Lemondott Munkácsy-díj bizottsági tagságáról a sorozatos névsorváltoztatások miatt

Krajcsovics Éva festőművész az EMMI sorozatos névsorváltoztatásai miatt lemondott a Munkácsy-díj bizottsági tagságáról. Indoklását Kásler Miklósnak levélben fejtette ki.

A Munkácsy-díj bizottság egyik tagja levelet írt az EMMI miniszterének, Kásler Miklósnak. Krajcsovics Éva festőművész levelében kifejti lemondásának okát. Mint mondja, olyan nevek kerültek a díjazottak listájára, akikért nem vállalja a felelősséget.

A Magyar Festők Társasága körbeküldte a levelezőlistáján a levelet, amelyet március 14-én Krajcsovics írt, és Facebookon is megosztotta.

Prof. Dr. Kásler Miklós
Emberi Erőforrások Minisztériuma
miniszter


Tisztelt Miniszter Úr!

Ezúton tájékoztatom, hogy nem kívánok tovább részt venni a Munkácsy-díj bizottság munkájában, mert számomra elfogadhatatlan, hogy aki minden szavazatot megkapott a bizottságunktól az kiesik, ugyanakkor, aki fel sincs terjesztve az megkapja a díjat, és még nem is említettem a szavazat nélküli díjazottakat. Ezek szerint a bizottság munkája puszta látszattevékenységgé vált, amihez a továbbiakban nem akarok hozzájárulni.

Üdvözlettel:

Krajcsovics Éva, festőművész
Budapest, 2019 március 14.”


Minden évben, március 15-e körül állami középdíjak esetében az EMMI miniszterének ajánlásokat fogalmaznak meg a bizottság tagjai. Azonban hagyomány, hogy a szakmai szervezetek – így a Magyar Festők Társasága is – felterjesztik a jelöltekből kiválasztott lista neveit, amelyeket az aktuális miniszter el is fogad. Idén ez megváltozott Kásler Miklósnál.


Az Artportalmegkereste Krajcsovics Éva festőművészt. Mint elmondta, “amikor megláttam a sajtóban a díjazottak listáját, nem akartam elhinni.” Többek között a ContextUson megjelent hírre reflektál Krajcsovics, miszerint Kásler újfent díjat adott Takaró Mihály szélsőjobboldali történésznek.

Animal Cannibals, Mága Zoltán, Sopotnik Zoltán, Szente Vajk is állami díjat kapott Kásler Miklóstól – Itt a teljes lista
DETVAY JENŐ fotóművész, GÁBOR ENIKŐ fotóművész, KÁSA BÉLA fotóművész, URBÁN ÁDÁM fotográfus részére. A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült: BABOS TAMÁS operatőr, GYÖNGYÖSSY BENCE filmrendező, operatőr, író, producer, MOHAROS ATTILA filmrendező, NÁDORFI LAJOS operatőr, POZSGAI ZSOLT rendező, író, a Horatio Film ügyvezetője, STŐHR LÓRÁNT filmkritikus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi docense, TÓTH KLÁRA filmkritikus, publicista, az MMA levelező tagja, ZALÁN JÁNOS producer, színművész, a Pesti Magyar Színház igazgatója.

Takaró korábban durván kikelt Petri György, Spiró György vagy épp Kertész Imre ellen. Azonban nagyra tartja Horthy Miklóst és Wass Albertet is.

2017 óta vagyok a bizottság tagja, minden évben változtattak 1-2 nevet az általunk javasoltak listáján, én pedig minden évben megfogadtam, ha ez túlmegy egy határon, akkor lemondok. Most jött el ez a pillanat. Úgy éreztem, nem kapok levegőt, megfulladok, ha ezt most nem mondom el. Tizennégy művésznek akartak díjat adni, és a mi listánkról hét nevet kivettek, hetet pedig betettek. Volt köztük egy, amelyik még a felterjesztettek között sem szerepelt. Négy olyan díjazott van, aki a bizottságtól nem kapott szavazatot, egyébként róluk meg kell jegyeznem, hogy nem szakmai jelöltek voltak

– mondja Krajcsovics Éva, aki jelezte, nem kíván neveket mondani.


Egy nevet említ Krajcsovics, akit a bizottság első helyen javasolt, mégsem díjazta Bács Emese festőművészt Kásler.

“Szeretném, ha a neve említésével egy kis elégtételt tudnánk szerezni számára” – mondja Krajcsovics Éva. Levelét a minisztériumba is elküldte, onnan visszajelzést kapott, hogy tudomásul vették a döntését. A minisztertől még nem érkezett reakció. Krajcsovics viszont elmondta, hogy kollégái folyamatosan hívják, hogy milyen bátor volt.

Nos, én nem érzem így. Egyszerűen arról van szó, hogy olyan nevek vannak a listán, amelyekért semmilyen szakmai felelősséget nem tudok vállalni

– zárta gondolatmenetét a Munkácsy-díj bizottsági tagságáról lemondó festőművész.

A Munkácsy-díjasok idei névsora:
Gálhidy Péter szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének művésztanára
Ilyés István szobrászművész
Juha Richárd szobrászművész
Kotormán Norbert képzőművész
Lieber Erzsébet DLA képzőművész, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense
Mészáros Géza festőművész
Olescher Tamás festőművész
Őry Annamária festőművész
Párkányi Péter szobrászművész
Pogány Gábor Benő szobrászművész
Rényi Katalin festőművész, tervezőgrafikus
Sz. Varga Ágnes festőművész, grafikus
Takács Tamás Péter tervezőgrafikus-művész
Varga-Amár László festőművész, a Szent Gellért Katolikus Gimnázium tanára


B. Zetas Péter
 
Hát nekem tők mindegy voltak ezek a díjak meg a kitüntetések mindig is. Már a múltban is egymást tűntették ki meg díjazták. Egy nagyon nagyon szűk kőrben lévő emberek. Nem a díj számít ha nem az ember mögötte. Szerintem nagyon ritka amikor Magyarországon igen csak kiemelkedő személyt díjaznak meg a művészet terén. Tökmindegy kikapja nincs sok társadalmi értéke.
 
.
Érdemesült Kolozsvári szalonna jelentése a napi eseményekről:

A fideszesek harci kedve nem csitul. Egy szellemileg alultáplált gumicsizma értelmi színvonalát picit alulmúlva uszítanak az Unió ellen – ottan van a fiókjukban a titkos terv! Azér’ nem látta senki, mer’ titkos. De mi tudjuk, hogy ott van és ezt onnan tudjuk, hogy titkolják. Mer’ ha nem lenne ott, akkor nem kéne titkolni se! – miközben Orbán Viktor olyan frappáns válaszokat ad, hogy az valami egészen elképesztő. Például arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha kirugdalják őket a néppártból azt bírta válaszolni, hogy az huszadikán lesz és huszadika szerdán van, ma meg még csak hétfőt írunk. Hát nem egészen gyönyörű? Boldog húsvétot! Sül-e már a pirostojás otthon?

A Brexit mai állása: a A londoni alsóház elnökének hétfői határozata szerint a kormány nem terjesztheti újból a ház elé a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodást “ugyanabban vagy jórészt ugyanabban” a formájában, amelyet a képviselők a múlt héten nagy többséggel már elutasítottak. (MTI)

Ez azt jelenti, hogy May újra és újra szeretné beterjeszteni lényegében ugyanazt a javaslatot (meg is tette már néhányszor), amit a képviselők már elutasítottak. Meg nem tudom mondani, hogy miben reménykedik vajon a kormányfő? Megunják és elfogadják? Értem én, hogy sok mozgástere nincs, hiszen az Unió elég egyértelműen a tudomására hozta, hogy a kilépés feltételeiről nem fognak újra tárgyalni. A parlament elutasította a javaslatot és a megállapodás nélküli Brexitet is. Marad az időkérés és még ez sem jelent valódi megoldást. Az az opció, hogy ismét a ház elé terjeszti a javaslatot, most meghiúsult. Az idő pedig egyre fogy.

Orbán Viktor, népünk dicső hadvezére akkorát rúgott a nőkbe, hogy az nem is mindennapi. Sajnálatosan a Facebookon rajongó hölgyek aligha értik és továbbra is csókdosság a lúdtalpa nyomát is. Pedig egy normális társadalomban igen komoly felháborodást váltana ki a dolog. Az történt, hogy a mai parlamenti ülésnapon Tóth Bertalan indítványozta a kormánynak: emeljék meg a családi pótlékot, szüntessék meg a bérkülönbséget a férfiak és a nők között, építsenek bölcsődéket. Mit válaszolt erre a potrohos félisten?

931123-343a931fd80f5e2fc13e63e2b8e671bb.jpg
Olyasmit is követel az MSZP-s politikus, amit a kormány nem tud megoldani, “például a férfiak és a nők közötti különbség eltüntetése egy olyan igény”, amelynek nem tudnak eleget tenni.
931123-343a931fd80f5e2fc13e63e2b8e671bb.jpg


-------------------


A néppárt liberálissá, neoliberálissá és ultraliberálissá vált. Két hónapja még nem volt az, csak úgy estéről reggelre történhetett a dolog. Ugyanis mióta fennáll annak az esélye, hogy kivágják onnan a Fideszt, azóta a párt körül közpénzből hemzsegő jólmegmondók hada egységesen üvöltözi, hogy ki kell onnan lépni, mert nem rendes emberek azok. Ez olyasmi, mint amikor valaki meghívottként elmegy egy partira, felrakja a lábát a terített asztalra, belevizel a vázába, kézzel belezabál a többiek tányérjába és részegen üvöltözik ameddig a jelenlévők meg nem kérik, hogy távozzon, mert mindenkit zavar a viselkedése. Akkor az illető – miközben két kézzel kapaszkodik az ajtófélfába – sértetten üvöltözi, hogy nem is akart maradni, mert szar a buli, ronda a háziasszony és a kaja is pocsék.

És még csak kedd reggel van. Hamarosan szólunk befele, addig is kellemes ébredezést.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,969
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére