Lázár migránsozó videója: válaszoltak Bécsből

Csodálkoznak és megdöbbentőnek tartják a miniszter videóját.

Megdöbbentő, hogy így becsmérli egy szomszédos ország fővárosát Lázár János – idézi a hvg.hu Renate Brauner írását. Bécs nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnoka szerint Lázár vádjai nem igazak és idegenellenesek.

"Bécs város nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnokaként és büszke bécsi polgárként a leghatározottabban tiltakozom az ellen, ahogyan Magyarország miniszterelnökséget vezető minisztere, Lázár János a szülővárosomat egy videójában megjelenítette. Csodálkozunk és megdöbbentőnek tartjuk, hogy egy politikus egy szomszédos országának fővárosát így becsmérli. A vádak tartalmilag nem állják meg a helyüket és elszomorítóan idegenellenesek. Személy szerint csak azt kívánhatom a magyar városoknak, hogy olyanok legyenek, mint Bécs – a világon a legjobb életminőséggel rendelkező város" - írja a bécsi tanácsnok.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Lázár János kedden Bécsből jelentkezett be, ahol a bevándorlás káros hatásairól beszélt. A két perces videóban a miniszter arról szólt, hogy azokban a városokban, ahol megjelentek a migránsok, megnőtt a bűnözés, és koszosak lettek az utcák.

Majd lekerült a videó az oldalról, Lázár azt írja Facebook-oldalán, hogy a Facebook törölte és cenzúrázta a videóját, ezzel pedig a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítás jogát sérti az oldal.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=143&v=0wEiXUanPfg

28795428_195980321134102_8982415940016067360_n.jpg

becs2.jpg
 
nézd csak figyelmesen azt a képet .... ezeket a rendőröket emlegettem én is ...ezt nevezik ki-to-lon-co-lás-nak.

DE valóban sokkal fontosabb a németek hozzáállása a katalán szabságharchoz.

Ugyan mar ez repülöter itt mindig vannak rendörök. Az sincs kizarva hogy az ö biztonsagukat örzik. Magyarorszagon vasra lennenek verve.
Az eset vagy 8 eves.
 
Sikerült az Orbán kormánynak idöközben a Nutella és a CocaCola problémát megoldania,
Könnyű helyzetben vagyok mert több híreknél is volt vita hogy Kelete-urópába más minőséget szállítanak.
Ha harc volt ha nem
Itt sokan állították nem igaz hogy más minőséget szállítanak.
Nem rég halottam felszólították a sajátjai(EU) ezeket a cégeket: Ne szállítsanak kétféle minőséget.
Talán valaki jobban figyelt milyen hatóság volt aki ezt mondta az EUban.
 
Én úgy tudom, hogy az uborka-eset után megesküdött az EU, hogy soha a büdös életben nem fog normák lefektetésével foglalkozni.
-
Az uborkával az volt a helyzet, hogy a termesztök megkérték az EU-t, hogy mondják meg mi számít "első osztályú árunak" (azért több pénzt lehet kérni) aztán ugyan azok elhíresztelték, hogy az EU megtiltja a görbe uborka eladását, ami ügye nem volt igaz.
-
A vége az lett, hogy mindenki elkezdett ijedtében vastag egyenes uborkát termeszteni és jött egy, hogy az uborka nem fért az üvegbe mert olyan nagy volt.
-
Az EU nem foglalkozik azzal, hogy milyen íze legyen a Nutellának, azzal sem, hogy a több tucat mogyoró krémből melyiket vásárolja Magyarország.
-
Ha olyan hülyék, hogy nem tudják azt megrendelni amit az emberek szívesen esznek akkor az az ö bajuk.
-
Én sem a Metronál vagy más boltban veszek csípös magyar Kalocsai paprikát, akár mi van rá írva, hanem ott ahol azt kapom amit akarok. Elmegyek egy szak boltba.
-
A nutella ügy akkor jött elö amikor Orbán látta, hogy nem jönnek menekültek, nem lesz kitöl megvédeni az országot. :)
 
A nutella ügy akkor jött elö amikor Orbán látta, hogy nem jönnek menekültek, nem lesz kitöl megvédeni az országot.
Ernő tévedsz sarkítod szélsőségre viszed.
Nem nutella és nem konkrét termék kifogásolásán van a hangsúly Ez általános vád és minden termékre vád
A két említett terméknév(ne is említsük többet) csak kiragadott és nevesített példa
Valószínűleg újságírók sarkosították a kettőre.
A személy szerinti én kifogásom szubjektív És nem az EU-ra vád
Hanem minden termékre vád.
És a hibásságot nem a szállítóban látom kizárólag
Állításom ugyanaz
Kétféle minőség érkezik Nyugatra és keletre
Egyszer le is írtam mi az összevetett oka.
Alapjában most is állítom egy szemétlerakó halynek nézik a keleti régiót
Hogy Orbán ezt a témát mint megvédendő vette fel az igaz.Nem csak te mondod.
Ne essetek abba a hibába valótlan témákat vesz fel.
Felveszi ami a lakosság véleménye És felfújja nemzetközi harccá.
Én itt most nem politikai céllal hoztam elő
Hanem egyik hogy tagadták legalább 4-5 törzs véleményező.
És közben láttam azt a Hírműsort.
Nem a köztévén.
hol az EU egyik bizottsága beismeri kétféle minőség létezik.
Bocs nem beismeri helyet ad az elképzelhetőnek.
És valamiféle álláspont született.
Mivel én nem tudom megmondani pontosan melyik bizottság.
Milyen szöveggel
Ezért neked ezt cáfolni nem érdemes
Én nem emlékszem kb 2 hete halottam
Na leülhetsz.
Tagadni nem érdemes
Megerősíteni én nem tudom
Mástól várok emlékeztetőt én pontosan miről beszélek,ha látta követte valaki
 
Utoljára módosítva:

Na kiváncsi vagyok, hogy megtalálod a forrást vagy sem. :)
-
En dolgoztam már cégekkel akik üzleteltek Magyarországgal, az Oroszokkal és mindenkivel de még olyat nem tapasztaltam, hogy "szart" küldtek volna keletr. Söt az ellenkezöje volt igaz, mert a magyarok mindig kukacosak voltak és a visszavétel egy veszteség az elado számára, ezért mindig iparkodott a cég kifogástalan árut küldeni keletre.
-
Amit te mondasz az egy összeesküvéselmélet.
Eltudom képzelni, hogy a beszerzök csalnak, a nyugaton vett olcsot drágaként adják el keleten. :(
 
Tornando, találtam valamit
-
https://index.hu/24ora/?cimke=élelmiszerbiztonság
 
Na kiváncsi vagyok, hogy megtalálod a forrást vagy sem. :)
-
En dolgoztam már cégekkel akik üzleteltek Magyarországgal, az Oroszokkal és mindenkivel de még olyat nem tapasztaltam, hogy "szart" küldtek volna keletr. Söt az ellenkezöje volt igaz, mert a magyarok mindig kukacosak voltak és a visszavétel egy veszteség az elado számára, ezért mindig iparkodott a cég kifogástalan árut küldeni keletre.
-
Amit te mondasz az egy összeesküvéselmélet.
Eltudom képzelni, hogy a beszerzök csalnak, a nyugaton vett olcsot drágaként adják el keleten. :(
Nem Ernő ez nem összeesküvés elmélet ez egy logikus lusta cselekvési mechanizmus eredménye.
Az induló végén van egy gyártó aki nem tartja az állandó minőséget.
Esetleg egy gyártató aki az árverseny miatt az olcsóbban előállítótól is vesz.
Ez természetes a nyereség miatt.
De ellenhat a márkanév megbízhatósága szempontjából.
aki meg meri engedni magának a márkanév sérülést az megtehet.
Biztos van ilyen termék is.
A következő lusta az országba beszállító importőr.
Ez itt gyakran még multilánc
Nem csak lusta de ismeri az ország viszonyait is.
Tudja ismeri milyen erős a fogyasztóvédelem és a vásárló igényessége az önvédelmi képessége.
A mit mer megengedni magának: hogy úgy is elviszik alapon vesz át az olcsóbb gyártótól terméket.
Vagy tudja hogy például ott gyengébb a minőség vagy nem tudja
De az árrést látja
És itt ez haszonszerzési vágy és lustaság utána nézni elhagyás, egyszerre.
Na most ha ez az importőr nem multilánc hanem nagyker erre szakosodott export-import cég
Akkor még inkább igaz csak a haszon érdekli
És ha úgy látja el tudja sózni országon belül.Hát itt az áru
És az utolsó fázis a hibásságban:Az ország önvédelmi hiányosságai összességében.
Ebben benne van a belkereskedelem kiszolgáltatottsága a terítők a kisboltok mind
És ott a vásárlói magatartás ami nem bünteti a rossz minőséget
Ne feledd a gyártótól indult az egész lánc
Hogy mégis miért mondom hogy rosszat gyengébbet terítenek ide?
Egyszerű mert ehhez egy magasabb fejlettségű kereskedelem kell
és a keleti régió gyenge kereskedelem és fogyasztói védelemmel bír,Beleértve a fogyasztói magatartást is
Megmondtam hogy nem összeesküvés elmélet és teljesen logikus
Azt is megmondtam nincsen egyetlen hibás
A lánc elején a gyártató van aki megengedi magának az rossz vagy olcsóbb gyártást.
De bárki a láncban jól végezné dolgát
Már a végén nem ide jutna a gyenge hanem Afrikába.
 
Erdekes hogy a technikai produktokra nem panaszkodik kelet europa. Vagy az iphon is rosszabb minösegübb? :)
Nem a fenét te prekoncepciós
Még a kínai esernyőkre is és ruhákra is áll!!
Miét hiszed hogy arra nincs panasz?
Arról nem hatoltál hogy egy autónál érték az hogy a motorja hol készült?
Eredeti japán vagy indiai?
Amit kikerestél kukacos linket, az is egy előzetes véleményes megingathatatlanan ember támadása meg nem érteni akarása az egy prekoncepció
Elméletére keres bizonyítékot.Nem is elméletére csupán ellentmondására.
És nem veszi észre az élelmiszer higiénia egy teljesen más ügy
Olyan kukacos(kodó)
A nyugati ipon hol készül?
Kínában?
Fogadjunk a kínai export is szembe találja magát a szigorúbb országok szigorúbb minőségvédelmével.
És ahol ez nincs oda, landol a II osztályú széria
A maradék pedig az e-bay-n.
 
Utoljára módosítva:
Erdekes hogy ...
Nem érdekes mert csak fullánkozol.
Ha elolvastad a termelőtől a fogyasztó panaszig láncot.
Rájöhettél kit teszek a probléma (vagy ál-probléma) megoldásának kulcsává
a lánc elemeinek egy része belföldön van.Más része pedig Nem egyesült Európa ügy kérdés
Ebből kiderül rossz helyen kopogtat aki nem a kulcspontokban keresi a megoldást.
Így az egész nem más mint a szokásos kommunikáció.Valódi megoldás helyett.
Csak azt nem értem akkor mégis ki beszélt az EU-tól ez ügyben
A szöveg itt van de én videót láttam tévében
http://www.origo.hu/tafelspicc/20170718-az-eu-elismerte-az-elelmiszerek-kettos-mioseget.html
Hogy mi az igazság nem tudom
Segíts keresni
Támpont:
Európai Bizottság elnöke Jean-Claude Juncker szeptember 13 beszédében beszélt róla és ismerte el
Ezért vettem fel ezt a témát.Meglepődtem.
Mert ekkor teljesen más politikai vetülete van.
És érthetetlen elsőre.
Sokadjára találnák rá magyarázatot
Ha beleerőszakolnám a kerítés ügy hasonlóságait.
És az neked se tetszene vagy túlságosan is.
 
Utoljára módosítva:
Igen? És ezzel mire célozgatsz? Arra, hogy ahol ilyen előfordul, az ne szóljon semmit, hanem fizessen, és hallgasson, bármit is kap?
A németek nem hüppögnek, nem reklamálnak, ha nem olyan minőségű árut kapnak, amit kifizetnek? Itt szerinted soha, semmire panasz nincs?
Én nem ezt tapasztalom! Bármi reklamáció van, úgy állnak hozzá, hogy én vagyok a vevő, nekem van igazam, visszaveszik az árut és visszakapom a pénzem, ha elégedetlen vagyok! (még akkor is cserélnek ki árut, ha egyszerűen meggondoltam magam, és mégsem a kék kell, hanem a fekete! nem is kell, hogy hibás legyen az áru!)
Soha nem vágták még a képembe, hogy neked az is jó, örülj hogy kapsz!
 
Ugyan már kedves CasaLoma és Tornando én soha sem állitottam, hogy itt ne csapnák be az embereket, ne zárnának be üzleteket hygiene vagy csalás miatt de itt nem csinálnak belölle nemzetközi konfliktust. "Kiakarják irtani a magyar népet", "Kétféle standard van", "Keleteuropát másodrangu embereknek tekintik!" - és hasonlo marhaság.
-
Ami undorito, hogy Orbán kihasználja a helyzetet, felhecceli a népeket egymás ellen, azt állitja, hogy a "magyar nemzet kiirtása a cél" de majd ö megvéd benneteket.
-
Már öszintén, miota a miniszterelnök feladata, a minöségellenörzés? Ha magyar minöségellenörzés müködne akkor nem lenne ilyen. De ök is csak a zsebüket tömik. Nem hiszem, hogy a "szar nutellát" nem lehetne visszaküldeni ha nem izlik! Ezt én is megtudom tenni anélkül, hogy egy Botonddal fenyegetnék.
-
Az is érdekes, hogy mindez az élelmiszerek területén van. Miért?
-
"Sie fragten sich, warum die Lebensmittelsicherheitsbehörde NÉBIH bei ihrem Vergleich zwischen ungarischen und österreichischen Produkten nur so Ungesundes wie Tütensuppen, Schoko-Waffeln oder Cola überprüft hatte und spielten den Test nach. Fazit: "Es schmeckt alles gleich ekelhaft."

"Die Verbraucherschützerin weist jedoch auf ein ganz allgemeines Problem des osteuropäischen Lebensmittelmarktes hin: Das Angebot an billigen und schlechten Lebensmitteln voller Zusatz- und Konservierungsstoffe ist generell weitaus größer als in westlichen Ländern."

-
Miért egészségtelen élelmiszert, zacskosleves, nápolyit, colát... hasonlit össze a NEBIH aztán mondja "mind undoritoan izlik"? :)
-
Magyarországon az olcso és egészségtelen élelmiszer tele tartositoszerrel és ételizesitövel sokkal gyakoribb mind más országokban.
En meg sem vennék olyat mind amit ott kritizálnak.

-
Élelmiszerek nagyon érzékenyek a szállitásra, tárolásra, friss egészséges élelmiszert nem lehet hosszu utra küldeni, a teherauto napokig áll az üzlet elött mig lerakják... én ritkán vásárlok supermarktban bort (pedig az elmult években javult a minöség a tárolá miatt) Kifigyeltem, ugyan az a márka, évjárat, pince egy olyan helyen ahol munkások laknak (elnézést a diszkriminálásárt) másképp izlik mind egy több pénzzel rendelkezökkel lakta környéken.
-
En a bort rá sem teszem a kassza elötti futoszalagra, hogy ne rázodjon. Nagyon ritkán viszek bort Magyarországra mert az autoba összerázodik a repülöröl nem is beszélve. Honapokig kel várnil, hogy ujra megnyugodjon.
-
Részemröl lezárom a dolgot. Amig magyarországon "tartos élelmiszereket" vásárolnak az emberek, az olcso variánst addig mindig is lesz különbbség az itteni és az ottani ellátás között. Nem kell emiatt Orbánnak Brüsszelt fenyegetni.
-
Egy Diskont áruházban itt is minden mososzer szagu, mig egy Feinschmecker-nél nem. Itt is lehet néha a Penny-nél és más olcso boltban lábosok, jeans, csavarhuzo, cipök, kerti szerszámok, vilanyégö, WC-illatosito... között 450 grammos "echt ungarische pick" szalamit kapni amit ügye jozan ember nem vásárol meg. De nem megyek ezért a Merkelhez. :)
-
images
 
Utoljára módosítva:
-
Miért egészségtelen élelmiszert, zacskosleves, nápolyit, colát... hasonlit össze a NEBIH aztán mondja "mind undoritoan izlik"? :)
-
Magyarországon az olcso és egészségtelen élelmiszer tele tartositoszerrel és ételizesitövel sokkal gyakoribb mind más országokban.
En meg sem vennék olyat mind amit ott kritizálnak.
A vevő ízlését sosem kritizáljuk! (legalábbis nyíltan nem!) Ha ő békacombra, csigára, tenger gyümölcseire vagy éppen szárított kiskutyaszarra vevő, akkor kapja meg azt!
Én egyiket sem enném meg, de van akinek meg az jön be, és nem a zsíroskenyér meg a tepertő.
 
Magyarországon az ételek 80%-a törökborssal készül. Voltam egyszer egy magyar-kinai étteremben, ott is minden paprikával volt csinálva, meg zöld-borsoval ami nem illik bele de a magyarok hát igy eszik.
-
Németországban a tartományok között is van különbbség, északon kereshetsz petrezsejem-gyökeret nehezen találsz, a zsemle-gombocos leves, "Weißwurst és Süßer Senf" is fehér hollo. A Thürringer másképp izlik NRW-ban mind keleten.
-
Egy biztos. Magyarországon van már konkurencia hála a nyugati cégeknek, ha nem izlik valami tessék panaszt emelni, ha nem történik semmi hát a konkurenciához fordulni. Egészen biztos nem kell "határörkapitány" ahoz, hogy egy bolt mást rendeljen meg.
-
A 90-es évek elején elmentem a családommal Balatonra és Keszeget akartunk enni, hát csak négyszögletes hal, "Fischstäbchen" volt az Eszaki tengerböl.
-
Hallom, hogy a Balatonban már nincs is elég hal. Hogy a Paprikát inportálja Magyarország mert azt sem tudnak eleget termeszteni, aztán "miniumot" olmot meg téglaport tesznek bele, hogy többet nyomjon. :)

Utóbbiból látszik, igencsak elmaradtál. A paprikabotrány kb 10-15 éve volt. És nem azért, mert a magyar nem tudott elég paprikát termeszteni, hanem a dél-amerikai olcsóbb volt. Ami nem is lett volna gond, ha nem teszik rá a levédett magyar cimkét. Ennyi erővel zöldhasút is gyárthattak volna.
Téglapor a gyári csomagolásúban biztos hogy nem volt, a piacon meg semmire nincs garancia, ott benne van a pakliban, hogy az olcsó áruról utóbb kiderül, hogy drága szemét.
 
Ugyan már kedves CasaLoma és Tornando én soha sem állitottam, hogy itt ne csapnák be az embereket, ne zárnának be üzleteket hygiene vagy csalás miatt de itt nem csinálnak belölle nemzetközi konfliktust.
Szerintem ezt én megválaszoltam előre mielőtt eszedbe ötlött volna
Minden pontját:
  1. csalás kialakulásának oka, folyamata és védelme
  2. Nemzetközi ügy okát mindketten megbeszéltük
No hát akkor ki állított mit?
Te azt hogy nincs kétféle minőségű termék
Én azt hogy van
Te azt hogy ez nem területre irányul(ha volna is)
Én azt hogy igen földrajzi és fejlettségi területre irányul
 
Utoljára módosítva:
Utóbbiból látszik, igencsak elmaradtál. A paprikabotrány kb 10-15 éve volt. És nem azért, mert a magyar nem tudott elég paprikát termeszteni, hanem a dél-amerikai olcsóbb volt. Ami nem is lett volna gond, ha nem teszik rá a levédett magyar cimkét. Ennyi erővel zöldhasút is gyárthattak volna.
Téglapor a gyári csomagolásúban biztos hogy nem volt, a piacon meg semmire nincs garancia, ott benne van a pakliban, hogy az olcsó áruról utóbb kiderül, hogy drága szemét.
Casaloma felejtesz még ólmot is találtak benne,)média szerint)
Sőt az idő tájt volt az osztrák fagyállóval hamisított bor(média szerint)
Hogy a paprikahamisítás mitől indult el nem tudom
Lehet egyszerű gyenge színtelen minőség szebbnek feltüntetése
Vagy mivel olcsóbb a téglapor(mázsája annyi mit a paprika dekája)
Egyszerű nyerészkedés.
Én se hinném hogy gyáriban találhattak.
Bár milyen gyári nagy Kalocsai vagy szegedi.
Inkább a kistermelői csalókban
De előtte meg volt a műtrágyából készült bor.
De ezeket nem nemzetközi láncon terítették csak helyi piacokon.
Nem hasonlítható a nagynevű cégek termékei problémájához.
 
A vevő ízlését sosem kritizáljuk! (legalábbis nyíltan nem!) Ha ő békacombra, csigára, tenger gyümölcseire vagy éppen szárított kiskutyaszarra vevő, akkor kapja meg azt!
Én egyiket sem enném meg, de van akinek meg az jön be, és nem a zsíroskenyér meg a tepertő.
Nocsak azért időnként megpróbálják
Most mondtam egy szövetre hogy pocsék.
Miért lenne csúnya?
Mert ki nem állom a tarkát és ezzel ne is vitatkozzon csúnya.
Akkor adta fel amikor azt mondtam egyik nő miért szép a másik miért csúnya?
Ki mit szeret.
De megkísérelte az ízlésemet bírálni.
Mert neki nem volt csúnya a tarka csíkos
És mindezt azért mert nagyon beszűkült a kínálata.
És inkább engem próbált rábeszélni tetsszen ami nem tetszik.
 
Casaloma felejtesz még ólmot is találtak benne,)média szerint)
Én felejtek, valóban, de az internet nem:
Az ólomszennyezett pirospaprika 1994-ben került forgalomba. A hamisított fűszerpaprikától többen maradandó egészségkárosodást szenvedtek.
2004-ben volt egy újabb botrány, akkor egy aflatoxin nevű mérgező anyaggal szennyezett import paprika került az őrleménybe.
2005-ben pedig a Marokkóból származó tv-paprika volt rovarirtó szerrel mérgezett.
2010-ben ismét Marokkó volt a hunyó, ekkor ciántartalmú rovarölőszer-maradékot találtak a zöldpaprikában.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére