Kivonja a lélegzetből az alkoholt – így józanít ki a kanadai találmány

Alkoholmérgezés esetén lehetne vele kezelni a beteget: lényegében kilélegezteti a pácienssel a szervezetében felgyülemlett alkoholt. A kísérlet szerint így háromszor olyan gyorsan józanodhat ki valaki, mint egyébként.

A szervezet alkoholbontása a májban történik. A máj méregtelenítő folyamata azonban egy adott sebességgel történik, amit nem lehet mesterségesen felgyorsítani, akkor sem, ha valaki életveszélyben van a vérében keringő túl sok alkohol miatt. Ilyenkor az orvosok sem tudnak sokkal többet tenni annál, hogy stabilizálják az illető állapotát, és szépen kivárják, hogy a máj elvégezze a feladatát. Amire viszont eddig senki sem gondolt, hogy az alkohol kipucolásában a tüdőnek is szerep jut. Amikor ugyanis az alkoholban dús vér a tüdőbe kerül légcsere céljából, akkor az alkohol egy része is távozik. Ez okozza az ismert „kocsmaszagot” valaki leheletében. Kilégzéskor ugyanakkor nem csak alkohol, hanem szén-dioxid is távozik.

Az alapelv tehát, hogy az alkoholmérgezett betegnek felgyorsítjuk a légzését (hiperventilláció). A gond csak az, hogy a hiperventilláció nem a szervezet alapállapota, akkor következik be például, ha valakinek pánikrohama van. A hyperventillációs alkalózis például tetániás rohamot: az izmok tartós, fájdalmas görcsös összerándulását és feszülését okozza. A hiperventilláció emellett tudatvesztést is okozhat.

Joseph Fisher, aki a tanulmány szerzője, valamint a készülék feltalálója és amellett aneszteziológus szakorvos, arra jutott, hogy ha sikerülne ebben a hiperventillációs állapotban pótolni a szervezetből túl gyorsan távozó gázokat, akkor jól lakna a kecske, és megmaradna a káposzta is, tehát távozna a szervezetből az alkohol, de nem jelennének meg a kedvezőtlen tünetek. Ennek megfelelően a készülék lényegében egy gázmaszk, amely oxigén és szén-dioxid tartályokra van kötve. A keverék kiváltja a hiperventillációt, majd a készülék visszacsatolás után pótolni kezdi a szén-dioxidot, vagyis nem jelennek meg szövődmények, mint az előbb említett tetániás roham. Mindennek szabályzását ráadásul egy mechanikus szelep végzi, vagyis bármiféle bonyultabb elektronika nélkül működik a rendszer.

A mostani tanulmányban öt egészséges önkéntest vizsgáltak, akik közepesen berúgtak (40 százalékos vodka és fél liter víz keveréke meg is tette a kívánt hatást). A készülék segítségével pedig az önkéntesek körülbelül háromszor olyan gyorsan józanodtak ki, mint anélkül. (A véralkoholszintjüket alkoholszondával és vérvizsgálattal is ellenőrizték.) Habár ez a kutatás nagyon kevés résztvevővel zajlott, ezért a bizonyítási értéke sem túl combos, az eszköz (amúgy ClearMate a neve) használatát az USA Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA) már engedélyezte az ország sürgősségi osztályain, mint kezelési eszközt szén-monoxid-mérgezés esetében. Fisher szerint azonban a készülékkel nem csak a szén-monoxid-, de az alkoholmérgezés is kezelhető.

Az orvos nyilatkozata szerint annyira kézenfekvő megoldás az alkoholszint csökkentésére kihasználni a májon kívül a másik kaput, amit erre kínál a szervezet, tehát a tüdőt, hogy nem is érti igazán, eddig ezzel a módszerrel miért nem próbálkozott még senki.

Fisher_demonstrating_ClearMate.jpg
 
A készülék segítségével pedig az önkéntesek körülbelül háromszor olyan gyorsan józanodtak ki, mint anélkül.
Ehhez kereszt próbák sorozata kell
Nem csak az alábbiak miatt
Habár ez a kutatás nagyon kevés résztvevővel zajlott, ezért a bizonyítási értéke sem túl combos,
Hamarább kerül valami újságírókhoz mint hogy el lehessen fogadni eredményként
 
Ehhez az alkoholisták hozzájárulását feltétlenül ki kell kérni,vagy létre kell hozni egy adatbázist,hogy az alkoholista ki akar e gyorsan józanodni....,nehogy utána perbe fogja a kórházat,hogy mesterségesen felgyorsították a kijózanodását.:D
 
Úgy látom ehhez a hírhez hozzátudok szólni.....az újjakhoz már nem...erre inni kell egészségetekre.
 
Ehhez az alkoholisták hozzájárulását feltétlenül ki kell kérni,vagy létre kell hozni egy adatbázist,hogy az alkoholista ki akar e gyorsan józanodni....,nehogy utána perbe fogja a kórházat,hogy mesterségesen felgyorsították a kijózanodását.:D
Jól közelíted de már megint perelnél.
Közelítsd másképp:
Abba a méregbe gondoljunk bele:
Mi időt energiát és pénzt áldoz bele mire be tud rúgni?
Erre kicsesznek vele és alkoholtalanítják szervezetét.
Kezdheti elölről.
Miről jutott eszembe?
Ismerős mondta mikor kérdeztem: miért iszod pálinkával a sört?
Hát na. Különben mennyit meg kell inni a sörből mire becsápolok?
Ki bírja azt?
 
MIt ir ki hogy nem tudsz hozzaszolni?

Bill Gates megjósolta, milyen világunk lesz a járvány után​

13 érzés, melyet a zene ébreszt bennünk​

A kanadai miniszterelnök-jelölt keményen fellépne Kínával szemben​

......Ez a három legutóbbi amihez nem tudok hozzászólni. Azt írja hogy ˝Jogosultság hiányában itt nem válaszolhatsz.˝
 

Bill Gates megjósolta, milyen világunk lesz a járvány után​

13 érzés, melyet a zene ébreszt bennünk​

A kanadai miniszterelnök-jelölt keményen fellépne Kínával szemben​

......Ez a három legutóbbi amihez nem tudok hozzászólni. Azt írja hogy ˝Jogosultság hiányában itt nem válaszolhatsz.˝
Bocsanat en rontottam el, es ujra es ujra beleestem a sajat hibamba. Remelem mostmar minden megy .
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére