Hírek Már meg sem lepődsz, kinek az arcát nyomta Trump az Amerikát megnyitó aranykártyára

Az amerikai elnök csütörtökön mutatta meg az ötmillió dolláros zöldkártyát az újságíróknak.

Mi történt?
Csütörtökön láthatta a nyilvánosság először Donald Trump aranykártyáját, amin az amerikai elnök arca virít. Trump azzal büszkélkedett, hogy a valaha volt legelső kártyát fogja a kezében, amit meg is vásárolt. Hozzátette, hogy a kártyák várhatóan két héten belül hivatalosan is elérhetőek lesznek. Rövid bemutatóját azzal zárta:


„Ötmillió dollárért neked is lehet aranykártyád – vagyis: Trump-kártyád!”

Kontextus. Ahogy arról a Forbes is beszámolt, az amerikai elnök még februárban jelentette be programját a zöldkártya mintájára. Az aranykártya-program lényege, hogy ötmillió dollárért cserébe a gazdag külföldiek letelepedhetnek és munkát vállalhatnak az USA-ban, valamint lehetőségük adódik az állampolgárság megszerzésére is. Trump azt sem zárta ki, hogy a kártyát orosz oligarchák is megvásárolják, mondván:


Igen, valószínűleg megvehetik. Ismerek néhány orosz oligarchát, akik nagyon kedves emberek.

Hányan vennének ilyet? Howard Lutnick kereskedelmi miniszter korábban azt mondta, hogy az aranykártya az EB-5-ös külföldi befektetői vízumprogramot fogja kiváltani, a jelöltek azonban ettől függetlenül átvilágításon fognak átesni. Lutnick szerint már ezren igényeltek aranykártyát, ez a szám pedig tovább nőhet, számításaik szerint ugyanis világszerte 37 millió olyan ember van, aki megengedheti magának a majdnem kétmilliárd forintos kiadást.

1745644427283.jpeg
 
Milliószám nyomtatott, hivatalos fizetőeszközökön is megváltoztatják a rajta szereplő képét (lásd Anglia), ezen is könnyedén előfordulhat és a mennyisége okán még egyszerűbb is ;)
 
1745757718083.png

50 dollárba kerül a sapka, amivel újraírhatod a szabályokat.

Mi történt? A hivatalos Trump-webshopban már „Trump 2028” feliratú sapkát is árulnak, jellegzetes piros színben, 50 dollárért, az oldalán hímzett zászlóval.

Mit jelent ez a gyakorlatban? „A jövő fényesnek tűnik! Írd újra a szabályokat a Trump 2028 sapkával” – áll a webshop leírásában. A terméket bemutató képelen Donald Trump amerikai elnök fia, Eric is látható, a fején természesen a 2028-as baseballsapkával.
1745757814469.png

Kontextus. Trump a múlt hónapban az NBC Newsnak azt mondta: nem viccel a harmadik elnöki ciklusért indulással.

  • Szerinte vannak „módszerek” – bármik is legyenek ezek –, melyeknek hála az alkotmány 22. módosítása ellenére is elindulhatna harmadjára a tisztségért, még ha az alkotmány jelenleg két ciklust is engedélyez csupán.
  • Arra a felvetésre, hogy J. D. Vance alelnök elindításán túl mondjon el más módszereket is, Trump szimplán nemet mondott. A közvélemény-kutatásokra hivatkozva szerinte „rengetegen” szeretnék, hogy vágjon bele a harmadik elnöki ciklusba, de szerinte még túl korai ezen gondolkodni, hosszú út áll előttük, és ő a mostani ciklusára koncentrál."

Obama messze népszerűbb elnök volt. Vajon Trump számol azzal, hogy akkor Obama is elindulhat újra?

1745758066923.png
1745758101369.png
1745758146855.png
 
ez egy hatalmas TEVEDES !!!!
akik megvalasztottak azok siman a foldbedongolnek

eselye se LENNE !!!
az a tobbszazmillio amerikai
MA IS NYOGI az obamacare -t
remalmainkban jojjon elo ujra
Érdekes hogy mennyire más vélemények vannak .
Eddig innen úgy tűnt hogy sikeres elnök volt Obama most meg ahogy mondod nem volt az.
A média hatalma a mi tudásunk alapja.
 
Minden változik..
"Kolumbusz Kristóf visszatér" - adta hírül a Fehér Ház, ugyanis mostantól ismét ünnepelhetik a Kolumbusz-napot. Így Gérard Depardieu Moszkva után Washington díszvendége is lehet, ha rehabilitálják és ünnepélyesen levetítik ott Ridley Scott ''1492 - A Paradicsom meghódítása" című, eposzát, amellyel 1992-ben még a korát megelőző látnokot ünnepelték Kolumbuszban, csak aztán népirtó lett belőle - hiszen nehéz a múltat előre látni - és ledöntötték a szobrait.
 
ez egy hatalmas TEVEDES !!!!
akik megvalasztottak azok siman a foldbedongolnek

eselye se LENNE !!!
az a tobbszazmillio amerikai
MA IS NYOGI az obamacare -t
remalmainkban jojjon elo ujra
A számadatok nem tévednek, azok alapján tettem fel a kérdést.
Nincs olyan statisztika, ami Trumpot népszerűbbnek mutatná, mint Obamát.
Ha magának elintézi a 3. ciklust.
Mivel eljátszott a gondolattal, más is.
 
Érdekes hogy mennyire más vélemények vannak .
Eddig innen úgy tűnt hogy sikeres elnök volt Obama most meg ahogy mondod nem volt az.
A média hatalma a mi tudásunk alapja.
az obama megnyomoritotta Amerikat
az obama healt care az evszazad tevedese
nyogik milliok a mai napig
eselye hogy valaha is elnok legyen az ZERO /meg a 3. fikcioja is az /
meg a labanyomat is atkozzak vagy 100 evig
es ezt pont azok teszik akik megvalasztottak
soha NEM volt sikeres csak a media csinalt belole azt
egyertelmu hogy feletek nem a valosag jut el
azt latjatok amit lattatnak a volosaghoz koze sincs
 
A számadatok nem tévednek, azok alapján tettem fel a kérdést.
Nincs olyan statisztika, ami Trumpot népszerűbbnek mutatná, mint Obamát.
Ha magának elintézi a 3. ciklust.
Mivel eljátszott a gondolattal, más is.
a valaszom kitoroltek mert kituggya kinek a tikszemet sertette

es akkor ujra a statisztikat ugy keszitem ahogy uri kedvem tartja
ergo semmit sem jelent
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Nagyon köszönöm a sok könyvet amit lefordítottál. Rettenetesen örülök az Ősi fajok új részének. Szeretném megkérdezni, hogy folytatni fogod ezt a sorozatot? Éva
sasad wrote on Szpahi's profile.
Kedves Szpahi!
Rengeteg filmet töltöttem le tőled, és nagy köszönet érte. Amit kérdezni szeretnék, az a technikai része. Sok diám van, és szeretném nagy felbontásban, beszkennelni őket. Te milyen szkennert használsz, és milyen "szakmai tanácsot" tudnál adni. Nem szeretném a filmjeimet szétdarabolni, hogy lehet megmachinálni a 6 kockás filmadagolókat. Üdv: sasad
bjucus43 wrote on suzymaty's profile.
Szia! A hangoskönyvek,amiket feltöltesz gépi felolvasóval készültek?
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a új fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,848
Üzenet
4,957,791
Tagok
625,405
Legújabb tagunk
7clubsus
Oldal tetejére