Leleményes belga kocsmáros - Így oldja meg, hogy ne lopkodják el a sörös poharait

Belgium híres a csokoládéjáról, de azért a legtöbb turista mégsem azért jár oda, hogy egyen egy mennyei trüfellkrémes bonbont, hanem, hogy igyon egy jó pofa sört.

Veled is biztosan előfordult már, hogy egy rendes italozás után úgy döntöttél, hogy a helyi kocsma poharát bizony magaddal viszed haza mert mégis mekkora király vagy, hogy el mered csórni, meg ugye a haverok is milyen büszkék lesznek rád. Nos, ez Belgiumban sincs másképp, azonban egy kocsmárosnak elege lett abból, hogy folyamatosan pótolnia kell a poharait és egy elég vicces dolgot vezetett be.

Philip Maes, a 2be Bruges tulajdonosa megelégelte, hogy az egyedi sörös poharait, folyamatosan ellopkodják a turisták és kitalálta, hogy mint a ruhákra, ő is csipogókat tesz a poharaira. Azt hitte ez jó lesz ötlet lesz, de még ez sem állította meg a kocsmai szarkákat.

Szerencsére kocsmárosunkat igazán nagyszerű észjárással áldotta meg az ég, ezért úgy gondolta, hogy újabb szabályt kell bevezetnie: aki vesz nála egy pohár vagy korsó sörikét, le kell adnia a cipőjét, amit majd csak akkor kap vissza, ha visszakapja a poharat is.

A dolog nagyon jól bevállt, a turisták pedig imádnak ebbe kocsmába járni, hiszen hihetetlenül viccesnek tarják, hogy egy szál zokniban kell sörözniük.

x07ktkqTURBXy9kMjVkN2E0MDMxMDk1MDRkOTI5ODRkZjUwYTZiYmQ1Ny5qcGVnkZMCzQMmAA
 
*
Micsoda ötlet:o! Csak éppen azért nem igazán tetszik, mert vannak olyan emberek, akik tehetnek róla, és vannak olyanok is, akik pedig nem, de penetráns bűzös a lábuk. No az ilyen, ha leveti a "cuggos cipellőjét", árad ám az árad... S, nem igazán volna kedvem közvetlen mellette, v. a mellette lévő asztalnál sem a pogácsát, de a behűtött habost:dr_4: sem fogyasztani.
 
Majd hoznak egy "büdösláb-ellenes" törvényt, mint ahogy a dohányzást is beszüntették a kocsmákban :rohog::rohog::rohog:
 
A lehuzott cipöröl mindig a gyerekkori TV-nézések jutnak az eszembe a szomszédnál.
A Magdinak olyan büdös volt mindig a lába, hogy csak na.
-
Tudtátok?
Einsteint csak azért nem sorozták be a Schweizi katonasághoz mert lábszaga volt, vem tudott zoknit hordani.
-
 
Ha lesz egy kis pénzem, nyitok egy sörözőt. Ott minden vendégnek, az első korsó sörrel együtt eladom a korsót is. Nem kell mosogatni.
*
Több évvel ezelőtt voltunk a leányzómmal a budapesti Vörösmarty téri - belvárosi - karácsonyi vásáron. Ott mérték a boros teát és tálcákon kínálták a zsíros kenyeret, lila hagymával. Hát persze, hogy rácuppantunk. A bögrében mért boros teának irgalmatlanul magas árát kérték, ki is akadtam. Aztán elmagyarázták, ha visszaviszem a bögrét, bizonyos összeget vissza is kapok. Valóban úgy is volt. A bögrét vissza adtuk és mi is vissza kaptunk valamennyi pénzt. A bögre árát. Így is ki lehet kerülni a bögre lopkodását.
 
Hát hogy ez mekkora marhaság :) Azt hittem kreativab a kocsmáros :)
Pesten Én is megvettem a bögrét :) Mi viszont megtartottuk emlékbe az egyiket :) A többit visszavittük :). Bár még ezt leszámítva is drága volt alapból a hely de tökmindegy :)
 
*
.....Aztán elmagyarázták, ha visszaviszem a bögrét, bizonyos összeget vissza is kapok. Valóban úgy is volt. A bögrét vissza adtuk és mi is vissza kaptunk valamennyi pénzt. A bögre árát. Így is ki lehet kerülni a bögre lopkodását.
Ez csak a fiataloknak újdonság... 82-ben már így söröztünk Berlinben, az Alexen - korsó sör 1 DDM korsóra a Pfand 1,50 DDM. Amíg visszavitted, a csapos újra is töltötte, akkor meg csak a sört kellett fizetni.

Jóvanna, mondjuk mi akkor is elvittünk egy készletnyit a kollégiumba, mert a régi fajta gömbölyded hasaskorsó volt, piszokul tetszett és más volt belőle az ulti melletti sörölde :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére