Koronavírus: Kanada sokkal rosszabb őszre számít, mint amilyen a tavasz volt

Kanadát elérte a koronavírus-járvány második hulláma, és az ősz sokkal rosszabb lesz a tavasznál - figyelmeztetett helyi idő szerint szerdán Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, megígérve egyúttal, hogy kormánya mindent megtesz, ami szükséges, hogy átsegítse a kanadaiakat ezen a nehéz időszakon.

Emlékeztetett, hogy amikor tavasszal elrendelték a korlátozásokat, 47 fertőzött volt az országban, most pedig csak kedden több mint ezer új fertőzöttet azonosítottak. Az ország legtöbb tartománya a nyáron enyhített a korlátozásokon.

"A mai, sőt, a holnapi számokat sem tudjuk megváltoztatni, mert azt már eldöntötte az, amit két héttel ezelőtt tettünk vagy nem tettünk. De azon tudunk változtatni, hogy mi lesz októberben és a télen. A hálaadásnapi összejövetelek valószínűleg elmaradnak, de a karácsonynak még van esélye" - mondta tévében élőben sugárzott beszédében a liberális kormányfő, felszólítva egyúttal honfitársait, hogy viseljenek maszkot. "Együtt képesek vagyunk rá, hogy ellenőrzés alá vonjuk a második hullámot" - szögezte le Justin Trudeau.

A kormányfő az ország legsúlyosabb egészségügyi válságának nevezte a koronavírus-járványt, amely már több mint 9000 emberéletet követelt Kanadában, a gazdasági következmények pedig már most súlyosabbak, mint amelyeket a 2008-as pénzügyi válság okozott.

A kormány a károk féken tartása érdekében jövő nyárig meghosszabbítja a vállalkozásoknak nyújtott bértámogatást, amelynek keretében azok a vállalatok, amelyek forgalmuk legalább 30 százalékát elveszítették, alkalmazottaik bérének 75 százalékát megkapják állami támogatásként.

"Ez nem a megszorítások ideje" - hangoztatta Trudeau, aki szerint az alacsony kamatok lehetővé teszik a pluszköltéseket, és hosszabb távon sokkal többe kerülne, ha a költségvetés nem fordítana ennyi pénzt a gazdasági károk enyhítésére.

upload_2020-9-24_21-26-27.jpeg
 
Miért ne érne?
A műtétek közben is viselik a sebészek orvosok.
De, tökéletes az volna ha csak azok mennének emberek közé akiknek muszáj.
Étteremben már nem fertőz???,
Sport események dettó.
Futkározzanak maszkban .
Akárhogy is van, nem lehet a végtelenségig karanténban, szobafogságban tartani az embereket. Tavasszal ez még sikerült, most már nem megy. A többség nem is hiszi el, hogy baj van. Amíg nem esnek össze emberek az utcán vagy nem lesz szinte minden családban beteg addig ez nem is változik.
 
Legalább lenne világos, hogy milyen tüneteket produkál amit a sima influenza nem. És ahol semmit sem csináltak (pld. Svédország), nem zárták be az iskolákat, éttermeket sőt még a határokat sem zárták le, nem rettegtegtek majd egy éven át... semmi különös nem történik.
Viszont most a vörös zóna a divat, elvégre másképp nincs a járványt kompenzáló EU támogatás, az a bizonyos 750 milliárd.
 
Utoljára módosítva:

Az enyhe fertőzés valóban alig különbözik, persze aki nyáron prdukál influenzás tünetet, az biztos lehet benne, hogy az nem influenza. Mostantól lesz nehéz elkülöníteni, ezért kell mindenkinek oltatni influenza ellen. De a felszínes tüneteken kívül semmi sem egyezik az influenzával. A corona egyszerre támad minden szervet, tüdőt, szívet, vesét, májat, beleket, központi idegrenszert. Így aztán sok alig beteg embernek is van maradványtünete, mint heges tüdő és fulladás lépcsőzéskor, vagy tartós szaglás/ízérzés kiesés.
A svédek nem rettegtek, és ezzel feláldoztak egy csomó embert. Nézd meg a többi skandináv ország adatait. A gazdaságuk pedig 2-3%-kal van jobb állapotban. Egyébként nem a rettegés a lényeg, hanem a szabályok betartása. Ha nem tartják be az alapvető szabályokat, akkor megérdemlik a teljes lezárást.

Napi ezer új fertőzöttre te milyen színt használnál?
 
Napi ezer új fertőzöttre te milyen színt használnál?
Azt se tudom mit jelent ez a napi 1000 új igazolt fertőzött.

Például megvizsgáltak 10000 embert és találatak köztük 1000 fertőzöttet, tehát minden tizedik fertőzött? Szóval akkor az országban minden nap kb. 1 millió fertőzött mászkál és terjeszti a vírust? Egy beteg átlagosan 2-5 további személyt fertőzhet meg, egy hét alatt nem kellene már mindenki fertőzött legyen?
Aki megfertőződött és mindenféle kezelés nélkül 10 nap alatt meggyógyult az tényleg csak hat hónap múlva fertőzödhet újra?
Akinek van 20.000 Ft -os PCR -tesztje, hogy nem fertőzött, hány órát garantált, hogy tényleg nem fetőzött?
 
Napi 1000 az napi ezer teszttel igazolt fertőzött. Pont, amit a szavak jelentenek, nem tudom máshogy mondani :-D hogy hány embert vizsgáltak meg, arról vagy ad információt a napi tesztszám vagy nem. De gondolhatod, hogy ha Mo a keveset tesztelő országokközött van, akkor nyilván több fertőzött mászkál. És az mindegy is, hogy sokan átvészelik gond nélkül, ettől még nem kéne megfertőzniük a felelőtlenségükkel másokat, akik között meg lehet, hogy lesz egy halott. tehát maszkot viselni, ahogy kell! Mivel azért sokan betartják a távolságtartást meg a maszkot, nem terjed olyan gyorsan, hogy "mindenki" megfertőződhessen. A svédeknél sem sikerült ezt elérni. Ha betartod a szabályokat és negatív vagy, akkor 90%, hogy nem vagy fertőzött. Ha viszont nem, akkor a negatív teszt tényleg semmit sem garantál.
Azt ki mondta, hogy a gyógyultak csak 6 hónap múlva fertőződhetnek újra? Ez nem igaz. Sőt, vannak 3-4 hónapon belül újrafertőződött emberek. Jelen állás szerint, aki enyhe tünetekkel esik át, annak semmilyen vagy minimális immunválasza lesz... Ebben segíthetnek az oltások. Megbetegítés nélkül megfelelő immunválaszt indukálnak.
Azt hogy érted, hogy hány órát garantált? A teszt nem garanciáról szól és nem is időintervallomról. A mintaadás pillanatában negatív vagy pozitív valaki. Ennyi.
 
Azt ki mondta, hogy a gyógyultak csak 6 hónap múlva fertőződhetnek újra? Ez nem igaz. Sőt, vannak 3-4 hónapon belül újrafertőződött emberek.
valahol azt olvastam, hogy beutazáskor két, az aktuális fertőzöttséget vizsgáló negatív PCR-teszt kell, de azok mentesülnek a teszt, meg a karantén alól, akik hitelt érdemlően tudják igazolni, hogy az elmúlt hat hónapban már átestek a betegségen.

Azt hogy érted, hogy hány órát garantált? A teszt nem garanciáról szól és nem is időintervallomról. A mintaadás pillanatában negatív vagy pozitív valaki. Ennyi.
Csak irónikusan jegyeztem meg, hogy szerim feleslegesen kidobott pénz... mert valóban csak arra jó hogy esetleg helyesen megmutaja a mintaadás pillanatában mi a helyzet ... de mivel 24 óra elteltével kapom meg az eredményt szerintem semmire se jó.
 
Utoljára módosítva:
Legalább lenne világos, hogy milyen tüneteket produkál amit a sima influenza nem. És ahol semmit sem csináltak (pld. Svédország), nem zárták be az iskolákat, éttermeket sőt még a határokat sem zárták le, nem rettegtegtek majd egy éven át... semmi különös nem történik.
Viszont most a vörös zóna a divat, elvégre másképp nincs a járványt kompenzáló EU támogatás, az a bizonyos 750 milliárd.

Egy legenda, hogy semmit sem csináltak Svédországban.
Ott egyszerűen elmagyarázták miről van szó és az emberek többsége tudta mit kell tennie.

Svédországban ugyan az történt mint másút csak "lock-down" nélkül.
Távolságot tartani, kezet mosni, nem fogdosni az arcunkat, és otthon maradni hatásosabb mint
egy és ugyanazon maszkot hordani heteken keresztül.

Viszont most a vörös zóna a divat, elvégre másképp nincs a járványt kompenzáló EU támogatás, az a bizonyos 750 milliárd.

Ezt a következtetést ügye a magyar kormány viselkedéséből vontad le. :)

upload_2020-9-28_16-33-56.png

Orbán megígér, hogy "mindenkit megfogunk gyógyítani", azóta naponta vagy 5 ember hal meg. :(
 
Azt se tudom mit jelent ez a napi 1000 új igazolt fertőzött.

Például megvizsgáltak 10000 embert és találatak köztük 1000 fertőzöttet, tehát minden tizedik fertőzött? Szóval akkor az országban minden nap kb. 1 millió fertőzött mászkál és terjeszti a vírust? Egy beteg átlagosan 2-5 további személyt fertőzhet meg, egy hét alatt nem kellene már mindenki fertőzött legyen?
Aki megfertőződött és mindenféle kezelés nélkül 10 nap alatt meggyógyult az tényleg csak hat hónap múlva fertőzödhet újra?
Akinek van 20.000 Ft -os PCR -tesztje, hogy nem fertőzött, hány órát garantált, hogy tényleg nem fetőzött?

Volt egy rendőr vicc, amiben a rendőr annyira biztosra akart menni, hogy az összes gyufát kipróbáltatta a skatulyából, mielőtt kifizette.

Minél több próbát csinálunk, annál jobban megközelítjük a középértéket.

Ezt kipróbálhatod otthon többféle módon
- ha meg akarod tudni, hogy a zokni-állományod hányad része fekete színű akkor
- markolj bele a zokni-fiokba és oszd el a fekete zoknik számát a kimarkolt zoknik számával.
- aztán markoljál mélyebben bele és végezd el a műveletet a még több zoknival...
- egy konvergens sort fogsz találni, minél több próba annál közelebb lesz a szám ahhoz amit az összes megvizsgálásánál találnál

Megértem, hogy Orbán és a rendörök nem tudták elmondani, miért nem lenne jó ha mindenkit letesztelnének.
Azért mert a magyarázat egy kicsit komplikált.
A magyarázat hiánya viszont az összeesküvéselméletben hivök számára egy "érv".
 
Utoljára módosítva:
valahol azt olvastam, hogy beutazáskor két, az aktuális fertőzöttséget vizsgáló negatív PCR-teszt kell, de azok mentesülnek a teszt, meg a karantén alól, akik hitelt érdemlően tudják igazolni, hogy az elmúlt hat hónapban már átestek a betegségen.

Csak irónikusan jegyeztem meg, hogy szerim feleslegesen kidobott pénz... mert valóban csak arra jó hogy esetleg helyesen megmutaja a mintaadás pillanatában mi a helyzet ... de mivel 24 óra elteltével kapom meg az eredményt szerintem semmire se jó.

Az, hogy az egyes országok a beutazáshoz milyen feltételeket szabnak, teljesen egyéni marhaság, és nem a tudományos álláspont határozza meg. Eleve sokan esnek át rajta egyetlen teszt (bizonyíték) nélkül... A másik dolog: a teszt nem értelmetlen, sőt. Csupán feltételezi, hogy aki eljut oda, hogy tesztelje magát, annak van annyi józan esze, hogy maradjon otthon és ne érintkezzen a külvilágból senkivel (tehát a 24 óra nem érv). Ha ezt nem tartja be, akkor persze, hogy nem ér semmit a teszt. De ez nem a teszt kritikája, hanem az idiótáé...
 
Azt hiszem kár ennyi időt tölteni ezzel a témával. A szkeptikusok olvassák el Kuncze úr /volt belügyér/ mondatait a saját és a felesége fertőzöttségéről. A másik szkeptikusoknak ajánlom Dr. Gődényt.
Én meg végre bátran, gátlás nélkül ehetem, mit ehetem... ZABÁLHATOM a fokhagymát.
:)
 
Ezt a következtetést ügye a magyar kormány viselkedéséből vontad le. :)
hááát vörös zóna van mindenütt, mióta szóba került a 750 milliárdos pénzosztás ... addig vígan üdültek, strandoltak az olasz, spanyol, görög tengerpartokon, rengeteg youtubeos videót betettem, hadd lássátok, hogy "retteg" a jónép.

Orbán megígér, hogy "mindenkit megfogunk gyógyítani", azóta naponta vagy 5 ember hal meg. :(
naponta vagy 300 ember hal meg, csakhát ha úgy mondják, hogy meghalt 300 ember és azok közt volt 5 koronavírusos is, már nem hír, nem retteg a jónép.
 
Utoljára módosítva:
Csupán feltételezi, hogy aki eljut oda, hogy tesztelje magát, annak van annyi józan esze, hogy maradjon otthon és ne érintkezzen a külvilágból senkivel (tehát a 24 óra nem érv). Ha ezt nem tartja be, akkor persze, hogy nem ér semmit a teszt. De ez nem a teszt kritikája, hanem az idiótáé...
az a pár ezer ember akit napjában tesztelnek, valahogy villamoson, buszon haza kell kerüljön a teszt után, lehet megijjed és még be is akar spájzolni hátha karanténba kerül.
De, hogy mennyire idióták az emberek jól jelzi, hogy egyetlen bevásárlóközpontban sem alakul ki soha, sehol fertőző góc, csak az úgy-ahogy felügyelet alatt tartott korházakban, idősek otthonában.
 
Legalább lenne világos, hogy milyen tüneteket produkál amit a sima influenza nem.
Szintén csak médiából oktatást kapottként:
Az influenzától a legfőbb megkülönböztetés a szaglás és az ízlelés átmeneti megszűnése.
Nemzetközi (kínai, iráni, olasz) jelentések szerint a szagló- és ízlelőképesség romlása a koronavírus-fertőzés egyik olyan korai tünete lehet, amely még a láz és a száraz köhögés előtt jelentkezhet
Hendrik Streeck, a Bonni Egyetem virológusa házról házra járt koronavírusos lakosokkal beszélgetni, és állítása szerint a több mint száz enyhén fertőzött alany legalább kétharmada jelezte, hogy napokig nem érzett szagokat és ízeket.
A szagló- és ízlelőképesség átmeneti megszűnése még a láz és a száraz köhögés előtt jelentkezhet.(Népszava)
 
Utoljára módosítva:
Szintén csak médiából oktatást kapottként:
Az influenzától a legfőbb megkülönböztetés a szaglás és az ízlelés átmeneti megszűnése.

csak a cikkek tovább is vannak.
"A koronavírus-fertőzés egyik kulcstünete, amely kutatások szerint a betegek legalább 25 százalékánál jelentkezik, az ízérzékelés és a szaglás elvesztése. Ez persze nem új, az egyszerű náthánál sem érezzük pár napig az illatokat és az ízeket."

én úgy értelmeztem, hogy kb. minden negyedik fertőzött esetében fordul elő, szóval nem meghatározó, ráadásul ugyancsak dr. web ;) szerint, nem csak koronavírus okozhat szaglásvesztést, ezek a betegségek állhatnak a háttérben:
https://www.egeszsegkalauz.hu/beteg...ek-a-betegsegek-allhatnak-a-hatterben/rb57nl2
 
Utoljára módosítva:
hááát vörös zóna van mindenütt, mióta szóba került a 750 milliárdos pénzosztás ... addig vígan üdültek, strandoltak az olasz, spanyol, görög tengerpartokon, rengeteg youtubeos videót betettem, hadd lássátok, hogy "retteg" a jónép.

naponta vagy 300 ember hal meg, csakhát ha úgy mondják, hogy meghalt 300 ember és azok közt volt 5 koronavírusos is, már nem hír, nem retteg a jónép.

Az egyik mondattal ellent mondasz a másiknak. Sokan voltak a strandon - a korona-virus nem oszt nem szoroz. :eek:

4-format6001.jpg

A segély csomagról már tavasszal szó volt, még a strand-szezon elött.

A 750 milliárdos pakét mögött valójában 1,8 billió Euro áll (biztonság kedvéért leirom, 1 800 000 000 000 Euro)

- Problémák Orbánnal voltak mert ö nem akarta megszavazni igy két részle lett osztva
- Egy 750 milliárdos és egy 1000 milliárdosra, ez utobbiból nem tart igényt Magyarország
- Orbán vehemens küzdött azért, hogy a segélyt ne kössék a jogállamisághoz
- nem kötik csak a pénzek egy része nem fog átmenni a kormány kezén hanem rögtön a nép kapja :)
 
Az egyik mondattal ellent mondasz a másiknak. Sokan voltak a strandon - a korona-virus nem oszt nem szoroz. :eek:

- Problémák Orbánnal voltak mert ö nem akarta megszavazni igy két részle lett osztva
- Egy 750 milliárdos és egy 1000 milliárdosra, ez utobbiból nem tart igényt Magyarország
- Orbán vehemens küzdött azért, hogy a segélyt ne kössék a jogállamisághoz
- nem kötik csak a pénzek egy része nem fog átmenni a kormány kezén hanem rögtön a nép kapja :)

na végre valami érdekes, amiről még nem hallottam !
eddig csak erről tudtam:
https://www.consilium.europa.eu/media/45139/210720-euco-final-conclusions-hu.pdf

az 1000 milliárdos koronavírusellenes támogatásról hol olvashatok, nagyon megköszönném ha feltennéd a linket. Meg az is érdekelne mikor és mennyit utal a népnek (azaz nekem, a bankszámlámra) az EU.
 
csak a cikkek tovább is vannak.
"A koronavírus-fertőzés egyik kulcstünete, amely kutatások szerint a betegek legalább 25 százalékánál jelentkezik, az ízérzékelés és a szaglás elvesztése. Ez persze nem új, az egyszerű náthánál sem érezzük pár napig az illatokat és az ízeket."

én úgy értelmeztem, hogy kb. minden negyedik fertőzött esetében fordul elő, szóval nem meghatározó, ráadásul ugyancsak dr. web ;) szerint, nem csak koronavírus okozhat szaglásvesztést, ezek a betegségek állhatnak a háttérben:
https://www.egeszsegkalauz.hu/beteg...ek-a-betegsegek-allhatnak-a-hatterben/rb57nl2

A Corona (covid-19) sokban hasonlít az influenzához (Grippe)
- fertőző, hasonlóan halálos, azonos riziko-csoportot veszélyeztet,
- a szimptómák is hasonlók mégsem azonos betegségről beszélünk

A szimptómákból nehéz megállapítani melyikkel van dolgunk,
ezért fontos idöben megtudni, hogy a páciensnek volt e kontaktusa "igazi" covid beteggel.
 
Hogy lássad a különbséget a Corona elötti idöböl. A fiatalok ilyen Fiestákat szoktak tartani a Corona előtti időben.
De neked ez nem való, mert "nem a te kultúrád", még színes börü emberekkel, etnikailag inhomogén társasággal is találkozhatsz, :)

na végre valami érdekes, amiről még nem hallottam !
eddig csak erről tudtam:
https://www.consilium.europa.eu/media/45139/210720-euco-final-conclusions-hu.pdf

Megtisztelnél azzal, hogy megmondod mit találsz érdekesnek a 68 oldalból?

az 1000 milliárdos koronavírusellenes támogatásról hol olvashatok, nagyon megköszönném ha feltennéd a linket. Meg az is érdekelne mikor és mennyit utal a népnek (azaz nekem, a bankszámlámra) az EU.

Az EU költségvetés a következő 7 évre 1,8 billio euro, a konjunktúra és inveszticios-csomag 750 milliárd.

Most el kell menjek de holnap ha idöm engedi elmagyarázom hol hazudott (vagy tévedett) Orbán amikor Brüsszelből hazamenet egy nagy győzelmet jelentett be. Igen, a segítséget nem tudta meg torpedózni, ez az összeg már májusban be lett jelentve.
-
Aztán jött egy "Zusatz" megállapodás.... :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére