Kormányközeli vállalkozó cége nyerte el a kanadai magyar kereskedőházra kiírt egymilliárdos tendert

Balla Sándor remek kapcsolatokat ápol a fideszes vezetőkkel - és nem mellesleg a pályázatot kiíró ügynökséggel is.

Magyar borok kanadai promóciójával foglalkozik az a cég, ami április 30-án egyedüli pályázóként nyerte el a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség egy torontói kereskedőház üzemeltetésére kiírt pályázatát. Amegállapodás értelmében egy olyan kereskedőházat kell fenntartaniuk, ami magyar kis-és középvállalkozások termékeit segíti a kanadai piacra, és kapcsolja össze a magyar kereskedőket a helyi vevőkörrel. A pályázat győztese, a torontói Vinum Tokaj Canada Inc. határozatlan időre (a hatályos szabályok esetében a becsült időtartam ilyen esetekben 48 hónap), összesen 944 millió forint értékben vállalta, hogy teljesíti a HEPA amúgy meglehetősen egyedi feltételeit: a megállapodás szerint egy 20 négyzetméteres hűtőházat, egy 100 négyzetméteres raktárhelyiséget, hét munkatársat és egy 3,5 tonnás kisteherautót biztosít majd az exportfejlesztési és promóciós partneriroda működtetéséhez.

A kanadai mindenes
Az eredményhirdetéséről csütörtökön hvg.hu számolt be elsőként. Érdekes lehet azonban a győztes cég háttere is: a
a Vinum Tokaj Canada Inc. elnöke ugyanis Balla Sándor kanadai magyar üzletember, aki egyben a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetségének (HCBA) vezetője, különféle tisztségeiben pedig harmonikus kapcsolatokat ápol a torontói magyar konzulátussal - sőt, a pályáztató Hepa NZrt. vezetőségével is.

Partnerként egyeztetnek a HEPA igazgatójával
A remek együttműködést mutatja, hogy tavaly május végén a vállalkozószövetség és a HEPA hivatalosan egyeztetett arról, hogyan lehetne fellendíteni a kanadai-magyar vállalkozások kapcsolatát és a két állam kereskedelmét. Az eseményen Balla társaságában részt vett Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója, Magyar Levente miniszterhelyettes és Palkovits Valér torontói főkonzul.

A megbeszélés után szeptemberben már Hendrich és Balla együtt látogatott el a felvidéki szilágyperecseni Hagymafesztiválra: „a résztvevőket Balla Sándor, a Kanadai Magyar Vállakozók Szövetségének elnöke és a CanImpEx Marketing Inc. elnöke tájékoztatta arról, hogy a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a CanImpEx (...) közös tevékenységének köszönhetően azon dolgoznak, hogy a magyarországi mellett a határon túli gasztrotermékek is bevezetésre kerüljenek az észak-amerikai piacon” - számolt be a rendezvényről Facebook-oldalán a kanadai vállalkozó szövetség.

A CanImpEx októberben már szintén a Hepa és a torontói főkonzulátus támogatásával tárgyalt Kelet-Kanadában a magyar termékek helyi termesztéséről - erről egy helyi lap, a Magyar Élet tudósított. Talán az sem mellékes, hogy a torontói irodaüzemeltetési pályázaton frissen befutó Vinum Tokaj Canada Inc. egyik alvállalkozóként pont a CanImpExet nevezte meg; de egy másik Balla-féle cég, a North Star Wall Systems is szerepel az alvállalkozói listán.
A kanadai magyar vállalkozó szívesen tölt időt fideszes politikusok társaságában: mint arról a Kanadai Magyar Hírlap több cikkben írt, Balla ült már egy limuzinban Mátrai Márta fideszes képviselővel, Tokajból importált borait pedig L. Simon László is megkóstolta egy vancouveri eseményen. Legutóbb pedig a külügyminiszter Facebook-videóján láthattuk Ballát, amint Palkovits Valérral védőmaszkot oszt az Egyesült Államokból repülővel hazamenekített magyaroknak -a torontói főkonzulátus molinója előtt.

A nyertes pályázat kapcsán megkérdeztük a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökséget – szerintük nem összeférhetetlen-e, hogy egy olyan cég legyen torontói irodájuk üzemeltetője, melynek vezetője, Balla több tisztségében is együttműködik, partnerként lép fel a HEPA-val.
A HEPA szerint minden rendben
Az exportügynökség cikkünk megjelenése után, szerdán délután válaszolt kedden elküldött kérdéseinkre. Szerintük a szerződés szabályos: "A HEPA, az általa kiírt közbeszerzési eljárásban az ott meghatározott kizáró és összeférhetetlenségi okok vizsgálatára köteles, ilyen ok az eljárásban az ajánlattevővel szemben nem merült fel. A közbeszerzési eljárás a vonatkozó jogszabályi előírások és ezek által biztosított transzparencia betartásával került lefolytatásra" - írták. Abban sem láttak problémát, hogy a velük több fronton is együttműködő, szövetségi elnök Balla cége a befutó: mint fogalmaztak, " a Kanadai Magyar Vállalkozók szövetsége sikeres magyar vállalkozók egyeztető platformja, melynek célja a Kanadában élő magyarság támogatása és gazdasági tevékenységeik összehangolása és erősítése. "
Másfél hónapig tart, mire egy magyar termék kijut a piacra
Lapunk már a kiírás idején felfigyelt a HEPA irodaház- pályázatára: szemet szúrt a jelentős összeg, és az egyedinek mondható elvárások, de az sem volt egyértelmű, miért kell egyáltalán külön torontói partnerirodát biztosítani a magyar kkv-k termékeinek. Január végén elküldött kérdéseinkre az Exportfejlesztési Ügynökség is elismerte: a magyar vállalkozások számára óriási kihívás, hogy mintatermékeiket eljuttassák a tengeren túlra, és ennek finanszírozására önerőből csak kevesen képesek - és még ott logisztika problémája is, hiszen Kanadába 1-1,5 hónapon belül lehet csak kijuttatni mintadarabokat. Ezen a helyzeten javítana elvileg a torontói promóciós partneriroda; megválaszolatlan kérdés azonban, hogy mire lesz elég majd a 100 négyzetméteres raktárhelyiség és a 20 négyzetméteres, szoba nagyságú hűtőrészleg. A HEPA mindenesetre bizakodó: a beruházást szerintük indokolttá teszi, hogy Kanada és Magyarország közötti kereskedelmi mérleg egyre pozitívabb képet mutat. Mint írták, 2016-ban a magyar termék export 250 millió amerikai dollár, a szolgáltatás export 110 millió dollár volt, 2017-re viszont a termék export 276 millió dollárra a szolgáltatás export 113 millió dollárra, 2018-ra a termék export 312 millió dollárra, a szolgáltatás export pedig 125 millió dollárra emelkedett.

A vállakozószövetség is örült az új kereskedőháznak
Nagy örömmel fogadta az exportügynökség irodanyitási terveit a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetsége is, akiket szintén év elején kerestünk meg: mint írták, bíznak benne, "hogy ennek köszönhetően a kanadai diaszpórában élő 360 ezer magyart és a magyarországi termékek iránt aktívan érdeklődő kelet-európai származású kanadaiakat hatékonyabban lehet majd elérni a szélesedő termékskálával." Az öröm most kettős lehet, hiszen az irodaházat végül a vállalkozószövetség elnökének cége üzemeltetheti.

upload_2020-5-14_4-24-14.jpeg
 
Csatolások

  • upload_2020-5-14_4-23-58.jpeg
    upload_2020-5-14_4-23-58.jpeg
    10.3 KB · Olvasás: 131
Alkalmazkodni kell.
Lehet más szóval is írni de. a lényeg ez.
kinek isten a baratja konnyen udvozul
ja kerem sok canadai etterem tulajdonos ugralna oromeben ha a magyar kormany
finansirozna es garantalna a forgalmat marpedig ennek a ballanak biza igen
ritka egy figura kiebrudaltak a magyarok hazabol az osszes magyart majd elfoglaltak
majd a magyar adofizetok penzen ballafigura jol felujitotta
jo sok magyar adoforint vandorolt a zsebebe dollar formajaban
az orban bagazsnak ez a roman garnitura siman lefekudt
es eladtak a magyarsagot
most megszerzett egy olyan tendert amirol a kutya se tudott
a roman bagazson kivul
es ok kepviselik a magyarsagot
 
Most olvasom.....hm. Elég érdekesnek tűnik.
Titkolja, hogy a Külügyminisztérium, hogy milyen célból adott diplomata útlevelet 2019-ben a Tiltott Csíki Sört gyártó céget vezető Lénárd Andrásnak. Múlt héten írta meg a Magyar Hang, hogy nemcsak bőkezű támogatást kapott a határon túli sörgyár, hanem diplomata okmányt is. Bencsik János független országgyűlési képviselő kérdezett rá ennek okára, de a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Magyar Levente érdemi válasz helyett, mindössze annyit közölt, hogy

a diplomáciai útlevelekkel kapcsolatban a Külgazdasági és Külügyminisztréium minden esetben a törvényi előírásoknak megfelelően jár el.

Lénárdnak állítólag igen jól jön a diplomata útlevél. Úgy tudni, hogy miután 2001-ben elkapták miközben három nőt próbált átcsempészni az amerikai-kanadai határon, 50 ezer dolláros óvadék letéletele után engedték szabadlábra, de a bírósági eljárást nem várta meg, elmenekült az amerikai igazságszolgáltatás elől.(444)
 
Balla Sándor remek kapcsolatokat ápol a fideszes vezetőkkel - és nem mellesleg a pályázatot kiíró ügynökséggel is.

Magyar borok kanadai promóciójával foglalkozik az a cég, ami április 30-án egyedüli pályázóként nyerte el a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség egy torontói kereskedőház üzemeltetésére kiírt pályázatát. Amegállapodás értelmében egy olyan kereskedőházat kell fenntartaniuk, ami magyar kis-és középvállalkozások termékeit segíti a kanadai piacra, és kapcsolja össze a magyar kereskedőket a helyi vevőkörrel. A pályázat győztese, a torontói Vinum Tokaj Canada Inc. határozatlan időre (a hatályos szabályok esetében a becsült időtartam ilyen esetekben 48 hónap), összesen 944 millió forint értékben vállalta, hogy teljesíti a HEPA amúgy meglehetősen egyedi feltételeit: a megállapodás szerint egy 20 négyzetméteres hűtőházat, egy 100 négyzetméteres raktárhelyiséget, hét munkatársat és egy 3,5 tonnás kisteherautót biztosít majd az exportfejlesztési és promóciós partneriroda működtetéséhez.

A kanadai mindenes
Az eredményhirdetéséről csütörtökön hvg.hu számolt be elsőként. Érdekes lehet azonban a győztes cég háttere is: a
a Vinum Tokaj Canada Inc. elnöke ugyanis Balla Sándor kanadai magyar üzletember, aki egyben a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetségének (HCBA) vezetője, különféle tisztségeiben pedig harmonikus kapcsolatokat ápol a torontói magyar konzulátussal - sőt, a pályáztató Hepa NZrt. vezetőségével is.

Partnerként egyeztetnek a HEPA igazgatójával
A remek együttműködést mutatja, hogy tavaly május végén a vállalkozószövetség és a HEPA hivatalosan egyeztetett arról, hogyan lehetne fellendíteni a kanadai-magyar vállalkozások kapcsolatát és a két állam kereskedelmét. Az eseményen Balla társaságában részt vett Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója, Magyar Levente miniszterhelyettes és Palkovits Valér torontói főkonzul.

A megbeszélés után szeptemberben már Hendrich és Balla együtt látogatott el a felvidéki szilágyperecseni Hagymafesztiválra: „a résztvevőket Balla Sándor, a Kanadai Magyar Vállakozók Szövetségének elnöke és a CanImpEx Marketing Inc. elnöke tájékoztatta arról, hogy a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a CanImpEx (...) közös tevékenységének köszönhetően azon dolgoznak, hogy a magyarországi mellett a határon túli gasztrotermékek is bevezetésre kerüljenek az észak-amerikai piacon” - számolt be a rendezvényről Facebook-oldalán a kanadai vállalkozó szövetség.

A CanImpEx októberben már szintén a Hepa és a torontói főkonzulátus támogatásával tárgyalt Kelet-Kanadában a magyar termékek helyi termesztéséről - erről egy helyi lap, a Magyar Élet tudósított. Talán az sem mellékes, hogy a torontói irodaüzemeltetési pályázaton frissen befutó Vinum Tokaj Canada Inc. egyik alvállalkozóként pont a CanImpExet nevezte meg; de egy másik Balla-féle cég, a North Star Wall Systems is szerepel az alvállalkozói listán.
A kanadai magyar vállalkozó szívesen tölt időt fideszes politikusok társaságában: mint arról a Kanadai Magyar Hírlap több cikkben írt, Balla ült már egy limuzinban Mátrai Márta fideszes képviselővel, Tokajból importált borait pedig L. Simon László is megkóstolta egy vancouveri eseményen. Legutóbb pedig a külügyminiszter Facebook-videóján láthattuk Ballát, amint Palkovits Valérral védőmaszkot oszt az Egyesült Államokból repülővel hazamenekített magyaroknak -a torontói főkonzulátus molinója előtt.

A nyertes pályázat kapcsán megkérdeztük a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökséget – szerintük nem összeférhetetlen-e, hogy egy olyan cég legyen torontói irodájuk üzemeltetője, melynek vezetője, Balla több tisztségében is együttműködik, partnerként lép fel a HEPA-val.
A HEPA szerint minden rendben
Az exportügynökség cikkünk megjelenése után, szerdán délután válaszolt kedden elküldött kérdéseinkre. Szerintük a szerződés szabályos: "A HEPA, az általa kiírt közbeszerzési eljárásban az ott meghatározott kizáró és összeférhetetlenségi okok vizsgálatára köteles, ilyen ok az eljárásban az ajánlattevővel szemben nem merült fel. A közbeszerzési eljárás a vonatkozó jogszabályi előírások és ezek által biztosított transzparencia betartásával került lefolytatásra" - írták. Abban sem láttak problémát, hogy a velük több fronton is együttműködő, szövetségi elnök Balla cége a befutó: mint fogalmaztak, " a Kanadai Magyar Vállalkozók szövetsége sikeres magyar vállalkozók egyeztető platformja, melynek célja a Kanadában élő magyarság támogatása és gazdasági tevékenységeik összehangolása és erősítése. "
Másfél hónapig tart, mire egy magyar termék kijut a piacra
Lapunk már a kiírás idején felfigyelt a HEPA irodaház- pályázatára: szemet szúrt a jelentős összeg, és az egyedinek mondható elvárások, de az sem volt egyértelmű, miért kell egyáltalán külön torontói partnerirodát biztosítani a magyar kkv-k termékeinek. Január végén elküldött kérdéseinkre az Exportfejlesztési Ügynökség is elismerte: a magyar vállalkozások számára óriási kihívás, hogy mintatermékeiket eljuttassák a tengeren túlra, és ennek finanszírozására önerőből csak kevesen képesek - és még ott logisztika problémája is, hiszen Kanadába 1-1,5 hónapon belül lehet csak kijuttatni mintadarabokat. Ezen a helyzeten javítana elvileg a torontói promóciós partneriroda; megválaszolatlan kérdés azonban, hogy mire lesz elég majd a 100 négyzetméteres raktárhelyiség és a 20 négyzetméteres, szoba nagyságú hűtőrészleg. A HEPA mindenesetre bizakodó: a beruházást szerintük indokolttá teszi, hogy Kanada és Magyarország közötti kereskedelmi mérleg egyre pozitívabb képet mutat. Mint írták, 2016-ban a magyar termék export 250 millió amerikai dollár, a szolgáltatás export 110 millió dollár volt, 2017-re viszont a termék export 276 millió dollárra a szolgáltatás export 113 millió dollárra, 2018-ra a termék export 312 millió dollárra, a szolgáltatás export pedig 125 millió dollárra emelkedett.

A vállakozószövetség is örült az új kereskedőháznak
Nagy örömmel fogadta az exportügynökség irodanyitási terveit a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetsége is, akiket szintén év elején kerestünk meg: mint írták, bíznak benne, "hogy ennek köszönhetően a kanadai diaszpórában élő 360 ezer magyart és a magyarországi termékek iránt aktívan érdeklődő kelet-európai származású kanadaiakat hatékonyabban lehet majd elérni a szélesedő termékskálával." Az öröm most kettős lehet, hiszen az irodaházat végül a vállalkozószövetség elnökének cége üzemeltetheti.

Csatolás megtekintése 1733931
Ha jól csinálják meg a projektet, semmi gond
 
Ugye nem csodálkozunk....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,423
Tagok
615,655
Legújabb tagunk
Nárciszlili
Oldal tetejére