Lázár migránsozó videója: válaszoltak Bécsből

Csodálkoznak és megdöbbentőnek tartják a miniszter videóját.

Megdöbbentő, hogy így becsmérli egy szomszédos ország fővárosát Lázár János – idézi a hvg.hu Renate Brauner írását. Bécs nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnoka szerint Lázár vádjai nem igazak és idegenellenesek.

"Bécs város nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnokaként és büszke bécsi polgárként a leghatározottabban tiltakozom az ellen, ahogyan Magyarország miniszterelnökséget vezető minisztere, Lázár János a szülővárosomat egy videójában megjelenítette. Csodálkozunk és megdöbbentőnek tartjuk, hogy egy politikus egy szomszédos országának fővárosát így becsmérli. A vádak tartalmilag nem állják meg a helyüket és elszomorítóan idegenellenesek. Személy szerint csak azt kívánhatom a magyar városoknak, hogy olyanok legyenek, mint Bécs – a világon a legjobb életminőséggel rendelkező város" - írja a bécsi tanácsnok.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Lázár János kedden Bécsből jelentkezett be, ahol a bevándorlás káros hatásairól beszélt. A két perces videóban a miniszter arról szólt, hogy azokban a városokban, ahol megjelentek a migránsok, megnőtt a bűnözés, és koszosak lettek az utcák.

Majd lekerült a videó az oldalról, Lázár azt írja Facebook-oldalán, hogy a Facebook törölte és cenzúrázta a videóját, ezzel pedig a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítás jogát sérti az oldal.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=143&v=0wEiXUanPfg

28795428_195980321134102_8982415940016067360_n.jpg


becs2.jpg
 
Sajnálom, ha ennyi idő után még mindíg kevered a menekültek és a migráció fogalmát. Az ellenőrizetlen, a zöldhatáron történő migrációt már említeni sem merem.

Mégis, hogy tisztábban lásd a dolgokat nézz utána, hogy például a Németországba érkezők közül hány százalékot próbálnak meg hazatoloncolni, szóval nem tekintenek menekültnek.

Németországban érvényben van a jog, mindenki kérését meghallgatják aki a határra érkezik.
Aki a jog szerint nem számít menekültnek annak átmeneti védelmet adnak egy időre és segítséget kapnak a visszautazáshoz.
-
Most hegyezzed a füledet!
Naponta több tucat Kelet európai (beleértve magyart, de németet is) van vissza segítve a korábbi lakóhelyére. A vasútállomásokon tolonganak jegyért mert „világgá mentek” de nem tudnak visszamenni. Majd utánanézek menyibe kerül ez az egyes városoknak.
-
Es meg egyszer hangsúlyozom, Németországban mindenkit emberszámba vesznek legyen az menekültstátuszra jogosult, vagy csak gazdasági menekült.
-
A magyar kormány rasszista, nem veszi emberszámban a migrációban levöket. Láttad nagyon jól, hogy elismert menekültjoggal rendelkező gyerekeket elüldöztek magyar faluból, nem pihenhettek ott pár napot, Orbán pedig nem állt ki a jog mellett, hanem az idegen gyűlöletet szította.
-
Nem akarok én senkit rátok tukmálni de nem akarom az unokáimnak azt mondani, hogy hagytam az ember gyűlöletet burjánzani.
 
ezért jók ezek a fórumok, mindíg hall az ember újdonságokat ... eddig úgy tudtam, hogy még nagyobb kerítést akarnak építeni a mexikói határra, a migrációban lévők megfékezésére.

Hát ez az, „akarnak” holott mindkét oldalon protestálnak az emberek.
Az USA-ban nincsenek betiltva a segélyszervezetek, Orbán ugy látszik nagyobb úr mind Trump.
-
A diagramm mutatja menyi menekültet vettek fel az utóbbi időben az amerikaiak,
ebben nincsenek benne a „zöld kártyával” jöttek.
-
upload_2018-3-26_15-30-50.png


Vegyük figyelembe, hogy az USA-ban 325 millióan élnek míg Europáman 500 millióan.
-
Az amerikai UN-követ valószínűleg arra céloz, hogy az USA történelmileg a legnagyobb bevándorló ország. Érdemes megnézni hogyan változott a bevándorlok aránya az összlakossághoz az elmúlt 150 évben.
-
upload_2018-3-26_15-31-47.png

-
Egy erkölcsileg nyomorult kísérlet, amivel próbálkozol, megpróbálsz az USA
teljesítménye fölött a te nulla szolidaritásoddal triumfálni.
 
Németországban érvényben van a jog, mindenki kérését meghallgatják aki a határra érkezik.

ez a világ bármelyik országában így van, de Németország tudtommal mindenkit beenged, sőt beinvitál (ez az elhíresült Merkels Willkommenspolitik) és utána éveken át vizsgálják az eseteket, hogy kiskoru-e vagy nem, honnam jött stb, stb. ...aztán valóban a többségük mehet haza Szíriába, Afganisztánba ....
A probléma az, hogy ezt követelik meg a többi országtól is, hallani sem akarnak arról, hogy a határokon kívül a törökországi vagy líbiai menekülttáborokban bírálják el a kérelmeket.

Most hegyezzed a füledet!
Naponta több tucat Kelet európai (beleértve magyart, de németet is) van vissza segítve a korábbi lakóhelyére.

ez valóban így van, sőt még némi rendörségi kíséretet is biztosítanak, hogy biztosan felszálljanak a vonatra.
 
Az USA-ban nincsenek betiltva a segélyszervezetek, Orbán ugy látszik nagyobb úr mind Trump.

ha már amerikánál tartunk, ne feldkezzünk meg a Foreign Agents Registration Act -ról sem, például az orosz hírtelevízió is kénytelen magát külföldi ügynökként regisztrálni. Sőt szerintem a magyar kerítés szebb is mint az amerikai ;)
Meg úgy általában a bevándorló országokkal kapcsolatban említsük már meg például Ausztráliát, ott példásan megoldják az illegális bevándorlást, ahogyan visszafordítják az embercsempészek illegális bevándorlókat szállító hajóit, úgy ezt kellene tenni a Földközi-tengeren is.

Az amerikai UN-követ valószínűleg arra céloz, hogy az USA történelmileg a legnagyobb bevándorló ország. Érdemes megnézni hogyan változott a bevándorlok aránya az összlakossághoz az elmúlt 150 évben.

kitűnő példa, picit még lehetne azért visszamenni az 1800 -as évekig és tanulmányozni a kedves bevándorlók hogyan írtják az őslakosokat, hogy javítsanak az arányokon.
 
Utoljára módosítva:
keries
Kisse le vagy maradva, torokokkel es gorogokkel megallapodtak es emiatt csokkent a menekult aradat es nem a kerites miatt. Merkel befogadta azokat akik a Keletibe rekedtek mert embertelen korulmenyek kozott voltak emberek.
Senki nem kivancsi arra , hogy milyen modszerekkel kivannad a nem letezo menekulteket tavol tartani Mo-tol, mert nem is nagyon kell, senki nem kivan odakoltozni. MO nem befogado orszag hanem Mo-rol tomegesen lassan mar a millio fele kozeledik azoknak a szama akik elhagytak es befogadast nyertek mas orszagokba.
NAgyon furcsa ezek utan ilyen vehemenciaval tobb eves storyval riogatni .....mert napra keszen vagyunk a hirekbe es azon mediakat is fogyasztjuk amirol otthon hallgatni szeretnek.
NEm itt kell nyomnod a fidesz propagandat ezer helyen megteheted.
 
Utoljára módosítva:
ez a világ bármelyik országában így van, de Németország tudtommal mindenkit beenged, sőt beinvitál (ez az elhíresült Merkels Willkommenspolitik) és utána éveken át vizsgálják az eseteket, hogy kiskoru-e vagy nem, honnam jött stb, stb. ...aztán valóban a többségük mehet haza Szíriába, Afganisztánba ....
A probléma az, hogy ezt követelik meg a többi országtól is, hallani sem akarnak arról, hogy a határokon kívül a törökországi vagy líbiai menekülttáborokban bírálják el a kérelmeket.

Merkel „mentette meg Magyarországot” nem pedig fordítva ahogy Orbán mondja. Felhúzhattunk volna mi is kerítést, jogilag vissza lehetne küldeni a menekültek tizezreit Magyarországra, ahol először beléptek.
-
Ha te a szemünkre veted, hogy a több mind 1000 km-es út, életveszélyek után biztonságban került embereket „Willkommen-nel” üdvözöltünk akkor magadról állítasz ki egy bizonyítványt és ezt embertelenségből jelesnek hívják.
-
Ismétlem, a Magyar falu még a hét végére sem volt hajlandó befogadni, jogilag menekültnek elismert családot, az az initiátorokat tettlegesség és életveszélyes fenyegetések érték, Orbán pedig nem védte meg a tisztességet, a jogot.

-
ez valóban így van, sőt még némi rendörségi kíséretet is biztosítanak, hogy biztosan felszálljanak a vonatra.
-
Butaságokat mondasz. Kelet európaiak nem lesznek kitoloncolva Németországból ha nem követtek el bűncselekményt, de kapnak pénzt a hazautazásra igaz ezt a mókát nem ismételgethetik megy gyakran.
-
Fogalmad sincs mit mondtam. Azt, hogy Keleteuropábol permanens jönnek gazdasági menekültek akiket gyakran ugyan ugy kell hazasegiteni mert nincs pénzük a vonatra.
 
. Felhúzhattunk volna mi is kerítést, jogilag vissza lehetne küldeni a menekültek tizezreit Magyarországra, ahol először beléptek.
De, nem itt léptek be!!
Magyarországra miért is lettek volna vissza toloncolva?
Ide a határt áttörve zúdultak be...és elindultak németország felé. Habár beadhatták volna a kérelmüket hazánkba is.
 
ha már amerikánál tartunk, ne feldkezzünk meg a Foreign Agents Registration Act -ról sem, például az orosz hírtelevízió is kénytelen magát külföldi ügynökként regisztrálni. Sőt szerintem a magyar kerítés szebb is mint az amerikai ;)
Meg úgy általában a bevándorló országokkal kapcsolatban említsük már meg például Ausztráliát, ott példásan megoldják az illegális bevándorlást, ahogyan visszafordítják az embercsempészek illegális bevándorlókat szállító hajóit, úgy ezt kellene tenni a Földközi-tengeren is.
-
Ne hasonlitsad össze az Orosz televiziot, egy hirügynökséget emberi jogokat védö, jotékonysági egyesületekkel. Össze vissza beszélsz.
-
Ne gyere "esztétikai szépséggel" amikor emberek számára épitett korlátokrol beszélünk.
-
Ausztrália sokat fizet azoknak az országoknak akik befogadják a menekülteket. Ök nem uszitanak kutyákat emberekre mind a magyar határ elött, ök nyujtanak orvosi és jogi segélyt, emberként kezelik a menekülteket. Ausztrália nem egy példa Europa számára, de rröl hosszabban kéne beszélni.
-
Csak, hogy tudjuk hány személyröl, milyen összegekröl beszélünk. A hivatalos adatok szerint Naru szigetén 265 férfi, 39 nö és 39 gyerek, mig Manus szigeten 690 férfi van elszállásolva.
-
Ausztrália az elmult 4 évben 3,4 milliard dollart fizettek a menekültek ellátásáért. Ezzel ellentétben egész Europa 3 milliardot szándékozik az elkövetkezö években adni a Törököknek ahol 3 milli menekült él.
-
kitűnő példa, picit még lehetne azért visszamenni az 1800 -as évekig és tanulmányozni a kedves bevándorlók hogyan írtják az őslakosokat, hogy javítsanak az arányokon.
-
Mi köze a több mind 200 évvel ezelötti eseménynek a mai helyzethez. Egyébbként a rabszolgaság és a benszülöttek kihasználása Europai, söt keresztény megbizásbol (lázsd pápai levél) lett végrehajtva.
-
A három évvel ezelötti menekülthullámot nem lehet összehasonlitani a konquistadorok érkezésével de ezt most nem magyarázom el, van neked is eszed.
 
Utoljára módosítva:
De, nem itt léptek be!!
Magyarországra miért is lettek volna vissza toloncolva?
Ide a határt áttörve zúdultak be...és elindultak németország felé. Habár beadhatták volna a kérelmüket hazánkba is.

Görögországot 2014-2015 ben csak egy hajszál tartotta az EU-ban, anyagilag a földön volt ezért helyezték határon kivül, hogy megbizhato harmadik ország lenne.
-
Eltudnék veled diskurálni arrol mit szurt el a világ, hogyan történhetett meg hogy anyi ember csak a hazája elhagyásában látott egy átvészelést, egy reményt az életében.
-
De valojában semmi értelme a multrol beszélni, beszéljünk inább a jövöröl.
-
A magyar kormány aljas modon megprobálja a helyzetet félelemkeltésre használni, a multat heroizálni (ugy tesz mindha helyzetet mentett volna) magát elengedhetetlennek tartja a nemlétezö veszély elháritásához csak azért hogy hatalmon maradjon. Ez a szappanbugyborék szétfog pukkadni de a harag, a gyülölet az égni fog a népben.
-
Igaza van Melittának, hagyd abba a magyarázkodát, ugysincs senki az országotokba.
-
Azon nevetek elöre, hogy ezek a menekültek, akik ma nállunk vannak, holnap mind nyugati országok állampolgárai, üzletemberek, müvészek, szakemberek fognak utazni, magyarországra és rajtuk fog mulni, hogy egyik másik jo üzlet a magyarok számára nyélbe ütödik vagy sem.
-
Remélem ök nemesebben fognak viselkedni mind Orbán. :rolleyes:
 
pedig franciaországból is hazazavarták a román és bulgár "vendégeket"
http://www.bbc.com/news/magazine-25419423

Hagyjuk már a rabiát kifejezéseket, már a hangnemetek is embertelen.
Ezt nevezitek ti kulturának? Ugy beszélsz mind egy KZ-Wächter.
-
Nem lettek a cigányok hazazavarva csakhát egy nem engedélyezett lakotelepet hoztak létre lakokocsikbol.
-
A cigányok továbbra is kedvelt szezonmunkások Franciaországban.
 
Csak olvasom-olvasom ezeket a kommenteket, es csodalkozom.
A nemet rendorseg tegnap helyezte orizeetbe a volt katalan elnokot.
Barcelonaban a nemet kovetseg volt a tuntetesek egyik celja.
Tobb mint 90 ember serult meg a rendorattak soran.
De ez nem szamit.
Ha valaki nem migrans, nem sotetebb kicsit a bore szine mint masnak akkor azzal barmit meg lehet tenni, es a liberalisok taposlnak hozza.
Nevetseges
 
Eddy , öregem Te ezt nemérted!! Ez a Németek testvéri kapcsolata a Spanyolokkal !! Ugyan ugy mint 1939-ben a Gestapo is fogságba ejtette az akkori Katalán elnököt majd utánna kiadták Franconak , tudod a fasistának aki ugy 1974-ig uralkodott Spanyolhonba a Guardia Civillel , és akit kivégeztek . Ezt amugy már tavaly egy Spanyol képviselö az uralkodó pártból már ezt is kijellentette Puigdemonra értve ! Az demokratikus ország !! az illetött értve a volt Katalán elnököt Belgiumon , Finnországon és Németországon keresztül mint az újságok irják vagy 12 Spanyol tetü követte mint ne kivánd , hogy leirjam . A Dán képviselök már felszollitották a Dán kormányt adjon választ arra , hogyan tudd egy másik ország "titkosszolgálata" Dániában tevékenykedni ?! Tehát a Némethatárt csak akkor lehet védeni , ha ök is akarják , kiváncsi leszek Seehoffer az új "Heimat miniszter " válaszára , he esetleg valaki ezt a Bundestagba megmeri kérdezni töle !! Itt az emberi jogok nincsenek érvényben ! ;) Hasonlóan mint Erdogan tettei sem Sziriában vagy Sziria ellen ! Senki sem kérdezte meg ki is szerzett hasznot az IS fegyverszállitmányaiból vagy az ö általuk "csempészet" olajból ! Ja kérlek az a mi kutyánk kölke !:rohog:
 
Utoljára módosítva:
csak ismételni tudom magam, sok újdoságot hall ilyen fórumokon a kedves látogatogató .. például a deportation szónak semmi köze a kitoloncoláshoz

https://en.wikipedia.org/wiki/Deportation_of_Roma_migrants_from_France

Ezt a csontot már ezerszer letárgyaltuk. Az EU közbelépett és bíróságra vitte az ügyet és Franciaország belátta, hogy „úgy nem lehet” Erőszakkal nem lett senki hazaküldve.
-
A képen önkéntesek mennek haza, kistafírozva repülő jeggyel és zsebpénzzel.
Semmi nem akadályozza meg őket, hogy holnap visszajöjjenek.
-
zel-roma2-DW-Politik-Lyon-jpg.jpg

-
Erdemes ezzel a képpel összehasonlitani a magyar modszereket.
-
 
-
A képen önkéntesek mennek haza, kistafírozva repülő jeggyel és zsebpénzzel.
Semmi nem akadályozza meg őket, hogy holnap visszajöjjenek.
-
zel-roma2-DW-Politik-Lyon-jpg.jpg

-
Erdemes ezzel a képpel összehasonlitani a magyar modszereket.

nézd csak figyelmesen azt a képet .... ezeket a rendőröket emlegettem én is ...ezt nevezik ki-to-lon-co-lás-nak.

DE valóban sokkal fontosabb a németek hozzáállása a katalán szabságharchoz.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,690
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére