Már csak részben szabad Magyarország a Freedom House szerint

195 országot vizsgált meg idén is a Freedom House, felmérve a demokratikus rendszer állapotát ezekben az államokban. Noha már korábban is kapott súlyos kritikákat a magyar jogállamiság helyzete, egy év alatt tovább romlott a megítélésünk, hiszen korábbi, „szabad” besorolásunkat most először „részben szabadra” rontotta a nemzetközi jogvédő szervezetet.

26405300_0bc634a24edece8b18cb9006f36ab5da_wm.jpg

A Freedom House 2019-es világjelentése

A Freedom House 2019-es világjelentésében a 195 vizsgált országból 86-ot minősítettek szabadnak, 59 a részben szabad kategóriába került, 50 pedig a nem szabad kategóriába.

Idén Magyarország már csak 70 pontot kapott, tavaly óta újabb két ponttal rontva demokratikus eredményein. A szervezet szerint legalábbis az általános szabadságjogok, a politikai szabadságjogok, valamint a civil társadalmat érintő minősítések területén is romlott a magyar helyzet.

A világjelentés egy bekezdése külön is említi Magyarországot, úgy magyarázva a besorolás rontását, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kormánya hatalomra kerülésük óta és 2018-ban még tovább rombolta a demokratikus intézményeket, méghozzá az ellenzék, a média, a vallási csoportok, a civil társadalom korlátozásával, illetve totális ellenőrzésével. A Freedom House szerint 2010 óta sérültek a felsőoktatási intézmények, a civil szervezetek, továbbá a magánszektor és a menedékkérők jogai is.

26361524_bffde239a27183b024d630dcd100e6ea_wm.jpg

2018-as Freedom House jelentés
A nemzetközi jogvédő szervezet már tavaly is úgy találta: az EU legkevésbé demokratikus országa Magyarország. Akkor a 100 pontos skálán Magyarország 72 pontot kapott, ami az uniós országok közül a legrosszabb volt, még az utánunk következő, második legrosszabb Bulgária is elérte a 80 pontot. Románia 84, Lengyelország 85, Horvátország 86, Szlovákia 89, Csehország és Szlovénia 93, Ausztria 94 ponton állt akkor. Az EU 28 tagállamából 16 is 90 pont fölött állt, ők tehát a világ legdemokratikusabb országai közé tartoztak, éppen úgy, ahogyan idén.

Biró Marianna





Minderre a Kormányzati Tájékoztatási Központ úgy reagált: „a Freedom House a Soros-birodalom tagja, Soros pénzeli, és most Soros választási kampányát szolgálja.” Szerintük az FH „a többi Soros-szervezettel együtt azért támadja Magyarországot, mert a magyarok úgy döntöttek, hogy nem akarják, hogy hazánkból is bevándorlóországot csináljanak”.
 
A spanyolok 94 ponton állnak, akik épp most küldik "lázadás" címén akár 25 évre is börtönbe azokat a katalán politikusokat, akik segédkeztek a függetlenségi referendum kiírásában. Dél-Afrika 78 pontot kapott, holott az apartheid ilyen-olyan formája miatt rendszeresen ölik az embereket. Freedom!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,622
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére