Kvíz 2018 November 18.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mivel foglalkozik egy amezaiku művész, egyáltalán, mi az az amezaiku?

2. 2018. november 12-én, 95 éves korában, tüdőgyulladásban elhunyt a képregénypápa, azaz kicsoda?

3. 1959. november 18-án bemutatják Lewis Wallace jogász regényének harmadik, s egyben legsikeresebb filmváltozatát. A filmet 12 kategóriában jelölték Oscar-ra, ebből 11-et meg is nyert. Ezzel olyan rekordot állított fel, melyet felülmúlni azóta se sikerült, csak megismételni. Mi a film címe, ki a rendezője, s milyen két közismert magyar vonatkozása van a filmnek?

4. November 18. a függetlenség napja 1918 óta. Melyik európai országról van szó?

5. A legenda szerint 1307. november 18-án a zsarnok Hermann Gessler arra kényszerítette az íjász Tell Vilmost, hogy az a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője. Kinek a drámája és kinek az operája a legenda két legismertebb feldolgozása?

6. A televízió világnapja 1996 óta minden évben november 21-én van. Kinek a nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer feltalálása?

7. Egy 1895. november 18-án kiadott rendelet tette lehetővé a magyar nők számára a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi képzést és gyakorlatot. Ki küzdött húsz évig azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon? Hány éves volt, amikor az első magyar orvosnőként átvehette a diplomáját?

8. A garbó ruhadarab Greta Garboról kapta a nevét. Greta Garbo eredeti neve Greta Louisa Gustafsson. Ő kiről kapta a Garbo nevet?

9. Ennio Morricone Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, akit a nagyközönség elsősorban filmzenéiről ismer, 2018. november 10-én töltötte be 90. életévét. Isten éltesse! Filmzeneszerzői karrierje volt osztálytársa, a spagettiwesternek atyja felkérése nyomán indult el. Hogy hívták a világhírű rendezőt?

10. Ki volt az a magyar költő, aki Janus Pannonius óta először latin nevet választott magának?

Valami kimaradt! A kérdések zömét ezen a héten is köszönjük Ladyslának! :)
 
Utoljára módosítva:

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Felmelegített, olvasztott cukorból készít ehető szobrocskákat, főleg állatfigurákat.
2. Stan Lee
3. Ben Hur
A híres szekérverseny fehér lovai magyar lipicai ménesből származtak, a felvételt a magyar származású Andrew Marton vezette "második" stáb készítette. Először Ben Hur szerepére a magyar származású Paul Newmannt akarták felkérni, de ő nem vállalta.
4. Lettország
5. Friedrich Schiller és Gioachino Rossini
6. Tihanyi Kálmán
7. Egy 1895. november 18-án kiadott rendelet tette lehetővé a magyar nők számára a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi képzést és gyakorlatot. Ki küzdött húsz évig azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon? Hány éves volt, amikor az első magyar orvosnőként átvehette a diplomáját?
Hugonnai Vilma, 1897 - 1847 = ez 50 év (1897-ben ismerték el Budapesten ezt a diplomát)
De 1879-ben védte meg Zürich-ben a diplomáját ez 32 év.
8. Greta Louisa Gustafsson 1922-24-ig tanult a Royal Dramatic Theatre-nél, itt találkozott Mauritz Stiller igazgatóval, és ő adta neki a Garbo művésznevet, állítólag Bethlen Gábor erdélyi fejedelem után.
9. Sergio Leone
10. Ki volt az a magyar költő, aki Janus Pannonius óta először latin nevet választott magának?
Ignotus Hugó ? (ignotus = ismeretlen)
Ebben még nem vagyok biztos.
:cool::cool::cool:
 
Utoljára módosítva:

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A forró cukor formázásának kifinomult művészete. Japánból ered.
2. Stan Lee /Stanley Martin Lieber/
3. Ben Hur, rendező William Wyler, zene Rózsa Miklós, „második stáb” vezetője Andrew Marton
4. Lettország
5. Dráma: Friedrich Schiller, opera: Gioacchino Rossini
6. Tihanyi Kálmán
7. Hugonnai Vilma, 1897-ben, 50 évesen
8. Mauritz Stiller svéd rendező változtatta nevét Garbóra, állítólag Bethlen Gábor erdélyi fejedelem neve után.
9. Sergio Leone
10. Ignotus /Veigelsberg Hugó/
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Az amezaiku egy kiveszőfélben lévő japán művészeti ág a cukorszobrászat, amelynek képviselői forró, olvasztott cukormasszából készítenek apró állatfigurákat. A ritka hagyomány egyik utolsó képviselője a 29 éves Shinri Tezuka

2. Stan Lee

3. Ben Hur, rendezte: William Wyler, zenéjét Rózsa Miklós szerezte, amelyért az Oszkar-díjon felül 1960-ban a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díját is megkapta. 1961-ben a filmzenét Grammy díjra is jelölték.
A másik magyar vonatkozás Marton Endre (Andrew Marton) aki a akciójelenteket is rendezett. Olyan látványos akciók, jelenet-rendezések fűződnek a nevéhez, mint a Ben Hur fogatversenye a lipicai lovakkal.

4. A függetlenség napja olyan, évente megrendezett ünnep, amellyel az adott ország valamely másik országtól, leginkább gyarmattartótól elnyert függetlenségét ünnepli. A legtöbb országban ez a nap nemzeti ünnep.
Ezen a napon Lettország nyerte el függetlenségét Oroszországtól

5. A dráma Friedrich Schiller, az opera Gioacchino Rossini nevéhez fűzódik.

6. Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer feltalálása.

7. Az első magyar diplomás hölgy Hugonnai Vilma volt, aki 1879-ben, az egyik svájci egyetemen kapott orvosi diplomát, melynek honosítása itthon hosszú időbe telt. 1896. február 10-én már többedszerre kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését, ami 1897. május 14-én történt meg, amikor is Budapesten orvosdoktorrá avatták. Ekkor 50 éves volt. Ezután már hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot, elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott. (Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony)

Magyarországi egyetemen először 1900. november 3-án adtak ki diplomát hölgynek, Steinberger Sarolta szülész-nőgyógyász orvosnak, aki diplomája kézhezvétele után külföldön folytatott tanulmányokat, főleg a nőgyógyászati szakterületen.

8. Mauritz Stiller, a Royal Dramatic Theatrea igazgatója, adta neki a Garbo művésznevet, állítólag Bethlen Gábor erdélyi fejedelem után.

9. Sergio Leone

10. Ignotus Hugó, magyar költő, író és újságíró. A magyar kritikatörténelem meghatározó alakja, a Nyugat első húsz évében a folyóirat főszerkesztője. A városi költészet egyik kiemelkedő képviselője.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Cukorszobrászat, amely Japánból ered.
2. Stan Lee.
3. Ben Hur.
4. Lettország.
5. Friedrich Schiller írta a drámát; Gioacchino Rossini az operát.
6. Tihanyi Kálmán.
7. Hugonnai Vilma; 50 évesen kapta meg diplomáját.
8. Mauritz Stiller, aki a svéd Royal Dramatic Theatre igazgatója volt; a hírek szerint Bethlen Gábor erdélyi fejedelem után. Más forrás szerint gyermekkori szerelme, a szintén színésznő Mimi Pollaktól kapta.
9. Sergio Leone.
10. Veigelsberg Hugó. Kezdetben írói álneve volt az Ingotus; 1907-ben hivatalosan is felvette: előbb Ignotus-Veigelsberg Hugó alakban, később Ignotus Hugó alakban.

Kellemes hetet Mindenkinek! :dr_31:
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mivel foglalkozik egy amezaiku művész, egyáltalán, mi az az amezaiku?
Az amezaiku, a forró cukor formázásának kifinomult művészete, Japánból ered.
2. 2018. november 12-én, 95 éves korában, tüdőgyulladásban elhunyt a képregénypápa, azaz kicsoda?
Stan Lee, születési név: Stanley Martin Lieber
3. 1959. november 18-án bemutatják Lewis Wallace jogász regényének harmadik, s egyben legsikeresebb filmváltozatát. A filmet 12 kategóriában jelölték Oscar-ra, ebből 11-et meg is nyert. Ezzel olyan rekordot állított fel, melyet felülmúlni azóta se sikerült, csak megismételni. Mi a film címe, ki a rendezője, s milyen két közismert magyar vonatkozása van a filmnek?
Ben-Hur a film címe, William Wyler a rendezője, Rózsa Miklós a zeneszerző, és a szekérverseny felvétele a a magyar származású Andrew Marton irányításával készült.
4. November 18. a függetlenség napja 1918 óta. Melyik európai országról van szó?
Lettország (hivatalosan Lett Köztársaság)
5. A legenda szerint 1307. november 18-án a zsarnok Hermann Gessler arra kényszerítette az íjász Tell Vilmost, hogy az a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője. Kinek a drámája és kinek az operája a legenda két legismertebb feldolgozása?
Johann Christoph Friedrich Schiller: Tell Vilmos - dráma és Gioachino Antonio Rossini: Tell Vilmos - opera
6. A televízió világnapja 1996 óta minden évben november 21-én van. Kinek a nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer feltalálása?
Tihanyi Kálmán magyar fizikus, villamosmérnök, feltaláló
7. Egy 1895. november 18-án kiadott rendelet tette lehetővé a magyar nők számára a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi képzést és gyakorlatot. Ki küzdött húsz évig azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon? Hány éves volt, amikor az első magyar orvosnőként átvehette a diplomáját?
Szentgyörgyi gróf Hugonnai Vilma (1847. szeptember 30. - 1922. március 25.), 50 éves
8. A garbó ruhadarab Greta Garboról kapta a nevét. Greta Garbo eredeti neve Greta Louisa Gustafsson. Ő kiről kapta a Garbo nevet?
A legenda szerint Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről.
9. Ennio Morricone Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, akit a nagyközönség elsősorban filmzenéiről ismer, 2018. november 10-én töltötte be 90. életévét. Isten éltesse! Filmzeneszerzői karrierje volt osztálytársa, a spagettiwesternek atyja felkérése nyomán indult el. Hogy hívták a világhírű rendezőt?
Sergio Leone
10. Ki volt az a magyar költő, aki Janus Pannonius óta először latin nevet választott magának?
Veigelsberg Hugó-Ignotus
 
Oldal tetejére