Hírek Lemondott az Air Canada vezérigazgatója, de nem a baleset miatt

Az Air Canada vezérigazgatója, Michael Rousseau bejelentette lemondását, miután komoly kritikák érték a múlt heti halálos repülőbaleset utáni részvétnyilvánító beszéde miatt. A New York-i LaGuardia repülőtéren történt balesetben két pilóta meghalt, több tucat ember megsérült, és az egyik áldozat Québecből származott.

A felháborodást az váltotta ki, hogy Rousseau szinte teljes egészében angolul beszélt, alig használva franciát, ami Kanadában – ahol két hivatalos nyelv van – különösen érzékeny kérdés. Az Air Canada ráadásul montreali székhelyű cég (mely a francia nyelvű Québec fővárosa), és köteles mindkét nyelven szolgáltatást nyújtani.

Politikusok és québeci törvényhozók is bírálták, sőt egyhangúlag a lemondását követelték, mondván, ezzel tiszteletlenséget mutatott a frankofón közösség felé. Kanada miniszterelnöke, Mark Carney is azt mondta, „nagyon csalódott”. Több ezer panasz érkezett a hivatalos kétnyelvűséget felügyelő szervhez.

Rousseau végül bocsánatot kért, és bejelentette, hogy a harmadik negyedév végén távozik. Utódjának kiválasztásánál már külön szempont lesz a francia nyelvtudás, ami jól mutatja, hogy az ügy túlmutat egy kommunikációs hibán, és mélyebb nyelvi–kulturális feszültségeket érint Kanadában.

Inkei Bence

1774923638870.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,182
Üzenet
5,045,621
Tagok
630,328
Legújabb tagunk
bruhbungus
Oldal tetejére