Kvíz 2018 Február 25.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Ki az az angol bakteriológus, aki elsőként adott az embereknek tífusz elleni védőoltást, felfedezte a penicillint, amiért orvosi Nobel-díjat kapott.

2. Ki az az indiai szerzetes-filozófus aki megalapította a Madhjamikát, a buddhizmus középutas iskoláját?

3. Melyik országban működött a Csillagkamara nevű törvényszék a XIV-XVII. sz. között?

4. Gustave Flaubert melyik művét minősítették erkölcstelennek, és ami miatt a szerzőt beperelték?

5. Ki írta a Ruszlán és Ludmilla című verses mesét 1820-ban?

6. Mi a belég?

7. Melyik ország uralkodója volt VII. Diadalmas Károly 1422-1461 között?

8. A hagyomány szerint melyik próféta írta az Exodus című könyvet?
Az írás i. e. 1654-ben kezdődött, és a Szent sátor i. e. 1512-ben történt felállításáig terjedő 145 éves időszakot öleli fel.

9. Hol van a Zengő hegycsúcs?

10. Melyik terület fővárosa Nassau?
 
Utoljára módosítva:

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Alexander Fleming
2. Nágárdzsuna
3. Angliában
4. Bovaryné /Madame Bovary/
5. Alekszandr Szergejevics Puskin
6. Melléklet, számla, nyugta
7. Franciaország /VII. Diadalmas (Győzedelmes) Károly/
8. Mózes /A kivonulás könyve, Mózes második könyve/
9. A Mecsek legmagasabb hegye – 682 m.
10. A Bahama-szigetek fővárosa
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Sir Alexander Fleming skót bakteriológus és immunológus.
2. Nágárdzsuna
upload_2018-2-26_9-12-59.png

3. (Angolul Star-Chambre), rossz hírű átkos emlékezetű angol törvényszék, amelyet VII. Henrik király állított fel az állam elleni felségsértési perek elbírálására.
4. Bovaryné
5. Alexandr Szergejevics Puskin
6. Elismervény, nyugta, pénztári bizonylat
7. VII. (Győzedelmes) Károly, Franciaország királya (uralkodott 1422. október 21-től haláláig), VI. (Őrült) Károly és Bajor Izabella királyné fia, a Valois-ház ötödik királya volt.
8. Az Exodus Mózes második könyve, amely azt beszéli el, hogyan menekült el a zsidóság az egyiptomi rabságból Kánaán földjére
9. Mecsek (682 méter)
10. Bahama-szigetek (először Guinea jutott eszembe)

:cool::cool::cool:
 
Utoljára módosítva:

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Sir Alexander Fleming
2. Nágárdzsuna
3. Angliában VII. Henrik alapította, ahol állam elleni és felségsértési pereket tárgyaltak; 1641-ben szűnt meg.
4. Bovaryné 1856. október 1. - december 15. között részletekben jelent meg a mű a Revue de Paris c. folyóiratban. Az írón kívül az újság szerkesztőjét és nyomdászát is perbe fogták. A tárgyaláson mindhárom vádlottat felmentették. (Egyik kedvenc regényem; lehet hogy újra el is olvasom.)
5. Alekszandr Szergejevics Puskin
6. Belég:
  • elismervény, nyugta
  • hivatalos irathoz igazoló melléklet
  • nyomdában: ellenőrző levonat a munkateljesítmény igazolására.
7. Franciaország királya
8. Mózes
9. A Mecsek legmagasabb csúcsa; 682 m
10. Bahama-szigetek
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Alexander Fleming
2. Nágárdzsuna
3. angol törvényszék, amelyet VII. Henrik király állított fel az állam elleni s felségsértési perek elbírálására.
4. Bovaryné
5. Puskin
6. könyvelési okmány, elismervény, nyugta
7. Franciaország királya volt
8. Az Exodus Mózes második könyve, amely azt beszéli el, hogyan menekült el a zsidóság az egyiptomi rabságból Kánaán földjére
9. A Zengő a Mecsek legmagasabb hegye. Pécstől északkeleti irányban, a Kelet-Mecsek legkevésbé bolygatott tájain fekszik, magassága 682 méter.
10. Nassau a Bahama-szigetek fővárosa és egyben legnagyobb városa.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Ki az az angol bakteriológus, aki elsőként adott az embereknek tífusz elleni védőoltást, felfedezte a penicillint, amiért orvosi Nobel-díjat kapott.
Fleming
2. Ki az az indiai szerzetes-filozófus aki megalapította a Madhjamikát, a buddhizmus középutas iskoláját?
Nágárdzsuna
3. Melyik országban működött a Csillagkamara nevű törvényszék a XIV-XVII. sz. között?
Angliában
4. Gustave Flaubert melyik művét minősítették erkölcstelennek, és ami miatt a szerzőt beperelték?
Bovaryné
5. Ki írta a Ruszlán és Ludmilla című verses mesét 1820-ban?
Puskin
6. Mi a belég?
Okmány, elismervény, nyugta. . .
7. Melyik ország uralkodója volt Diadalmas Károly 1422-1461 között?
Franciaország
8. A hagyomány szerint melyik próféta írta az Exodus című könyvet?
Az írás i. e. 1654-ben kezdődött, és a Szent sátor i. e. 1512-ben történt felállításáig terjedő 145 éves időszakot öleli fel.
Mózes
9. Hol van a Zengő hegycsúcs?
Mecsek
10. Melyik terület fővárosa Nassau?
Bahama-szigetek
 
Oldal tetejére