Hírek Már a Holdon is tudja üldözni a bűnt Kanada

A Holdon vagy a Holdra tartó űrmissziókon elkövetett bűncselekmények üldözését is lehetővé teszi egy jogszabály-módosítás, amelyet csütörtökön fogadott el a kanadai törvényhozás.


A büntető törvénykönyv vonatkozó módosítását egy, főleg a költségvetés érintő törvényjavaslat részeként fogadta el a parlament.

Eszerint a kanadai hatóságok felelősségre vonhatnak kanadai és külföldi űrhajósokat is, ha azok egy kanadai részvétellel folyó űrmisszió során olyan cselekményt vagy mulasztást követnek el a Hold felszínén, egy holdi űrállomáson vagy a Holdra repülve, amely a kanadai törvények szerint bűntettnek számít.

A kanadai büntetőjog már eddig is érvényes volt a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Hatályát most azért terjesztették ki a Holdra és környezetére, mert 2024-re kanadai részvétellel terveznek nemzetközi emberes Hold-missziót, 2026-tól pedig ugyancsak kanadai részvétellel keringene egy űrállomás a Hold körül.

A külföldi állampolgár által elkövetett bűncselekményt csak akkor üldöznék a kanadai hatóságok, ha az a legénység egy kanadai tagjának életét vagy biztonságát fenyegetné, vagy ha azt egy kanadai űreszközön követnék el.


MTI

1651297264218.png
 
Borzasztó, hogy a bűnözök már sehol sincsenek biztonságban! :)

Ha belegondolok, hogy Németországban büntetendő cselekmény az autóutakon a mutató- és középső ujj használata,
mától pedig az űrhajóból sem szabad kikönyökölni és a véleményünket mondani …… :mad2:

Bundesarchiv_Bild_183-E08856A%2C_Berlin%2C_%22H%C3%B6flichkeit%22_unter_Autofahrern.jpg
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,577
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére