Kvíz Augusztus 18.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Milyen halfajtákat neveznek ásott halnak?

2. 1995-ben az év legtöbbet kikölcsönzött videókazettája lett és ezzel bekerült a valaha legtöbbet kölcsönzött filmek közé. A tévében, máig ez az egyik legtöbbet sugárzott mozi a világon. A film rendezője a magyar származású Frank Darabont, főszereplője Morgan Freeman, és Tim Robbins. Mi a film címe?

3. A szentek legendáit feldolgozó, de világi, folklór motívumokkal is élő, sőt társadalom-kritikai elemeket is tartalmazó vallásos színjátéktípus a 12-16. sz.-ban.

4. Római filozófus, író, költő. Az antik kultúra összefoglalója, átörökítője. Származása, öntudata alapján az „utolsó római”-nak nevezték. A középkor legtöbbet fordított szerzője. Ki volt ő?

5. A portugál reneszánsz legkiemelkedőbb személyisége és egyben Portugália nemzeti költője. Tíz énekből álló portugál nemzeti eposz alkotója (A Lusiáda) Kiről van szó?

6. 1910-től a Soproni Napló, majd a Bácskai Hírlap szerkesztője. Leghíresebb verse a több idegen nyelvre lefordított Csak egy éjszakára. Ki volt ez a költőnk?

7. Mi a neve annak az írónknak, bibliafordítónknak akinek Bécsben jelent meg a négy evangéliumot tartalmazó bibliafordítása, a Novum Testamentum, nyelvművelő feladatát teljesítve kiadta Ezopus fabulait, valamint hatnyelvű szótárát a Nomenclatura sex linguarumot?

8. A világ legrégebbi zsidó temetője 3000 éve temetkeznek ide. A keresztények hite szerint ide temették el Jézus anyját, Máriát is. Hol található ez a hely, és mi a neve?

9. Mi az Exodium?

10. Mi a neve, és melyik országban található az afrikai kontinens legmagasabb pontja?
 

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kedves Kvízelők!

Egészen elképesztő dolgokat szoktatok megtalálni, erre alapozom most a kérésem. A 6. feladatban szereplő Csak egy éjszakára című verset egyszer, régen hallottam Bitskey Tibor előadásában. Ha valaki tudna egy megtalálhatóságot adni, azt nagyon megköszönném!

Élvezetes hosszú hétvégét!

Ladysla
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Árvizek után a lyukakba szorult halakat nevezik így (leginkább csíkok) melyeket a halászok kiásnak
2. A remény rabjai
3. Mirákulum
4. Boethius
5. Luís Vaz de Camoes
6. Gyóni Géza
7. Pesti (Mizsér) Gábor
8. A Kidron-völgy túlsó oldalán, az Olajfák hegyének lábánál található Szűz Mária sírja és a Gecsemáné kert.
9.kimenetel, vég, postludium;
klasszikus latin utójáték, jelenet. Több felvonásból álló, nagy lélegzetű drámai művek, többnyire tragédiák után játszották a vidám, felszabadult hangú, rögtönzött játékformát. Virágkorát az 1-3. században élte, előképe volt a középkor számos utójátékának.
10. Afrika legmagasabb pontja, a Tanzánia északi részén található legendás és misztikus Kilimandzsáró, legmagasabb pontja a Kibo-hegy, 5895 méter

Sajnos a Bitskey féle változatot még nem sikerült megtalálnom.
 
Utoljára módosítva:

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Árvizek után a lyukakba szorult halakat nevezik így (leginkább csíkok) melyeket a halászok kiásnak.
(Nagyapám sok réti csíkot fogott annó egy kis patakféleségben, kosaras módszerrel. Az mondjuk nem ásott hal volt, csak a csíkról jutott eszembe. :))
2. Talán a Remény rabjai ?
3. Misztériumjáték
4. Boëthius vagy Boethius, teljes nevén Anicius Manlius Severinus Boethius
(Sajnos az utolsó római jelzőt nála sem találtam.)
A középkor számára az antik műveltség közvetítője, a logika mestere és a skolasztikus módszerek egyik első kidolgozója volt. A középkor legtöbbet fordított szerzője. A nyugati kereszténység az egyházatyákkal egy szinten emlegeti. Néhány meghatározását a teológiában ma is használják.
5. A Luziadák (eredeti címe: Os Lusíadas) Luís de Camões portugál költő 1572-ben megjelent hőskölteménye; a barokk heroizmus egyik kiemelkedő műve, a portugálok nemzeti eposza.
6. Gyóni Géza
7. Pesti Gábor
8. A Kidron-völgy egy vádi, amely Jeruzsálem mellett, a Földközi- és a Holt-tenger vízválasztójában veszi kezdetét. Jeruzsálem óvárosának keleti oldalán különíti el a Templom-hegyet az Olajfák hegyétől. A völgy kelet felé folytatódik a Júdeai-sivatagban, Ciszjordániában, a Holt-tenger felé. Nevét a völgy feletti hegygerincen található Kedar településről kapta.
A völgy azon részét, mely az Olajfák hegye és Jeruzsálem közé esik Jozsafát völgyének is nevezték, mert a Jóel könyve által ily néven megjelölt hely (az isteni ítélet mezeje) földrajzi fekvése a Kidron völgyével összeesik. Ezért a zsidók, keresztények és muszlimok úgy tekintik a völgyet, mint az utolsó ítélet s részben a feltámadás színhelyét is, ahova, különösen a zsidók és muszlimok szívesen temetkeznek. Az Olajfák hegyének déli részében található zsidó temető (Mount of Olives Jewish Cemetery) Jeruzsálem legrégebbi és legfontosabb temetője. A temetkezés mintegy 3000 évvel ezelőtt kezdődött itt és ma is folytatódik.
9. Eredetileg valamely szinjáték vége, aztán záródal a kar kivonulásakor, végül víg és mulattató utójáték egy tragédia után.
Az exodium (lat. 'kimenetel, vég'); postludium; klasszikus latin utójáték, jelenet. Több felvonásból álló, nagy lélegzetű drámai művek, többnyire tragédiák után játszották a vidám, felszabadult hangú, rögtönzött játékformát. Virágkorát az 1-3. században élte, előképe volt a középkor számos utójátékának.
10. A Kibo-hegy Tanzániában található kialudt vulkán. Más néven az Uhuru-csúcs, Hans Meyer elnevezése szerint Vilmos császár-csúcs, a Kilimandzsáró egyik hegye a három vulkanikus kúp közül és egyben Afrika legmagasabb pontja, magassága 5895 méter.
:cool::cool::cool:
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Réti csík (ásott hal, barna csík, csíkhal, halcsík)
A réti csík teste erősen megnyúlt, kígyószerű. Meglehetősen helyhezkötött életmódjára utalnak kicsiny úszói. Pikkelyei egészen aprók, a hátról és a hasról hiányoznak. Testének jellegzetes csíkozása különbözteti meg a többi csíkfélétől.
A réti csík tipikus élőhelye a mocsarak, kisebb tavak parti zónája és a lassú folyású csatornák. A folyók szabályozása, a mocsarak lecsapolása előtt jelentős volt az a lápvilág, amely elsősorban a réti csíknak biztosított nagyszerű élőhelyet. E vizek eltűnésével párhuzamosan szűkült be a faj élettere is. Járulékos légzőszervének köszönhetően olyan mostoha oxigénviszonyok között is megtalálható, ahonnan a többi halfaj hiányzik. Hajszálerekkel behálózott utóbele lehetővé teszi a légköri oxigén felvételét.Éjjel táplálkozik, elsősorban bentonikus szervezeteket, növényi törmeléket fogyaszt. Május-júniusban ívik sekély, vízinövényekkel erősen benőtt vízszakaszokon. Viszonylag gyorsan növekedik, átlagosan 25-30 cm-es testhosszat ér el. Hazánkban védett.

2. A remény rabjai - Egyik kedvenc filmem és itt Írországban a középiskolában nézik és feldolgozzák a történetet a gyerekekkel.
3. Mirákulum.
4. Boëthius, Anicius Manlius Severinus (480-524)
5. Luís Vaz de Camões (1524 vagy 1525 - 1580).
6. Gyóni Géza (1884 - 1917) - Szégyenlem, de soha nem hallottam róla, de most pótoltam!
7. Pesti (Mizsér) Gábor.
8. Máriát a Gecsemáné vagy Getszemáni-kertben temették el, amely az Olajfák hegyének lábánál található.
9. Exodium : (lat. 'kimenetel, vég'); postludium; klasszikus latin utójáték, jelenet. Több felvonásból álló, nagy lélegzetű drámai művek, többnyire tragédiák után játszották a vidám, felszabadult hangú, rögtönzött játékformát. Virágkorát az 1-3. században élte, előképe volt a középkor számos utójátékának.
10. Afrika legmagasabb pontja a Kilimandzsárón található Kibó-csúcs, amely az utolsó hivatalos mérés szerint 5895 m. Tanzániához tartozik.

Bocsánat a 4. kérdésre a választ bemásoltam a különleges karakter miatt és megváltozott a betűtípus és méret. Fogalmam sincs hogyan rakjam vissza, de nem akarom, hogy elvesszenek a válaszaim.
Kellemes hétvégét Mindenkinek! :dr_31:
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kvízelők!

Egészen elképesztő dolgokat szoktatok megtalálni, erre alapozom most a kérésem. A 6. feladatban szereplő Csak egy éjszakára című verset egyszer, régen hallottam Bitskey Tibor előadásában. Ha valaki tudna egy megtalálhatóságot adni, azt nagyon megköszönném!

Élvezetes hosszú hétvégét!

Ladysla

Sajnos ezt mi sem találtuk meg, mert a Párom ilyen szempontból jobban "talál". De majd még kutakodunk. :)
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Árvizek után a lyukakba szorult halakat nevezik így (leginkább csíkok) melyeket a halászok kiásnak /réti csík/.
réticsík (1).jpg
2. A remény rabjai
3. Mirákulum
4. Boëthius, Ancius Manlius Severus /480-524/
5. Luís Vaz de Camões
6. Gyóni Géza
7. Pesti /Mizsér/ Gábor
8. Olajfák Hegye, Zsidó Temető, Jeruzsálem
9. Eredetileg valamely színjáték vége, klasszikus latin utójáték, jelenet.
10. Tanzániában a Kilimandzsáró 5895 m magas Kibo /Uhuru/ csúcsa.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Milyen halfajtákat neveznek ásott halnak?
Árvizek után a lyukakba szorult halakat nevezik így (leginkább csíkok) melyeket a halászok kiásnak.
2. 1995-ben az év legtöbbet kikölcsönzött videókazettája lett és ezzel bekerült a valaha legtöbbet kölcsönzött filmek közé. A tévében, máig ez az egyik legtöbbet sugárzott mozi a világon. A film rendezője a magyar származású Frank Darabont, főszereplője Morgan Freeman, és Tim Robbins. Mi a film címe?
A remény rabjai.
3. A szentek legendáit feldolgozó, de világi, folklór motívumokkal is élő, sőt társadalom-kritikai elemeket is tartalmazó vallásos színjátéktípus a 12-16. sz.-ban.
Mirákulum, misztériumjáték
4. Római filozófus, író, költő. Az antik kultúra összefoglalója, átörökítője. Származása, öntudata alapján az „utolsó római”-nak nevezték. A középkor legtöbbet fordított szerzője. Ki volt ő?
Anicius Manlius Severinus Boethius
5. A portugál reneszánsz legkiemelkedőbb személyisége és egyben Portugália nemzeti költője. Tíz énekből álló portugál nemzeti eposz alkotója (A Lusiáda) Kiről van szó?
Luís Vaz de Camões
6. 1910-től a Soproni Napló, majd a Bácskai Hírlap szerkesztője. Leghíresebb verse a több idegen nyelvre lefordított Csak egy éjszakára. Ki volt ez a költőnk?
Gyóni Géza
7. Mi a neve annak az írónknak, bibliafordítónknak akinek Bécsben jelent meg a négy evangéliumot tartalmazó bibliafordítása, a Novum Testamentum, nyelvművelő feladatát teljesítve kiadta Ezopus fabulait, valamint hatnyelvű szótárát a Nomenclatura sex linguarumot?
Pesthi Mizsér Gábor
8. A világ legrégebbi zsidó temetője 3000 éve temetkeznek ide. A keresztények hite szerint ide temették el Jézus anyját, Máriát is. Hol található ez a hely, és mi a neve?
Jeruzsálem óvárosától keletre. Olajfák Hegye.
9. Mi az Exodium?
Több felvonásból álló, nagy lélegzetű drámai művek, többnyire tragédiák után játszott vidám, felszabadult hangú, rögtönzött játékforma. Virágkorát az 1-3. században élte, előképe volt a középkor számos utójátékának.
10. Mi a neve, és melyik országban található az afrikai kontinens legmagasabb pontja?
Kilimandzsáró (5895 m), Tanzánia
 
Oldal tetejére