Apa óvódás lesz
Öcsike már napok óta minden reggel nyafogott. Hogy ő még aludni szeretne, meg még hagy színezzen egy kicsit, meg ne ezt a zoknit kelljen fölvenni, és anya öltöztesse föl egészen, meg miért kell óvódába menni, legalább aludni ne kelljen az oviban, meg inkább menjük a nagymamához, vagy Karcsi bácsiékhoz, vagy anya dolgozójába, meg úgy egyáltalán. Se anya, se apa nem értette, mi lehet a baj, hiszen Öcsike régebben nagyon szeretett oviba járni. Csak mostanában nem.
Egyik reggel aztán Öcsi arra figyelt föl, hogy anya és apa már ébren vannak, beszélgetnek, reggeliznek, de őt nem hívják. Nem keltik föl, nincs az ágya mellett az ovibamenős ruhája, viszont nincs ott a helyén a kis dínója, amit minden nap magával szokott vinni az oviba.
- Apa, hol a dínóm? - kérdezte apától, aki éppen bejött Öcsi szobájába.
- Dínócska ma velem jön oviba, - mondta apa - te csak aludj nyugodtan, amíg jólesik!
- Veled? - csodálkozott Öcsi. - Miért veled?
- Azért, mert ma én megyek oviba. Helyetted.
.- És én mit csinálok?
- Te itthon leszel anyával, és azt csinálsz, amit akarsz. - felelte apa, és már indult is dínóstól az oviba.
Öcsike egy darabig még heverészett az ágyán, de aztán megunta, fölkelt, kiment a konyhába anyához reggelizni. Reggeli után kérte anyát, hogy meséljen neki. De anya nem ért rá, mert nagyon sok írnivaló munkát hozott haza a dolgozójából, és azt kellett csinálnia. Öcsike rajzolgatott. Mutatta anyának, milyen szépre sikerült a vonat, meg a nagy kék autó, de anya éppen csak rápillantott a rajzra, és már fordult is vissza a munkájához.
- Az óvónéni mindig mesél nekünk reggeli után...a rajzomat is mindig megnézi - dünnyögött Öcsike - te meg semmit...akkor legalább menjünk el sétálni!
- Mit mondtál, ne haragudj, most nem tudok rád figyelni! - mondta anya.
- Menjünk el sétálni!
- Sétálni, úgy érted, hogy menjünk el itthonról? Hát ma sajnos nem lehet, majd hétvégén elmegyünk jó?
Öcsike szomorkodva ment vissza a szobájába, és arra gondolt, milyen jó lehet apának most az oviban, biztos nem unatkozik, mint ő itthon.
Ebéd utána anya nem mondta, hogy le kell feküdni aludni, és Öcsi nem is feküdt le. Legózott aszőnyegen. Közben arra gondolt, milyen jó lenne, ha itt lehetne Balázs, az oviban mindig vele szokott legó-garázst építeni, így egyedül nem is volt olyan érdekes. Legózás közben elálmosodott, lehasalt a szőnyegre, úgy épített, hason, míg végül elaludt.
Arra ébredt, hogy apa lelkendezve meséli anyának, milyen jó volt az oviban. Délelőtt bábszínházban voltak, Micimckó kalandjait látták. Csuda vicces volt! A délutáni alvás után pedig Balázzsal építettek egy hatalmas garázst legóból, és az ebéd tejbegríz volt, és az óvónéni az ő, helyesebben Öcsike dínójáról talált ki egy mesét, azt mondta el alvás előtt, és az nagyon izgalmas volt.
Öcsi odasomfordált apához.
- Apa... - kezdte volna.
- Ne is mondd, tudom. Te nem szeretsz oviba járni. De én igen! Holnap is én megyek, nyugodj meg. - mondta apa.
- De én ...
- Nagyon fontos viszont, hogy most segíts nekem Öcsike! - vágott közbe megint apa. - Holnap rajzolni fogunk, és hát én... szóval én nem tudok olyan szépet rajzolni, mint te,...és úgy gondoltam, hogy ha szépen megkérnélek, ...esetleg te most rajzolnál valamit, és én azt holnap elvinném...na, rendben, segítesz?
És Öcsi rajzolt. Nem is egyet. Hármat. És mind a három nagyon szép lett.
- Apa, nem muszáj neked menni holnap, elmehetek ám én is - adta oda a rajzokat apának Öcsi.
- Nem, nem. Szó sem lehet róla. Én megyek! Soha ilyen jó dolgom nem volt, mint ott az oviban. Ezentúl mindig én megyek! - mondta apa.
Reggel Öcsi korán felébredt. Az ovis ruhái most sem voltak odakészítve az ágya mellé. De Öcsi nem esett kétségbe, elővette őket a szekrényből, és nagyon gyorsan felöltözött. És teljesen egyedül. Aztán a hóna alá kapta a dínóját, elvette apa asztaláról a rajzait,és csak eztán ébresztette föl apát és anyát.
- Készen vagyok, mehetünk!
- Hát úgy látszik, mégsem én megyek ma az oviba! - sóhajtotta mosolyogva apa - legalábbis óvódásként nem.
Öcsi egész nap olyan jól érezte magát az oviban, mint még soha. Hát még amikor a rajzait kitűzte az óvónéni a falitáblára! Azokat is amiket otthon rajzolt, meg azokat is, amiket az oviban, és csodájára járt mindenki, hogy milyen ügyes ez az Öcsike, milyen szépen tud rajzolni!
Öcsi azóta is szeret oviba járni, és amikor apa néha kéri, hadd mehessen ő az oviba, Öcsi mindig azt válaszolja:
- Jöhetsz apa, de csak velem együtt!
