa hogy miért hívta meg)
 
Gyöngyösi Márton:​

Deutsch Tamás fideszes képviselőtársam annyira megsértődött azon, hogy az amerikai nagykövet engem hívott meg ünnepi széder vacsorájára, hogy levélben kezdett panaszkodni az Európai Parlament előtt, és kritizálni Pressman nagykövet urat.
Most levélben válaszoltam neki.
☝Mindenki megválaszthatja a barátait és a politikai programját.
✅Az én programom az egymás iránti tisztelet programja, egy európai, demokratikus és szabad Magyarország programja.
❌Deutschnak és fideszes haverjainak programja pedig a propaganda, a viszály szítása és fenntartása, valamint az orosz érdekek maradéktalan képviselete. Épp úgy, ahogy elődeiknek 1956. november 4-én.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,619
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére