Lövöldözés több helyen Münchenben, terrortámadás lehet

Lövöldözés volt péntek este a németországi Münchenben, legkevesebb hatan meghaltak és sokan megsebesültek, többen súlyosan. Korábbi hírek szerint egy másik helyszínen, a plázától öt kilométerre is lövöldöztek, a rendőrség ezt azonban híresztelésnek nevezte.

Az elkövetők szökésben vannak, a Bild információi szerint az egyik fegyveres végzett magával. A térségben rendőrségi helikopterek kőröznek, a müncheni lakókat arra kérik, hogy maradjanak otthon. A müncheni pályaudvart biztonsági okokból kiürítették. Cikkünk folyamatosan frissül.

A lövöldözés a müncheni Olympia bevásárlóközpontban történt, az első Twitterre kikerülő felvételeken az látható, hogy az emberek futva menekülnek. Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszterre hivatkozva azt írta a Bild, hogy

három elkövető volt, akik több embert is megöltek.

A miniszter elmondta, hogy a tetteseket még nem sikerült kézre keríteni. Az AFP információi szerint hat halott van, ezt a rendőrség is megerősítette. A sérültek száma ismeretlen.

A rendőrség azt tudatta: az egész várost és környékét át fogják kutatni a feltételezhetően három elkövető után. Hangsúlyozták: egyelőre semmilyen arra utaló információval nem rendelkeznek, hogy iszlamista háttere lenne a terrortámadásnak.

A rendőrök átkutatják a bevásárlóközpontot.

A Bild szerint az egyik elkövető végzett magával. A lap információi szerint az elkövető lőfegyverével főbe lőtte magát a bajor tartományi főváros északi részén fekvő olimpiai parki bevásárlóközpontban (OEZ), ezt egyelőre nem erősítették meg.

A müncheni rendőrség péntek esti tájékoztatása szerint három, "hosszú lőfegyverrel" felfegyverkezett elkövető szökésben van.

A hatóság hivatalos közleményében azt írja:

"akut terrorhelyzet" van a városban.

A rendőrség azt is tudatta, hogy egyelőre nem tudni, hogy mi az indítéka az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözésnek.

Az RTL országos kereskedelmi televíziónak egy szemtanú arról számolt be, hogy az egyik lövöldöző a külföldieket szidalmazta, és a neonáci szubkultúrában szokásos viselet elemei között számon tartott bakancsot viselt.

20160722munchen-lovoldozes22.jpg

Különleges rendőri alakulat tagjai biztosítják a müncheni Stachus szálloda épületét a város olimpiai parkjában található Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés után

Forrás: MTI/EPA/DPA/Andreas Gebert
Biztonsági okokból kiürítették a müncheni főpályaudvart, mert el akarják kerülni, hogy sok ember gyűljön össze egy helyen.

A müncheni rendőrség azt gyanítja, hogy az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés terrortámadás volt.

A rendőrség eddigi adatai szerint a lövöldözés a bajor tartományi főváros északi részén kezdődött, az olimpiai parkban fekvő bevásárlóközpont közvetlen közelében röviddel 18 óra előtt. Szemtanúk három fegyverest láttak. A lövöldözés a bevásárlóközpontban folytatódott.

Egy felvétel szerint az egyik elkövető a bevásárlóközpont tetején járkál, miközben azt ordítozza, hogy "német vagyok, itt nőttem fel". Azt is mondta, hogy addig vár, amíg nem tárgyalnak vele, utána újra lövöldözni kezd.

A bajor tartományi rendőrség és a szövetségi rendőrség valamennyi egységét mozgósította a terrorgyanúsként besorolt lövöldözés megállítására. A Bild szerint este készenlétbe helyezték a szövetségi rendőrség első számú terrorelhárító alakulatát, a GSG9 nevű egységet.

Okostelefonon figyelmeztették a münchenieket
Ámokfutó miatti "rendkívüli helyzetre" figyelmeztette okostelefonos alkalmazáson a münchenieket a város vezetése péntek este - jelentette a Bayerische Rundfunk bajor műsorszolgáltató. Az üzenetben ismételten arra kérték az embereket, hogy ne hagyják el otthonaikat. Emellett arról tájékoztatták őket, hogy az elkövető még szökésben van, a vasúti és buszközlekedés leállt, és kapcsolják be a rádiót vagy a televíziót. A müncheni járás lakóit ugyanilyen módon arra figyelmeztették, hogy ne menjenek be a városba.

20160722munchen-lovoldozes15.jpg

Forrás: AFP/Andreas Gebert
Ezzel párhuzamosan az orvosokat és az ápolókat berendelték munkahelyükre a müncheni kórházakba, "tömeges sebesülésekkel járó támadások miatt" - közölte az egyik egyetemi klinika szóvivője.

A müncheni rendőrség megerősítette, hogy rendőri akció zajlik.

A terület felett helikopterek köröznek. Egy német rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy a lövöldözés délután hat óra után kezdődött. Úgy fogalmazott, "valami nagyobb dologról van szó".

A müncheni rendőrség arra kérte lakókat, hogy ne menjenek ki az utcára Münchenben, valamint, hogy az autósok tegyék szabaddá a városba vezető utakat, hogy könnyen tudjanak rajta haladni. Az osztrák hatóságok is segítenek a németeknek, rendőrök indultak útnak Ausztriából, hogy segítsenek.

A Münchner Abendzeitung tizenöt lehetséges halálos áldozatról tud, az NTV tévécsatorna tíz halottról ír. Az AFP francia hírügynökség rendőri forrásokra hivatkozva egy halottról és tíz sérültről adott hírt.

Az NTV értesülései szerint a bevásárlóközpont dolgozói az üzletekbe zárkóztak és azt várják, hogy ha elmúlik a veszély, kijöhessenek onnan.

A külügy arra kéri a Münchenben élő magyarokat, hogy maradjanak otthon
A Külgazdasági és Külügyminisztérium arra kéri a Münchenben élő magyarokat, hogy tartsák be a helyi hatóságok utasításait, és ne menjenek az utcára. Egyelőre nem tudnak arról, hogy lenne magyar érintettje a pénteki müncheni lövöldözésnek - mondta Menczer Tamás, a tárca sajtófőnöke. Kifejtette: péntekre harminc olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki közölte, hogy a német nagyvárosban lesz, de ők csak rövid távú tartózkodást jeleztek. Őket a müncheni főkonzulátus munkatársai elkezdték telefonon megkeresni - tette hozzá.

A sajtófőnök kiemelte: természetesen sokkal többen élnek és dolgoznak Münchenben és környékén, nagyjából 15-20 ezer magyar. A müncheni főkonzulátus munkatársai folyamatosan kapcsolatban állnak a bajor belügyminisztériummal és a müncheni rendőrséggel - mondta. Hangsúlyozta: a hatóságok azt közölték, hogy az áldozatokat még nem tudták azonosítani, és ha van magyar az áldozatok vagy a sérültek között, azt azonnal tudatják. Eddig a müncheni főkonzulátusnak egyetlen magyar sem jelezte, hogy szerettét, ismerősét nem találja.
Egy nő videóra vette az első lövöldözőt, a környéken pánik tört ki.

A Facebook beindította a biztonsági alkalmazását, amellyel mindenki jelezheti a környéken, hogy biztonságban van.

A rendőrség arra kérte az embereket, hogy ne készítsenek felvételeket a rendőrségi akciókról, ez ugyanis segítheti az elkövetőket. Ennek megfelelően - a brüsszeli terrortámadáshoz hasonlóan - a Twittert ellepték a macskás bejegyzések, a müncheniek így nehezítik az elkövetők dolgát.

A Twitteren több müncheni magánszemely illetve intézmény is meghirdette a nyitott ajtók programot: ha valaki az események miatt nem tudna hazatérni, bekopoghat, és befogadják, menedéket kap, amíg elmúlik a veszély.

munchen-lovoldozes10.jpg
 
Szervusz Cdurmol ,
sajnos igen , lehet nagyon rövid idö alatt sok halotatt és sebesültett egy Glock 17-es hátrahagyni . Mivel a Glock 17-es pisztolynak nem csak 6-os tárja van hanem a 13-tól egészen a kis dobtárig mely a lustáknak lett kitalálva valami 50 skuló megy bele :(
 
A nizzai gyilkos részt vett Ventimigliában a bevándorlók támogatására tartott tüntetésen Mohamed Lahaouiej Bouhlel, aki 84 embert gázolt halálra a kamionjával, múlt nyáron részt vett egy ventimigliai demonstráción, melynek célja a bevándorlók továbbhaladásának elősegítése volt - adja hírül az il Giornale.

A kamionjával 84 embert elgázoló dzsihadista többször is megfordult Olaszországban. Járt Puglia tartományban, ahogy talán az egyik bűntársa is. De ami még fontosabb: tavaly október 4-én Ventimigliában tartózkodott, hogy együtt tüntessen a bevándorlókért az anarchistákkal és egyéb tiltakozókkal a No Borders nevű szervezet égisze alatt.

Pontosabban: a terrorista átkelt az olasz-francia határon, hogy részt vegyen egy tüntetésen, mely a bevándorlók invázióhoz való "jogát" volt hivatott védeni.

A szóban forgó tüntetést a ventimigliai sziklákon táborozó bevándorlók iránti szolidaritásból szervezték, miután Franciaország lezárta a határt, és megtagadta tőlük a belépést. A Libero szerint a rendőrség azonosította Mohamed Lahaouiej Bouhlelt, amint egy arab nyelvű transzparens mögött áll.

A férfi azt mondta a hatóságoknak, hogy egy francia emberjogi csoporttal való kapcsolat révén tartózkodik Olaszországban. A Fabrizio Tenerelli által a Youtube-re feltett videón egy férfi látható, aki testi jegyei alapján megszólalásig hasonlít a nizzai merénylőre. Ugyanaz a magasság – írja a Libero című portál –, ugyanaz a magas homlok, ugyanaz a szempár, ugyanaz a rövid szakáll. Minden valószínűség szerint ő az. Az olasz rendőrség jelenleg rekonstruálni igyekszik az események menetét egy olyan ügyben, mely bizonyíthatja – ha ezt bizonyítani kell még egyáltalán –, hogy a terroristák ugródeszkának használják Olaszországot a vérfürdők megszervezéséhez.

Az októberi demonstrációról készült felvétel pillanatnyilag elemzés alatt áll, hogy kiderítsék, vajon a nizzai támadás két bűnsegédje (akik a Bouhlel által készített szelfin szerepelnek) is ott voltak-e a ventimigliai „békés” tüntetők között. A francia hatóságok különösen a „Fly Emirates” feliratú mezt viselő férfit próbálják azonosítani, aki talán Mohamed Walid G-nek hívnak, valamint a csíkos mezben látható személyt, akit esetleg Choukry Chafroud lehet. Lehetséges, hogy ők is jelen voltak, lehet, hogy nem.

De Mohamed Lahaouiej Bouhlel minden bizonnyal ott volt a baloldal militáns híveivel, azon baloldaléval, mely mindig készen áll a bevándorlók jogainak védelmezésére. Akár azon az áron is, hogy terroristákkal közösködik.

http://www.ilgiornale.it/video/mondo/killer-nizza-ventimiglia-1290347.html

-------
gondolom ezek az "emberjogi" szervezetek, nyugodtan tovább működhetnek, lényeg, hogy a facebook privát beszélgetéseit is monitorozzák.
 
Ezek részben új és ismeretlen információk nekem. A Wikipédia ugye, szabad szerkesztésü. Azt ir be a szerkesztö, amit szeretne. S az érintettet nem érinti - mert nem ö irta, ugyhogy ezt hagyjuk mert ez nem autentikus. amellett a különbözö forrásokból származó CV-k nincsenek fedésben.

S azt nyilván észrevetted - ha leirok valamit, azt adatokkal, tényekkel meg tudom támasztani. Aminek erös oka van.

A "hazugság" c. valamidhez pedig annyit, a bemellékelt amyag ugye egy 20 éves pdf.file, amiben az érintettet ismerö nyilatkozik. Szerintem ha bármi gondod van, emlitsd meg neki. Vagy a JESZ-nek, akik 4 éve hasonló felvetésekkel jöttek. Ök még perelhetök is lennének. Tessék perelni, nem évült még el. Mi van ezzel szemben: jó nagy hallgatás, azaz, majd elül, lecsillapszik, felülirja más esemény.

Eljátszod a szokásos lemezt: tényszerü anyagra, adatra destruktiv módon fenyegetsz és általánositásokkal dobálsz de egyetlen egy megállapitásomat tényszerüen nem tudod cáfolni.

Az én végzettségemet igazoló papirjaimnak száma van. Az adatok a kiállitó egyetem adott évfolyamának táblázatában letölthetöek. Meg tudod nekem mondani, hogy Bokrosnál ez miért nincs meg? S ha a papirjai hiányoznának...megoldható ez is:
Bemegy a dékáni hivatalba. Igazolja magát. Megmondja mikor diplomázott a Marx Károlyon. Innen visszakeresik s kap egy irást, pecséttel, hogy igen, ekkor,itt ilyen számon van diploma, van doktori.
Ami mégsincs.

Üssük be erre az oldalra a nevet, ki kellene, hogy adja mind:
http://phd.lib.uni-corvinus.hu/
Találat 0.

Itt:
http://www.worldcat.org/search?q=Bokros&fq=ap:"bokros,+lajos"&dblist=638&start=21&qt=next_page

Találat doktorira, diplomára nulla

Ámde, gondolom, ezek után csak egy apróság lenne - mint minden közszereplönél elvárható és elvárt transzparens módon - hogy a doktorijának a honositott változata megtekinthetö.
Én még nem találtam meg. Ha neked megvan, akkor tán tényszerüen, transzparens módon, biztosan megoldható a belinkelése.

Amiért elöre is köszönet.

Nezzel utana ha nem hiszed, en a legegyszerubb megoldast talatam es biztos vagyok benne a te diplomaddal nem jutnal a MNB vezeto tisztsegebe.
A problema az hogy itt mindenkit lehuztok a sarga foldig , foleg ha nem a ti szajizetek szerint nyilatkozik. Ennek a legjobb meoldasa jobbat csinalni es bemutatni mint akit kritizaltok.
Nekem Bokros nem baratom, de handabandazasokra itt helyt nem adok mert nem megyek miattatok birosagra mert ugy-e azt nem tudod hogy pert nyert mar ilyen okoskak ellen.

Fischer es a nemet vagy az eu politikusok nem libat oriztek , van eleg tudasuk sikeres emberek hogy eljutottak ilyen pozicioba.Okosabbnak hiszed magad nalunk miert is nem te vagy akkor valamelyik vezeto az Eu ba?

Jajj Istenem Gagul! Minek diploma ahhoz, hogy végrehajtsa a Soros-féle "befektetők" parancsát: "Emeld fel a kamatokat!" Hadd fogyjon a magyar az országban,

LAtod ezert sem vagytok egy fajsulyban se Sorossal de meg Bokrossal se.
Matolcsi adja a kamatok %. Amerikaba se ok hanem a FED.
Ilyen alapveto tevedes nem szol masrol mint megint demagog modon kodositeni vagy teljes felretajekozodas.

A kamat jelenleg nalunk pl haz vasarlas 2.9 + ,- . a googlet batran lehet hasznalni es pecrol percre kovetni a dollar ,eu mozgasat. Sajnos a Forint nincs a nagy tozsdeken.
Azert penzt ne tegel az elveidre mert elfogod bukni. Jobb ha a Sorost vagy a Bokrost koveted, mert meg penzt is tudsz ugy csinalni.
Azt se ajanlanam hogy rad hallgason valaki es akar egy centet is rizikozon a te elkepzelesedre.
 
Melitta,

én MINDIG tényeket hozok elö - amik tények. kellemesek, kellemetlenek, de tények. Ne sértegess olyannal, hogy handabandázás. Ha netán ilyet találnál tölem, ami nincs ténnyel, forrással megtámasztva - kérlek ird meg. Konkrétan. nem ugy általában. Konkrétan. Hogy itt,meg itt, ezt meg ezt. De amig ilyet nem tudsz irni, tán ne állits ilyesmit.
Senki, senkit nem huzott le. Van egy állitás - amit senki nem tudott eddig megcáfolni.
A megfelelö forrásban, amiben minden adat szerepel, a keresett adat nem szerepel. Nincs. Erre te jössz, hogy handabanda.

Tudod, ha én leirom azt, hogy a piros tetoválófesték az rákkeltö - azt meg tudom támasztani érvekkel. Másképp nem irnám le. Te erre irhatod, hogy hangulatkeltés, meg aljas rágalom - az akkor is rákkeltö. S ez függetlenül attól, hogy minek tartod s én minek tartom.Tény. Forrással megtámasztva.

Más: a famulusod beirja a mantrát, hogy az EUban munkaeröhiány van.
Arra a kérdésre, hogy ezt miért gondolja - nulla válasz. De, munkaeröhiány van.
Erre beteszek egy statisztikát az eurostattól, amiböl kijön, hogy kökemény munkanélküliség van. nem én mondom, az eurostat. S mit gondolsz mi történik? Átsiklik.Amikor erre a figyelmét felhivom, akkor sem mond semmit.
Figyelj, ha valamit irtok - az álljon meg. Vagy ne hintsétek bele a világba a hamis információt.

nem tudom, hogy az én személyem mennyiben érdekes itt, hisz a Bokros cimmel való visszaéléseéröl volt szó. De, legyen.

Való igaz, vannak politikusok, akiknél komolyabb képzésben részesültem. Némelyiknél nem volt nagy müvészet.

S hogy miért nem vagyok valamelyik vezetö az EUban?

- mert van otthon tükör, s nem szeretem reggelente habbal szembeköpni magam
-mert nem ambicionálom a politikai posztokat és nem lennék hozzá eléggé fegyelmezett
-mert otthon megtiltották.

S nem célom se Sorossal, se Bokrossal egy szintre kerülni, azt a szintet én inkább elkerülném-). Viszont van ennek egy nagy elönye: engem nem kértek meg még étteremben a Moszkva téren, hogy vegyem fel a kabátomat s távozzak nömmel együtt, s a taxidroszton sem köpött még szembe a taxis-). Mint lajosunkat. S nyugodtan bemehetek bárhova az országban, anélkül, hogy fizikai atrocitások érnének.
Szerintem Neked gözöd nincs arról, mennyire egészséges felfogású a magyar.Mindamellett,

mondjuk a Soros nöje az egy kellemes fotogén jelenség, és még jógázik is, de ennyi volt-)

S egy info: Németorszagban jelenleg az ingatlanra a hitelkamat 0,8 - 1,5 %. Bár,azt nem tudom,ez honnan került elö, én erröl nem irtam egy sort sem, az fix.
 
Utoljára módosítva:
A kamionjával 84 embert elgázoló dzsihadista többször is megfordult Olaszországban. Járt Puglia tartományban, ahogy talán az egyik bűntársa is. De ami még fontosabb: tavaly október 4-én Ventimigliában tartózkodott, hogy együtt tüntessen a bevándorlókért az anarchistákkal és egyéb tiltakozókkal a No Borders nevű szervezet égisze alatt.

Pontosabban: a terrorista átkelt az olasz-francia határon, hogy részt vegyen egy tüntetésen, mely a bevándorlók invázióhoz való "jogát" volt hivatott védeni.

Ez a No Borders-féle anarchista "civil" szervezet most itt uszítja az afgánokat a szerb határon. Szerb "barátainknak" eszükbe sem jut kivágni őket az országából, mint a macskát... de gondolom majd ajvékolnak, amikor már nagyobb lesz a cirkusz.
 
Gagul nem dicsoseg senkinek ha tragarul viselkedik vagy tojast dobal vagy barmi nem kulturalt viselkedest produkal. Erre nincs mentseg, es nem kulturalt politikai vita barki erre vetemedik. HOgy te elfogadhatonak iteled szived joga de en nem tarto helyesnek. Szavazni kell elmenni es ott eldol kinek all zaszlo.
A politikusoknak van tamogatottsaga akar egyeni indulo akar part szinekben. Illo tiszteletbe tartani es cselekedeteit , torenyeit kritizalni es nem a szemelyet.
Nem kedvenced egyik se akkor egyszeruen at kell ugrani .
Ertem nem hasonlitod magad Bokroshoz vagy Soroshoz nincs is miert,mert mas kaliberu emberek vagytok es te nem politikus vagy vagy tozsde guru.
Nyilvan ok kozszereplok es rajuk kivncsi a media a szavazok a befektetok.
 
Szervusz Gagul,
az igaz , hogy 0,63%-tól megy egészen 1,63-1,73%-ig de !!! De neked ehhez majd a dupláját kell a Banknak "átruházni" mint biztositékot !! Meg ugye a környék is beleszámit ahol élsz , dolgozol valamint hány éves is vagy :rohog:hogy egy Banktól Németországba nagyobb költsönt kapjál !!

Persze, igy van, individuális, a korábbi bankszámlakivonatok állása, a kapcsolatrendszer, minden bele.
Nagypályások most biztositják a kölcsönt. Nem veszik fel - csak hagyják készenléti keretként a számlán. S amikor majd jönnek az árvezések, akkor csapnak le.
 
Utoljára módosítva:
Szervusz Gagul ,
na ki , na ki ?? Nem tudod ? hát az ember szeretö demokraták akik bevarják a szerencsétlenek száját , odaviszik a paprika spray-t szóró rendörök elé a "szegény" tüntettöt amig maguk nyakig bevannak álcázva !!:rolleyes2:

Milyen az élet...
http://meteon.org/2016/07/29/megdob...izzai-terroristarol-ezzel-uj-helyzet-all-elo/

A nizzai terrorista merénylö s a No Border aktivisták egymás mellett egy tüntetésen..

Megdöbbentő videó került elő a nizzai terroristáról. Ezzel új helyzet áll elő!

Felkerült egy videó felvétel az internetre melyen a nizzai merénylő látható egy korábbi olaszországi tüntetésen, “No borders” aktivisták társaságában.Ezek a szélsőbaloldali aktivisták követelik a határok megnyitását, ezek az aktivisták biztatják a migránsokat a határőrizeti szervek megtámadására és ezek azok az aktivisták, akik a jelenleg a magyar határnál éhségsztrájkoló migránsokat rávették akciójukra és ellátták őket transzparensekkel.

Ezeket a szélsőbaloldali csoportokat közvetve a német kormány anyagilag is támogatja.

Ha bebizonyosodik, hogy a terrorista a “No borders” aktivistája volt az teljesen új helyzetet teremt.

Forrás: riscattonazionale.it
 
Hűűűűűűűűha! A nemzetközi helyzet fokozódik? :p
 
Melitta,

én MINDIG tényeket hozok elö - amik tények. kellemesek, kellemetlenek, de tények. Ne sértegess olyannal, hogy handabandázás. Ha netán ilyet találnál tölem, ami nincs ténnyel, forrással megtámasztva - kérlek ird meg. Konkrétan. nem ugy általában. Konkrétan. Hogy itt,meg itt, ezt meg ezt. De amig ilyet nem tudsz irni, tán ne állits ilyesmit.
Senki, senkit nem huzott le. Van egy állitás - amit senki nem tudott eddig megcáfolni.
A megfelelö forrásban, amiben minden adat szerepel, a keresett adat nem szerepel. Nincs. Erre te jössz, hogy handabanda.

Tudod, ha én leirom azt, hogy a piros tetoválófesték az rákkeltö - azt meg tudom támasztani érvekkel. Másképp nem irnám le. Te erre irhatod, hogy hangulatkeltés, meg aljas rágalom - az akkor is rákkeltö. S ez függetlenül attól, hogy minek tartod s én minek tartom.Tény. Forrással megtámasztva.

Más: a famulusod beirja a mantrát, hogy az EUban munkaeröhiány van.
Arra a kérdésre, hogy ezt miért gondolja - nulla válasz. De, munkaeröhiány van.
Erre beteszek egy statisztikát az eurostattól, amiböl kijön, hogy kökemény munkanélküliség van. nem én mondom, az eurostat. S mit gondolsz mi történik? Átsiklik.Amikor erre a figyelmét felhivom, akkor sem mond semmit.
Figyelj, ha valamit irtok - az álljon meg. Vagy ne hintsétek bele a világba a hamis információt.

nem tudom, hogy az én személyem mennyiben érdekes itt, hisz a Bokros cimmel való visszaéléseéröl volt szó. De, legyen.

Való igaz, vannak politikusok, akiknél komolyabb képzésben részesültem. Némelyiknél nem volt nagy müvészet.

S hogy miért nem vagyok valamelyik vezetö az EUban?

- mert van otthon tükör, s nem szeretem reggelente habbal szembeköpni magam
-mert nem ambicionálom a politikai posztokat és nem lennék hozzá eléggé fegyelmezett
-mert otthon megtiltották.

S nem célom se Sorossal, se Bokrossal egy szintre kerülni, azt a szintet én inkább elkerülném-). Viszont van ennek egy nagy elönye: engem nem kértek meg még étteremben a Moszkva téren, hogy vegyem fel a kabátomat s távozzak nömmel együtt, s a taxidroszton sem köpött még szembe a taxis-). Mint lajosunkat. S nyugodtan bemehetek bárhova az országban, anélkül, hogy fizikai atrocitások érnének.
Szerintem Neked gözöd nincs arról, mennyire egészséges felfogású a magyar.Mindamellett,

mondjuk a Soros nöje az egy kellemes fotogén jelenség, és még jógázik is, de ennyi volt-)

S egy info: Németorszagban jelenleg az ingatlanra a hitelkamat 0,8 - 1,5 %. Bár,azt nem tudom,ez honnan került elö, én erröl nem irtam egy sort sem, az fix.

Vagy P.C. vagy.
Vagy mond meg az igazat, betörik a fejed.
A legnagyobb probléma, ha forrással, adatokkal alá van támasztva amit írsz, mert nehéz rajtad fogást találni.
Ekkor leszel a rasszista...... stb. stb. stb. amit már meegszoktunk.
Kb. ennyi.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,247
Tagok
615,639
Legújabb tagunk
_Manna_
Oldal tetejére