Hírek Látványos pofont kapott a református Orbán a katolikus Ferenc pápától

Újabb fejezet a pápa vs. Orbán “találkozó” féle szappanoperában, amit a pápa, ahogyan ezt ki is jelentette – nem igazán szorgalmazna a magyar miniszterelnök politikája miatt.

1. fejezet​


Az első fejezet arról szólt, hogy igaz ugyan, hogy Budapestre jön, de kizárólag a Nemzetközi Eucharisztikus kongresszus zármiséjére – három órára – s azonnal megy tovább Pozsonyba. Nem is találkozik a magyar vezetőkkel. Sem Áderrel, sem Orbánnal. Ezt a National Catholic Register írta meg.

2. fejezet​


A második fejezetben az üldözött majmok sebességével utazott Rómába Erdő Péter és Semjén Zsolt, hogy egy „elfogadhatóbb menetrendet” próbáljanak meg kiharcolni. Nem sikerült, ugyanis a wPolityce című lap szerint a pápa nem elégedett azzal, ahogy Orbán és a magyar katolikus püspökök a menekültekkel bánnak, miközben Orbán a keresztény értékrend védelmét harsogja mindenhol. Ferenc pápa viszont nem kedveli a szűklátókörű, extremista, agresszív nacionalizmust – állítja a lap Vatikán-szakértője.


A Rzeczpospolita azt is megírta, hogy a kormánypárt szellemi holdudvara kifejezetten támadta Ferenc pápát. B. Zs. például 2017-ben „argentin libsi”-nek és „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak hívta az egyházfőt, a hazai katolikus egyház képviselői pedig nem határolódtak el B. kijelentésétől.

3. fejezet​


A harmadik fejezetben ezt cáfolni igyekezett Orbán. “Sajnálatos álhírnek” nevezte azt, hogy a Szentatya nem hajlandó találkozni vele. “Még a Szentatya sem védett az álhírek ellen” – fejezte ki sajnálkozását, s kijelentette, hogy a Pápa találkozik a magyar vezetőkkel.

4. fejezet​


A negyedik fejezetben, közölte a miniszterelnöki hivatal, hogy “a Szépművészeti múzeumban találkozik Orbán és Áder az egyházfővel.”

5. fejezet​


Az ötödik fejezetben , a múlt héten, a korábban ateista, majd reformátussá bábozódott Orbán beerőszakolta magát egy római katolikus politikusok találkozójára, ahova csak saját költségen lehetett bejutni. Vajon miért?

A legújabb, a 6. fejezet​


S végül a hatodik fejezetben, szeptember elsején – azaz tegnap – a pápa nyilatkozott a Vatican News-nak. Elmondta, hogy


“nem tudja, találkozik-e majd Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve, hogy Budapest belvárosába sem tervez menni, csak a kongresszus helyszínére. Azt mondta, a püspökökkel találkozik majd a kongresszus egyik termében, illetve fogadja azokat a hatósági személyeket, akik elmennek.”

Ennél nagyobb és látványosabb pofont nem kaphatott volna egy református egy katolikustól. Biztos, hogy házhoz mész a … ? – teszi fel a kérdést Juszt Laszlo.

papa1.jpg
 
Tehát mennyivel járultál hozzá?
Ne az én zsebemben kotorássz! Ha már ennyire bőszen véded a felesleges pénzkidobást, válaszolj egyértelműen!
Pedig kénytelen vagyok a zsebedben kotorászni, ha már Te kotorászol az enyémben ... szóval pontosan annyival járultam hozzá mint Te, feltételezem nyugdíjas vagy.
 
Pedig kénytelen vagyok a zsebedben kotorászni, ha már Te kotorászol az enyémben ... szóval pontosan annyival járultam hozzá mint Te, feltételezem nyugdíjas vagy.
Szóval nem fizetsz és nem fizettél semmilyen adót Magyarországon! Akkor légy szíves Romániában gúnyolódni, és ne itt a magyarokon!
 
Szóval nem fizetsz és nem fizettél semmilyen adót Magyarországon! Akkor légy szíves Romániában gúnyolódni, és ne itt a magyarokon!
Szóval annyit fizettem a kiállításért mint Te, ungyanannyiról van számlám nekem is mint neked.
De miért állítod, hogy gúnyolódok, míért gúnyolódna egy magyar egy magyarral egy magyar fórumon?
 

Nem is lehet más híre a mai napnak, minthogy Ferenc pápa villámlátogatást tesz Budapesten, melynek keretében szánt néhány percet a NER vezetőire is, erőteljesen kihangsúlyozva, hogy a találkozó nem államfői, hanem magánjellegű.


Hiába utazott Orbán Rómába, hogy részt vegyen a katolikus törvényhozók kongresszusán, kieszközölve magának egy pápai magánaudenciát, hiába ment Semjén lobbizni a Vatikánba, Ferenc pápa kijelentette, csak pár órát hajlandó Magyarországon eltölteni. Ám ennél is sokatmondóbb az a kép, amelyet a Vatican News tett közzé a találkozóról:
Forrás: Vatican News
Ennél barátságtalanabb, távolságtartóbb szituációt nehezen tudunk elképzelni. Lehet természetesen a vírushelyzetre fogni a négy méteres távolságot a pápa és a magyar delegáció között, ami kicsit izzadságszagú a találkozás elején tett kézfogások és üdvözlések után.


Diplomáciában mindennek van jelentősége: a fizikai távolsággal a véleménybeli távolságot is kifejezte a pápa.
orban-viktor-ferenc-papa.jpg
 
Már hogyne fizetnék adót, pontosan úgy fizetek mint Te, vagy százezerszám mások ... ha veszek egy csomag kekszet már fizetem is az adót.
Következő adóbevallásnál majd felvetem ezt a lehetőséget! Engedjék meg nekem is, hogy a jövedelemadóm befizetését megoldhassam én is néhány csomag keksz vásárlásával, úgy mint ahogy neked is megengedik!
 
A legjobb az egész alatt a New York Times alapos, körültekintö tudositása volt, a Pápa magyarországi látogatásáról
 
Ugye az olasz légitársaság külön gépet biztosít a pápai utakhoz és a repülőgépet az egyházfő igényei szerint át is alakítják?
Aszondtad te tudsz németül…


 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok, tudnátok küldeni 5. osztályos történelem dolgozat feladatlapot. Köszönöm a segítséget.
Melitta wrote on Kata1002's profile.
Teljes jogu tag vagy a 20 hozzaszolas utan.
Remélem frissül 1 óra múlva!
Szoboszlai Béla wrote on bejelentkezés's profile.
Heló! Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehetek rendes tag?

Statisztikák

Témák
36,874
Üzenet
4,491,281
Tagok
596,022
Legújabb tagunk
akri
Oldal tetejére