Már ötéves a fia, de még mindig szoptatja

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mindhárom gyermekének egyszerre ad anyatejet a brit nő.
A Newportban élő Samantha Williams még javában szoptatja mindhárom gyermekét, pedig a legidősebb már 5 éves. A 42 éves brit nő a legnagyobb gyerekén kívül a 3 éves Claire-t és a 7 hónapos Ethant is anyatejjel táplálja.

A háromgyermekes anyukát nemcsak az ismerősei, hanem a családja is kritizálja, mondván, miért szoptatja még az ötéves kisfiát, Samantha azonban állítja, az anyatejnél nincs jobb. Ráadásul aktívan kampányol a nyilvános szoptatás mellett, különösen azután, hogy ki akarták dobni egy étteremből, amikor az idősebb gyerekeit kezdte el szoptatni.

„Az emberek bolondnak tartanak, és azt hiszik, hogy az a normális, ha egyéves kor körül leszoktatják a mellről a gyereket. Többen pedig úgy vélik, hogy önző vagyok, mivel nem hagyom felnőni a gyermekeimet” – mondja a brit anyuka, aki szerint a gyerekre kell hagyni a döntést.

„Egy 18 hónapos csöppség el tudja dönteni, hogy akarja-e még az anyatejet vagy már nem. A nagyobbik gyerekeimet mindig ugyanakkor szoptatom, amikor a legkisebbet, és mindig elmondják, milyen ízű volt éppen az anyatej. Hol azt hallom tőlük, olyan, mint a csoki- vagy az eperturmix, hol pedig a cukros tejhez hasonlítják” – meséli Samantha, aki szerint a férjének sincs az ellen kifogása, hogy még a nagyobbakat is javában szoptatja.

„Nem terveztem, hogy ilyen hosszú ideig szoptatok, de kegyetlenségnek és igazságtalanságnak érzem, ha véget vetnék annak, hogy a nagyobbak ne kaphassanak anyatejet, miközben ebből érzelmi és fizikai előnyöket is élveznek” - vélekedik. Mint mondja, nagyon kötődnek hozzá az idősebb gyerekei, az anyatejes táplálás pedig olcsóbb, mintha bármilyen étrendkiegészítőt venne nekik.
szoptatas(1).jpg
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Olcsóbb, csak semmi értelme. Egy 5 és egy 3 éves gyerek már minden tápanyagot fel tud venni egy megfelelő étrendből. Mi a csodának nekik étrendkiegészítő? Az anyatej meg mitől lenne étrendkiegészítő? Már minden kevés benne, amire ekkora gyerekeknek szükségük van. Meddig akarja őket szoptatni, húsz éves korukig? Mert ha még szül gyerekeket, akkor a nagyobbakkal mindig "igazságtalan" lesz, ha ők nem szophatnak.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Valamikor Magyarországon is 5 eves korukig szoptatták az anyák a gyerekeiket, ha volt tejük. Anyukám mesélte valamikor, hogy háború előtt így ment. 6 eves korában kezdte az iskolát a gyerek, addigra kellett elválasztani. Nem ételkiegészítés céljából szopott addig a gyerek, hanem érzelmi kötés miatt az anyával, esti altató cicizésnek hívták. De ha volt közben más újabb gyerek, akkor ez elmaradt, inkább csak a legisebbeknél fordult elő, vagy ha nagyobb időközben születtek a gyerekek. Számomra nem újdonság ez a cikk. Iskolás korában úgy is elhagyja, mert a gyerekek kicsúfolják érte. Erőszakkal meg szerintem úgy sem lehet csinálni.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

eraniko

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne mondja már senki,hogy egy 5-6 éves gyereknek azzal lesz nagyobb az érzelmi kötődése az anyjához,hogy még szopik.Nekem elég visszataszítónak tűnik,mikor egy ekkora gyerek lóg az anyja mellén.
 

Amelydolog

Állandó Tag
Állandó Tag
Értem én, hogy nem elfogadott és szeretné azzá tenni, de szerintem ez mind magánügy, nem kellene provokálni az amúgyis prűd társadalmat (hisz a nyilvános szoptatást is csak most kezdik el nem megszólni) Visszataszítónak nevezni egy ilyen jellegű kontaktust szerintem nem korrekt. Mindenki úgy kötődik a gyermekéhez,ahogy azoknak jó. Ha esténként pl. a haját tekergetnék, az megállná a helyét a közvélemény előtt, de hogy stabil mamaváruk legyen, aki csak a legjobbat próbálja nyújtani az már taszító.És honnan tudjuk, hogy az egyébként megszokott módon nem kötődnek-e a gyerekei (pl mesélés, megnyugtatás stb)?
Gondolom,akkor az együttalvás is viszolyogtató? :)
 
Oldal tetejére