Kiszabadították az elrabolt kanadai nőket a ghánai hatóságok

Kiszabadították a ghánai hatóságok azt a két kanadai nőt, akiket emberrablók ejtettek foglyul a múlt héten - közölte az MTI.

A ghánai kormány szerdai közleménye szerint, a két nőt a szállásuk környékéről rabolták el az ország legnagyobb városában, Kumasiban. A 19 és 20 éves fiatal nők a Youth Challenge International nevű jótékonysági szervezet önkéntesei voltak.

28188203_e6a18817f8665cde73af84c5644d3c62_wm.jpg

A két kanadai nő lakóhelye Kumasi-ban.
Fotó: Mahmud Mohammed-Nurudeen / AFP

Ghána eddig régiója egyik legbiztonságosabb országának számított a turisták számára. Az utóbbi időben viszont egyre több emberrablás történt, amiket általában váltságdíjért követtek el. Ennek ellenére a kormány biztosította az utazókat arról, hogy az ország továbbra is biztonságos, a ghánai miniszterelnök pedig ígéretet tett arra, hogy elfogják az emberrablókat.

A sajtó értesülése szerint a múlt hónapban Kumasiban egy indiai állampolgárt is elraboltak, de nem sokkal később őt is kiszabadították.
 
Ahogy vannak az államokon kívüli fegyveres csapatok úgy vannak olyan szervezetek akik fizetnek....
-
Én ezt nem tudom elítélni, végül is így maradt életben az egyik rokonom. A Rákosi nem hagyta magát zsarolni, a családnak meg nem volt pénze, de ki se lehetett volna vinni 5 dollárnál többet az országból.
-
Szerencsére egy szekuláris nyugati ország keresztényei megsajnálták a nagybácsit és egy NGO "külföldi pénzen" kiváltotta, ott is halt meg majd 100 éves korában. Magyarországon azóta valami mást értenek keresztény kultúrán. Az öregem megfordulna a sírjában ha ezt megtudná.
 
Kiszabadították a ghánai hatóságok azt a két kanadai nőt, akiket emberrablók ejtettek foglyul a múlt héten - közölte az MTI.

A ghánai kormány szerdai közleménye szerint, a két nőt a szállásuk környékéről rabolták el az ország legnagyobb városában, Kumasiban. A 19 és 20 éves fiatal nők a Youth Challenge International nevű jótékonysági szervezet önkéntesei voltak.

28188203_e6a18817f8665cde73af84c5644d3c62_wm.jpg

A két kanadai nő lakóhelye Kumasi-ban.
Fotó: Mahmud Mohammed-Nurudeen / AFP

Ghána eddig régiója egyik legbiztonságosabb országának számított a turisták számára. Az utóbbi időben viszont egyre több emberrablás történt, amiket általában váltságdíjért követtek el. Ennek ellenére a kormány biztosította az utazókat arról, hogy az ország továbbra is biztonságos, a ghánai miniszterelnök pedig ígéretet tett arra, hogy elfogják az emberrablókat.

A sajtó értesülése szerint a múlt hónapban Kumasiban egy indiai állampolgárt is elraboltak, de nem sokkal később őt is kiszabadították.
*
Igaz, hogy nem volt szándékomban, de arra sem poroszkálok...
 
Ki a fene kívánkozik Afrikába?
Mi a bajod afrikával?
Óriási kontinens rengeteg látni valóval.
Sajnos elég sok naiv fiatal azt hiszi hogy segíteni tudnak....
Brutálisan nyers állítások szerint a nyugati országokból érkező önkéntesek valójában csak rontanak a harmadik világ helyzetén. Az önkéntesség mára már hatalmas üzlet lett, több szervezet is alakult, melyek pénzt szednek be a segíteni vágyó huszonévesektől, cserébe pedig szállást, ellátást és önkéntes munkát biztosítanak számukra. A nyugati fiatalok kapva kapnak az alkalmon, de vajon segít a jelenlétük bármit is? No és egyáltalán: a jó indokok miatt jelentkeznek?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére