Kortárs irodalom...

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] szabadság1elf.jpg [/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Fodor Ákos[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]AXIÓMA[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Szabadság az, ha[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]megválaszthatom: kitől[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]és mitől függjek.[/FONT]


 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]
images
[/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Fodor Ákos[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]A SZERETETRŐL[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Kit, mit nem volnál[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]képes elengedni, azt[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]csupán használod.[/FONT]



 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
leaves-on-a-pond.jpg


Fodor Ákos
Egy Basho-kép

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]agg ágtól búcsú- [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]levelet kap a patak [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]s elsiet vele [/FONT]



 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
fodor.jpg


Fodor Ákos
Interjú


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]"Ars poeticám"?[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]- Olyat írni, amilyet[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]olvasni vágynék.[/FONT]


 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
ArcHAIKUs Őszi Pillanatok

F.Á.M.B.haikuk2.jpg


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Matsuo Bashô a művészi haiku XVII. századi megteremtőjének [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]és legnagyobb mesterének, őszi versei [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Fodor Ákos fordításában [14 haiku][/FONT]​


Basho-1.jpg






[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]1---------------------------------------[/FONT]​

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Léptek visszhangja [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]lépdel visszafelé az[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]úton. Ősz. Este. [/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]2---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Úgy vélem: olyan [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]oda-túl, mint egy késő-[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]őszi estén[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif], itt.[/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]3---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Rozsdás ősz[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif], mord szél... [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]- de nézd csak a gesztenyét:[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]most is méregzöld! [/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]4---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Fájdalmasan szép[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]az[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] őszi vihar[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]tól le-[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]taglózott virág.[/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]5---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]A retek íze[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]is karmosabb, mikor az [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]ősz szele [/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]mar már... [/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]6---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Ősz viharában[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]vergődik fám. Rossz tetőn [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]át csepp hull cseppre.[/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]7---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Kertben a nagy fa, [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]falon-kívül a fürjek[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]hirdetik: [/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]ősz van.[/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]8---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Ősz van. [/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]- Öregszem? [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Szemem elől a madár[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]fellegbe búvik.[/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]9---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Lustácskán ring az [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]őszi bokor [/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]- harmatcsepp[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]se hull le róla... [/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]10---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Milyen lehet a[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]pók hangja s miről szólna [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]az[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] őszi szélben[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]?[/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]11---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Ha fölösleges,[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]mit szólok: szavam kihűl, [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]mint[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] ősszel a szél.[/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]12---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Múlik az ősz is:[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]veszett viharfellegek [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]marnak a Holdba.[/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]13---------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Fák csúcsán jártas[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]szél eresz alatt reszket.[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]- Az ősz is elmúlt. [/FONT]


[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]14----------------------------------------[/FONT]

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Ne hidd, hogy nem volt [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]ittléted becses:[/FONT][FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif] őszi[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]imám érted szól. [/FONT]





F-Á.M.B.haikuk1.jpg
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
Tárcatár...

SzívErnő.DarvasiL.1.jpg

(álnevei: Szív Ernő, Eric Moussambani)
Darvasi László
Az irodalom ellenségei


Előre látom, hogy ebben a cikkben (sic!) többször is ellentmondásba kerülök majd magammal, de mit tegyek, nem vagyok politikus. Sem pedig derék egyházfi. Ráadásul hazudni is szoktam. És nem is kizárólag munkaköri kötelességből. Hanem mert jólesik. Néhány napja például a nyílt utcán lépett hozzám egy illető, jelentőségteljesen a szemembe tekintett, és azt mondta, alighanem én írtam azt a cikket, mindegy, azt, valamelyiket.
Gyorsan feleltem, kérem, a dolog teljesen kizárt, én még életemben nem írtam.
Nahát, iskolában se?, hunyorgott gúnyosan az illető.
Uram, ezek élethű műkezek, mutattam a kezeimet, mindent tudnak, gitározni, stoppolni, pettingelni, de még turmixolni is. De írni sajnos nem.
Szájjal is lehet írni, fürkészett kitartóan.
Na jó, egyszer írtam verset a lábujjaimmal, de másnapra hólyagosak lettek, bólintottam megadóan, nekem ennyit nem ér az írás.
A tag mélyet sóhajtott, majd lassan elballagott, mint egy szomorú gombaszedő. Hogy miért bántam így vele? Ha bevallom, hogy én írtam azt a cikket - azt hiszem, én írtam, de nem biztos -, esetleg megdicsér, milyen remek volt, amivel nyilván azt akarja a tudomásomra hozni, hogy ő mint figyelmes és értő olvasó további remek és szellemes cikkekre tart igényt tőlem. Dolgoztatni akar. Kizsigerelni. Na, persze.
Egyébként öt cikk volt a zsebemben, a másfélnapi termés. A figura ráadásul azt is az arcomba zörrenthette volna, hogy gyalázatos cikkek őszölnek utánam a hírlapírás erdejében. Őszintén kérdezem, kinek van arra szüksége, hogy kritizálják?!
Sok ember nagyon boldogan éli az életét kritika nélkül is. Tessék, nézzenek körbe, bárhol időznek is. Látnak ilyeneket? Ó, hogyne! Jó néhányan éppen most, ezekben a szent pillanatokban rendezik be imigyen a virágos életüket, és ez bizony a szívük joga. Nekem csak az nem tetszik, hogy ezt olyan vehemensen akarják, és például tőlem is akarják. Nekem elvileg kedvemre való lehetne, hogy nem akarnak kritikát - hiszen, mint a példa mutatta, én sem vágyom rá különösképpen -, de persze mi van, ha ezt, mármint a kritikátlanságot tőlem se akarják, miközben előfordulhat, hogy mégis kedvem támadna, hogy holmi kritika kispengelappal ütögessem őket.
Ugye világos, miről beszélek?
Nem akarom, hogy az legyen, mármint hogy világos legyen, csak kérdezem.
Igen, bizonyára kitalálták, az akarás a témája ennek az írásnak, vagyis az emberi szándékok legjelesebbje. És máris azzal folytatom, persze, mással is lehetne, hogy a kutyás párt téved. Rossz úton tévelyeg, még ha az tetszetős is a körúti Velencével, a kisebb Magyarországgal Záhonytól Sopronkőhidáig. Mivel viszonylag fiatalok, gondoltam, most szólók, holnapra esetleg késő lesz. Az a baj, hogy ők is rengeteget akarnak.
Nem kétlem, az ötletek impozánsak, de mégiscsak az a helyzet, hogy az akarást és annak különféle formáit - vágy, kellés, könyörgés, szándék, a vérnősző bírhatnámság - igyekeznek helyzetbe hozni, holott szerintem éppen a fordítottja érdemelne színezhető ábrándképeket és alapos megfontolást. De azt nem akarom, hogy ők, a kutyás pártiak fordítva gondolják, tőlem aztán így is gondolhatják. Csakhogy.
Ez az ország folyamatosan attól kap hidegrázást, fekélyt, depressziót, ragyát vagy kólikát, hogy jönnek egyesek, mit jönnek, berobbannak az életbe, akár a tavaszi rügybögyörő, és mámorosan akarnak, akarnak, akarnak. Nem óvatosan, kicsit, némi bizonytalankodással fűszerezve, nem tétován vagy el-elbizonytalanodva, nem mértékkel, hanem mint egy kiskamasz pornóhurrikán. De hisz' csöppet még Jézus is megbillent az utolsó, valóban szörnyű pillanatokban, pedig ő aztán tényleg elég sokat akart.
Az akarásnak ez a már-már mértéktelen természete az életünk megannyi területét átjárja. Na jó, mindet. Az emberek azt hiszik, akkor lesz jobb, boldogabb és szebb az élet, ha akarnak, és ha az akarásuknak lesz majd eredménye. Ábránd! Például a kutyás pártnál az egyik pártprominens úr kijelentette, ha nyer a következő dalfesztiválon, és persze akar nyerni, az anyukájának akar összenyittatni hosszú házsorokat, hogy a mama jobban, hosszabban tudjon futni. Rendben. És az anyukája? Vajon ő akarja ezt? Az apukája, nem tudom, róla például nem volt szó, neki van véleménye?
Könyörgöm, miért nem lehet egy picit lassítani, megállni? A világ rosszul hiszi, ha azt hiszi, hogy csak akarásból lesz dobos torta vagy bigott narancsliget. A nemakarás éppúgy virtigli teremtő erő, mint amikor Isten a nulladik napon a Naprendszerbe hajította az angyalhajas mackófölsőt, majd a mélán kerengő űrszemétbe nyúlt, és gyúrni, gyúrni kezdett.
Én már félek belépni a bankba. Hogy majd így meg úgy? A postán? Hát ott, esküszöm, postástáskát is adnának egy takarékbetétért vagy biztosításért. A boltokból kiűzik azokat, akik csak nézelődnek. Pedig milyen élvezetes dolog megnézni, itt milyen a túró, ott milyen a túró. Az orvosom azt akarja, hogy viseljem magamat egészségesebben. Miért jó ez neki? Ritkábban látna, az biztos. Kevesebbet akar dolgozni?!
Az öregek nem akarnak meghalni, pedig lehet, hogy sokkal helyesebben tennék. Sok fiatal már most meghalna, pedig lehet, hogy érdemes folytatni.
Talán egyszer már beszéltem erről: külön magyar sajátosság, hogy minálunk az emberek rendre a másiktól akarnak többet. És ez nem méltányos. Én például most semmit nem akarok, és hidegen hagy, hogy ezzel a többi ember mit akar kezdeni. Akar-e valamit kezdeni egyáltalán. Nem akarom, de azért elgondolom, hogyan lenne, ha nem lenne ennyi akarás.
Kicsit ülni, nem akarni, hogy dohogjon az Isten, és azt sem, hogy a hitetlen találja meg őt, és higgyen benne. De azt se akarom, hogy ne legyen, ha egyszer van.
Nem akarok győzni. Veszíteni. Másnak lenni. Jobbnak lenni. Nem akarni szerelmeskedni. Nem akarni száműzni, deportálni azt, akinek az életidő haladtával elfogy a neve, óóóóórgazmus, orgazuska, orgazmi, org, o... o.. és pont.
Még csak azt sem akarni, hogy üljünk a szakadék szélére állított piros háttámlás köztéri padra, és papírrepülőket eregessünk a mélybe.
Nem akarni többet inni, se keserűt, se édeset. Nem akarni bízni, hinni, csodálkozni. Az igazságot sem akarom, a jót és a hazugságot, a rosszat.
Talpra, magyar?!
Dehogyis. Üljön, sétáljon, markotányozzon, böfizzen, menjen el, jöjjön haza. Ha úgy gondolja.
Világosítsd föl gyermeked!
Na és mire föl? Föl lehet-e? Nem jobb neki, ha marad az anyai félhomályban?
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám, s fölkelek!
Ha akar, álljon föl. Ha a barát úgy szeretné, haladjon tovább. Meg általában tovább is mennek. Vonogatja a vállát, miért éppen ő kiáltson.
Gyönyörűm, te segíts engem!
De miért? Mert ő szép? Segítsen másnak.
Nem tudom, lehet, hogy szép lenne. Vagy nem is szép, csak pihentető. Egy kis nyugalom. Áll minden, nem hebeg a szív, nem tajtékzik az elme, és a lélek is csak lóg a teraszról, az imént fújta ki benn az orrát az angyal.
Hát, szóval, valami ilyesmi.
És nem akarom, hogy ezt a cikket megértse az olvasó, fölfogja az üzenetét, a rejtett célzásait, a tartalmát, a mondanivalóját, mint ahogy az is hidegen hagy, ha éppenséggel birtokába jut mindeme tudásnak.​
Végezetül, én ezt a cikket egyáltalán nem akartam megírni. És közzétenni sem akartam. Minden felelősség az újságomat és a szerkesztőmet terheli. De nem akarom, hogy a szerkesztőmet felelősség terhelje. Igaz, azt sem akarhatom, hogy ártatlan maradjon.


(Élet és Irodalom)
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
kissotto2_300.jpg



Kiss Ottó
Az elmerült kert (I.)



Elönt a víz

Pantics Vilmos szeretett könyvtárba járni. Ősztől tavaszig sokat ült az olvasóteremben, hogy otthon minél kevesebbet kelljen fűtenie. Néha egész nap olvasott, újságokat, könyveket, szinte válogatás nélkül minden érdekelte.
Aznap délelőtt egy hosszabb novellába temetkezett. Az elbeszélés egy férfiról szólt, aki sokat ült a könyvtár olvasótermének egy eldugott sarkában. A kisvárosra zúduló árvíz is itt érte. Az írás főszereplője annyira belefeledkezett a könyvbe, hogy nem hallotta a veszélyre felhívó figyelmeztetéseket, még akkor sem mozdult, amikor bokáját mosta a víz. Amikor a műben szereplő férfit a könyvbéli könyvtáros kisasszonyok utoljára szólították fel a könyvtár elhagyására, Pantics Vilmos becsukta a kötetet, és felállt az asztaltól.
– Maguk nem jönnek? – kérdezte a könyvtáros kisasszonyokat kifelé menet. – Itt fulladnak meg a könyvek között – tette hozzá sűrű fejcsóválások közepette. Közben magára vette a kabátját.
A könyvtáros kisasszonyok összenéztek.
Pantics Vilmos kilépett az utcára, de vizet sehol sem látott. Ám amikor rádöbbent, hogy az egészet csak olvasta, hirtelen erősen gyöngyözni kezdett a homloka, s néhány perc alatt teljesen elöntötte a víz.
– Biztosan egy belső gát szakadt meg – mondta Pantics Vilmos hazafelé lépkedve, és gondolatban kezdte hordani a törmeléket, amiből majd újra felépítheti a gátat: a, á, b, c, cs, d, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l...



Mi történt?

Sém Dániel az utóbbi napokban gyakran elaludt a tévé előtt, de tegnap este volt az első olyan alkalom, hogy akarata ellenére nyomta el az álom.
Egy érdekes filmet nézett, és mégis.
Amikor felébredt, magában újra végigpörgette a látottakat, és egészen addig a percig jutott, amikor elaludt.
De akkor ismét elaludt, és a cselekmény álmában újra lepergett előtte.
A film egy bizonyos Noéról szólt, aki egy bizonyos bárkában élt a feleségével, fiaival és azok feleségeivel. Sém Dániel azt álmodta, hogy ez a bizonyos Noé az apja. A bárkán rengeteg állat volt, körülötte meg rengeteg víz. Sok idő eltelt, aztán az apja több madarat is szabadon engedett. Sém Dániel látta, amint az egyik galamb, csőrében olajággal visszarepül a bárkára. De akkor vége szakadt az álomnak, és Sém Dániel felült az ágyban.
– Mi történt azután? – kérdezte, de nem tudott visszaemlékezni a film végére.
– Nézte tegnap a műsort? – érdeklődött a szomszédtól, de ott vendégek voltak, nem kapcsolták be a tévét.
– Mi történt azután, hogy visszajött a galamb az olajággal? Nem tudják? – kérdezte a buszmegállóban, de azok úgy néztek rá, mint a bolondra.
A piacon egy kofának elmesélte az esti filmet, meg az álmát is, de a kofa csak annyit felelt: az már történelem.


A jó cím rövid, tömör és sokatmondó

Pergola Ákos – akkor éppen ifjú író – úgy gondolta, ha már úgyis arra jár, beköszön az Öreg Irodalomhoz.
Bekopogott az ajtón, és fülelt. De az Öreg Irodalmat nem hallotta bentről matatni.
Akkor lenyomta a kilincset.
Az ajtó kinyílt.
– Jó napot kívánok! – mondta illedelmesen Pergola Ákos, ám válasz nem érkezett.
Beljebb merészkedett hát, és becsukta maga mögött az ajtót.
Szakállas úr aludt a szoba közepén, egy hintaszékben.
– Jó napot kívánok! – ismételte meg Pergola Ákos a mondatot most már erőteljesebben, és köhintett is kettőt vagy hármat, nem látszott jól, takarta.
A szakállas úr meg se mozdult a hintaszékben.
Ekkor az ifjú író megfordult, hogy távozzon.
De az ajtót nem találta.
Csak a négy fal volt.
A falakon pedig rettenetes ellentmondásokat látott. Bekeretezve lógtak, mint a festmények vagy a falitükrök.
– Jó napot kívánok! – üdvözölte ekkor Pergola Ákost a szakállas úr; felemelte csésze kávéját a padlóról, aztán még azt mondta:
– Az író férfi, az olvasó nő, a történet a kielégülés. Persze vannak frigid és fehérmájú nők, termékeny és terméketlen férfiak.
És még hozzátette:
– Jól jegyezze meg, Pergola Ákos: az igazi írás tanít, nevel és szórakoztat.
A végén pedig ott a tanulságos csattanó.


kissottofejl1Noé.jpg






(barkaonline.hu)
 
E

elke

Vendég
Imre Flóra

KI NEM MONDANI
a szavakat ki nem mondani könnyebb
könnyebb nem írni le a sorokat
félig olvasva becsukni a könyvet
kihúzni azt, ami még megmaradt
nem járni végig ezt a hosszú völgyet
és félrehúzódni a gondolat elől
mielőtt testet ölthet
hunyt lélekkel várni az ég alatt
mert ismertünk minden történetet
bárcsak lehetne ezt itt nem ismerni
hogy milyen úton és merre vezet
nem tartani már számon azt, hogy mennyi
indulat nélkül nézni, hogy pereg
perc, nap és év, minden és semmi, semmi
//www.kontextus.hu/kia/kia.php?ID=50&action=full

imre_flora_01.jpg
 
E

elke

Vendég
Bakos zoltán -Kósza

Az önvaló hangja


Vagyok.
Voltam is mindenkoron.
Leszek is, míg csak Idő gyermekem fel nem old.

Pihenek.
Végtelennek tetsző tér a takaróm.
Köröttem mindenünnen ing, leng, az Illúzió.

Alszom.
Eonok árnyain át álmodom.
Álmaimban a Valóság dalait költöm, dalolom.

Figyelek.
Bár nyugszom, van éjjelem és nappalom.
S a Változás igéjét mondom, ha megnyilatkozom.

Ha serkenek,
már öröklétem dallamát dúdolom.
S a Végtelen bűvölődve meghajol s táncba fog.

Alkotok.
Ez örökkévaló dolgom.
S közben önmagam is formálom.

A megismerésnek élek,
mint nyughatatlan játszó.
Ezer arcom megannyi tükör,
miken az Egyensúly fénye lángol.

Én mondom ezt, a Névtelen,
ki folyvást múlni és születni kész.
Egy. Vagyok. Az Eredő. A Forrás.
Minden apró részben a megbúvó Egész.


egy novellája:

A harmadik Éva

Más idő. Más Hely.
Idegen égbolt alatt.

Széles, szellős, oszlopos épület két világ határán. Előtte önnön határtalanságába vesző óceán, mögötte hatalmas erdőség. Szürkület van, az épületet lassan befedi a sötétség. Csend van. Nesz nem köszönti a beálló estét. Mozgás sincs, fények sem gyúlnak. A tenger sötét tükre felől kísérteties elhagyatottság nehezedik a tájra.
Az árnyékok szöktével mégis mozgás kél a part felől. Karcsú alak tart a ház felé, ruganyos lépte hozza. Közeledtére az oszlopok közt is megmozdul a homály, kirajzolódó sziluettje fürkész szemeket vonz magára.
A meghúzódó némán figyeli, ahogy elébe érve megáll s félre döntve fejét kinyomkodja a vizet a hajából. Titkon megint elámul a kecses mozdulatokon, ahogy a lepedőt magára terítve szárítkozik. Ő, - sok más egyéb mellett -, sohasem lenne képes ilyen légiesen könnyed mozgásra. Minden külsődleges megnyilvánulásából árad a tökéletesség. A folyamatosan fejlődő szellemi képességeiről nem is beszélve. Hiába. A tökélyre teremtetett. S ő azért bábáskodik mellette, hogy mindezt elősegítse.



Egy röpke percre elvándorol a tekintete a fövenyt simogató hullámokon túlra. Felidéződik benne találkozásuk története. Az a nap, mikor pártfogoltja kikerült a Bölcsőből s rábízatott az Őrzők által. Mi felruházzuk a Teljességgel, mondták. Légy gonddal felé! Ügyelj, hogy megismerje s áthassa!
Némán rábólintott az elmondottakra. Nem kellett biztosítani őket afelől, hogy mindent megtesz az eredmény érdekében. Végezetül feltett egy kérdést:
- Mi következik, ha majd felébred?
- Te sejted. Ő tudni fogja.
Akkor elmerengett a válaszon. A várt feletet kapta. Mára megérett az eredmény. S az ősi mondás újra felbukkant a gondolatai közt. Ismerni a Választ – tanulni a Kérdést. Azóta már nyilvánvalóvá vált előtte, a lány mindkettőt magában hordozta.
A lány közben befejezi a szárítkozást s lehuppan mellé. Az asztalon álló kancsóból vizet tölt magának s lassan, élvezettel kortyolgatja.
Társa tűnődve nézi homályba olvadó körvonalait. Érdekes, - gondolja -, ahogy elbíbelődik rítusaival. Örömét leli bennük. Örömét leli minden apróságban. Csendes derűvel éli meg önnön megnyilvánulásait s a környezetéét is. Kevés dolgot ítél feleslegesnek. Érzékel, tapasztal, elemez. Folyton-folyvást és játszi kedvvel csinálja. Pedig hát, minek szárítkozik az, aki változtatni képes a testhőmérsékletét és uralja a vegetatív idegrendszerét?
- Nem kérdezed, merre jártam? – töri meg a csendet, leeresztve poharát. Nem fordul felé s szavaiból egészen enyhe kérdő él csendül.
- Nem, mert tartok a választól.
Most fordul csak felé s a sötétben is látja, hogy mosolyra húzza száját.
- Aggódtál?
- Igen. Óva intettünk, hogy ne ússz a lagúnán túlra.
- Mi ez a fejedelmi többes, Leonore? Nincsenek itt az Őrzők. Magunk vagyunk széles e világon.
- Tudom, de...
- Tudom, hogy tudják. De meg kellett tapasztalnom a nyílt tengert.
- De a páncélos cápák...
- Csodálatosak Leonore. Bámulatos, hogy a tömegük ellenére milyen kecsesen úsznak.
- Szóval a közelükbe férkőztél.
- A hátukra tapadva utaztam. Mondhatom, eltörpültem mellettük.
Leonore sóhajtva csóválja meg fejét. Ismét egy meglepetés. Most az derült ki, hogy gyorsabban úszik mint a tengeri lények, elbírja a fellépő nyomást s korlátlan ideig tartózkodhat a víz alatt.
- Most neheztelsz.
- Felelősséget érzek irántad.
- Ne tedd! Még az Őrzők miatt sem. Ők minden helyzettel tisztában vannak. Miként én is. A veszélynek is meg vannak a maga szegmensei. Az egyansúlyi állapot határokat szab neki. Nem nőhet át rajtuk.
- No igen. – dünnyögi válaszul.
- És törvényszerűleg minden entitás felelős döntéseket hoz önnön sorsa felől.
Amint elhallgat, hátradől székén s tekintete felröppen a feltünedező csillagokra.
Leonore nem követi példáját. Hosszan mered elomló alakjára. Tétova gondolat üt szöget fejébe. Lehet, hogy elérkezett az idő. Akár ma éjjel is megtörténhet. Elvégre bámulatos gyorsasággal, napról-napra kristályosodik tudatossága.
Mélységes csend veszi körül őket. Az égboltot átszövi a galaxis miriádnyi csillagának szikrázása.
Míg így időznek, felmerül benne egy régebbi beszélgetésük emléke. Ismertségük kezdetéről való, de még most is elgondolkoztatja a tanúlsága.
- Az idő ismerete kulcsfontosságú. – mondta. – főleg az illúzórikus tényezők tanulmányozása.
- Mint például?
- Mint például a szegmensei. Múlt, jelen, jövő. A tapasztalati univerzum anomáliái.
A lány érdeklődve hallgatta. Várta a folytatást. De Leonore más témába vágott bele.
- Sokat foglalkoztat manapság az Ember története. Különösképp a Második változaté.
- Az Elsőé nem?
- Már nem. Az ő történetük sokkal könyebben feldolgozható. A korai formát képviselték. Rövid ideig maradtak fenn, kezdetlegességük nem biztosíthatta a kibontakozást, egy nagy kihívásokat támasztó környezetben. Hanem a Második változat…
- Ők beváltoták az igéretet s megvalósították a Tervet. Nagy léptekkel jártak a haladás útján. Remek vívmányokat alkottak s kiléptek a Térbe is.
- A vége valahogy mégis rosszul alakult.
- Ne felejtsd el, velük zárult egy világkorszak.
- Mégsem mondhatni, hogy lépést tévesztettek.
- Nem egyértelműen. De az egyensúlyi állapot megszűntében jutott szerep nekik is. Persze a Forrás kontrollját semmi sem befolyásolhatta. A Beáramlás mindentől függetlenül zajlott.
- Jó meglátás.
A lány értően elmosolyodott.
- Tudom Leonore, hogy titkokat birtokolsz.
- Miket nem mondasz!?
A lány arcáról eltűnt a mosoly.
- A Forrás terve megváltozott Leonore. Levonta a tanúlságokat. Mikor a Kiáradás után az idő megérlelődött, létrehozta a Harmadik változatot. Az utolsó fázisban már az Őrzőket is bevonta. Aztán amint elkészült, az Őrzők a te gondjaidra bízták.
Idáig érve újra elmosolyodott.
- Derülni való a tettetett meglepetésed Leonore.
Leonore nem tudta mit válaszolhatna. Megakadt benne a szó. A lány ekkor hozzá hajolt s magához ölelte.

Mire felocsúdik emlékeiből, az esti homály fekete éjbe fordul. Még az orráig sem lát, az éj hatalma mindent eltűntet. Zavaróan hat ez a hírtelen vakság. Módosít hát kicsit a látásán. Amint végez, pillantása rögtön a lányt keresi.
A lány most összekuporodva ül, tűnődőn, karjait a térdein összefonva.
- Leonore.
- Igen.
- Sírtam az imént. Kifelé jövet lerogytam a sekélyesben és sírtam.
- Miért? – Leonore nem is leplezi megütközését.
A lány hallgat egy sort, mielőtt válaszolna.
- Emlékeztem.
- Mit jelenthet ez? – fut át Leonore-on.
- Ez az utolsó próbatétel.
- Hogyan?
- A Forrás. Érzem magamban, ahogy ébred. Rohamosan bontakozik. Velem lényegül, általam. Hamarosan teljességet nyerünk egymásban.
- És az út az emlékezésen át vezet.
- Igen. Rettenetesen feszít Leonore. Emlékezz. Ez a felszólítás dübörög a fejemben, egyre kérlelhetetlenebb erővel.
- Fájdalom lépett fel. Ezért sírtál.
- Nem. Attól az új, összetett ézéstől, amely eltölt. A korlátlan, tökéletes érzékeléstől. A tapasztalatok változatosságáról.
Elhallgat, fordul s Leonore-ra veti a tekintetét. Mintha könny csillanna a szemzugában.
- Minden kitágul, Leonore. Végtelen számra nyílnak az aspektusok. Már te is érzékeled.
Valóban. Vibrálni kezd a lég s a talaj. Mintha titkos energiák koncentrálódnának. Leonore érzi, hogy feszültség kél a porcikáiban.
- Pihenned kéne.
- Aludni… - lassan ingatja fejét. – Nem tudhatod, milyen valóságot álmodni s felébredni a valótlanra.
Feláll s lassú léptekkel besétál a házba. Leonore-nak úgy tűnik, mintha rettentő teher alatt roskadna válla.
Még kinn marad egy darabig s mire betér a házba, a lányt már a fekhelyén találja. Még nem alszik, szemét a sűrű légbe fúrja.
- Millónyi szívdobbanás tölt el. A lét milliónyi formájának lüktetése.
Leonore sóhajtva telepszik mellé. Tétova kezét vígasztalón futtatja arcára.
- Egyszerre irigyellek s szánlak.
- Egyiket se tedd. Már bírom a Teljesség természetét. Én vagyok a Kezdet és Vég s a nekik értelmet nyújtó Folytonosság. Nevet és identítást adtam az embernek, eme szeretett hordozómnak. Harmadszor teszem ezt s ő reggel harmadszor indul el, hogy ellentettjét megtalálja. Benne is én lakozom s találkozásukkal valósul meg örökké ujjászülető létem új aspektusa.
Leonore visszahúzza kezét.
- S ezzel megnyitod önigazolásod új dimenzióit. – mormolja maga elé, azzal feláll s fekhelye felé veszi útját.

Soká hevert nyitott szemmel, a kinti lombok zúgását hallgatva.
- Lassan minden a helyére került. – gondolta. – Aki keres talál. Az első asszony megtalálja a maga férfiját. Ő pedig megtette amit kellett. Elvégezte a feladatát.
Megnyugodva húnyta le szemét. Idejét látta már, hogy kikapcsoljon kicsit. Így is cselekedett. Leonore, a teremtettség másik komplex létformája, átprogramozta szenzorait s minimálisra állította önfenntartó rendszereit.

Bővebben: kosza.eu/
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
34717_156786984344499_124579630898568_330007_575092_n.jpg





László Noémi - Reggeli kérdés



Ma ki utazik el, ma
ki néz hosszan utána,

hogyan szakad vagy foszlik
a tegnap cérnaszála,

ki fűzi tű fokába,
hány öltés kell a szívig,

hogy verjen, míg a testet
a fű közé terítik,

hány öltés kell a színes,
a képeslap-magányhoz

fércelni annyi véget,
amennyi még lakályos,

amennyi tengerekben
a cseppet nem takarja –

hány öltés kell a szélnek,
hogy az eget bevarrja?







<FORM id=commentable_item_1011733113 class="commentable_item autoexpand_mode comment_form_138974286148725" onsubmit=';var d=document.documentElement;if (d.onsubmit) { return d.onsubmit(event); }else { return Event.fire(d, "submit", event); }' method=post name=add_comment action=/ajax/ufi/modify.php ajaxify="1"></FORM>
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
fodor_akos_70.jpg


Fodor Ákos

Sose bánd


a hang... a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele száll, vele zeng
szíved...

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész...

a csend... a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásimulsz,
s vele tart szíved

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
DSC_0029.jpg



PETŐCZ ANDRÁS
A virágok, ott, messze

Vannak virágok, ott, messze,
valahol, messze, nem is tudom,
kezedben, virágok, vannak,
hajnali remegésben.
Magukhoz, magukhoz, magukhoz.
Szinte mindenütt lehetnek, csak
épp erre nem látni őket, csak
éppen ezen a tájon.
Vannak, ha akarom, vannak.
Ha álmodom, akkor remegnek
hajnali szélben, ha álom:
és szirmaik hullanak, egyre,
és hullanak a szirmok, és
pusztulnak ők.



agens_6fotoarveres_jungzseni_dejavu_1997.jpg

Jung Zseni: Déjá - vu 1997.


Az Ágens Fotógaléria hatodik alkalommal rendezte meg az őszi fotóárverését szeptember 30-án a Vista rendezvényközpontban.
A szervezők tapasztalata szerint Magyarországon a már régóta jelenlévő gyűjtők mellett egyre bővül azoknak a száma,
akik nemcsak a régi, de a kortárs alkotásokat is műtárgyként kezelik.
A kortárs fotó is jelentős alkotókkal van jelen: számos hazai és nemzetközi kiállításon szereplő fotók kerültek kikiáltásra.
Találkozhattunk Jung Zseni aktfotóival, melyek 120-165 ezer forint közötti kikiáltási árral indultak.




 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
Horváth Sándor (kaposvári költő, versei megtalálhatók Az üveghegyen túl c. kötetben)

ÉLETKÖR

Az idő, hű barát;
Jön-megy, elaltat -
A némaságon át
Álmokat faggat -

Az idő, hű asszony;
Csitít, vigasztal,
S ha közel az alkony,
Csókkal marasztal -

Csak Ő tudja miért,
Szerelme a fény -
Halandó nem érti
Kincse mennyit ér -

Az idő, tétován
Pazarol, megáll, -
Áttámolyog az éjszakán,
És megszökik a bál után.


ŐSZI VÁGY

késő szürettel
nem vidít már semmi sem,
begombol arcod -

és szemed tükre vádol:
nem érted, ki űzött el
a nyári éjszakákból -

sír, - jajong a szél,
míg tovatűnik a fény
életünk egén -


INDIÁN NYÁR

az őszi égen
rőt napfény vére csorog
piruló levélen -

a gyöngyház színű kertben
lassan utolsót lobban.
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag
1410.jpg


<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> Lövétei Lázár László

Kisssmagyar zsoltár
„Vagy sohse’ lesz egyéb hazám, mint az ég!”
(Arany)

Te vezettél ide, Uram, ez igaz.
S tényleg jó itt, meg minden. Vagy mégsem az?

Mondom, jó és szép, de... tudta a fene,
hogy ilyen sok izgalom is jár vele

(pedig már csak arra jó, hogy legbelül
Nélküled se maradhassak egyedül)...

No de mindegy.
S mert a műfaj kötelez:
áldd meg ezt a földet, amíg „haza” lesz.

S áldd meg ezt a földönfutóbolondot –
persze, hogyha egyáltalán meg tudod...
(2007-ben, Szt. László király napján)
 

göröngy

Állandó Tag
Állandó Tag

Molnár Vilmos


(Az embert...)


az embert
az foglalkoztatja amit ésszel
nem lehet felérni



de feléri
arra vágyik amit kézzel
nem lehet elérni
de eléri



általában kiderül
értelmetlen az egész
de megéri

(1983)
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
images


Koós Attila:
Jónak lenni, hű maradni


Jónak lenni bármi áron,
Bárki bántson, bárki bántson,
Hű maradni minden áron.

Hű maradni minden áron,
Aki bántott, megbocsásson,
Aki hazug, nehogy ártson.

Igaz lenni bármi áron,
Igazságom ne kiáltson,
Igazságom csöndje szántson:

Szántsa be a nagy világot,
Vesse magvát, s aki bántott,
Annak bontson szép virágot.

Szép virágom bármi áron
Igaz legyen, azt kívánom,
S hirdesse az igazságom.


** **

Levél a Kis Herceghez


Távoli tájakon, messzi vidéken,
csillagok árnyain eljut a dal,
eljut-e Hozzád földi levélben
emberi szó, s aki szólni akar?
Sorsod az út, pora hinti magányod:
érted-e már Te a kinti világot?

Itt mi e bolygón rajzolunk egyre
régi meséket az új sivatag
sárga vizére, álmodunk hegyre
szép birodalmat és csillagokat,
s könnyeitől menekítsd a virágod:
érted-e már Te a kinti világot?

Róka barátod megszelidült, de
farkasok gyűlnek az éj tenyerén.
Fél, aki kapta, de fél, aki küldte
ezt a jelent: de ha él a remény,
írd meg a széllel a régi tanácsot:
érted-e már Te a kinti világot?

Őrület űzi az őrület ízét
s fordul a tánc, ki fut épp ki elől,
nincs felelet - csak az őrzi a szívét
még, aki bátran aludni ledől.
Álmaid őrzik-e távoli rácsok?
Érteni kell-e a kinti világot?
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
koves_jozsef.jpg



Köves József
Esik


[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]Az ablakot eső veri.[/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]Itt a lábamnál[/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]ül(ne) hű kutyám[/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]ha lenne.[/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]Érezném melegét. [/FONT]



[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]Hideg az ég.[/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]Ha lehunyom szemem,[/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]s a képet nézem,[/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]a Korong utca[/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]gyepét [/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]szinte érzem,[/FONT]
[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]mint rég.[/FONT]



[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]Micsoda messzeség![/FONT]



[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]Az ablakot eső veri.[/FONT]



[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]Nincs hű kutyám[/FONT]

[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]és kedvem.[/FONT]



[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]Hideg az ég. [/FONT]



[FONT=Tahoma, Arial, Helvetica, sans-serif]S már milyen rég![/FONT]




***

(Forrás: kalaka...)
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
Novella

Ki hallgat meg egy villamost?

Köves József


karacsonyiuv_001.jpg



– Velem jön, uram? – kérdezte öreges hangon a villamos.
– Igen, jövök!
Fölkapaszkodtam az első peronra. Megtöröltem a homlokomat.
– Pfű, ez a hőség! Még este sem szűnik…
– Én nem bánom – mondta a villamos. – Inkább, mint a fagy! Télen iszonyúan rossz a közérzetem. Rideggé válok és magányos leszek. Télen valahogy irtóznak tőlem az emberek. Pedig én akkor is szeretem őket… Kirándulásból?
– Csak egy kis séta volt – mondtam. – Szükségem van a csöndre. El kellett bújnom az emberek elől.
A villamosnak megcsikordult a hangja. Együttérzően fékezett:
– Valami munkahelyi kellemetlenség? Vagy netán szerelem?
Nem szállt föl utas.
– Is-is – mondtam.
Sóhajtva, nehézkesen megindult.
– Igaz, gyakran együtt jár – nyekeregte. – Velem is így esett…
Csodálkoztam.
– Magával?
– Miért? A villamos sincs fából! – Sóhajtott. – El bírja képzelni, micsoda délceg stuka voltam én huszonöt évvel ezelőtt? Vakító sárgán rohantam a pesti Duna-parton, a bensőm tele volt szerelemmel, ölelkező párokkal minduntalan.
Elkeseredve csöngetett. Egy rozsdás bádogszólamot.
– A hangom is más. Valaha trillázott. Most meg? Ilyen lettem. Kopott a zománcom, elgörbült az ütközőm… De nincs mentség, előbb-utóbb kiselejteznek. Azt hiszem, az volt a baj, hogy beleszerettem egy pótkocsiba. Sudár volt, gyönyörű alakú, akár egy rakéta. Összekapcsolódtunk, kéz a kézben suhantunk az utakon. De azt látnia kellett volna, uram! A mi önfeledt boldogságunkat. Szinte táncolva vettük a kanyarokat, megrészegedve egymás közelségétől. Aztán egy napon a Parlament előtti kanyarban… Uramisten, még mindig nem tudok beszélni róla…
– Elütött valakit? – kérdeztem részvéttel.
Csikorgott.

*

– Miért van az, hogy a boldogság másokat áldozattá görbít? És miért kell a mi bánatunk mások öröméhez? Ő volt a hibás… Évődött, leeresztette a kéziféket, én megindultam, és… Egy gyerek, érti? Egy apró szőke kislány… A haja fehér gyász a sínen. Angyalhalál… Iszonyú volt…
– Szegény öreg…
– És az áldozat bosszút állt! Mert azóta nekem semmi sem sikerül… Belerokkantam abba a szörnyű pillanatba. A párom úgy tett, mint aki nem oka semminek. Mindenki engem hibáztatott. Javítóműhelybe vittek, vizsgálgattak, szétszereltek, összeraktak. Áthelyeztek egy külvárosi vonalra, éjszakásnak. Nem bántam, örültem, hogy újra együtt lehetek Vele. De kár volt előre örülnöm…
– Nem kapta vissza? – Száraz lett a torkom.
– Visszakaptam… De addigra elhidegült tőlem. Volt egy játékunk: amikor megálltam, picit, nem feltűnően, összeért az ütközőnk. Ezt próbáltam meg újra és újra. De ő kelletlenül ért hozzám, érintése olyan volt, mint a jég. Később már hamarabb megállt, hogy percre se érezzük egymást. Mindenáron távolodni akart, folyvást éreztette velem. Aztán elment egy hatossal. A fényre vágyott, az esti Körútra. Néha egy útkereszteződésnél találkoztunk. Vidáman suhant a motorkocsi mögött, ügyet se vetve rám.
– És most?
– Azt mondják, engem már alig lehet valamire használni. Áthelyeztek ide, az egyvágányú vonalra. Egyhangú, unalmas munka. Gyűlölöm! De félnek tőlem, azért száműztek.
A villamos megállt, szomorúan leeresztette áramszedőjét.
– Végállomás, uram. Ez volt az utolsó fordulóm… Örülök, hogy felszállt. Igazán ritkán fordul elő, hogy valaki meghallgasson egy villamost. Köszönöm.
– Nincs mit, öreg! Pihenjen jól!
Felsóhajtott, és eloltotta lámpáit.
A sarokról még visszanéztem. A sötétben bóbiskolt, törődötten. Megsajnáltam. Úgy néztem, hasonlít valakire.


l%C3%A1mp%C3%A1s.jpg
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
Balla Zsófia - Hallomás

46308_157123087644222_124579630898568_331429_3608436_n.jpg




Hallgat a múzsaszáj. Feszülő, vadiker vonalával
metszi időm. Hasogat ez a vágáshely, a cezúra.
Szájon csókol a csönd. Vasakat helyez zab
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxajakamhoz.
Szólok, mégse hiszik a halandók azt, ami látszik.
Sorsuk övék, nem enyém! - ugatott Kasszandra
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxhiába.



***
 

Ile57

Állandó Tag
Állandó Tag
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">

www.tvn.hu_72677ceaaf86b88c18746fbc36c55206_k.jpg
Tóth Juli:


Lennék ...



Lennék virág, kit csókkal
ébreszt hajnali sugár.
S illatának bölcsőjében
megpihen a nyár.

Patak lennék, víg csobogó,
gyémánt vizű tiszta,
Kiben arcát meríti a vándor,
égő szomját oltja.

Harang lennék, aki
hitét dalolva hirdeti,
Oltárokról száll az égig,
hű reménye élteti.

Csend is lennék
mély, néma csend.
S ami bennem szólna,
álmok, húrján örökké,
hangtalan dalolna.
</td> <td width="1%">
</td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%">

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">Ha volna rá okom...

Ha volna rá okom
Nehéznek érezném sorsomat,

Ha volna rá okom
Rossz útra tévedne minden gondolat.

Ha volna rá okom
Elfogynának csendben szavaim,

Ha volna rá okom
Hánykódnék a könnyek tajtékain.

Ha volna rá okom
Bánat ülne a szívem közepén,

Ha volna rá okom
Fájdalomnak örök ismerőse lennék én.

Ha volna rá okom...</td> <td width="1%">
</td> </tr> <tr> <td colspan="3" align="center" width="100%">

Őszi levél


Aranyszínű lombok alatt
Csendesen megbújik az ősz
Haldokló levelek
néma fájdalmát érzi,
s csak egy szót emel magasba,
repíti szerte-szét:
Szép, szép, szép…
Mit bánom én,
hogy semmivé leszek!
Ha voltam jó,
valaha, valakinek,
Érdemes volt élnem
és örül a lelkem
Messzi idők ígéretét
valósággá tettem.
</td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="padding-right: 10px;" align="right" width="100%">
</td></tr></tbody></table>
</td> </tr> <tr> <td colspan="3" style="padding-right: 10px;" align="right" width="100%">
</td></tr></tbody></table>
 

Csatolások

  • 1236331007_45.jpg
    1236331007_45.jpg
    7.4 KB · Olvasás: 199
Oldal tetejére