Már olyan olcsó a napenergia, hogy lassan nem is éri meg mással áramot előállítani

Bekövetkezett az, amit a zöldenergia leghangosabb úttörői csak remélni mertek: a napenergia lett az egyik legolcsóbb energiaforrás. A szénenergia például kétszer költségesebb.

Az elmúlt években a napnál is világosabbá vált, hogy a jövőt (többek között) a napenergia jelenti. Az amerikai piacon például 2010-től kezdve folyamatosan csökkent a napelemek ára, és akkor még az ausztrálók forradalmian olcsó fejlesztéséről nem is beszéltünk. (Ez az a napelem, ami 30x olcsóbb, mint a hagyományos változat.)

A Lazard befektetési tanácsadó cég nemrég készített egy felmérést arról, melyik energiahordozóból mekkora költséggel lehet 1 MWh-nyi energiát előállítani. Amerikai adatokról van szó, de a piaci trendeket ismerve európai szemmel is ugyanolyan érdekesek. Az eredmények azt mutatják: ebből a szempontból az atomenergia a legdrágább (148 dollár/1 MWh), amit közvetlenül a szén követ (102 dollár). A harmadik legdrágább előállítási forma a gáz (60 dollár). A napenergia viszont csak 50 dollárba kerül, nem is beszélve a szélenergia 45 dolláros áráról.

Ami viszont még ennél is érdekesebb az adatok alapján a Business Insider által megrajzolt grafikonon, az a tendencia: míg a szénenergia ára növekedésnek indult, a napenergia ára 2009 óta folyamatosan csökken. Ráadásul a 2009-es, körülbelül 350 dolláros árához képest 8 év alatt mintegy 86 százalékkal csökkent az ára.

image.aspx

© Business Insider
Az elemzők szerint a drámai árcsökkenés is azt mutatja, egy energetikai forradalom előtt állunk. A befektetőknek ugyanis egyre inkább az lesz az érdekük, hogy a kőolaj és a földgáz felől a nap- és szélenergia felé mozdítsák el a pénzüket.

A klímaváltozás lassításának egyik alapfeltétele is az, hogy minél inkább a megújuló energiákból fedezzük a szükségletünket, ehhez azonban az kell, hogy azok előállítási költségei olcsóbbak legyenek a hagyományos megoldásoknál. Mostanra ez a feltétel teljesült. Az UNEP jelentése szerint 2017-ben a szektorba 160,8 milliárd dolláros befektetés érkezett, ami 18 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest.

A szegmens egyik legnagyobb hátráltató tényezője jelenleg az, hogy a napenergia révén termelt áramot egyelőre drága tárolni, pedig ez biztosítaná, hogy felhős idő esetén is legyen elég áram.
HVG

image.aspx
 
A napenergiával termelt áramnak még van kötelező átvételi ára?
Ha ennyire rentábilis gondolom eltörölték az eddig adott támogatásokat is, mert eddig csak az állami támogatások miatt épültek a naperőművek, szóval most már képesek megélni a piacról?

Eddig kizárólag az állami támogatás volt a cél:
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag...acitas_2018_vegere_verheti_pakset.642523.html

"A napelem-üzemeltetőknek 2015-ben 340 millió forintot fizettek ki, ebből a kötelező átvételi ár és a piaci átlagár közötti különbség miatti KÁT támogatás 210 millió forint volt."
 
Utoljára módosítva:

Magyarországi állapotokból nem érdemes következtetéseket levonnod a fejlett országokra. Mintha egy kannibál törzs mindennapjaiból óhajtanál következtetni Manhattan lakóinak életmódjára. Szóval ne hasonlítsd Barbáriát a civilizált országokhoz.
 
Hát most már elég!!!!

Te erre élvezel, hogy Magyaroszágot és a magyar népet ócsárolod itt? Szégyelld magad!!! :mad:
 
Fáj az igazság? A magyar mekkmester kormány a legmagasabb ÁFA kulcs alá sorolta a megújuló energiatermelő eszközöket.
A napelemek, amelyek Si- ból épülnek fel, külön környezetvédelmi adó tereli. (mert a homok káros a környezetre!)
Törvény tiltja, hogy földet hosszabb távra bérelj (máshol 99 évre szokás), Így nem telepítenek rossz termőképességű területre sem napelemparkot.
Az ügyintézés is annyira meg van nehezítve, hogy lehetőleg elmenjen a kedve annak, aki erre szánná a fejét.
Amit látsz, az mind pályázati pénzlenyúló akciók része csak.
Piaci környezetben már hasznot hajt, megéri támogatás nélkül is foglalkozni vvele.
 
Magyarországi állapotokból nem érdemes következtetéseket levonnod a fejlett országokra. Mintha egy kannibál törzs mindennapjaiból óhajtanál következtetni Manhattan lakóinak életmódjára. Szóval ne hasonlítsd Barbáriát a civilizált országokhoz.

szerintem tévedsz ... csak nézd meg a németeket micsoda áramtarifáik vannak, a fogyasztókkal fizezettik meg a támogatást amit megkapnak a szélerőművek, naperőművek üzemeltetői.
Ha életképes valami, miért kell mesterségesen állami támogatásokkal fenntartani? És ez a környező országokban is így van, ha nincs állami támogatás nincs haszon.
Bárki vehet mondjuk németországban egy 3kW -os napelemrendszert és a magyarországi házára felpakolhatja HA úgy érzi, hogy megéri.
 
Utoljára módosítva:
Teljes gozzel mentek az atomenergia fele, mar most elavult mi lesz ha elkeszul?
Melitta! Ez hazugság. A lakosok mintegy 25-30%-a már használja a napenergiát, elejében még mint napkollektort, most meg már a napelemet... Én is megtermelem a saját portám és szükségletemhez az áramot. A gyerekem mérnök egy mezőgazdasági cégnél és ott is felépült már a napelem-park, sőt, olvastam, hogy Pakson is egy kies területen megkezdődött egy napelem-park megépítése és hazám számos területén. Természetesen a Paksi atomenergia-üzem is modernizálódik mert igazodni kell a közeljövőben fellépő áramfogyasztás megnövekedéséhez, hisz szinte minden iskolában megépül a sportcsarnok amely tanuszodával is rendelkezik és annak a vizének (is) meg kell felelnie a törvényi előírás által szabályozott vízhőfoknak. Sajnálatosan korlát hazámban a területi elhelyezkedés, hisz a napelem-parkot nem ajánlatos és nem is szabad, megépíteni az alacsony tengerszint-magasságokban és ott sem ahol a talajvíz, 100 éves átlagot figyelembe véve meg nem engedett mozgást mutatott.
 
szerintem tévedsz ... csak nézd meg a németeket micsoda áramtarifáik vannak, a fogyasztókkal fizezettik meg a támogatást amit megkapnak a szélerőművek, naperőművek üzemeltetői.
Ha életképes valami, miért kell mesterségesen állami támogatásokkal fenntartani? És ez a környező országokban is így van, ha nincs állami támogatás nincs haszon.
Bárki vehet mondjuk németországban egy 3kW -os napelemrendszert és a magyarországi házára felpakolhatja HA úgy érzi, hogy megéri.
-
"nézd meg a németeket micsoda áramtarifáik vannak, a fogyasztókkal fizezettik meg a támogatást" (vum) - Ez nem igaz!
-

A tény, hogy: A zöld villamos energia EEG-felár nem állami vagy adóalapból nyújtott támogatási költség!
Az állam úgy határozza meg az EEG-t, mint a minimálbér-vitában, az alacsonyabb bérkorlátot, a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia minimális árait.
-
Itt utánaolvashatsz:
"Erneuerbare Energien werden subventioniert - Staat zahlt keinen Cent"
"Die EEG-Umlage für den Ökostrom ist keine Förderung oder Subventionierung aus Staats- bzw. Steuermitteln."
 
A lakosok mintegy 25-30%-a már használja a napenergiát, elejében még mint napkollektort, most meg már a napelemet... Én is megtermelem a saját portám és szükségletemhez az áramot.

Ne haragudj, ha a lakosok 25-30% -a használná a napenergiát az azt jelentené, hogy szinte mindegyik család használná a napenergiát...ez azért nincs így.

Tegyük fel veszek 1.5 millióért egy kiindulási alapnak tekinthető napelem rendszert a saját energiaellátásra. Ennek a megtérülési ideje kb. 15 év, javíts ki ha nincs így, és eztután kezdi termelni a hasznot.
Nem járok jobban ha ezt a 1.5 milliót inkább bankba teszem, hadd kamatozzon?
 
Nem járok jobban ha ezt a 1.5 mmilliót inkább bankba teszem, hadd kamatozzon?
A mai banki kamatok mellett nem biztos.
De ha mondjuk befekteted a pornobizniszbe, akkor sokszorosat hozza.
A kabitoszerek sem jovedelmeznek rosszul, es a gyermekporno kifejezetten jol hoz, mivel rengeteg hulye van aki keresi.

A napenergia akkor lehetne uzlet, ha a felesleges energiat felarral venne at egy allami energiaszolgaltato, vagy a magancegeknek juttatna az allam a penzt, amit aztan azok a felarral vasarolt energiaert a maganszemelyeknek fizetnenek.

Ha a megterulest idoben lejjebb lehetne vinni, akkor sokan mar nem csak mint olcso energiahoz jutast, hanem mint befektetest is tudnak ertekelni.

A megujulo energiaforrasok felhasznalasa lenne a jovo.
(viszont jelenleg ennek meg szamos akadalya van. egy napelemfarm, egy szeleromu, az egyik oldalrol rendkivul kornyezetkimelo, de aki latott mar ilyet, annak nem kell mondanom mit tesz latvanyban a termeszettel. Nem tuti hogy a jelenlegi modszerek mellett boldogga tenne, ha az ut egyik oldalan szeelkelepeket, a masikon meg fenyes micsodakat latnak az autobol utam soran)
 
Hát most már elég!!!!

Te erre élvezel, hogy Magyaroszágot és a magyar népet ócsárolod itt? Szégyelld magad!!! :mad:

Kész vagyok mélységesen szégyellni magamat... Csak egyezzünk meg abban hogy hadd ne most kelljen ebbe belekezdenem, jó? Megígérem neked, abban a pillanatban elkezdek szégyenkezni, amint Barbária lakóinak megjön az esze és eltakarítják Orbán Viktort meg a szemétdombot amit alkotott és amin most a nagyhangú kakast játssza!

Mert miért is kéne szégyellenem magamat addig, amíg se ő nem szégyelli magát meg amit tett és tesz most is, se a sok együgyű választópolgár nem szégyenkezik hogy ezt a paprikajancsit választották meg legfőbb uruknak, mert nekik még ez is megfelel, jopbb nem telik tőlük, és hagyják naponta átverni magukat a hazudozásaival?!

Ahol ez megtehető, az a szememben igenis BARBÁRIA. Amint tesztek róla hogy ne legyen az, máris nem fogom annak nevezni. Megígérem!
 
szerintem tévedsz ... csak nézd meg a németeket micsoda áramtarifáik vannak, a fogyasztókkal fizezettik meg a támogatást amit megkapnak a szélerőművek, naperőművek üzemeltetői.
Ha életképes valami, miért kell mesterségesen állami támogatásokkal fenntartani? És ez a környező országokban is így van, ha nincs állami támogatás nincs haszon.
Bárki vehet mondjuk németországban egy 3kW -os napelemrendszert és a magyarországi házára felpakolhatja HA úgy érzi, hogy megéri.

Nézd, minden új dolog az elején valami olyasmi, ami akkor, kezdetben nem éri meg az első innovátoroknak és felhasználóknak. Ha nem lenne állami támogatás, nem terjedne el SOHA, mert a már létező bár különböző okok miatt ósdi technikák megfojtanák az új akármit, mindössze azzal hogy elterjedtebbek. A fogyasztók különben is ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz, újra csak akkor térnek át ha ELKÉPESZTŐ MÉRTÉKBEN nyilvánvaló a haszna a régihez képest.

Ez épp olyan hogy gondolom te is Windowst használsz, mi? Pedig az pénzbe kerül, míg a Linux ingyenes (jogtisztán!). Számos szempontból a Linux hatékonyabb is. Vírusok miatt se kell félni Linux alatt. S még sorolhatnám.
Mégis, a legoptimistább becslések szerint is a Linuxot használók a világban legfeljebb tizedét teszik ki a Windows-usereknek, de már ez is képtelenül felülbecsült szám, mert reálisan nézve boldogok lehetünk mi linuxosok ha az arányunk eléri a 2 százalékot. Elképesztő, mi? Ott a Linux, ingyenes, nem kell ellopni, jobb is, vírusok sincsenek alatta... És mégis! Na de MIÉRT?!
A válasz pofonegyszerű: mindössze amiatt mert a Windows ELŐBB TERJEDT EL. Körülbelül 10 év előnye volt, és ehhez még hozzávehetünk plusz 5 évet mert az elején a Linux még valóban nem volt olyan könnyen kezelhető hogy alkalmas legyen átlagos felhasználóknak. Azután már olyan lett de akkor már KÉSŐ VOLT. Ezt a mindössze 15 évet azóta se tudta behozni a Linux. Nem a tudásban mert ott bőven többet tud már mint a Windows, hanem abban hogy a Windows már elterjedt, ezt tanulják a kölykök a suliban is és nem hajlandóak tszokni valami másra, mert A MEGSZOKOTTAT KEDVELIK.

Elég sanszos hogy a Linux csak akkor válthatná le a Windowst ha lenne rá ÁLLAMI TÁMOGATÁS. Nem a megvételére mert ingyenes, hanem kormányzati akarat hogy igenis hivatalokba CSAK Linux mehet stb.

Na most visszatérve a napelemekre, képzeld el hány év előnye van a szénnek, olajnak stb a napelemekkel szemben! Nem 15 év mint a Windowsnak a Linuxszal szemben hanem kétszáznál is több!

Persze hogy csak akkor terjed el eleinte, ha az Állam támogatja mindenféle módon!

Jókora részesedést kell elérnie, s csak azután lehet bízni benne hogy támogatás nélkül is megállja a helyét. És nem amiatt mert rossz, hanem mert a dolgok mindig így mennek: egy új dolog szinte soha nem képes leváltani kizárólag önmaga érdemei által a régi elterjedtet.
 
Ne haragudj, ha a lakosok 25-30% -a használná a napenergiát az azt jelentené, hogy szinte mindegyik család használná a napenergiát...ez azért nincs így.

Tegyük fel veszek 1.5 millióért egy kiindulási alapnak tekinthető napelem rendszert a saját energiaellátásra. Ennek a megtérülési ideje kb. 15 év, javíts ki ha nincs így, és eztután kezdi termelni a hasznot.
Nem járok jobban ha ezt a 1.5 milliót inkább bankba teszem, hadd kamatozzon?

Abba a bankba ami fizet alig 1% -ot vagy meg annyit se.
Mi lenne ha utana is neznel amit irsz??
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére