Krimik, bűnök, kalandok.
- Téma inditó setni
- Kezdés dátuma
A Kivérző szerelemben izom és ideg feszül pattanásig – Kritika
A Kivérző szerelem egy feszes műfaji keverék, amin röhöghetsz, szörnyülködhetsz és izgulhatsz nagyjából egyenlő mértékben. Kritika.A fekete humor különlegessége, hogy már a felismerése is egyénfüggő. Míg egy hagyományos vígjátéknál, még ha nem is tetszik, tudjuk, hogy ez egy vígjáték akar lenni, addig egy fekete komédiánál egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán úgy jön le. Emiatt kifejezetten fontos a jó írás és rendezés, ugyanis így még a legelvetemültebb pillanatok is tudnak viccesen hatni, akár bűntudat nélkül is. A Kivérző szerelem pedig ezt remekül csinálja, ugyanis gyakran lehet ingázni két gondolat között: „akár durva is lehetne, ha nem lenne ennyire vicces”, illetve „akár vicces is lehetne, ha nem lenne ennyire durva”. A második filmjét rendező Rose Glass pedig úgy vegyíti műfajok sokaságát, hogy minden patentül összeáll.
Így lesz a Kivérző szerelem egyszerre romantikus-erotikus, egyszerre neo-noir, egyszerre krimi-thriller, egyszerre fekete komédia.
1989-ben járunk, az amerikai Új-Mexikóban, annak is egy nem túl jelentős, nem is túl magával ragadó városában. Lou (Kristen Stewart) egy lepukkant edzőtermet menedzsel, ahol a tesztoszterontól túlfűtött helyi gyúrósok kezelése ugyanannyira a hétköznapi munka része, mint az eltömődött, mocskos vécék pucolása vagy Daisy (Anna Baryshnikov) közeledéseinek hárítása. Egy nap azonban besétál Jackie (Katy O’Brian), és minden megváltozik. A fiatal lány átutazóban van egy Las Vegasban megrendezendő testépítőversenyre, útközben pedig pont ebben a városban szállna meg. Kezdetben összekavar Lou testvérének, Beth-nek (Jena Malone) bántalmazó férjével, J.J.-jel (Dave Franco), aki cserébe munkát intéz neki Lou és testvére apjának lőterén, aki egyébként a helyi bűnvezér (Ed Harris). Utána azonban egymásba szeret a két nő, összegabalyodásuk pedig olyan szálakat is beránt, amiket nem kéne:
belekerülnek a lokális szervezett bűnözés szívébe, és a kiutat erotika és erőszak szegélyezi.
Rose Glass rendező írótársával, Weronika Tofilskával (aki négy részt is rendezett a Szarvasbébiből) egy szuper és izgalmas krimi sztorit alkotott a Kivérző szerelemmel, aminek egyik legfőbb különlegessége, hogy a tipikus, hardboiled macsó elemeket oltották bele egy leszbikus narratívába – anélkül, hogy kihasználnák alanyaikat. Sőt, kifejezetten pozitív, hogy a cselekmény szempontjából egyáltalán nincs jelentősége a főszereplők szexualitásának: itt, az isten háta mögött senkit nem érdekel, hogy ki, kivel és hogyan kavar. Az, hogy kinek sértik egyéb érdekeiket, már annál inkább.
Természetesen az alkotók igyekeztek kihangsúlyozni a karakterek közötti intenzív szexuális feszültséget, a cselekményt – főleg az elején – szexjelenetekkel tűzdelve meg. Ez a kettejük kapcsolatának bemutatásában is fontos szerepet játszik amellett, hogy remekül szemlélteti a duó dinamikáját. Lou egy vékonyabb, alacsonyabb, inkább magába forduló, sápadt és visszafogott személyiség, akit Kristen Stewart kiválóan kelt életre. A cselekmény során azonban rájövünk, hogy miért ilyen, és hogy személyisége sokkal összetettebb, amiben jelentős szerepe van a pazar alakításnak. Jackie ezzel szemben
ki van baszva: úgy néz ki, mint egy megelevenedett ógörög márványszobor, amit előszeretettel ki is hangsúlyoz a film.
A női Adonisz (Hippolita?) jó kondiban, de nincs túlgyúrva. Emellett kifejezetten határozott, tudja, hogy mit akar, és utálja az igazságtalanságot. Hirtelenharagú, sőt, erőszakos, és pont emiatt könnyen bele is keveredik olyan dolgokba, amik igen durvák. Jackie fizikai nagysága és személyiségének intenzitása a kameraszögekben is meglátszik, és gyakran, már-már szürreális, emberfeletti nagyságban jelenik meg, ami kiválóan illeszkedik a narratívához.
A Kivérző szerelem cselekménye pedig tele van csavarokkal és fordulatokkal, és bár jelentős része kiszámítható, ettől függetlenül ugyanúgy izgalmas. Van benne Tarantino, Coen tesók, Lynch és rengeteg old-school hardboiled krimi, azonban Glass és társa belerakja saját stílusát is. Remekül egyensúlyoz a fülledt erotika és a dinamikus pörgés mezsgyéjén, és százperces játékideje ellenére meglepően sok mindent besűrít: legyen szó konkrét cselekményekről, karakterépítésről vagy hangulatteremtésről. Tény azonban, hogy az utolsó harmad drasztikusabb fordulatokat vesz, ami
nagy eséllyel megosztja a nézőket afelől, hogy merészen túlpörgette a történéseket vagy elsüllyesztette magát az abszurditás vermében.
Az biztos azonban, hogy lehet a Kivérző szerelmen nevetni. A brutalitás olyannyira jár kéz a kézben a humorral, hogy néha elgondolkoztam azon, hogy igazából a filmről vagy rólunk, nézőkről árul el többet az, hogy egy dialógus közbeni fejlövésen röhögünk popcornnal a kezünkben. A rendezés-írás mellett a mellékszereplők alakítása is közrejátszik. Harris, Franco, Malone és Baryshnikov kiválóak, és jelentősen hozzáadnak az összhatáshoz. Itt is kiemelten fontos, hogy a film tudatosan a nézőben keltett első benyomásra épít, hogy aztán lebontsa és újjáépítse azokat: itt mindenki több annál, mint aminek látszik – és gyakran ördögibb is. Sőt.
helyszín pedig a keret az egészhez, ugyanis kiválóan festi meg a helyzetek hangulatát. A tikkasztó hőség, a városnak nevezett odú, a „No pain no gain” kaliberű motivációs szövegek a tetanuszgyanús súlyzókkal tarkított teremben olyannyira teremtik meg a helyet ott és akkor, 1989-ben, mint Franco bundesligás sérója, Harris kopaszfoltja körüli hosszú haja vagy Baryshnikov cigitől és ki tudja mitől sárga fogai. A film végére kissé úgy érezhetjük, hogy sehol máshol nem nézhettük volna végig ezt a cselekményt, mint akkor és ott.
És ezért – is – működik a Kivérző szerelem. Meg mert vagányul mesél vagány emberekről dolgokat. Töketlenül tökös – haha –, árad belőle a stílus és a szexualitás, és ismerős archetípusokat és műfaji kliséket pördít meg és állít a feje tetejére. Fináléja talán nem való mindenkinek, de hát
egy neo-noir leszbikus erotikus fekete humoros krimi-thriller hogyan is lenne már való mindenkinek?!
(roboraptor Georgiadis Leonidas )
Egy megjelenés előtti könyv .
Kíváncsi vagy, miről fog szólni Dan Brown legújabb regénye, a The Secret of Secrets? Íme:
A világ legünnepeltebb thrillerírója egy újabb lenyűgöző regénnyel tér vissza – egy sodró lendületű, fordulatokkal teli és gondolatébresztő mesterművel, amely úgy fogja szórakoztatni az olvasókat, ahogy csak Dan Brown tudja.
Robert Langdon, az elismert szimbólumkutató professzor Prágába utazik, hogy részt vegyen Katherine Solomon korszakalkotó előadásán. Katherine neves noetikus tudós, akivel Langdon nemrég került kapcsolatba. Katherine egy olyan megdöbbentő felfedezéseket tartalmazó könyv kiadásának küszöbén áll, amely alapjaiban rengetheti meg az emberi tudat természetéről alkotott, évszázadok óta fennálló nézeteket. Ám egy brutális gyilkosság káoszba taszítja az utazást, és Katherine hirtelen eltűnik a kéziratával együtt.
Langdon egy hatalmas szervezet célkeresztjébe kerül, ráadásul közben vadásznak rá – méghozzá egy olyan alak, aki Prága ősi mitológiájából lépett elő. A hajsza Londonra és New Yorkra is kiterjed, Langdon pedig kétségbeesetten próbálja megtalálni Katherine-t… és a válaszokat. Az izgalmas történet során, amely a futurisztikus tudomány és a misztikus hagyományok világába vezet, sokkoló igazság tárul fel egy titkos projektről, amely örökre megváltoztatja az emberi elmével kapcsolatos gondolkodásunkat.
(a DaVinci kód utáni írásai nekem nem annyira tetszettek. most egy újabb ...hm na majd elolvasom)
Kíváncsi vagy, miről fog szólni Dan Brown legújabb regénye, a The Secret of Secrets? Íme:
A világ legünnepeltebb thrillerírója egy újabb lenyűgöző regénnyel tér vissza – egy sodró lendületű, fordulatokkal teli és gondolatébresztő mesterművel, amely úgy fogja szórakoztatni az olvasókat, ahogy csak Dan Brown tudja.
Robert Langdon, az elismert szimbólumkutató professzor Prágába utazik, hogy részt vegyen Katherine Solomon korszakalkotó előadásán. Katherine neves noetikus tudós, akivel Langdon nemrég került kapcsolatba. Katherine egy olyan megdöbbentő felfedezéseket tartalmazó könyv kiadásának küszöbén áll, amely alapjaiban rengetheti meg az emberi tudat természetéről alkotott, évszázadok óta fennálló nézeteket. Ám egy brutális gyilkosság káoszba taszítja az utazást, és Katherine hirtelen eltűnik a kéziratával együtt.
Langdon egy hatalmas szervezet célkeresztjébe kerül, ráadásul közben vadásznak rá – méghozzá egy olyan alak, aki Prága ősi mitológiájából lépett elő. A hajsza Londonra és New Yorkra is kiterjed, Langdon pedig kétségbeesetten próbálja megtalálni Katherine-t… és a válaszokat. Az izgalmas történet során, amely a futurisztikus tudomány és a misztikus hagyományok világába vezet, sokkoló igazság tárul fel egy titkos projektről, amely örökre megváltoztatja az emberi elmével kapcsolatos gondolkodásunkat.
(a DaVinci kód utáni írásai nekem nem annyira tetszettek. most egy újabb ...hm na majd elolvasom)
Van egy újabb kezdeményezés ha érdekel benneteket vegyetek részt benne.
Mottó: "Rozsdás ismét megverte a Nagy Főnököt, végül a részvénytársaság megalakult. Írásba foglalták a megegyezést."
Kedves csoport-társak! Idén emlékezünk meg Rejtő Jenő (1905-1943) születésének 120. évfordulójáról. Ennek keretében többféle rendezvény várható Budapesten és vidéken - ámde hogy az élményeken túl valami kézbevehető is maradjon az elkövetkezendő időkre, arra gondoltam, hogy stílusosan egy speciális kiadvány, könyvecske jelenjék meg (non-profit alapon).
Mivel 38 évesen hunyt el, 38 szövegrészletet fog tartalmazni - a legjellemzőbb, legérdekesebb textusokból egybemerítve. És most jön a csavar: mindezt kézzel írott formában: Péter Pászti kalligráfus vállalta, hogy papírra veti. És hogy még stílusosabbak legyünk, mindezt 120 példányban adjuk közre - egyedileg számozott, aláírt kivitelben, utánnyomás nix. Örök emlék - és garantáltan jól kiOLVASHATÓ (ellenben Rejtő kézírásával...)!
A szándék és ötlet, szerkesztő és betűbűvész már adott, a szövegválogatás és megírás már elindult - és alighanem kiadó is akad. Viszont arra gondoltam, hogy a kötetke ne csak az én ízlésemet tükrözze, így arra ösztönzök mindenkit, hogy vegyen részt a szövegek kiválasztásában. 1000-1500, max. 2000 leütés, tehát közel egy flekknyi terjedelemben. Remélem jó sok javaslat fut be - 20-25 szövegrészlet kell még.
A koncepció tehát az, hogy Rejtő irodalmi életművének egyfajta sűrítményét adjuk közre. A kevésbé ismert versek, újságcikkek, ill. hivatalos és magánlevelezés, hagyatékból kiadott szépirodalmi művek rostálását magamra veszem. Tőletek P. Howard-szövegrészleteket, Rejtő-kisregényekből, kabaréjelenetekből, operettekből, netán filmekből vett citátumokat várok. Hogy végül kikerekedjék a Rejtő-esszencia...
És ami nincs még, az a reprózási kapacitás, ill. egy gyakorlott, (művész)könyvtervezésben, tipográfiában is járatos Rejtő-rajongó, aki baráti alapon vállalná a közel 100 oldalas könyvecske ("hízlalt szövegfüzet") megálmodását. Akinek tehát van kedve részt venni a projektben, jelentkezzék nálam. Szponzorok is jól jöhetnek - a nyomda- és egyéb költségek előteremtése végett (de természetesen kitűnő széklábakat, pestises kísértethajókat, lakktáskákat és sivatagi konflislovakat, zöld lámpaernyőket is szívesen veszünk...).
Ezennel tehát a Rejtő 120 emlékévet hivatalosan is megnyitom, a virtuális rozsdamentes Rejtő-részvénytársaság is megalakult! Az 1500 leütés körüli szövegrészleteket pontos forrásmegjelöléssel/linkkel akár ide is írhatjátok - vagy privátban nékem. És nem muszáj csak humoros P. Howardokkal előrukkolni - elég széles a Rejtő-i szövegpaletta... Segítségeteket előre is köszönöm! Tintapiszkos üdvözlettel: Izzadt Greg kapitány
Ízelítőül ím a Pászti mester által eddig megírtakból.
Pár szó vagyis elég sok szó....
Neil Gaiman
A hazai kiadói vélemények.
Fumax :
Pár szót szeretnénk szólni a Sandman és egyéb Gaiman-képregényekkel kapcsolatban.
Neil Gaiman ügynöke megkeresett minket, amikor az első infómorzsák és hírek még éppen csak elkezdtek szellőzni, és kikötötte, hogy mi semmilyen módon nem nyilatkozhatunk az ügyben. Ezt tiszteletben tartjuk természetesen, de nagy valószínűséggel ettől függetlenül sem nyilatkoznánk semmit, ahogy más témákban sem nyilatkozunk.
Amiről beszélhetünk, azok a kiadványok.
A Sandman: Nyitány megjelenése tavalyra volt tervezve, onnan csúszott át idénre, mert nem tudtunk vele elkészülni. Ezt azt jelenti, hogy már nagyon rég licenszeltük és rég szerződésünk volt rá, mielőtt kipattant volna ez az ügy. Volt, aki felvetette, hogy nem veszi meg a hamarosan megjelenő Sandman: Nyitányt, hogy ezáltal ne támogassa Gaimant. Egy félreértést szeretnénk ezzel kapcsolatban eloszlatni. Mi a DC-nek a kiadott mennyiség teljes jogdíját előre kifizettük (mint ahogy ez náluk az összes kiadványnál kötelező), így innentől kezdve a Sandman: Nyitány eladott példányai után sem Gaiman, sem a DC nem részesedik egy fillérben sem. Így aki büntető szándékkal nem veszi meg a kiadványt, az kizárólag minket büntet ezzel, senki mást. Emellett a Gaiman képregényeinek eltörlésére irányuló szándék azért is megkérdőjelezhető, hiszen ellentétben a regényeivel ezek nem csupán az ő munkái, hanem a számos kiváló rajzoló, kihúzó, színező, stb. munkái is, akik nagyon jelentős módon járultak hozzá ezen kiadványok elkészüléséhez, az ő művészetük is ez. A Sandman-sorozat így is a képregény-univerzum egyik legjelentősebb műve marad, és sok-sok tízmillió példányban ott marad az olvasók és könyvtárak polcain még akkor is, ha soha többet sehol nem készítenek új kiadást belőlük.
A Nyitánnyal le is zárul a Sandman-sorozat és úgy gondoljuk, hogy az, hogy ilyen minőségben végig tudott futni végül Magyarországon annak ellenére, hogy egyszer korábban már bebukott, ez mindenképpen a magyar képregényes színtér büszkeségére tarthat számot.
Még egy Gaiman-képregény biztosan meg fog jelenni tőlünk, erre is már korábban kötöttünk szerződést kifejezetten a ComicCon képregényes részlegét szervező barátaink azóta realizálódott terveivel összhangban, hiszen Dave McKean fog oda érkezni, ahogy azt már biztosan tudjátok. Természetesen még be fogjuk jelenteni a konkrét kiadványt később, külön posztban.
Ettől függetlenül természetesen ha valakinek ellenérzései vannak és emiatt úgy dönt, hogy mégsem akarja megvásárolni a kiadványt, mindenkinek szíve joga ezt eldönteni, nem a befolyásolásotokra írtuk ezt az egészet. Aki pedig megvásárolja a kiadványt, annak extra hálásak vagyunk.
Kérjük, hogy a kommentekben kulturált stílusban nyilvánuljatok meg, tartsátok tiszteletben egymás véleményét és érzéseit. A Sandman bejelentő posztunk alatt próbálkoztunk moderálással, de nem vált be, és végül mindenestül inkább töröltük a posztot. Itt most nem áll szándékunkban semmi ilyesmi. Részünkről elmondtunk mindent, amit akartunk és amit elmondhattunk ezzel kapcsolatban.
Agave:
Neil Gaimant még tavaly júniusban vádolta meg több nő is azzal, hogy szexuális zaklatást követett el, majd idén januárban újabb nők vallottak ugyanerről. Azóta már több amerikai kiadó is kijelentette, hogy nem szeretne a továbbiakban a szerzővel dolgozni, többek között a Dark Horse Comics, Gaiman képregényeinek kiadója, de a HarperCollins, a WW Norton is hasonlóan nyilatkozott.
Gaiman nemzetközi népszerűsége mellett Magyarországon is kifejezetten olvasott. Eddig minden könyve és novelláskötete megjelent magyarul, sőt egyre több képregénye is hazai forgalmazásba kerül. A szerző bár tagadja a vádakat, azt állította egy blogposztjában, hogy kész szembenézni a felelősséggel.
„Azért érezzük magunkat nehéz helyzetben, hogy érdemi választ adjunk, mert mi
Az Agave közel 20 éve jelenteti meg a szerző könyveit Magyarországon. Velkei szerint talán az egyik legfontosabb szerző a kiadó számára, könyvei a fantasy zsánerben igen meghatározóak. Felmerül viszont a kérdés, hogy a vádak fényében is dolgozna-e tovább a könyveivel a kiadó:
„Nem szeretnénk döntést hozni érdemi tájékoztatás és bírósági ítélet nélkül.
Neil Gaiman
A hazai kiadói vélemények.
Fumax :
Pár szót szeretnénk szólni a Sandman és egyéb Gaiman-képregényekkel kapcsolatban.
Neil Gaiman ügynöke megkeresett minket, amikor az első infómorzsák és hírek még éppen csak elkezdtek szellőzni, és kikötötte, hogy mi semmilyen módon nem nyilatkozhatunk az ügyben. Ezt tiszteletben tartjuk természetesen, de nagy valószínűséggel ettől függetlenül sem nyilatkoznánk semmit, ahogy más témákban sem nyilatkozunk.
Amiről beszélhetünk, azok a kiadványok.
A Sandman: Nyitány megjelenése tavalyra volt tervezve, onnan csúszott át idénre, mert nem tudtunk vele elkészülni. Ezt azt jelenti, hogy már nagyon rég licenszeltük és rég szerződésünk volt rá, mielőtt kipattant volna ez az ügy. Volt, aki felvetette, hogy nem veszi meg a hamarosan megjelenő Sandman: Nyitányt, hogy ezáltal ne támogassa Gaimant. Egy félreértést szeretnénk ezzel kapcsolatban eloszlatni. Mi a DC-nek a kiadott mennyiség teljes jogdíját előre kifizettük (mint ahogy ez náluk az összes kiadványnál kötelező), így innentől kezdve a Sandman: Nyitány eladott példányai után sem Gaiman, sem a DC nem részesedik egy fillérben sem. Így aki büntető szándékkal nem veszi meg a kiadványt, az kizárólag minket büntet ezzel, senki mást. Emellett a Gaiman képregényeinek eltörlésére irányuló szándék azért is megkérdőjelezhető, hiszen ellentétben a regényeivel ezek nem csupán az ő munkái, hanem a számos kiváló rajzoló, kihúzó, színező, stb. munkái is, akik nagyon jelentős módon járultak hozzá ezen kiadványok elkészüléséhez, az ő művészetük is ez. A Sandman-sorozat így is a képregény-univerzum egyik legjelentősebb műve marad, és sok-sok tízmillió példányban ott marad az olvasók és könyvtárak polcain még akkor is, ha soha többet sehol nem készítenek új kiadást belőlük.
A Nyitánnyal le is zárul a Sandman-sorozat és úgy gondoljuk, hogy az, hogy ilyen minőségben végig tudott futni végül Magyarországon annak ellenére, hogy egyszer korábban már bebukott, ez mindenképpen a magyar képregényes színtér büszkeségére tarthat számot.
Még egy Gaiman-képregény biztosan meg fog jelenni tőlünk, erre is már korábban kötöttünk szerződést kifejezetten a ComicCon képregényes részlegét szervező barátaink azóta realizálódott terveivel összhangban, hiszen Dave McKean fog oda érkezni, ahogy azt már biztosan tudjátok. Természetesen még be fogjuk jelenteni a konkrét kiadványt később, külön posztban.
Ettől függetlenül természetesen ha valakinek ellenérzései vannak és emiatt úgy dönt, hogy mégsem akarja megvásárolni a kiadványt, mindenkinek szíve joga ezt eldönteni, nem a befolyásolásotokra írtuk ezt az egészet. Aki pedig megvásárolja a kiadványt, annak extra hálásak vagyunk.
Kérjük, hogy a kommentekben kulturált stílusban nyilvánuljatok meg, tartsátok tiszteletben egymás véleményét és érzéseit. A Sandman bejelentő posztunk alatt próbálkoztunk moderálással, de nem vált be, és végül mindenestül inkább töröltük a posztot. Itt most nem áll szándékunkban semmi ilyesmi. Részünkről elmondtunk mindent, amit akartunk és amit elmondhattunk ezzel kapcsolatban.
Agave:
Mi lesz itthon Neil Gaiman könyveivel? Megszólalt a magyar kiadó
A zaklatási ügy miatt sorra távolodnak el Neil Gaiman angol írótól a kiadók, és hagyják félbe a könyvei alapján készült adaptációkat. Most kiderült, a szerző magyar kiadója milyen lépéseket tervez az ügyben.Neil Gaimant még tavaly júniusban vádolta meg több nő is azzal, hogy szexuális zaklatást követett el, majd idén januárban újabb nők vallottak ugyanerről. Azóta már több amerikai kiadó is kijelentette, hogy nem szeretne a továbbiakban a szerzővel dolgozni, többek között a Dark Horse Comics, Gaiman képregényeinek kiadója, de a HarperCollins, a WW Norton is hasonlóan nyilatkozott.
Gaiman nemzetközi népszerűsége mellett Magyarországon is kifejezetten olvasott. Eddig minden könyve és novelláskötete megjelent magyarul, sőt egyre több képregénye is hazai forgalmazásba kerül. A szerző bár tagadja a vádakat, azt állította egy blogposztjában, hogy kész szembenézni a felelősséggel.
Ezt mondja a magyar kiadó
Az Index nemrég megkérdezte a szerző hazai kiadóját, az Agavét, hogy mi az álláspontjuk az ügyben. Velkei Zoltán kiadóvezető úgy nyilatkozott, hogy semmilyen plusz információt nem tudnak az ügyről, ők is ugyanúgy a médiából tájékozódnak.„Azért érezzük magunkat nehéz helyzetben, hogy érdemi választ adjunk, mert mi
– nyilatkozta Velkei.
Az Agave közel 20 éve jelenteti meg a szerző könyveit Magyarországon. Velkei szerint talán az egyik legfontosabb szerző a kiadó számára, könyvei a fantasy zsánerben igen meghatározóak. Felmerül viszont a kérdés, hogy a vádak fényében is dolgozna-e tovább a könyveivel a kiadó:
„Nem szeretnénk döntést hozni érdemi tájékoztatás és bírósági ítélet nélkül.
A hír:
Jónás három éjjelt és három napot töltött a cethal gyomrában, Adrián Simancas chilei kajakos mindössze nagyjából 2 másodpercet egy púpos bálna szájában, de szerencsére mindketten sértetlenül szabadultak.
Simancas múlt szombaton ment ki az apjával kajakozni a Magellán-szorosba, amikor a bálna egyszer csak felbukkant, és beszipkázta a sárga kajakot, amit azonban csaknem rögvest ki is köpött.
Hogyan is került ide ez a hír?
Íme:
A marsi és a 127 óra találkozik ebben az erőteljesen emberi és tudományos precizitással megalkotott thrillerben, melyben egy huszonnégy méteres, hatvan tonnás ámbráscet nyel magába egy búvárt, akinek csupán egyetlen órája marad a menekülésre, mielőtt elfogyna az oxigénje.
Jay Gardiner a lehetetlenre vállalkozik – meg akarja találni apja holttestének maradványait az Atlanti-óceánban Monastery Beach partjainál. Tudja, hogy kevés esély van a sikerre, de Jay azt gondolja, ez az egyetlen járható útja annak, hogy felszabaduljon a bűntudat súlya alól, melyet az apja halála óta cipel magával, aki nemrég öngyilkosságot követett el.
A merülés jól kezdődik, de egy óriáskalmár hirtelen megjelenése Jay-t komoly veszélybe sodorja, melyet aztán a végtelenségig fokoz egy táplálékért érkező ámbráscet feltűnése. Jay hamarosan a kalmár csápjai között találja magát, mely egyenesen magával rántja a bálna szájába, majd pedig a bálna első gyomrába a négy közül. Jay gyorsan ráébred, hogy csupán egyetlen órája maradt, mielőtt az oxigéntartálya kimerülne – egy óra, hogy legyőzze saját belső démonait, és kiszabaduljon a bálna gyomrából.
Jónás három éjjelt és három napot töltött a cethal gyomrában, Adrián Simancas chilei kajakos mindössze nagyjából 2 másodpercet egy púpos bálna szájában, de szerencsére mindketten sértetlenül szabadultak.
Simancas múlt szombaton ment ki az apjával kajakozni a Magellán-szorosba, amikor a bálna egyszer csak felbukkant, és beszipkázta a sárga kajakot, amit azonban csaknem rögvest ki is köpött.
Hogyan is került ide ez a hír?
Íme:
A marsi és a 127 óra találkozik ebben az erőteljesen emberi és tudományos precizitással megalkotott thrillerben, melyben egy huszonnégy méteres, hatvan tonnás ámbráscet nyel magába egy búvárt, akinek csupán egyetlen órája marad a menekülésre, mielőtt elfogyna az oxigénje.
Jay Gardiner a lehetetlenre vállalkozik – meg akarja találni apja holttestének maradványait az Atlanti-óceánban Monastery Beach partjainál. Tudja, hogy kevés esély van a sikerre, de Jay azt gondolja, ez az egyetlen járható útja annak, hogy felszabaduljon a bűntudat súlya alól, melyet az apja halála óta cipel magával, aki nemrég öngyilkosságot követett el.
A merülés jól kezdődik, de egy óriáskalmár hirtelen megjelenése Jay-t komoly veszélybe sodorja, melyet aztán a végtelenségig fokoz egy táplálékért érkező ámbráscet feltűnése. Jay hamarosan a kalmár csápjai között találja magát, mely egyenesen magával rántja a bálna szájába, majd pedig a bálna első gyomrába a négy közül. Jay gyorsan ráébred, hogy csupán egyetlen órája maradt, mielőtt az oxigéntartálya kimerülne – egy óra, hogy legyőzze saját belső démonait, és kiszabaduljon a bálna gyomrából.
Elkezdtem ezt olvasni, de felénél abbahagytam. Nem jól van megírva szvsz.
Marlon Brando által tartott macska a Keresztapában (1972-ben) a filmtörténelem egyik legikonikusabb pillanata lett. Francis Ford Coppola szerint a macska egy kóbor macsek volt, és csak egyszerűen felugrott a színész ölébe ....benne is hagyták a filmbe.
Csatolások
-
1739870617027.png
Giallo. Műfaj... Zsáner... Életérzés...
A giallo olaszul sárgát jelent, de ha filmes értelmezésében nézzük, akkor egy kíméletlenül véres, erotikus és jellegzetes jegyekkel bíró olasz alkotásnak nevezném, aminek rengeteg jeles képviselője volt, mint például Dario Argento, Lucio Fulci, Ruggero Deodato, Lamberto Bava, Umberto Lenzi , Pupi Avati, Mario Bava... és még sorolhatnám a jobbnál jobb rendezőket nektek. És itt van Sergio Martino, aki nem tartozott a legnagyobbak közé, és mégis...
Az I corpi presentano tracce de violenza carnale (A kegyetlenül megerőszakolt holtak nyomai), de itt hazánkban csak Torzó néven futó, remek giallo. Martino, aki nem bízta a véletlenre, saját maga írta a forgatókönyvet is, bár besegített neki Ernesto Gastaldi is, akivel egy kifejezetten tisztességes forgatókönyvet raktak le elénk, amit nagyon ügyesen és jól megfilmesítettek...
Ki szeretném emelni, hogy Martino a giallo összes jegyét tökéletesen és formálisan is okosan belerakta a filmbe...
Gore jegyek, hiszen van vér rendesen, erőszak a maga nyers formájában, gyönyörű és meztelen női testek, amit a taljánok (és persze mi is) imádtak, szex, erotika minden mennyiségben és fantasztikus színek, amik még ma is lenyűgöznek...
Giancarlo Ferrando mesterien alkalmazta a fifty-fiftyt, főleg a gyilkosságoknál, ami akkoriban szinte előírás volt a giallóknál. Ó, és persze említsük meg már mindenféleképpen a zenei alapok fontosságát és precíz illesztését, amit Maurizio De Angelis és Guido De Angelis szereztek. Nem mondjátok, mintha ismerős lenne a nevük?
Ugye-ugye???
Röviden a sztori, hogy hátha kedvet kaptok hozzá...
Perugia híres egyetemén több gyilkosság is történik, amit egy álarcos gyilkos követett el, aki egy piros-fekete sállal is fel van szerelkezve.
Majd egy gazdag és szexi diáklány, aki meg tudott menekülni, megpróbálja barátnőivel együtt csapdába csalni a gyilkosunkat, nagybátyjuk házába, egy eldugott villába, Tagliacozzóban. Dani (Tina Aumont) büszke a jónak tűnő ötletre, dehát tudjuk...
Nem mind arany, ami fénylik...
A gyilkos elkezdi elvarrni a szálakat, megöli a sálat áruló, de zsaroló utcai árust, majd Dani egyik impotens, de idegesítő zaklatóját.
Aztán a sálas gyilkos eljut a villába, és módszeresen elkezdi irtani a hölgyeket, akik közül az alvó Jane (Suzy Kendall) menekül csak meg, de éppen arra kel fel a sok nyugtatótól kábultan másnap reggel, hogy halott barátnőit éppen nem túl gusztusos módon darabolja fel gyilkosunk...
De sokáig nem marad titokban, ki a gyilkos, hiszen nemsokára felfedi magát Jane előtt...
Nem is spoilerezném tovább a filmet, mert szerintem tényleg érdemes megnézni, hiszen a hetvenes évek giallo stílusjegyeivel büszkélkedő film nem rossz alkotás. Minden benne van, az akkori kornak megfelelően, bár Argento és Bava azért ennél többet is kihozott volna belőle, ne legyünk telhetetlenek.
Jó kis mozi, ami a giallo egyik emlékezetes és ismert darabja. Amúgy is, férfitársaim, a hölgyek dekoratív jelenléte mindent (is) tud feledtetni. Majdnem félrenyeltem egy-egy kellemesebb jelenetnél, de erről többet nincs szándékomban elmesélni.
Hajrá, a lehetőség adott, a giallo pedig tárt karokkal vár...
Kedvenc fotelem itt nagyon kényelmes volt, és egy kis chilis csoki jól is esett, némi extra bubis vízzel...
A melltartók pedig csak úgy repkedtek.
A giallo olaszul sárgát jelent, de ha filmes értelmezésében nézzük, akkor egy kíméletlenül véres, erotikus és jellegzetes jegyekkel bíró olasz alkotásnak nevezném, aminek rengeteg jeles képviselője volt, mint például Dario Argento, Lucio Fulci, Ruggero Deodato, Lamberto Bava, Umberto Lenzi , Pupi Avati, Mario Bava... és még sorolhatnám a jobbnál jobb rendezőket nektek. És itt van Sergio Martino, aki nem tartozott a legnagyobbak közé, és mégis...
Az I corpi presentano tracce de violenza carnale (A kegyetlenül megerőszakolt holtak nyomai), de itt hazánkban csak Torzó néven futó, remek giallo. Martino, aki nem bízta a véletlenre, saját maga írta a forgatókönyvet is, bár besegített neki Ernesto Gastaldi is, akivel egy kifejezetten tisztességes forgatókönyvet raktak le elénk, amit nagyon ügyesen és jól megfilmesítettek...
Ki szeretném emelni, hogy Martino a giallo összes jegyét tökéletesen és formálisan is okosan belerakta a filmbe...
Gore jegyek, hiszen van vér rendesen, erőszak a maga nyers formájában, gyönyörű és meztelen női testek, amit a taljánok (és persze mi is) imádtak, szex, erotika minden mennyiségben és fantasztikus színek, amik még ma is lenyűgöznek...
Giancarlo Ferrando mesterien alkalmazta a fifty-fiftyt, főleg a gyilkosságoknál, ami akkoriban szinte előírás volt a giallóknál. Ó, és persze említsük meg már mindenféleképpen a zenei alapok fontosságát és precíz illesztését, amit Maurizio De Angelis és Guido De Angelis szereztek. Nem mondjátok, mintha ismerős lenne a nevük?
Ugye-ugye???
Röviden a sztori, hogy hátha kedvet kaptok hozzá...
Perugia híres egyetemén több gyilkosság is történik, amit egy álarcos gyilkos követett el, aki egy piros-fekete sállal is fel van szerelkezve.
Majd egy gazdag és szexi diáklány, aki meg tudott menekülni, megpróbálja barátnőivel együtt csapdába csalni a gyilkosunkat, nagybátyjuk házába, egy eldugott villába, Tagliacozzóban. Dani (Tina Aumont) büszke a jónak tűnő ötletre, dehát tudjuk...
Nem mind arany, ami fénylik...
A gyilkos elkezdi elvarrni a szálakat, megöli a sálat áruló, de zsaroló utcai árust, majd Dani egyik impotens, de idegesítő zaklatóját.
Aztán a sálas gyilkos eljut a villába, és módszeresen elkezdi irtani a hölgyeket, akik közül az alvó Jane (Suzy Kendall) menekül csak meg, de éppen arra kel fel a sok nyugtatótól kábultan másnap reggel, hogy halott barátnőit éppen nem túl gusztusos módon darabolja fel gyilkosunk...
De sokáig nem marad titokban, ki a gyilkos, hiszen nemsokára felfedi magát Jane előtt...
Nem is spoilerezném tovább a filmet, mert szerintem tényleg érdemes megnézni, hiszen a hetvenes évek giallo stílusjegyeivel büszkélkedő film nem rossz alkotás. Minden benne van, az akkori kornak megfelelően, bár Argento és Bava azért ennél többet is kihozott volna belőle, ne legyünk telhetetlenek.
Jó kis mozi, ami a giallo egyik emlékezetes és ismert darabja. Amúgy is, férfitársaim, a hölgyek dekoratív jelenléte mindent (is) tud feledtetni. Majdnem félrenyeltem egy-egy kellemesebb jelenetnél, de erről többet nincs szándékomban elmesélni.
Hajrá, a lehetőség adott, a giallo pedig tárt karokkal vár...
Kedvenc fotelem itt nagyon kényelmes volt, és egy kis chilis csoki jól is esett, némi extra bubis vízzel...
A melltartók pedig csak úgy repkedtek.
Szingapúrban, 1907. május 12-én született Leslie Charteris (eredetileg: Leslie Charles Bowyer-Yin, elhunyt: Windsor, 1993. április 15.) az Amerikai Egyesült Államokban alkotó kínai–angol krimiíró.
Az 1928-ban írt Találkozás a Tigrissel (Meet the Tiger), majd az 1930-as Az Angyal elindul (Enter the Saint) regénye címszereplője, Simon Templar antihős tette gazdaggá és népszerűvé, főként azután, hogy a kis (televíziós) képernyőn Roger Moore, majd később Ian Ogilvy; a moziban pedig Val Kilmer is megszemélyesítette.
Szingapúrban, a brit koronagyarmaton született egy állítólag Sang-dinasztia-leszármazott sikeres kínai orvos és egy angol nő gyermekeként. Magániskolába járt, ahol már 17 írása megjelent a diákújságban. A középiskola után családnevét hivatalosan Charterisra változtatta. Cambridge-ben jogot hallgatott, ám tanulmányait félbehagyta. Az első sikeres könyvei A végzetes ajándék (X Esquire) 1927-ben, az Találkozás a Tigrissel (Meet the Tiger) 1928-ban, majd Az Angyal elindul (Enter the Saint) címen 1930-ban jelentek meg. Utóbbi kettő főszereplője egy bizonyos Simon Templar volt, akinek ST monogramja a saint (szent) rövidítése. Ezt fordították magyarul Angyalnak. 1930-ban már két regénye és hat története jelent meg a Szenttel, és az 1960-as évekig, néhány novellát kivéve, mindig Simon Templar kalandjait írta meg. 1932-ben, mint sok brit szerző az Egyesült Államokban telepedett le és Hollywoodban próbált forgatókönyvíróként megélni. Többek között egy Sherlock Holmes rádiójáték-sorozatot is írt, amelyet a jól ismert Basil Rathbone és Nigel Bruce filmes páros játszott. Amikor az 1930-as évek végén megfilmesítették a Saint kalandjait, ő maga is írt néhány forgatókönyvet. 1938-ban Louis Hayward volt a főhőse A Saint New Yorkban, míg 1939-ben George Sanders A Szent visszavág című filmeknek.
Az amerikai állampolgárságot 1942-ben szerezte meg, miután ázsiai származása miatt sokáig ez nem volt lehetséges. A háború után elhagyta Hollywoodot, és a Suspense folyóirat szerkesztője lett. Később, 1953 és 1967 között megjelentette a The Saint Mystery magazint. 1963-ban jelent meg utolsó saját Simon Templar-története, 1964-től pedig más szerzők vették át a sorozat folytatását. Az 1970-es évek elején két regényben újra együtt dolgozott Fleming Lee-vel, aki mint ő maga is tagja volt a Mensa, rendkívüli tehetségek klubjának, amely a különösen magas IQ-jú emberek gyűjtőhelye.
1992-ben a brit Krimiírók Szövetsége (CWA) neki ítélte a Cartier Diamond Dagger-életműdíjat, amely a legnagyobb megtiszteltetés volt irodalmi tevékenysége elismerésére.
Kiterjedt érdeklődési köre abban is megmutatkozott, hogy alkalmanként írt cikkeket a Gourmet magazin számára, kiadott egy könyvet a spanyol nyelvtanról, és lefordított egy könyvet a bikaviadalról. 1972-ben jelent meg könyve az általa feltalált egyetemes jelölőnyelvről, a Paleneóról. Ezt követően nyugalomba vonult, és 1993-ban bekövetkezett haláláig Angliában és Franciaországban élt.
(Wikipédia)
Leslie Charteris és az "Angyal", Roger Moore
Az 1928-ban írt Találkozás a Tigrissel (Meet the Tiger), majd az 1930-as Az Angyal elindul (Enter the Saint) regénye címszereplője, Simon Templar antihős tette gazdaggá és népszerűvé, főként azután, hogy a kis (televíziós) képernyőn Roger Moore, majd később Ian Ogilvy; a moziban pedig Val Kilmer is megszemélyesítette.
Szingapúrban, a brit koronagyarmaton született egy állítólag Sang-dinasztia-leszármazott sikeres kínai orvos és egy angol nő gyermekeként. Magániskolába járt, ahol már 17 írása megjelent a diákújságban. A középiskola után családnevét hivatalosan Charterisra változtatta. Cambridge-ben jogot hallgatott, ám tanulmányait félbehagyta. Az első sikeres könyvei A végzetes ajándék (X Esquire) 1927-ben, az Találkozás a Tigrissel (Meet the Tiger) 1928-ban, majd Az Angyal elindul (Enter the Saint) címen 1930-ban jelentek meg. Utóbbi kettő főszereplője egy bizonyos Simon Templar volt, akinek ST monogramja a saint (szent) rövidítése. Ezt fordították magyarul Angyalnak. 1930-ban már két regénye és hat története jelent meg a Szenttel, és az 1960-as évekig, néhány novellát kivéve, mindig Simon Templar kalandjait írta meg. 1932-ben, mint sok brit szerző az Egyesült Államokban telepedett le és Hollywoodban próbált forgatókönyvíróként megélni. Többek között egy Sherlock Holmes rádiójáték-sorozatot is írt, amelyet a jól ismert Basil Rathbone és Nigel Bruce filmes páros játszott. Amikor az 1930-as évek végén megfilmesítették a Saint kalandjait, ő maga is írt néhány forgatókönyvet. 1938-ban Louis Hayward volt a főhőse A Saint New Yorkban, míg 1939-ben George Sanders A Szent visszavág című filmeknek.
Az amerikai állampolgárságot 1942-ben szerezte meg, miután ázsiai származása miatt sokáig ez nem volt lehetséges. A háború után elhagyta Hollywoodot, és a Suspense folyóirat szerkesztője lett. Később, 1953 és 1967 között megjelentette a The Saint Mystery magazint. 1963-ban jelent meg utolsó saját Simon Templar-története, 1964-től pedig más szerzők vették át a sorozat folytatását. Az 1970-es évek elején két regényben újra együtt dolgozott Fleming Lee-vel, aki mint ő maga is tagja volt a Mensa, rendkívüli tehetségek klubjának, amely a különösen magas IQ-jú emberek gyűjtőhelye.
1992-ben a brit Krimiírók Szövetsége (CWA) neki ítélte a Cartier Diamond Dagger-életműdíjat, amely a legnagyobb megtiszteltetés volt irodalmi tevékenysége elismerésére.
Kiterjedt érdeklődési köre abban is megmutatkozott, hogy alkalmanként írt cikkeket a Gourmet magazin számára, kiadott egy könyvet a spanyol nyelvtanról, és lefordított egy könyvet a bikaviadalról. 1972-ben jelent meg könyve az általa feltalált egyetemes jelölőnyelvről, a Paleneóról. Ezt követően nyugalomba vonult, és 1993-ban bekövetkezett haláláig Angliában és Franciaországban élt.
(Wikipédia)
Leslie Charteris és az "Angyal", Roger Moore
Egy kis képregény.
Ezerszer mondtam: az apai nagypapám a Füles-újságból vágta ki nekem a képregényeket és ragasztotta be az összegyűjtött sorozatokat egy spirálfüzetbe. Ami aztán három lett. A negyediket én folytattam. Sztrippi is a kivágottak között volt és krimi volt.
Ezt a Sztrippi-lányt valamiért nagyon szerettem, holott nem egy óriási történet. Csak roppant szórakoztató és azért elég izgalmas is.
A Füles rejtvényújságban időnként meglepő képregényeket is közöltek a szerkesztők. Abban az értelemben meglepőket, hogy külföldi képregények voltak. Volt több történet olasz szerzőktől a Vadnyugat hőskorából, voltak történetei egy magánnyomozó párosnak francia szerzőktől (Bob Mallard és Pierre Puchon), és még több miegymás. A főpoén, hogy igaz, a rendszerváltásnak hívott politikai változás után, de még Conan-történet is jelent meg a lapban. Sőt, '91-ben még egy Batman is. Ha jól tévedek, akkor Sztrippi-történetből összesen kettő jelent meg, s ez volt az első. A második 1990-ben jelent meg és A bőrkabátos a címe. Sajnos nem volt hozzá szerencsém. Viszont ahogy nézem, a két történetnek csupán az írója ugyanaz: Renata Pfeiffer. Viszont mindkettőt két-két rajzoló mondhatja magának: ezt a mesterdetektívest T. Anthony (Enrico Bagnoli) és H. Martint. A másikat Paul Montague (Paolo Montecchi) és Peter Montague (Piero Montecchi).
A történet a XX. században játszódik, a hatvanas években. (Az olasz eredeti megjelenése 1968.) Sztrippi egy harmadik osztályos lány (mondjuk a rajzról én egyetemistának néztem), aki imádja a krimiket, mert imád egy magándetektívet, imádja a képregényeket, kiválóan idomítja a kutyáját, cselgáncsozik, úszik, de nem buta liba, hiszen az iskola, ahová jár művészeti iskola.
Na, szóval ez a gyereklány egyszerre csak belecsöppen egy gyilkossági ügy kellős közepébe, elrabolják, menekül, fut, motorozik, csatornában mászkál, az Eiffel-tornyon egyensúlyozik, tönkrevág egy divatbemutatót, kioszt néhány pofont, rúgást és a végén rájön, hogy rossz emberre pazarolta a szerelmét.
Mondom, nem nagy sztori. Mégis simán beleéli magát az ember gyereke, nagyon drukkol Sztrippinek, aki végső soron nem lesz szuperdetektív, viszont nagyon szimpatikus az lesz. Nem buta, nem ügyetlen, feltalálja, kivágja magát a rémisztő helyzetekből, s még csak azt sem mondhatjuk rá, hogy kotnyeles, csak rosszkor van rossz helyen, de aztán észnél van, nem pánikol, cselekszik és a végén mázlija van. Az sem kevés.
Ha megnézed a fenti rajzokat, azonnal látható, hogy a rajzolóknak voltak érdekes perspektívái, az alakok mozgása dinamikus, hihető, élethű, élvezhető, a történet nagyon filmszerű.Vagyis jó lenne még Sztippi-történeteket olvasni, izgulni a kis szóke diáklányért, és közben élvezni a nem zseniális, de nagyon jó rajzokat. (A zseniális az a Zorád Ernő, Korcsmáros Pál, a Sin City, a Saga, a Blacksad és a Morgan Lost. Nekem.)
Azt hiszem a gyerekkori szerelem e képregény iránt innen fakadhatott, és mondom, még sem csalódtam, ahogy x évvel később újraolvastam, -néztem.
Ha ezt a képet nézem, nem tud nem eszembe jutni a Steno által rendezett, szerintem talán a legjobb Bud Spencer-film, a Piedone a zsaru megfelelő jelenete, az 58:42-től, amikor Piedone-t ugyanígy veszik körül motorosok , és megküldik néhányszor láncokkal, aztán persze magához tér, és elrendezi a srácokat.
Ezek az olaszok, lám, egy kaptafára alkotnak. :-D Bár az elsőbbség joga Sztrippié, azt meg kell hagyni.
Mondanám, ahogy szoktam, hogy vegyétek, vigyétek, de mivel ez nemlétező könyv, így hozzájutni ha nem is lehetetlen, de meglehetősen körülményes és időigényes. De nem lehetetlen. Lám, pár hete igen-igen nagy örömömre, én is megszereztem.
(Moha olvasó naplója)
Ezerszer mondtam: az apai nagypapám a Füles-újságból vágta ki nekem a képregényeket és ragasztotta be az összegyűjtött sorozatokat egy spirálfüzetbe. Ami aztán három lett. A negyediket én folytattam. Sztrippi is a kivágottak között volt és krimi volt.
Ezt a Sztrippi-lányt valamiért nagyon szerettem, holott nem egy óriási történet. Csak roppant szórakoztató és azért elég izgalmas is.
A Füles rejtvényújságban időnként meglepő képregényeket is közöltek a szerkesztők. Abban az értelemben meglepőket, hogy külföldi képregények voltak. Volt több történet olasz szerzőktől a Vadnyugat hőskorából, voltak történetei egy magánnyomozó párosnak francia szerzőktől (Bob Mallard és Pierre Puchon), és még több miegymás. A főpoén, hogy igaz, a rendszerváltásnak hívott politikai változás után, de még Conan-történet is jelent meg a lapban. Sőt, '91-ben még egy Batman is. Ha jól tévedek, akkor Sztrippi-történetből összesen kettő jelent meg, s ez volt az első. A második 1990-ben jelent meg és A bőrkabátos a címe. Sajnos nem volt hozzá szerencsém. Viszont ahogy nézem, a két történetnek csupán az írója ugyanaz: Renata Pfeiffer. Viszont mindkettőt két-két rajzoló mondhatja magának: ezt a mesterdetektívest T. Anthony (Enrico Bagnoli) és H. Martint. A másikat Paul Montague (Paolo Montecchi) és Peter Montague (Piero Montecchi).
A történet a XX. században játszódik, a hatvanas években. (Az olasz eredeti megjelenése 1968.) Sztrippi egy harmadik osztályos lány (mondjuk a rajzról én egyetemistának néztem), aki imádja a krimiket, mert imád egy magándetektívet, imádja a képregényeket, kiválóan idomítja a kutyáját, cselgáncsozik, úszik, de nem buta liba, hiszen az iskola, ahová jár művészeti iskola.
Na, szóval ez a gyereklány egyszerre csak belecsöppen egy gyilkossági ügy kellős közepébe, elrabolják, menekül, fut, motorozik, csatornában mászkál, az Eiffel-tornyon egyensúlyozik, tönkrevág egy divatbemutatót, kioszt néhány pofont, rúgást és a végén rájön, hogy rossz emberre pazarolta a szerelmét.
Mondom, nem nagy sztori. Mégis simán beleéli magát az ember gyereke, nagyon drukkol Sztrippinek, aki végső soron nem lesz szuperdetektív, viszont nagyon szimpatikus az lesz. Nem buta, nem ügyetlen, feltalálja, kivágja magát a rémisztő helyzetekből, s még csak azt sem mondhatjuk rá, hogy kotnyeles, csak rosszkor van rossz helyen, de aztán észnél van, nem pánikol, cselekszik és a végén mázlija van. Az sem kevés.
Ha megnézed a fenti rajzokat, azonnal látható, hogy a rajzolóknak voltak érdekes perspektívái, az alakok mozgása dinamikus, hihető, élethű, élvezhető, a történet nagyon filmszerű.Vagyis jó lenne még Sztippi-történeteket olvasni, izgulni a kis szóke diáklányért, és közben élvezni a nem zseniális, de nagyon jó rajzokat. (A zseniális az a Zorád Ernő, Korcsmáros Pál, a Sin City, a Saga, a Blacksad és a Morgan Lost. Nekem.)
Azt hiszem a gyerekkori szerelem e képregény iránt innen fakadhatott, és mondom, még sem csalódtam, ahogy x évvel később újraolvastam, -néztem.
Ha ezt a képet nézem, nem tud nem eszembe jutni a Steno által rendezett, szerintem talán a legjobb Bud Spencer-film, a Piedone a zsaru megfelelő jelenete, az 58:42-től, amikor Piedone-t ugyanígy veszik körül motorosok , és megküldik néhányszor láncokkal, aztán persze magához tér, és elrendezi a srácokat.
Ezek az olaszok, lám, egy kaptafára alkotnak. :-D Bár az elsőbbség joga Sztrippié, azt meg kell hagyni.
Mondanám, ahogy szoktam, hogy vegyétek, vigyétek, de mivel ez nemlétező könyv, így hozzájutni ha nem is lehetetlen, de meglehetősen körülményes és időigényes. De nem lehetetlen. Lám, pár hete igen-igen nagy örömömre, én is megszereztem.
(Moha olvasó naplója)
Sir Arthur Ignatius Conan Doyle (1859. május 22. – 1930. július 7.) brit író és orvos volt.
Vagyis 166 éve született.
. A Sherlock Holmes-történetek mérföldkövek a krimi irodalom területén.
Doyle viszonyulása leghíresebb alkotásához vegyes volt. 1891 novemberében ezt írta édesanyjának: „Arra gondolok, hogy megölöm Holmest, ... és végleg elterelgetem a figyelmemet a jobb dolgokról.” Anyja így válaszolt: „Nem fogod! Nem teheted! Nem szabad!” Hogy elhárítsa a kiadók Holmes-történetek iránti követeléseit, megemelte az árat egy olyan szintre, amely elriasztotta őket, de azt tapasztalta, hogy még a kért nagy összegeket is hajlandóak voltak fizetni. Ennek eredményeként korának egyik legjobban fizetett szerzőjévé vált.
Vagyis 166 éve született.
. A Sherlock Holmes-történetek mérföldkövek a krimi irodalom területén.
Doyle viszonyulása leghíresebb alkotásához vegyes volt. 1891 novemberében ezt írta édesanyjának: „Arra gondolok, hogy megölöm Holmest, ... és végleg elterelgetem a figyelmemet a jobb dolgokról.” Anyja így válaszolt: „Nem fogod! Nem teheted! Nem szabad!” Hogy elhárítsa a kiadók Holmes-történetek iránti követeléseit, megemelte az árat egy olyan szintre, amely elriasztotta őket, de azt tapasztalta, hogy még a kért nagy összegeket is hajlandóak voltak fizetni. Ennek eredményeként korának egyik legjobban fizetett szerzőjévé vált.
Hasonló témák