Öcsike már napok óta minden reggel nyafogott. Hogy ő még aludni szeretne, meg még hagy színezzen egy kicsit, meg ne ezt a zoknit kelljen fölvenni, és anya öltöztesse föl egészen, meg miért kell óvódába menni, legalább aludni ne kelljen az oviban, meg inkább menjük a nagymamához, vagy Karcsi bácsiékhoz, vagy anya dolgozójába, meg úgy egyáltalán. Se anya, se apa nem értette, mi lehet a baj, hiszen Öcsike régebben nagyon szeretett oviba járni. Csak mostanában nem.
Egyik reggel aztán Öcsi arra figyelt föl, hogy anya és apa már ébren vannak, beszélgetnek, reggeliznek, de őt nem hívják. Nem keltik föl, nincs az ágya mellett az ovibamenős ruhája, viszont nincs ott a helyén a kis dínója, amit minden nap magával szokott vinni az oviba.
- Apa, hol a dínóm? - kérdezte apától, aki éppen bejött Öcsi szobájába.
- Dínócska ma velem jön oviba, - mondta apa - te csak aludj nyugodtan, amíg jólesik!
- Veled? - csodálkozott Öcsi. - Miért veled?
- Azért, mert ma én megyek oviba. Helyetted.
.- És én mit csinálok?
- Te itthon leszel anyával, és azt csinálsz, amit akarsz. - felelte apa, és már indult is dínóstól az oviba.
Öcsike egy darabig még heverészett az ágyán, de aztán megunta, fölkelt, kiment a konyhába anyához reggelizni. Reggeli után kérte anyát, hogy meséljen neki. De anya nem ért rá, mert nagyon sok írnivaló munkát hozott haza a dolgozójából, és azt kellett csinálnia. Öcsike rajzolgatott. Mutatta anyának, milyen szépre sikerült a vonat, meg a nagy kék autó, de anya éppen csak rápillantott a rajzra, és már fordult is vissza a munkájához.
- Az óvónéni mindig mesél nekünk reggeli után...a rajzomat is mindig megnézi - dünnyögött Öcsike - te meg semmit...akkor legalább menjünk el sétálni!
- Mit mondtál, ne haragudj, most nem tudok rád figyelni! - mondta anya.
- Menjünk el sétálni!
- Sétálni, úgy érted, hogy menjünk el itthonról? Hát ma sajnos nem lehet, majd hétvégén elmegyünk jó?
Öcsike szomorkodva ment vissza a szobájába, és arra gondolt, milyen jó lehet apának most az oviban, biztos nem unatkozik, mint ő itthon.
Ebéd utána anya nem mondta, hogy le kell feküdni aludni, és Öcsi nem is feküdt le. Legózott aszőnyegen. Közben arra gondolt, milyen jó lenne, ha itt lehetne Balázs, az oviban mindig vele szokott legó-garázst építeni, így egyedül nem is volt olyan érdekes. Legózás közben elálmosodott, lehasalt a szőnyegre, úgy épített, hason, míg végül elaludt.
Arra ébredt, hogy apa lelkendezve meséli anyának, milyen jó volt az oviban. Délelőtt bábszínházban voltak, Micimckó kalandjait látták. Csuda vicces volt! A délutáni alvás után pedig Balázzsal építettek egy hatalmas garázst legóból, és az ebéd tejbegríz volt, és az óvónéni az ő, helyesebben Öcsike dínójáról talált ki egy mesét, azt mondta el alvás előtt, és az nagyon izgalmas volt.
Öcsi odasomfordált apához.
- Apa... - kezdte volna.
- Ne is mondd, tudom. Te nem szeretsz oviba járni. De én igen! Holnap is én megyek, nyugodj meg. - mondta apa.
- De én ...
- Nagyon fontos viszont, hogy most segíts nekem Öcsike! - vágott közbe megint apa. - Holnap rajzolni fogunk, és hát én... szóval én nem tudok olyan szépet rajzolni, mint te,...és úgy gondoltam, hogy ha szépen megkérnélek, ...esetleg te most rajzolnál valamit, és én azt holnap elvinném...na, rendben, segítesz?
És Öcsi rajzolt. Nem is egyet. Hármat. És mind a három nagyon szép lett.
- Apa, nem muszáj neked menni holnap, elmehetek ám én is - adta oda a rajzokat apának Öcsi.
- Nem, nem. Szó sem lehet róla. Én megyek! Soha ilyen jó dolgom nem volt, mint ott az oviban. Ezentúl mindig én megyek! - mondta apa.
Reggel Öcsi korán felébredt. Az ovis ruhái most sem voltak odakészítve az ágya mellé. De Öcsi nem esett kétségbe, elővette őket a szekrényből, és nagyon gyorsan felöltözött. És teljesen egyedül. Aztán a hóna alá kapta a dínóját, elvette apa asztaláról a rajzait,és csak eztán ébresztette föl apát és anyát.
- Készen vagyok, mehetünk!
- Hát úgy látszik, mégsem én megyek ma az oviba! - sóhajtotta mosolyogva apa - legalábbis óvódásként nem.
Öcsi egész nap olyan jól érezte magát az oviban, mint még soha. Hát még amikor a rajzait kitűzte az óvónéni a falitáblára! Azokat is amiket otthon rajzolt, meg azokat is, amiket az oviban, és csodájára járt mindenki, hogy milyen ügyes ez az Öcsike, milyen szépen tud rajzolni!
Öcsi azóta is szeret oviba járni, és amikor apa néha kéri, hadd mehessen ő az oviba, Öcsi mindig azt válaszolja:
- Jöhetsz apa, de csak velem együtt!
