Hírek Kiszáll az előválasztásból a Civil Választási Bizottság, ha Karácsony és Márki-Zay együtt indulnak

Kizártnak tartom jogászként, hogy egymás mellett szerepeljenek a szavazólapon. Ez megcsúfolása a versenyszabályoknak!
Így értékelte lapunknak Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter együtt és nem egymás ellen, illetve Dobrev Klára ellen indulnának miniszterelnök-jelöltként az előválasztás második fordulójában.
Mint ismert, hosszú vajúdás után a hegyek csak egy egeret szültek, miután Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter úgy döntöttek, egymás mellett szerepel majd a nevük a szavazó lapon. Ezt a döntésüket Hódmezővásárhely polgármestere ma reggel meg is erősítette.
Magyar György az Alfahírnek nyilatkozva elmondta, a két jelölt döntése után egyeztetett a Civil Választási Bizottság tagjaival és a leghatározottabban tiltakoznak az ellen, hogy Karácsony és Márki-Zay menet közben változtatnák meg a játékszabályokat.
Ez ugyanaz lenne, mintha egy futballmeccsen megállítanák a játékot és közölnék, hogy mostantól kézzel is lehet focizni. Ez így nem megy! Tehát politikailag, kampányértelemben, vagy a választói szándék szempontjából dönthetnek úgy, hogy együtt akarnak működni, írhatnak közös programot, új alkotmányt, vagy bármit, de azt, hogy a szavazólapon egymás mellett legyen a nevük feltüntetve, ezt a játékszabályok kizárják
- hangsúlyozta Magyar György, aki szerint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter elképzelése nagyon rossz üzenet az előválasztást támogató választóknak és a hat ellenzéki párt konszenzusos megállapodásának.
Ha ez a kezdeményezés mégis átmenne az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) pártdelegáltak által működtetett testületén - amit én kizártnak tartok, mert hatpárti konszenzus kell, tehát nem lehet 4-2 arányban dönteni -, akkor mi a Civil Választási Bizottság nem fogunk ebben részt venni, mert ez az előválasztás gyönyörű intézményének a megcsúfolása, tönkretétele, nevetségessé tétele és a választói akarat semmibe vétele
- jelentette ki Magyar György hozzátéve, hogy a választó tud jutalmazni, de tud büntetni is.

A Civil Választási Bizottság elnöke szerint, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter az előválasztást teszi kockára, ha ezt a formáját választják a megmérettetésnek a második fordulóban.

mgy01.jpg
 
"... Ez ugyanaz lenne, mintha egy futballmeccsen megállítanák a játékot és közölnék, hogy mostantól kézzel is lehet focizni. Ez így nem megy! "

Maximálisan egyetértek.
Miért a szabályok, ha nem vonatkoznak mindenkire?
Ha Szájer fütyül a lezárás szabályaira, és elmegy olyan programra magyar EP képviselőként (!!!), ahová nem lehet (s a magyar újságírás zöme ebből csak a szexpartit emeli ki!!), ha Orbánék ott lépnek át még a saját maguk által megszerkesztett képlékeny jogi rendszeren, ahol nekik tetszik, akkor pláne tilos az együtt megalkotott és elfogadott szabályokon menet közben változtatni.

Kártyázni is úgy ülünk le, hogy ha játszma közben nem változtatunk azon, mi az adu.
Orbán ezt tette - ránézett a lapjaira, és közölte, hogy más az adu.
S volt olyan balga sok politikus, hogy azt gondolta, így is legyőzhető.

Csakhogy a szabályokat nem véletlenül kell közösen meghozni, s aztán mindenkinek betartani.
KRESZ-t, adózást, emberi jogokat érintőt stb.
Mindenkinek.
 
Senki nem allitotta hogy akar az egyik akar a masik szavahiheto megbizhato lenne.
A Dk program pontjaibol allapodik meg a MArki Karacsonnyal. MAr az elejen unfranko 100% elkotelezett fideszes hogy is cserel 180fokot? ezek jellembeli hianyosagok.
Soha nem hiszek olyan embernek aki igy csereli az ideologiakat mint az alsogatyajat.
Semmire nem alkalmas, ha nem a hatalom erdekli oket akkor mi?
Karacsonyi lassan mar minden partot megjart, es semmibe nem tudta legyozni ORbant.
Orbant copyzak meg a dumaba is. Ok aztan nem fogjak levaltani vagy legalabbis kituntetik majd mint Tarlost.
Az elszamolas is igy fog menni a nagy duma....es a regieket akarja elszamoltatni ami az egesz Orban jogasz bagazsnak nem sikerult meg ugy se hogy az ugyeszseg birosag egy resze elkotelezett hive Orbnannak.
Sukoro szazmilliokba kerult a semmi , nana az ado fizetok penzebol.
Lopas az minden oldalon elitelendo de talan nem kene arra kolteni ami mar minden szinten megjarta a torvenyt es nem talaltak lopast,pedig nagyon akartak hogy sittre kuldjek ellenfeleit a fidesz. Van mit vizsgalni az utolso 10 evben.
 
Nem csodálkoznék, ha a popcorn és a kóla Magyarországon hiánycikk lenne a következő pár hónapban.
Már jön a kanyarban a villmaos Karácsonyért :D
Pedig még fel sem ajánlottam az ötleteimet Viktornak!
A legjobb, hogy Bulgária az EU legkoruptabb országa. Ugyan mennyibe fájna anyagilag, hogy kiszivárogjanak olyan dokumentumok, a bolgár titkosszolgálattól persze, hogy Dovrev és felmenői bolgár kémek voltak és Feriről is jelentett :D
 
Már jön a kanyarban a villmaos Karácsonyért :D
Pedig még fel sem ajánlottam az ötleteimet Viktornak!
A legjobb, hogy Bulgária az EU legkoruptabb országa. Ugyan mennyibe fájna anyagilag, hogy kiszivárogjanak olyan dokumentumok, a bolgár titkosszolgálattól persze, hogy Dovrev és felmenői bolgár kémek voltak és Feriről is jelentett :D
Ne éld bele magad a helyzetükbe. Kifosztják, elfoglalják az országot, tolvaj gazemberek, nem érdemes a fejükkel gondolkodni.
Még viccből sem.
Még ennyit sem érnek.

Ha már Dobrev:
 
Utoljára módosítva:
Már jön a kanyarban a villmaos Karácsonyért :D
Pedig még fel sem ajánlottam az ötleteimet Viktornak!
Pongyolán fogalmazol!
Melyik villamos? Az 56-os vagy csak simán 6-os? Esetleg fenyegetően szék? (Amúgy tudom, az elütős.)
Aztán melyik Viktornak? Janukovics, Juszcsenkó? Esetleg Király Viktornak?
Nem értesz te a politikához. (Vagy pont fordítva? Nagyon is értesz?)
A legjobb, hogy Bulgária az EU legkoruptabb országa. Ugyan mennyibe fájna anyagilag, hogy kiszivárogjanak olyan dokumentumok, a bolgár titkosszolgálattól persze, hogy Dovrev és felmenői bolgár kémek voltak és Feriről is jelentett :D
Itt már komolyabbra forditom a szót.
Sokkal nagyobb érdeke fűződik a bolgároknak az EU-hoz, mint Magyarországhoz.
Márpediglen a kettő egyszerre nem megy.

Amúgy lehet ekézni Dobrevet, de vizsgáljuk már meg a 4 lehetséges jelöltet! (A 4. Orbán.)
Nemzetközi kapcsolatok:
Orbánnak ugyan akad, de szinte csak olyan szélsőségesek, akik távol állnak a hatalomtól (kivéve Putyint) és így Magyarországot sem anyagilag, sem erkölcsileg nem tudják(fogják) támogatni.
Dobrevnek, mint EU kepviselőnek (sőt EP alelnöknek) vannak és nem csupán politikai de üzleti kapcsolatai is (már csak az Altus révén is).
Karácsonyról keveset tudok, de mivel külkapcsolatokkal még lmp-s korában sem foglalkozott, feltételezem, hogy nincs széleskörű külkapcsolata és ami van, az is inkább a főpolgármesteri posztjához köthető, mintsem személyéhez.
Márki-Zayról hasonlóan kevés az infóm, de hiába élt több évet külföldön (és ugye nem vezetőként, hanem marketingesként és üzletkötőként), nem hallottam, hogy Hódmezővásárhelyre komoly külföldi céget tudott volna hozni.
(Idegen)Nyelvtudás
Orbán beszél ugyan angolul, de szerintem van még csiszolnivalója az angol tagozatos kõzepiskolája dacára.
Dobrevnel a 4 idegennyelvből 3-t biztosan beszél, a németjének mélységét nem ismerem. (A bolgár az anyanyelve, az orosz hasonló szláv nyelv, az angolt meg élőben gyakorolta Indiában a szakmai gyakorlatán.)
Márki-Zay feltehetően tud "kanadaiul", igaz ez valószínűleg inkább csak az angol, bár doktorija van, amihez két idegenyelv ismerete kell.
Karácsony.
Talán inkább ne bolygassuk. Habár angolból középfokuja van. (Mondjuk nekem is megvolt már 5 éve, amikor volt szerencsém az USA-ban landolni és már a reptéren egy szót sem értettem, meg utána még úgy kb. két hétig.)
Végzettség/munkatapasztalat
Orbán elvben jogász, de egy percet nem dolgozott a valós életben. Ettől még van élettapasztalata de azt szerintem nem a köz javára használja.
Dobrev a Közgáz után az Elte-n jogi végzettséget is szerzett. Dolgozott a közigazgatásban, majd vezette az Altust is és politikai tapasztalata is van.
Márki-Zay a villamosmérnöki mellett közgázos végzettsége is van, sőt ebből doktorált is.
Dolgozott marketingesként, de házalóként is. (Ez nálam pozitívum.) Újraválasztottként biztos, hogy politikusi tapasztalata is van.
Karácsony szociológusi végzettségű és oktatott is a Corvinus egyetemen, de kb ennyi, amit a politikussá válása előtti korszakról tudni lehet. Nyilvanvaló a politikusi tapasztalata, mivel kepviselő is volt főpolgármestersége előtt.
Meg számos egyéb szempontot megvizsgalhatnánk, de már így is csak kevesen fogják ezt a hosszúra nyúlt litaniát elolvasni.
Szóval, ha a fentieket elemzem és a jelenlegi vezetés cseréjét szeretném, akkor bizony Dobrev a választott és nem azért, mert hölgyeké az elsőbbség. (Van még egy érvem. Nem párt/mozgalom elnöke, így az annak vezetésével járó feladatok nem kötik le az erőforrásait mégis van tömegtámogatottsága.)
 
A különbség az ő és Karácsony várható eredménye között éppen eléri a mérés statisztikai hibahatárát.
Bármi lehet a sorrend
Minél többet forszírozzák hogy kéne visszalépni annál többet ártanak maguknak és hozzák helyzetbe a DK-t
Mindegyik felmérés mást hoz ki. AMi biztos ez a KG MZP cirkusz csak Dobrevnek volt jó. Simán kiüti majd őket. Pedig reméltem, hogy a komprumiszumos Karácsony nyer :( Dobrev esélyeit kevesebbnek érzem jelenleg, de majd kiderül mi a konkrét programja. Most Karácsony szeintem 3 lesz, sőt főpolgármester se lesz majd a kövi időben. Akik most oda toltak neki több 10 milkát a kampányára, azok nem biztos, hogy újra odatolják, hogy maradjon főpolgi, persze ez a jövő évtől is függ. A lényeg, most Dobrevnek áll a zászló
 
Nem ismerem a választási szabályokat, nem tudom meddig kell megnevezni az összefogásnak a miniszterelnök jelöltet?

A választásig van még rengeteg idő, én hagynám a döntést az utolsó pillanatra mert az megnehezítené a Fidesz karaktergyilkos (vagy villamosos) munkáját. Látjuk Németországban is pechje lett a CDU-nak ott is volt 2 kanzlár-jelölt.

Abból indulok ki, hogy a kabinet és a parlament ugy is több pártból lesz toborozva, amiben az eresz-párt nem rendelkezik 2/3-ddal.
 
Nem ismerem a választási szabályokat, nem tudom meddig kell megnevezni az összefogásnak a miniszterelnök jelöltet?

A választásig van még rengeteg idő, én hagynám a döntést az utolsó pillanatra mert az megnehezítené a Fidesz karaktergyilkos (vagy villamosos) munkáját. Látjuk Németországban is pechje lett a CDU-nak ott is volt 2 kanzlár-jelölt.

Abból indulok ki, hogy a kabinet és a parlament ugy is több pártból lesz toborozva, amiben az eresz-párt nem rendelkezik 2/3-ddal.
Ez olyan lenne, mintha három ebédmenüre kellene kamppányolni, de csak az utolsó pillanatban derülne ki melyikre lehet szavazni. Az új közös jelöltnek az lesz a legfbb dolga, hogy az elutasítotságát minnél jobben lenyomja az ellenzéki szavazónál. Ha hihetünk a felméréseknek, majd mindegyiknek 30% körül van. SZóval ha az utolsó pillanatban neveznék meg, alapból buknának pár 100 000 szavazatot
 
Nem ismerem a választási szabályokat, nem tudom meddig kell megnevezni az összgefogásnak a miniszterelnök jelöltet?
Nem kell megnevezni.
A 6 párt megegyezett, hogy egy kétfordulós (elő)választáson a választók döntik el.
A választásig van még rengeteg idő, én hagynám a döntést az utolsó pillanatra mert az megnehezítené a Fidesz karaktergyilkos (vagy villamosos) munkáját. Látjuk Németországban is pechje lett a CDU-nak ott is volt 2 kanzlár-jelölt.
Mivel, mint írtam, a választó dönt. Ezért nem lehet az utolsó pillanatra hagyni.
Amúgy meg ismerik a mondást. (Aki kurv@nak áll, ne sikítson, ha toszogatják!)
"Karigeri" és "Gyurcsányné" eddig is kapta az ívet (meg persze MZP is, de ő főként csak helyben óriásplakátokon és helyi kiadványokban).
Es szerintem időben kell megnevezni a jelölteket, hogy ha van, kihulljon a szekrényből a csontváz (lásd az ózdi alpolgármester vagy a fehérvári dk-s offshre-os nő esetét).
Abból indulok ki, hogy a kabinet és a parlament ugy is több pártból lesz toborozva, amiben az eresz-párt nem rendelkezik 2/3-ddal.
Remélhetőleg még 50%-al sem.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,588
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére