Hírek Kiszáll az előválasztásból a Civil Választási Bizottság, ha Karácsony és Márki-Zay együtt indulnak

Kizártnak tartom jogászként, hogy egymás mellett szerepeljenek a szavazólapon. Ez megcsúfolása a versenyszabályoknak!
Így értékelte lapunknak Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter együtt és nem egymás ellen, illetve Dobrev Klára ellen indulnának miniszterelnök-jelöltként az előválasztás második fordulójában.
Mint ismert, hosszú vajúdás után a hegyek csak egy egeret szültek, miután Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter úgy döntöttek, egymás mellett szerepel majd a nevük a szavazó lapon. Ezt a döntésüket Hódmezővásárhely polgármestere ma reggel meg is erősítette.
Magyar György az Alfahírnek nyilatkozva elmondta, a két jelölt döntése után egyeztetett a Civil Választási Bizottság tagjaival és a leghatározottabban tiltakoznak az ellen, hogy Karácsony és Márki-Zay menet közben változtatnák meg a játékszabályokat.
Ez ugyanaz lenne, mintha egy futballmeccsen megállítanák a játékot és közölnék, hogy mostantól kézzel is lehet focizni. Ez így nem megy! Tehát politikailag, kampányértelemben, vagy a választói szándék szempontjából dönthetnek úgy, hogy együtt akarnak működni, írhatnak közös programot, új alkotmányt, vagy bármit, de azt, hogy a szavazólapon egymás mellett legyen a nevük feltüntetve, ezt a játékszabályok kizárják
- hangsúlyozta Magyar György, aki szerint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter elképzelése nagyon rossz üzenet az előválasztást támogató választóknak és a hat ellenzéki párt konszenzusos megállapodásának.
Ha ez a kezdeményezés mégis átmenne az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) pártdelegáltak által működtetett testületén - amit én kizártnak tartok, mert hatpárti konszenzus kell, tehát nem lehet 4-2 arányban dönteni -, akkor mi a Civil Választási Bizottság nem fogunk ebben részt venni, mert ez az előválasztás gyönyörű intézményének a megcsúfolása, tönkretétele, nevetségessé tétele és a választói akarat semmibe vétele
- jelentette ki Magyar György hozzátéve, hogy a választó tud jutalmazni, de tud büntetni is.

A Civil Választási Bizottság elnöke szerint, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter az előválasztást teszi kockára, ha ezt a formáját választják a megmérettetésnek a második fordulóban.

mgy01.jpg
 
Azt még hozzátenném, hogy az összes, fontosabb törvény módosítása csak 2/3-os többséggel lehetséges. Ha tud a baloldalon valamelyik párt egymaga 2/3-os többséget elérni, akkor működhet. Az összefogással elért 2/3-dal én nem számolnék, látva, hogy Pécsett mennyire (nem) működőképes.
Teljes tévúton vagy.
Más megoldás lesz többször írtam
Olvasd mik a terveik
Például mikét hatástalanítják a jogszerűtlenül megalkotott 2/3 törvényeket
Pécset meg ne emlegesd az Pécs
Hogy működőképes lesz e egészen a közös célig az új alkotmányig és a választási törvény megformálásáig?
Neked nem kell beszélni róla, ellenérdekelt vagy.
Még csak az ellenzéket se támogatod.
Orbáni hang meg van, fizetett elég!!
Annyira nem egyediek a nagykoalíciós kormányok
Ne lepődj meg kisebbségből is lehet kormányozni
De egyszeri koalíciók is működnek
Egy egy célért együtt-szavazásra összeállás

például az alkotmányozás
A 120 képviselő nem lehetetlen megalakultságra már 60%
Egyedi összeállásból lehet több
De A DK azt mondja 50%+1 egyszerű többséggel már lehet
Az alkotmányjogászok szerint is megsemmisíthető a jogi visszaéléssel létrehozott alaptörvény minden 2/3 állapota
remélj te is hogy az előválasztás módszere után, tavasszal elküldik az Orbánt és NER rendszerét
 
Utoljára módosítva:
Ugye senki nem felejti el, hogy Putyin, Erdogán, a kínai és az azeri vezetés ott áll mögötte, s várja a fejleményeket?
és még fél Európa




de egyáltalán, minek a választás, ha második helyezett visszalép a harmadik helyezett javára, mit gondolhatnak a támogatók a szavazók ... minek volt a nagy felhajtás?
 
Utoljára módosítva:
de egyáltalán, minek a választás, ha második helyezett visszalép a harmadik helyezett javára, mit gondolhatnak a támogatók a szavazók ... minek volt a nagy felhajtás?
Elő választás.
Hogy mit gondolnak? Soká lesz még a választás. Addig minden lehet és még az ellenkezője is.
 
Ha marad a kommunizmus, ő lenne a legvonalasabb és keményebb moszkovita.
Nem nézne ki sokkal másképp a paIrlament és a kormány sem. :D
valaha régen évekkel ez elölt .Beszéltünk MZP röl.az egyik vélemény.Sajnos nevére nem emlékszem.Irta nagy formátomú politikus. vénával biztos jövö utja kikövezve. Kanadába kapott képzést. Még nem tudom mikor de Fidesz ezt szépen feltupiroza .hozzátesz elvesz Választáson felhasználják Mennyire fogják kajálni ? Megkovetem akit a jövő igazolt Én más vélenyen voltam A jeleneben jó pőlitkus de nem elég jó
 
valaha régen évekkel ez elölt .Beszéltünk MZP röl.az egyik vélemény.Sajnos nevére nem emlékszem.Irta nagy formátomú politikus. vénával biztos jövö utja kikövezve. Kanadába kapott képzést. Még nem tudom mikor de Fidesz ezt szépen feltupiroza .hozzátesz elvesz Választáson felhasználják Mennyire fogják kajálni ? Megkovetem akit a jövő igazolt Én más vélenyen voltam A jeleneben jó pőlitkus de nem elég jó
Én Kövér Lászlóról és fideszes társairól beszéltem. Nem MZP-röl.
 
Az elmúlt napokban több ismert, kormánypártisággal nem jellemezhető jogász is úgy fogalmazott, hogy az Alaptörvényhez nem szabad kétharmados többség nélkül hozzányúlni. Hack Péter szerint polgárháborús helyzethez vezethet, ha tavasszal kétharmad nélkül dobják ki az Alaptörvényt.
...................................................
(legjobb lenne elhalasztani a választásokat amíg nem nyugodnak le a kedélyek vagy ne is legyen több....)
Ebben minden szó a fideszesek nézetét, a kiadott tolmácsoljátok terjesszétek.
riasszatok jaj jaj akarjátok verjétek beléjük véleményt tartalmaz
Aki ideírta meg is teszi
A Hack Péter pontosan a központi Fidesz kommunikáció szavait mondja el.(el is hangzik köztévén sokat)Más és más emberrel alámondatva
Akik azt mondják:
Azzal kampányolnak, hogy a 2/3 jogtalan részt kidobjuk mert ellenkezik a társadalmi igazságossággal
Létrejötte is hatalmi visszaéléssel történt.
Ezek is választásra kampányolnak.
Hack Péter részben gyáva, részben nem ellenzéki, ki állítja hogy az?
A polgárháborúval riogatni közösség ellenes izgatás
kb annyira mint az oltást nem felvevőket ellenséggé tenni.
És ezzel uszítani rájuk a lakosság másik részét.
Az alaptörvényt nem felhatalmazás nélkül dobják ki
Még ezt se érti jól a Hack
Új alkotmányt írnak ezt mondja a 6 párti ellenzék
A talán leendő parlament.
És hogy ennek előkészítettsége megírása után. Népszavazással hitelesítik
Visszatérve hogy mi lesz rögtön hatástalanítva?
A 2/3 jogalkotó gyakorlattá tett törvények
Ez pedig nem az alaptörvény.
Az alkotmány készítés nem tavasszal lesz.
A polárháborús viszonyokat pedig lázítással szokták létrehozni,
Mint 2003-ban a Fidesz.
És lám az se jött be nekik.
Jobb ha te se riogatsz vele
Szépen rendezetten megy le a kormányváltás ha a mostani kormány nem csinál megint törvénytelenséget
Az új parlament meg teszi a dolgát. Jogászkodó viták lesznek bőven.
Mint ahogy máris van.
De minden hivatal működni fog.
Csak a legfelső irányítás kerül máshová
Ettől még dolgozik
 
Utoljára módosítva:
Így értékelte lapunknak Magyar György ügyvéd,

Kiszáll az előválasztásból a Civil Választási Bizottság, ha Karácsony és Márki-Zay együtt indulnak​

És lám nem indultak együtt.
Megmaradt a csapat
Nem tetszik a módszer(MZP) viselkedése
De képesek voltak az együttes cél érdekében cselekedni
MZP pedig úgy is ki lesz ütve tényleges és állandó támogatottság hiányában.
Kérészek állnak mögötte egyelőre (a hívők)
De ha a gazdasági elit megtámogatja.
Már ereje is lesz.
De ez még mindig nem párt támogatás (szervezet hiánya még mindig)
MZP az alkotmányról óvatosan beszél
És még páran
Azért írtam: azzal kampányolnak(akik)
Annak a pártnak az erő kisugárzása az érdeke
És mint tudjuk
"Ez a nép közép-ázsiai származék ki csak az erőt szereti"
Hát akkor mutassunk határozottságot és erőt.
És az erkölcsi alapot az elégedetlenséget, az annak idején nem megfelelően alkotmányozott Fidesz
Lógva hagyta, mert nem volt alkotmányozási helyzet
Nem volt jó az idő-pillanat.
Nem volt rá népszavazás
És ez erkölcsi igazságtalanságot húzza magával.
A morális alap hiánya
Ezt a lakosságban lévő igényt érzi jól a DK A legtározottabban rákampányolnak
Hogy egyszerű többséggel is meg lehet tenni egy csomó Fidesz jogtalanságot kiiktatni.
A jog és az igazság megint szétválik
Mert a jog betűje szerint cselekedők igazságtalanságot követtek el
A jog szellemét be nem tartók is azt tették Betű szerinti igazolók maradtak
És ez a DK kampánya most az alkotmányozást végig vinni
És kiiktatni először a legsértőbb passzusokat) amit erővel nyomtak át
Megnézzük.
De előbb az ezért felelőst kell kívülre tenni
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére