Kovács Zoltán beszólt a finneknek, erre kapott egy térképet

Az előzmény, hogy Kovács Zoltán Twitter oldalán beszólt a finn miniszterelnöknek amiért az a jogállamisághoz kötné az uniós kifizetéseket.

Kovács szerint Finnországnak nincs alkotmánybírósága, a helsinki parlamentben működő alkotmányügyi bizottságot pedig politikai szempontok vezérlik,és nincs rendben a finn igazságszolgáltatás függetlensége sem, hiszen a bírákat az államfő nevezi ki az igazságügyi miniszter javaslatára.

A finn külügyniszter válaszolt Kovácsnak:
lehet, hogy Finnországnak nincs alkotmánybírósága (csak félve jegyezzük meg, hogy egy olyan szilárd demokráciának, mint az Egyesült Királyság, alkotmánya sincs), a bírákat pedig az államfő nevezi ki, a skandináv ország teljesítményét azonban évről évre 100/100 pontosra értékelik a szabadságjogok érvényesítése terén.

Ville Cantell válaszul először azt írta:

“Higgadt fej és szilárd kéz. Mivel Finnország a féléves EU-elnökség alatt a jogállamiság és a közös értékek védelmének az erősítését tűzte ki célul, természetes, hogy lesznek kísérletek a hiteltelenítésünkre. Szándékunkat ez nem fogja megtörni ami pedig a tejesítményünket illeti, az kiállja az idő próbáját.”

Ezután egy térképet is feltöltött arról, hogy néz ki a sajtószabadság a világ országaiban. Finnország Norvégia mögött a második, Magyarország Sierra Leone és Izraelk között a 87. helyen végzett.

168óra

Screenshot_20190722-054943_Samsung-Internet.jpg
 
És ez a nem harsány nem szájhős felfogás mellett Hogyan tudnak élni a Sváciak?
Mintha Orbán ellentétei lennének.
Fura mura ország. Itt nincsenek “fontos” vezető politikusok. A többi politikus sem engedi a “zseniket” élre törni.
A pártok jelölik meg a minisztereket, de a parlament szavaz a tagságukrol. Ha harsány vagy nem tartja be az íratlan szabályokat, kiválasztják a kormánybol.
Nagyon ritkán fordul elő. A Szövetség 1848- as megalakulása óta négyszer. Ez megtörtént a populista Svájci Néppárt vezetőjével. 4 év után a saját pártja is ellene fordult, igy el kellett hagynia a kormányt.

A svájci politikai élet elég unalmas, de rendkívül stabil.

“A svájci válsztási kapány olyan izgalmas, mint egy vasárnap délelőtti gyerekvetélkedő a televízíóban” viccelődött a német Der Spiegel “rajtunk”.:D

Ui.
Itt nincs mindenható miniszterelnök. A hét szövetségi tanácsos (miniszter) szavazással dönti el mi legyen. A döntés utàn ki kell állniuk mellette, ha ellene szavaztak is. (Kollegalitás elv)
Ha megválasztották, nincs kötve pártja programjához.
 
Utoljára módosítva:
Ha jol tudom epp "pleite" volt a gazszerelö a messias mentette meg.

Az "öszödi beszed" nem arrol szol, hogy "scheisse a gazszerelö gazdagabb mint mi!"
az őszödi beszéd hatására nyertek a fityeszesek magasan az önkormányzati választásokon. Magyarul több lett az a mennyiség, aki már nemcsak a KÖZGÉPET, hanem a nemzeti gázszerelőt is gazdaggá tette. Majd 2010-től már az állam is a fityesz kezén, na akkor már lő ki a vagyonosodás, a g-nap után pedig....
 
A svájci politikai élet elég unalmas, de rendkívül stabil.
A magyar is stabil, stabilan nem közelednek egymás felé évek óta.
Ezt a Fidesz úgy oldja meg időnként tesz egy 180 fokos fordulatot.
Mikor az ellentábora már nem oroszbarát akkor Ő lesz az.
Kíváncsi vagyok mi lenne ha a kerítést az ellenzék szorgalmazná.
Akkor az lenne mint a szabadság téren a kordonnal?
 
Miféle zseniket? Hogy érted politikai manipulátor zseniket vezér alkatokat?
Hát szakmai hozzáértőket csak engednek.

Svájc konszenzusos demokrácia, ami jóformán mindent megmond. Ehez kompromisszusokra képes politikusokra van szükség és nem önimádó vezérekre. A svájci választóknak a szorgalmasan dogozó politikus az ideális.
Ez mellett az itteni politikusoknak nincs hatalmuk. Ők a nép megválasztott szolgálói.
Akkor ugye itt van még a föderalizmus, ami a községeknek és a tartomànyoknak messzemenő önállóságot és törvényhozási jogot ad.
Az állam piramis formában van felépitve. Alulrol felfelé, a községek, a tartományok, fölül pedig a védő szövetség.
Nincs mindenható kormány mert a hozott fontos törvényekröl, alkotmányt változtató, külföldel kötött szerződésekröl stb. a nép dönt.
A népszavazás eredmènye a jog fölött áll. A bíróság nem semmisítheti meg

Eccer a 7 tagú kormány szeretett volna 2 miniszterrel bővülni. Népszavás lett belőle. Leszavazták.
Az itteni politikusoknak nem tündökölni, esetleg a világot megváltani, hanem az országuk érdekében dolgozniuk kell.

Egy kivétel azért van. A populista Svájci Néppárt (mostmár nyugdíjas) főnöke Christoph Blocher.
Egy milliárdos, aki a pénzével és agresszív idegen ellenes nemzetkonzervativ politizálásával a legnépszerűbb és legerőssebb pàrtot csinált a néppártbol. Úgy 30 százalék körül vannak.
4 évig ő is kormány tag volt, de lehetetlen viselkedése miatt a saját pártja segítségével kipuccsoltàk.

Még egy dolog, ami asszem egyedülálló a világon. A 7 tagú kormány tagjait mindig a 4 legnagyobb párt 2-2-2-1 felosztásban állitja fel.

Egy miniszter addig van a kormányban amig akar, ha a pártja is akarja. Nem lehet ellene bizalmatlansági indítvànyt benyujtani.
A két leghosszab, 20 és 30 évnél tovább volt miniszter. Manapsàg úgy 10 évig birjàk a strapát.
Az államelnököt 1 évre a parlament vàlasztja közüllük. Ő az “Első az egyenrangúak között” Ő vezeti az üléseket és az ő szavazata dönt ha kipárzanak.
Különben csak reprezentativ feladata van.
 
Utoljára módosítva:
Még egy dolog, ami asszem egyedülálló a világon. A 7 tagú kormány tagjait mindig a 4 legnagyobb párt 2-2-2-1 felosztásban állitja fel.
Ez egy lényegében koalíció
Én állandóan ezt propagálom de Setni félék már az egy személy mutatta erőben hisznek.
Keresd ki Orbán mondásat a fél-ázsiai származékok vagyunk-ról.
 
Gumelig ,
ne butáskodj már ! Svájcot legfeljebb Izladdal lehet összehasonlitani itt Europában , de semmilyen más országgal nem ! Ott ha nem tévedek vagy 500 éve DEMOKRÁCIA van ! Ez kérlek a különbség !! Ott a Suverén uralkodik és nem a politikai elit .;)
 
Ráadásul megvan a joguk a népszavazásra - ami pl. a rettentöen szuverén Németországban jelentös horderejü kérdésekben nincs meg. :hurra:
 
Szeretem halgatni, amikor egy fontos szavazás után a TV bemondó picit dramatikusan bejelenti: “Der Souverän hat entschieden”. “A Sueverén döntött”
Van benne valami ősies.
A parlamenti demokráciát 1848-ban vezették be, az alkotmánnyal együtt. A népszavazás gyökerei a középkorig nyúlnak vissza.

Ráadásul megvan a joguk a népszavazásra - ami pl. a rettentöen szuverén Németországban jelentös horderejü kérdésekben nincs meg. :hurra:
Ott nem közvetlen demokrácia van.
Ez mellett a németek félnek a népszavazástol. Veszélyes, mert a kampány elvadulhat, és a következmények kiszámíthatatlanok lesznek.

Az aránylag józan nép, a józan politikusok és a józan sajtó garantálja svájcban a szavazások nyugodt kimenetelét.
Évente négyszer mennek szavazni. Összevonják a szövetség, a tartomány és a község ügyeit.

Kapnak egy úgynevezett szavazókönyvecskét, amiben le van írva az igen vagy a nem várható következménye. Benne van a pártok és a kormàny ajánlása.
És ottvan a szuper sajtó, aki mind ugyan ezt leírja és hozzá különböző kommentárokat.
A TV-ben egyik vita est követi a màsikat. A legragosabb politikus is oda áll politikai ellenfelével (nem ellenségével) a szakemberekkel és a nézőkkel vitatkozni.
Ez az a politikai kultúra ami Magyarhonban ismeretlen.

Megmondom nektek őszintén, írígylem őket.
 
Utoljára módosítva:
Szeretem halgatni, amikor egy fontos szavazás után a TV bemondó picit dramatikusan bejelenti: “Der Souverän hat entschieden”. “A Sueverén döntött”
Van benne valami ősies.
A parlamenti demokráciát 1848-ban vezették be, az alkotmánnyal együtt. A népszavazás gyökerei a középkorig nyúlnak vissza.

Ott nem közvetlen demokrácia van.
Ez mellett a németek félnek a népszavazástol. Veszélyes, mert a kampány elvadulhat, és a következmények kiszámíthatatlanok lesznek.

Az aránylag józan nép, a józan politikusok és a józan sajtó garantálja svájcban a szavazások nyugodt kimenetelét.
Évente négyszer mennek szavazni. Összevonják a szövetség, a tartomány és a község ügyeit.

Kapnak egy úgynevezett szavazókönyvecskét, amiben le van írva az igen vagy a nem várható következménye. Benne van a pártok és a kormàny ajánlása.
És ottvan a szuper sajtó, aki mind ugyan ezt leírja és hozzá különböző kommentárokat.
A TV-ben egyik vita est követi a màsikat. A legragosabb politikus is oda áll politikai ellenfelével (nem ellenségével) a szakemberekkel és a nézőkkel vitatkozni.
Ez az a politikai kultúra ami Magyarhonban ismeretlen.

Megmondom nektek őszintén, írígylem őket.

Németországban valóban nem közvetlen demokrácia van. Merthogy semmilyen demokrácia sincs - egy határon túl. Ahogy egy nem szuverén országban az lenni szokott.
 
1866, 1874, és 1999-ben átdolgozták.
Sokszor bővítik vagy dolgokat változtatnak, de ez nem megy népszavazás nélkül.
Bizonyos pontokat így sem. Például az alapötletet, vagy nemzetközi jogot.
Végül is az USA alkotmánya is kerül módosításokra miközben szelleme nem változik
1789 óta 27 módosítás történt, miközben volt amiről belátták nem volt jó módosítás, azt vissza is vonták
És nem 2/3, hanem az államok háromnegyedének a jóváhagyása kell hozzá hogy elfogadják a módosításokat
Alkotmányt írni 2/3-dal, képtelenség!!!! csak az Orbán írta át magukra hogy ne 3/4 s legyen az alkotmányozás
Ja és a népszavazás mit említettél a jóváhagyáshoz...
 
Mindent kétségbe lehet vonni csak akkor ne csodálkozzunk ha majd bennünket is kétségbe vonnak.

Nem kétségbe vonás: informáltság.
Létezik ugye a szövetséges megszálló által összeállitott kancellári akta, amit a megválasztott kancellárnak alá kell irnia, másképp - hiába választotta meg "A NÉP" - nem kancellár.
Meg ugye, létezik a 2099-ig érvényes megszállói jog, aminek értelmében alaból nincs postai magántitok, kommunikációs titok, meg,meg.

Mi ebbena kétségbevonás?? Ezek nyilvánosan fellelhetö dokumentumok.
 
Ühüm....
Biztos.
 
Végül is az USA alkotmánya is kerül módosításokra miközben szelleme nem változik
1789 óta 27 módosítás történt, miközben volt amiről belátták nem volt jó módosítás, azt vissza is vonták
És nem 2/3, hanem az államok háromnegyedének a jóváhagyása kell hozzá hogy elfogadják a módosításokat
Alkotmányt írni 2/3-dal, képtelenség!!!! csak az Orbán írta át magukra hogy ne 3/4 s legyen az alkotmányozás
Ja és a népszavazás mit említettél a jóváhagyáshoz...
Egy nem rég történt népszavazásrol.

https://24.hu/kulfold/2018/11/25/svajc-nemzetkozi-jog-nepszavazas/

Hiába legerősebb a populista 30 százalèkos Néppárt. A gondolkodó rész irányítja az országot.
 
Utoljára módosítva:
Nem hümmögni kell ezen, hanem 2 percet rászánni.

Schäuble - Deutschland seit 1945 nicht Souverän

Továbbá:

Potsdamer Abkommen vom 2. August 1945]
III. Deutschland

„Es ist nicht die Absicht der Alliierten, das deutsche Volk zu vernichten oder zu versklaven. Die Alliierten wollen dem deutschen Volk die Möglichkeit geben, sich darauf vorzubereiten, sein Leben auf einer demokratischen und friedlichen Grundlage von neuem wiederaufzubauen. Wenn die eigenen Anstrengungen des deutschen Volkes unablässig auf die Erreichung dieses Zieles gerichtet sein werden, wird es ihm möglich sein, zu gegebener Zeit seinen Platz unter den freien und friedlichen Völkern der Welt einzunehmen.“

S mert ez még nem jött el, hát maradt minden a régiben.2099-ig.
 
Nagyon helyes nem ártana az országnak sem hasonló törvény.
Hátha egyesek rájönnének hogy van másképp is.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,693
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére