Már 950 embernek van igazolása arról, hogy Arany János rokona

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Augusztus 10.

Melitta - 2018 Augusztus 10, 20:29
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    A partiumi Nagyszalontán, Arany János szülővárosában immár 950 személynek állított ki emléklapot a helyi Arany János Művelődési Egyesület és a város polgármesteri hivatala arról, hogy az illető Arany János vér szerinti rokona.

    A költő kiterjedt rokonságáról a Maszol.ro portál közölt cikket pénteken. Az Arany-családfát Balogh László nyugalmazott nagyszalontai tanár állította össze a helyi református egyházközség anyakönyve alapján. A jelenleg élő rokonok adatait szóbeli közlések alapján vezette be a családfába. A portálnak adott nyilatkozatában Balogh László úgy vélte:


    Arany János tágabb rokonsága mintegy 2000 ma is élő személyt számlálhat, akiknek zöme a bihari mezővárosban él.
    A mostanáig kiosztott 950 oklevél 95 százaléka nagyszalontai lakoshoz került.

    A családfában - amely Arany János szépapjával, a 17. században élt Arany Sámuellel kezdődik - 6200 élő és holt személy neve szerepel. A terebélyes leszármazási ábrát egy 84 méter hosszú és 1 méter széles molinóra nyomtatták ki, amely három hétig volt kiállítva a helyi Arany János Emlékmúzeum udvarán.

    Arany János mai rokonai valamennyien oldalági leszármazottak.
    Bár a költőnek volt két gyermeke, László és Julianna, vérvonala hamar megszakadt. Lászlónak nem született gyermeke, Julianna egyetlen lánya, Piroska pedig fiatalon, 21 évesen hunyt el, gyermektelenül.

    Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke a portálnak elmondta: szeretnék állandó jelleggel, mindenki számára hozzáférhetővé tenni a családfamolinót, és egy olyan szerkezet elkészítését tervezik, amellyel a családfát előre-hátra lehetne csavargatni, nézegetni.

    Amint a Maszol.ro cikkírója megállapította: minden tizedik nagyszalontai magyar a költő rokona. A 17 700 lakosú mezőváros lakosai közül mintegy tízezer vallotta magát magyarnak a legutóbbi, 2011-es népszámláláson.

    [​IMG]
     
    Georgina Bojana és aniko45 kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Augusztus 10.

    1. setni
      setni
      Ha elfogadjuk a feltételezést, akkor Dzsingisz kánnak ma mintegy 16 millió férfi leszármazottja él, azaz a földkerekség minden 200. férfiúja mondhatja magát a nagykán utódának, és még nem számoltuk hozzá a világ más részeire elvándoroltakat, illetve a nőket.
      Mrs Tanár, tornando, Ernoe és 1 másik tag kedveli ezt.
    2. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Ennek így hogy mind oldalági rokonok, nem sok értelmét látom. Még ha vér szerinti rokonok lennének, akkor azt mondom hogy oké, mert már korábban végeztem egy kisebb kutatást, szigorúan tudományos alapokon (kellett egy regényemhez), arra vonatkozóan, a „nemesség” (tágabb értelemben a rokonság) fogalmának van-e valamiféle tudományos értelme és mennyi! Nos az jött ki, hogy IGEN, van értelme e fogalomnak, de csak korlátozott értelemben: körülbelül a hetedik nemzedékig! Az azon túli rokonsági fokok egyszerűen NEM SZÁMÍTANAK még egyenesági leszármazás esetén se, amiatt, mert azon túl akár a hetedizigleni utód rokonsága a hetedik ősszülőjével, akár e hetedfokú rokonok egymás közt, statisztikai értelemben már semennyire se hordoznak több egymással közös gént, mint bármely tetszőlegesen kiválasztott emberpár az Emberiségből, akár ha egy eszkimó prémvadász és egy busman néger rokonságát vizsgálnánk is, azaz a hetedik leszármazási fokon túl már nyugodtan úgy tekinthetjük hogy az illető igazából nem a rokonunk, hanem egy teljesen ismeretlen X.Y akihez semmi közünk nincs. Vagy más oldalról nézve: azon túl már mindenki rokon, a teljes Emberiség!

      Érdekes egyébként, a Biblia szerint is isten csak hetedizig büntet... Nyilván mert azon túl már nincs értelme, azon túl már az egész Emberiség minden tagját megbüntethetné, azon a címen hogy rokona a bűnös illetőnek...

      Na most a cikk szerint az a családfa Arany János szépapjával kezdődik, ugye? Ha jól tudom így jönnek a rokonsági fokok:

      apa
      nagyapa
      dédapa
      ükapa
      szépapa

      Ez már eleve 5 nemzedék. Eszerint Arany János maga volt a hatodik a nemzedéksorban. Gondolom Arany halála óta még simán számíthatunk legalább 2 de inkább 3 nemzedéket nagy átlagban, eszerint ez máris minimum 8, de sokkal inkább 9 nemzedék. (vagy annál is több...) Ez tehát azt jelenti, hogy ennek így marhára semmi értelme, minden bizonnyal ugyanannyi közös gén van bennem és Arany János testében (ha exhumálnák és megvizsgálnák) mint Arany János testében és bármely ma élő úgynevezett „rokonában”! Sőt, horrible dictu, az se kizárt hogy kiderülne, bennem több van! Vagy Melittában vagy bárki másban.

