Hírek Márki-Zay a külföldön élő magyaroknak: Jöjjenek haza, szavazzanak itthon április 3-án

Márki-Zay Pétert kapcsolta Berlinből az ATV Egyenes Beszéd című műsora kedd este. A német fővárosból jelentkező ellenzéki politikus az ukrán helyzettel kapcsolatban elmondta, hogy határozottabb kiállást vár Orbán Viktortól, és hozzátette: hogyha a „NATO úgy dönt, hogy fegyverekkel kell támogatni Ukrajnát”, akkor egy általa vezetett kormány így fog eljárni.

Németországi látogatásával kapcsolatban azt mondta Márki-Zay, hogy biztosították „a német kormányt és a német ipart is közvetett módon arról, hogy mindannyian jobban fognak járni, ha tolvajok helyett tisztességes emberek kormányozzák majd Magyarországot, akik nem Putyint, hanem az Európai Uniót és a NATO-t tekintik legfőbb szövetségesüknek.”

A külföldön élő magyarok szavazásával kapcsolatban elmondta: az, hogy „az Orbán-kormány diszkriminált, és évekig nem adta meg azt a levélben szavazási jogot, mint mondjunk a Kárpát-medencében élő magyarságnak, az minden egészséges gondolkodású, tisztességes hazafit felháborít. Az a célunk, hogy Orbán kormányának leváltása után azonos szavazati joggal lássuk el a nyugaton élő magyarokat is, ne érje őket diszkrimináció. Addig is arra kérjük, a nyugaton élő magyarokat, hogy minél nagyobb számban valóban térjenek haza, akár telekocsi szervezésével, amire szintén volt már kezdeményezés, akár chartergép szervezésével.”

Ezen a félmilliónál is több emberen igenis múlhat a következő kormány sorsa
-tette hozzá.

Márki-Zay szerint Berlinben és Londonban a kormány ellehetetlenítette azt, hogy mindenki biztonságosan és kulturált körülmények közt szavazhasson. „Aki tervezi a hazalátogatást ebben az időszakban, az időzítse április 3-ára. Tudjanak abba együttműködni, hogy a telekocsi rendszerbe, hogyha valakinek pénze nem lenne, akkor azt más, jótékony módon fogadja be az autójába, és hozza haza.”

Végül újra hangsúlyozta:

Jöjjenek haza, ha lehet, itthon adják le a szavazatokat.

Iványi Gáborék NAV ellenőrzésével kapcsolatban azt mondta: „Engem is felháborít az, hogy a hajléktalanokat, a legelesettebb embereket támogató szervezetet 30 fegyveres NAV-ellenőr zaklat a tartozásai miatt”. Ezzel szemben Márki-Zay szerint „olyan bűnözők, gyanúsítottak, vagy vádlottak”, mint Simonka, vagy Völner „szabadon járkálnak, sőt, szavaznak a Parlamentben.”

Nagy Gergely Miklós

1645611214788.png
 
Addig még élni is kell. Ha valóban felpörögnek az árak, egy ilyen "hazautazás" ára 3-4x is lehet. Azoknak lesz opció, akiknek nehezebb eljutni egy követségig, mint egy reptérig.
 
Addig még élni is kell. Ha valóban felpörögnek az árak, egy ilyen "hazautazás" ára 3-4x is lehet. Azoknak lesz opció, akiknek nehezebb eljutni egy követségig, mint egy reptérig.
A magyar lakcímet azok tartották meg, akik rendszeresen (nem csak karácsonykor és húsvétkor) hazajárnak.
Valóban lehet úgy időzíteni a hazalátogatást, hogy ne előtte, vagy utána egy héttel legyen.
 
Penz az van dogivel a valasztasokra.

Elmarasztalta a választási bizottság a fideszes jelöltet, aki laptopokat osztott egy iskolában​

A Momentum panaszt tett Vitályos Eszter ellen, aki az Emmi államtitkára és egyben a Fidesz képviselőjelöltje a Pest 3-as körzetben, írja a 444.hu. A választási bizottság határozatban állapította meg, hogy Vitályos jogsértést követett el, amikor kampányidőszak alatt az egyik állami program laptopjait osztotta egy szentendrei gimnáziumában. Bíróságot ugyanakkor nem szabtak ki rá.
A momentumos panaszban azt írták, Vitályos magatartását a választópolgárok nem államtitkári munkájával, hanem egyéni jelölti státuszával azonosítják, pedig az iskolai laptoposztogatás nem tartozik a képviselők hivatalos feladatkörébe. A párt azt is felvetette, hogy a Klebelsberg Központ elnöke jogtalan előnyt biztosított a Fidesz jelöltjének, amikor az átadón megjelent mellette.
A választási bizottság megállapítása szerint az államtitkár szereplése a kampány alatt nem elválasztható a kampánytól és a pártjától, illetve megállapították, hogy Vitályos megsértette a választási eljárás jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét.
A fideszes jelölt ugyanakkor pénzbírságot nem kapott, csak eltiltották a további jogsértéstől.

1645613142543.png
 
A magyar lakcímet azok tartották meg, akik rendszeresen (nem csak karácsonykor és húsvétkor) hazajárnak.
Valóban lehet úgy időzíteni a hazalátogatást, hogy ne előtte, vagy utána egy héttel legyen.
Csak gyorsan kell foglalni, mert valóban nagy drágulás lehetséges, legalább 50%, ha nagyon elszálnak a szankciók az oroszok ellen. Sokan azért is megtartották a lakcimet, mert elég nehéz visszaszerezni a többi papirral együtt. vagyis vagy 5 évvel ezelőtt ismerősöm rengeteget szenvedett vele. Angliában melózott, közben eladták a családi házat a tesóiva közösen és megszünt a lakcime. Mikor hazajött a barátnőjével elég sok papirozás kellett a NAVnál meg hasonlók amig helyretették a dolgokat.
 
Penz az van dogivel a valasztasokra.

Elmarasztalta a választási bizottság a fideszes jelöltet, aki laptopokat osztott egy iskolában​

A Momentum panaszt tett Vitályos Eszter ellen, aki az Emmi államtitkára és egyben a Fidesz képviselőjelöltje a Pest 3-as körzetben, írja a 444.hu. A választási bizottság határozatban állapította meg, hogy Vitályos jogsértést követett el, amikor kampányidőszak alatt az egyik állami program laptopjait osztotta egy szentendrei gimnáziumában. Bíróságot ugyanakkor nem szabtak ki rá.
A momentumos panaszban azt írták, Vitályos magatartását a választópolgárok nem államtitkári munkájával, hanem egyéni jelölti státuszával azonosítják, pedig az iskolai laptoposztogatás nem tartozik a képviselők hivatalos feladatkörébe. A párt azt is felvetette, hogy a Klebelsberg Központ elnöke jogtalan előnyt biztosított a Fidesz jelöltjének, amikor az átadón megjelent mellette.
A választási bizottság megállapítása szerint az államtitkár szereplése a kampány alatt nem elválasztható a kampánytól és a pártjától, illetve megállapították, hogy Vitályos megsértette a választási eljárás jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét.
A fideszes jelölt ugyanakkor pénzbírságot nem kapott, csak eltiltották a további jogsértéstől.
Ó ez még csak a kezdet. Majd a választás előtt átadnak mindent is, többször is. Nem is tudom a várkertbazárt nem kell megint átadni? Még csak 3 vagy 4x adták át. :( A kormánypárt előnye, hogy szinte minden körzetben van valami amit átlehet adni, vagy újraátadni. Nem mintha ők épitették volna, de hát minden politikus ezt játsza a világon.
 
Mikor hazajött a barátnőjével elég sok papirozás kellett a NAVnál meg hasonlók amig helyretették a dolgokat.
Szerintem nem a lakcímbejelentő jelent gondot, mert azt gyorsan el lehet intézni, ha van hová bejelentkezni.
Taj-szám visszaállítása, az ami nem egyszerű és hónapokba telhet még egy kiskorú gyerek esetében sem, erre már többen panaszkodtak.
 
Lehetséges, nekem az rémlik, hogy panaszkodott, hogy havi 40 000 ft kellett fizetnie egy évig a NAVnak és stb.
 
Szerintem nem a lakcímbejelentő jelent gondot, mert azt gyorsan el lehet intézni, ha van hová bejelentkezni.
Taj-szám visszaállítása, az ami nem egyszerű és hónapokba telhet még egy kiskorú gyerek esetében sem, erre már többen panaszkodtak.
A lakcimbejelentés az egy dolog. De magyar személyi is kell. Érvényes. Az ugy 10-14 nap. Utlevél nem elég!.

természetesen a nem magyar rendszámú gépkocsi a másik dolog.Ott könnyen kézbe kerülhet a 2 rendszámtábla az átmeneti bejelentkezés ideje alatt, egy esetleges rendöri ellenörzésnél.
.
a harmadik dolog: a választási névjegyzékbe is bele kell kerülni.Meg, meg.Nyügös dolog.

Amire ki szeretnék lyukadni: ez egy hétvégi hazautazással nem oldható meg. Nem tudom hogy a jelölt ezt hogy gondolta, de erösen realitástól elrugaszkodott gondolat ez.
 
A levelben kuldott szavazat amit barki begyujthet es egyben feladhatja ott milyen szemelyit kene elkuldeni.
lehet mosdatni a fideszt csak az erdelyiek szavazhanak ilyen lazan.
Az felmillio magyar aki briteknel van kint es meg csak nem is brit allampolgar csak magyar annak nem lehet levelbe szavazni.
Veluk szemben nem fer egyaltalan. Canadai magyarok nagyon kevesen mennek szavazni legutobb is par szazan voltak.
 
Na, akkor jól van.-)
 
Canadai magyarok nagyon kevesen mennek szavazni legutobb is par szazan voltak.
azok is egytol egyig candy citizenek voltak es 95% - a erdelyi ( megneztem a listat )
mennyire meglepo a sokadik valasztas eredmenye hogy a tobbi elcsatolt teruletrol valok
valahogy mindig tavol maradnak
csak az erdelyi erez kesztetest az anyaorszag belugyebe valo belepofazasba
 
Ha mesz megkoszonenk ha beszamolnal rola.
Nem volt tömve a terem a járvány intézkedés miatt, előre kellett regisztrálni, de szerintem sokan voltak.
A 2019-es EP választás elött is voltak itt fontos személyek, Donath Anna és Cseh Katalin.
Mindkettő azonnal bekerült a parlamentbe ahol kiváló munkát végeznek.
Gondoltam ha MZP-rel is kezet rázok neki is fog sikerülni. A kézrázás megtörtént, már csak nyerni kell :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére