Koronavírus: 550-en voltak fertőzésnek kitéve egy kanadai sztriptízbárban

Ez az az eset, amikor duplán kellemetlen a kontaktkutatás.

A járvány miatti zárás után a napokban nyithatott újra Toronto egyik legismertebb sztriptízbárja, a Brass Rail Tavern. Nem kizárt, hogy rövid ideig tart majd nyitva, ugyanis kiderült, az egyik alkalmazott, koronavírus-fertőzött.

A dolgozó, akinek nem tudni sem a nemét, sem a pozícióját, összesen 550 emberrel kerülhetett kapcsolatba.

A torontói közegészségügyi hivatal jelentette be, hogy az érintett alkalmazott augusztus 4. és 8. között négyszer állt munkába, a műszakjainak pontos időtartamát is jelezték a közleményben. A hivatal azt javasolja, mindenki, aki ezekben az időpontokban a night clubban tartózkodott, teszteltesse magát COVID-ra.

A bárnak elvileg szigorú feltételekkel engedélyezték az újranyitást: kötelező volt a maszkviselés, a távolságtartás – a vendégeknek a táncosoktól legalább két méternyire kellett helyet foglalniuk, amennyiben ez nem volt lehetséges, plexilapokkal kellett (volna) a járványügyi védekezést megoldani. Elvileg minden egyes vendégnek meg kellett adnia az adatait a látogatáskor, és azt is feljegyezték, ki mikor érkezett, mikor távozott, és melyik asztalnál foglalt helyet.

Most, hogy megkezdődött a kontaktkutatás, értesítettek mindenkit, akinek elérhetőek voltak az adatai. Kérdés azonban, hányan adtak meg magukról valós információkat.

A Guardian azt írja, egy infektológus szerint elég komoly vállalkozás lenyomozni 550 embert, hiszen akár a vendégek fele is kamu adatokat adhatott meg a belépésnél. A torontói Star szerint az ügyben megszólalt Ontario tartomány miniszterelnöke, Doug Ford is, aki elmondta: szívből sajnálja azokat (és az élettársaikat is), akiket most hivatalosan felkeresnek azzal, hogy a sztriptízbárban jártak.

sztriptizbar-1024x576.jpg
 
Na jó de, akkor most mi is van?
Ezek az emberek dolgoznak élik az életüket.
Ha betegek lesznek elmennek az orvoshoz.
Vagy nem így kellene a dolgoknak zajlaniuk?
 
Vuhan napjainkban A tartományi vezetés egyébként 400 turisztikai helyszínre kínál ingyen jegyeket a gazdasági újraindítása érdekében.
34275079_c22123a8e1c570ac2164fab7312ae6bd_wm.jpg
 
A legnagyobb veszélyt a járvány behurcolása jelenti, mivel a legtöbb esetben külföldről hozzák be a megbetegedést Magyarországra, ezért a kormány arra kéri az állampolgárokat, hogy

szeptember elseje után senki ne szervezzen külföldi nyaralást, főleg ne a déli országokba

– figyelmeztetett Gulyás.
 
Azért az a GDPR-előírás (személyes adatok védelme) védi az emberek jogait, beleértve az adatait. Az EU írta elő, de akkor ez jó, vagy rossz?
Én nem vezettem volna be ilyen előírást, mert a tiszta lap a legésszerűbb, de ilyen a törvény.
És azt már be kell tartani
 
Ez az az eset, amikor duplán kellemetlen a kontaktkutatás.

A járvány miatti zárás után a napokban nyithatott újra Toronto egyik legismertebb sztriptízbárja, a Brass Rail Tavern. Nem kizárt, hogy rövid ideig tart majd nyitva, ugyanis kiderült, az egyik alkalmazott, koronavírus-fertőzött.

A dolgozó, akinek nem tudni sem a nemét, sem a pozícióját, összesen 550 emberrel kerülhetett kapcsolatba.

A torontói közegészségügyi hivatal jelentette be, hogy az érintett alkalmazott augusztus 4. és 8. között négyszer állt munkába, a műszakjainak pontos időtartamát is jelezték a közleményben. A hivatal azt javasolja, mindenki, aki ezekben az időpontokban a night clubban tartózkodott, teszteltesse magát COVID-ra.

A bárnak elvileg szigorú feltételekkel engedélyezték az újranyitást: kötelező volt a maszkviselés, a távolságtartás – a vendégeknek a táncosoktól legalább két méternyire kellett helyet foglalniuk, amennyiben ez nem volt lehetséges, plexilapokkal kellett (volna) a járványügyi védekezést megoldani. Elvileg minden egyes vendégnek meg kellett adnia az adatait a látogatáskor, és azt is feljegyezték, ki mikor érkezett, mikor távozott, és melyik asztalnál foglalt helyet.

Most, hogy megkezdődött a kontaktkutatás, értesítettek mindenkit, akinek elérhetőek voltak az adatai. Kérdés azonban, hányan adtak meg magukról valós információkat.

A Guardian azt írja, egy infektológus szerint elég komoly vállalkozás lenyomozni 550 embert, hiszen akár a vendégek fele is kamu adatokat adhatott meg a belépésnél. A torontói Star szerint az ügyben megszólalt Ontario tartomány miniszterelnöke, Doug Ford is, aki elmondta: szívből sajnálja azokat (és az élettársaikat is), akiket most hivatalosan felkeresnek azzal, hogy a sztriptízbárban jártak.

sztriptizbar-1024x576.jpg
*
A szexmunkásoknak is ajánlott a maszk viselés, sőt a pozició olyan változata, amikor a felek nem egymással szemben vannak az aktus közben. A bárok általában zárt helyiségek, elszívók működnek és nem ablaknyitással cserélődik a levegő. No persze takarítás közben sejtem, hogy valamiképpen huzatot csinálnak, de tény, hogy valóban zárt helyiségről beszélhetünk.
 
sőt a zseniális kanadaiak a glory hole-ra esküsznek ugye...
 
*
A szexmunkásoknak is ajánlott a maszk viselés, sőt a pozició olyan változata, amikor a felek nem egymással szemben vannak az aktus közben. A bárok általában zárt helyiségek, elszívók működnek és nem ablaknyitással cserélődik a levegő. No persze takarítás közben sejtem, hogy valamiképpen huzatot csinálnak, de tény, hogy valóban zárt helyiségről beszélhetünk.

A kérdés menyire modern a klíma-berendezés.
Vannak helyek ahol spórolják a szűröket és ezek csak úgy szórják a kórokozókat, bacilusokat, vírusokat gombákat.
Ilyen szállodában én inkább be se kapcsolom a klímaberendezést.

A repülőben és uj klímaberendezésekben UV-lámpa öli a mikrobákat.
Sok szakember szerint inkább ebbe kéne invesztálni mint maszkokba. :)

Ma egy "örömház előtt" vitt el az utam, rossz szokás, kiszoktam pillantani a kapuban állók felé, hát ma zárva voltak? :)
 
A legnagyobb veszélyt a járvány behurcolása jelenti, mivel a legtöbb esetben külföldről hozzák be a megbetegedést Magyarországra, ezért a kormány arra kéri az állampolgárokat, hogy

szeptember elseje után senki ne szervezzen külföldi nyaralást, főleg ne a déli országokba

– figyelmeztetett Gulyás.

"A legnagyobb veszélyt a járvány behurcolása jelenti" - vidékről Budapestre, vagy az utcáról a lakásba? :D

Cseréljétek ki a kerítést Röszkén drótháló helyett hermetikusan záró harangra. :)

szeptember elseje után senki ne szervezzen külföldi nyaralást, főleg ne a déli országokba

csak "home office" van megengedve.

EftsBhbXoAI9ECd.jpg
 
A legnagyobb veszélyt a járvány behurcolása jelenti, mivel a legtöbb esetben külföldről hozzák be a megbetegedést Magyarországra, ezért a kormány arra kéri az állampolgárokat, hogy

szeptember elseje után senki ne szervezzen külföldi nyaralást, főleg ne a déli országokba

– figyelmeztetett Gulyás.

Gulyás a koronát is figyelmeztette vajon, hogy augusztus 31-ig fegyverszünet, addig ne támadjon?
 
A kérdés menyire modern a klíma-berendezés.
Vannak helyek ahol spórolják a szűröket és ezek csak úgy szórják a kórokozókat, bacilusokat, vírusokat gombákat.
Ilyen szállodában én inkább be se kapcsolom a klímaberendezést.

A repülőben és uj klímaberendezésekben UV-lámpa öli a mikrobákat.
Sok szakember szerint inkább ebbe kéne invesztálni mint maszkokba. :)

Ma egy "örömház előtt" vitt el az utam, rossz szokás, kiszoktam pillantani a kapuban állók felé, hát ma zárva voltak? :)
Igazad van neked is meg a szakembereknek is, hogy a zárt terekben az UV lámpás klímákat kellene nyomatni. Szállodai szobákban meg egyéb helyeken ahol a belső levegőt forgatja meg a berendezés, ott meg különösképpen fontos lenne erre a technológiára átállni.
 
.....Nem ugy van ahogy a Setni mondta, hogy a határon túlról jöttek hozzák a vírust,
mert a gyerek ha utazik a határon letesztelteti magát míg én a mai napig nem tudom, hogy a métely bennem van vagy nincs? :)
Számomra az volt egy furcsa dolog a vírussal kapcsolatban, hogy amikor édesanyám hat hete kórházba került és eltöltött bent két hetet, akkor se előtte se közben, se a távozáskor fel sem merült a teszt. Pedig aztán, mint tudjuk, egy kórház melegágya lehet a fertőzésnek. Bezzeg a kapuban "szigorú" az ellenőrzés betegnek, látogatónak egyaránt. Egy hőmérőzés, egy cetli kiállítása bemondásos alapon, hogy hová megy az illető, aztán bent már a kutya se kérdezi mit keres ott bent valaki, akár egy egész napig járkálhat szabadon az egész épületben, csak maszk legyen fenn.
Ez a látszólagos katonai fegyelem, szerintem mellőz minden szakmai tudást a járvány megfékezésében.
Bennem is felmerült, hogy a napi látogatások alkalmával, én is hordozhatom ki-be a vírust, lehetek akár hónapok óta fertőzött is, de most, amikor édesanyám idősek otthonába való elhelyezéséhez meg kellett kérni a teszt elvégzését, akkor szembesültem vele, hogy milyen bürokratikus úton lehetséges ez, ha nem saját zsebből finanszírozza a polgár, mint ahogy egy esetleges utazásnál is teszi.
 
Utoljára módosítva:
A mentosok is tesztelnek, sot mindenkinek maszkot kell hordania be se lepnek addig a lakasba.
Surun vagyok "vendeg" a korhazba, az utolso 3 alkalommal elso volt hogy a tesztet levettek ,hala.....covi19 meg elkerult.
Nem fajdalmas hanem nagyon kellemetlen a tesztvetel kis kefevel a homlokodig dugjak fel a palcikat ,a vegen a kiskefevel es 2-3szor jobbra balra porgetik.
Sok ember sorba all tesztvetelre,hat.......ezert sorba allni ,so mondhatom 3 teszteles utan ,meg ha fizetnenek se mennek.
Az elso adodo alkalommal igyekeztem haza mert ha idaig megusztam ,nem kell sok napot a korhazba idozni, gyogyszereket otthon is tudom szedni.

Engem az iskolakezdes izgat, mert ugyan a gyerekeket kordaba tartani maszkkal es tavolsaggal egymastol, hihetetlen hogy ezt meg tudjak oldalni. hany szulo fertozodhet igy meg, es a tanarok . 20-30 -35 fos osztalyoknal a 2m tavolsag hogy oldhato meg?
Marcius ota nem jarnak a gyerekek iskolaba , eloszor sztajkoltak a tanarok es utana jott a Covi.
A szulok egyikenek otthon kell maradni a gyerekekkel(gyerekekkel) mar 6 honapja, nagyon sok csalad nagyon nehez helyzetbe kerult hisz a csaladi bevetelnel mindket szulonek szukseg van a fizetetesere, nem beszelve az arak nem csak a hazake hanem minden alaposan es folyamatosan emelkedik.
Kezd elhagyni az optimizmusom.
 
Utoljára módosítva:
Még hogy sztriptíz bár....a magyar kormány egy része is elkapta a fertőzést...
Orbán nem vett részt a kerti partin így m,egmenekült!!!
  1. a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs szerda óta hatósági karanténban vannak, mert múlt szombaton egy olyan privát rendezvényen jártak, ahol, mint kiderült, jelen volt egy koronavírus-fertőzött is.
  2. Hollik István kormánybiztos, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig csütörtökön maga jelentette be a Facebookján, hogy koronavírusos. A bejegyzésben megemlítette többek között azt is, hogy múlt szombaton egy magánrendezvényen járt .............A bulit a 24.hu szerint a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, vagyis Gulyás beosztottja, Schaller-Baross Ernő Balaton-felvidéki kúriáján tartották.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,465
Tagok
615,603
Legújabb tagunk
Szerencsi Andrea
Oldal tetejére