      Tehát a rokonsági foknak igenis van értelme, de legfeljebb a hetedik nemzedékig, és még ezt is úgy kell tekinteni, hogy az értelme (jelentősége) nemzedékenként megfeleződik...
      Jártó Róza, tornando és setni kedveli ezt.
    3. tornando
      tornando
      Nem értem ezt a nyugalmazott tanárt.
      Csak simán a hobbijának hódol,és felelősségét nem veszi észre?
      Kinek tesz jót vele ha mindenkit belevesz?
      A családfa az nem tarack vagy folyófű.
      Hogy a szegeden kinövő folyófű egyik végéről ki kelljen deríteni Los Angelesben(Bakuban) van a vége
      varázsdoboz kedveli ezt.
    4. Jártó Róza
      Jártó Róza
      Ez tényleg érdekes. Különösen az, hogy nevesítve van egy szépapa. És mi van a többi 55 szépapával? Mert Arany Jánosnak is volt egy apja és egy anyja és azoknak is volt anyja és apja stb...stb....Így a szépapáig volt anyát és apát is számolva 112 közvetlen vérrokona, de ebből ugye a fele a férfi, 56..és ebből 1 az Arany Sámuell, hisz ha Arany Jánostól számolunk visszafelé neki is volt 2 nagymamája és 2 nagypapája .. Itt a cikkben, mármint az eredeti cikkben valami nagyon el van írva. Amúgy meg olyan, hogy rokonság az lehet szépapáktól, napjainkig 6200 fő. Igaz a cikk 2000 ma is élő rokonságot ír ott a városban..... Megjegyzem, hogy részemről csak mint érdekesség jelent valamit ez az adat, de az írásait, verseit, balladáit, egyedül és kizárólag Arany Jánosét szeretem és ismerem. Pedig ebből a majd 6200 főből biztos akad más is aki meg volt áldva írói, vagy költői vénával.... Ugyan akkor érdekes, hogy ha bele gondolok, hogy hány és hány ember lehet a rokonom....nem csak embertársam.
      vum és udvarfy kedveli ezt.
    5. Beka Holt
      Beka Holt
      Ha más nem is, a fia biztos!
    6. eddy56
      eddy56
      Most ennek a cikknek alapjan belegondoltam, hogy anno trianon mekkora szellemi kincseket vett el magyarorszagtol.
      Ha a tehetseg, a szellem oroklodne, a kornyezo orszagok nem itt tartananak

      vum és udvarfy kedveli ezt.
    7. vum
      vum
      Nem értetted meg a lényeget. A nagyszalontai Balogh László tanár elkészítete az Arany család fáját.
      A legelső Arany Ferenc, aki 1634. május 10-én kapott nemesi levelet I. Rákóczi György fejedelemtől, ő volt Arany János, a költő szépapja. Arany Ferenc gyermekei, unokái és azok leszármazottai kerültek a családfára. A levéltárak hivatalos anyakönyveit és halotti bizonyítványait vette alapul, ezek segítségével találta meg azt a mintegy hatezer személyt, akiket aztán gondosan felvezetett a családfára.

      Valóban az itteni cikk azt hansúlyozza ki, hogy Arany János tágabb rokonsága mintegy 2000 ma is élő személyt számlálhat, akiknek zöme a Nagyszlontán (Romániában) él, sőt azok közt akik magukra ismertek a névsorban kiosztottak 950 díszoklevelet.
      Utoljára módosítva: 2018 Augusztus 12, 06:52
      udvarfy kedveli ezt.
    8. JuhJóz
      JuhJóz
      Visszakeresve a cikk forrását, nem a lényeget találtátok meg benne, ami szerintem ez:

      "A 17 700 lakosú mezőváros lakosai közül mintegy tízezer vallotta magát magyarnak a legutóbbi, 2011-es népszámláláson."
    9. vum
      vum
      nemzetiségi összetétel a román betelepítések után alaposan megváltozott, de még így is ezek a 2011 -es népszámlálási adatok a partiumi városokban:
      Nagyvárad ... 46.518 magyar (a lakosság 23,7%-a)
      Nagyszalonta ... 10.079 magyar (a lakosság 59,1 %)-a
      Szatmárnémeti ... 37.611 magyar (a lakosság 36,7%-a)
      Nagybánya ... 12.606 magyar (a lakosság10,2%-a)
      Arad ... 15.695 magyar (a lakosság 10.06%-a)
      Nagykároly ... 12.119 magyar (a lakosság 60,1%-a)
      Temesvár ... 28.993 magyar (a lakosság 9,6%-a)
      Utoljára módosítva: 2018 Augusztus 12, 15:06

Megosztás