Hírek Kokainnal teli koporsókat foglaltak le Hollandiában

Két kokainnal teli koporsót foglalt le Rotterdamban a holland rendőrség egy francia állampolgártól – közölte szombaton az Algemeen Dagblad című holland lap a hatóságokra hivatkozva.

A teherautóját furcsán vezető, 30 éves férfit egy autópályán állították meg. A raktérben a rendőrök két koporsót találtak, amelyekben a sofőr elmondása szerint egy-egy holttestnek kellett volna lennie.

Mivel azonban a férfi nem rendelkezett a szükséges fuvarlevéllel, a koporsókat elszállították egy temetkezési vállalathoz, és ott felnyitották. Sporttáskák voltak bennük összesen 250 kilogramm kokainnal. A lefoglalt drog értéke 13 millió euró (5 milliárd forint).
A rendőrség szerint a férfi Franciaországból tartott Hollandiába, de állítása szerint nem ismerte a pontos úti célt, azt később akarták vele közölni a megrendelők.

A sofőrt őrizetbe vették, a drogot pedig megsemmisítették.

(MTI)

1734238462345.jpeg
 
Ezek a lefoglalások csak azok amikről tudunk. Az is lehet, hogy ez mind összejátszás a hatóságokkal. Egyszer-egyszer adnak egy kis morzsát, hogy a nagy szállítmányok probléma nélkül átmehessenek.
 
Ezek a lefoglalások csak azok amikről tudunk. Az is lehet, hogy ez mind összejátszás a hatóságokkal. Egyszer-egyszer adnak egy kis morzsát, hogy a nagy szállítmányok probléma nélkül átmehessenek.
Azt hiszem ezt a könyvet én is olvastam egy Réti László könyvben nem emlékszem
Már meg van a könyv:
Frederick Forsyth-A Kobra

Hamburgon keresztül olyan elképesztő mennyiségű áru
érkezik Európába, hogy minden egyes konténer tüzetes
átvizsgálása fizikai képtelenség.
 
Utoljára módosítva:
OF
Eccer régebben a TV hírekben mutatták Amerikában a lefoglalt
marihuána és hasis megsemmisítését. A hatalmas rakást felgyújtották.
Érdekes módon a rendőrök széllel szemben a füst közelében álltak. :D
ON
 
OF
Eccer régebben a TV hírekben mutatták Amerikában a lefoglalt
marihuána és hasis megsemmisítését. A hatalmas rakást felgyújtották.
Érdekes módon a rendőrök széllel szemben a füst közelében álltak. :D
ON
Te gyanakvó vagy az parlagfű volt ami veszélyes.Dehogy álltak volna oda;)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti
phoenyx wrote on papadi's profile.
Kedves Papadi!

A szívem lelkem gyógyította, csupán a lista, amit láttam, a kabaré témában!
Nem töltöttem le ugyan egyiket sem, de most, h betegségből lábadozok, végig olvasva a szereplőket, egykori kabaré jelenetek ugrottak be, amit azóta elhunyt Édesapámmal szívesen néztünk/hallgattunk, annak idején.....

Isten Áldása szálljon Rád!

Statisztikák

Témák
39,177
Üzenet
5,044,551
Tagok
630,296
Legújabb tagunk
lilapóni2
Oldal tetejére