Még mindig eszünk radioaktív gyümölcsöt Csernobil miatt a katasztrófáról szóló új könyv szerint

Kate Brown valószínűleg nagy vihart kavaró, oknyomozó könyve szerint a világ eddigi legsúlyosabb atomkatasztrófájában eddig 150 ezer ukrán halt meg.

1986. április 26-án robbanás történt az akkori Szovjetunió (ma Ukrajna) területén lévő csernobili atomerőműben. A szemtanúk beszámolója szerint akkora erejű volt, hogy "kamion méretű betontömböket repített az égbe". Hatalmas tűz ütött ki, és az erőmű sérült, négyes blokkjából napokon át radioaktív részecskék szálltak a levegőbe, a radioaktív felhő Nyugat-Európa fölé húzódott. Tízezrek voltak kénytelenek elhagyni a környéket.

Kate Brown amerikai történész, a Marylandi Egyetem professzora négy év kutatómunka, és a témával foglalkozó, 27 európai dokumentum-archívum részletes tanulmányozása után írta meg könyvét. A címe szabad fordításban "Túlélők kézikönyve – Csernobil tanulsága". A könyv – amely számos olyan megállapítást tartalmaz, amelyet az érintett országok hivatalosan soha nem erősítettek meg, így a kétkedők szerint egy jól felépített konteó is lehet – azt állítja, hogy máig ható, nagyon komoly következményei vannak a 33 évvel ezelőtti csernobili eseményeknek. Amely Brown szerint elsősorban a téma agyonhallgatásából és a "fejek homokba dugásából" származik.

A könyv felidéz többek között egy 2017-es esetet, amikor az amerikai-kanadai határon egy rutinellenőrzés során, egy teherautót vizsgálva a határőrök olyan erős radioaktív sugárzást mértek, mintha egy bomba lett volna a raktérben. Természetesen kinyittatták, de nem volt más benne, mint több raklapnyi áfonya, amely Ukrajnából származott.

A történésznő szerint sajnos ebben nincs semmi meglepő. A csernobili katasztrófa ereje akkora volt, amely négy Hiroshimával egyenértékű, a radioaktív felhő szinte órák alatt egész Svédországi eljutott. Ukrajnában, és ki tudja még, hol, megfertőzte a földeket, a legelő jószágokat, a fákat, gyakorlatilag mindent.

Bár a szovjet hatóságok hivatalosan 54 halálos áldozatról számoltak be – ők főként tűzoltók és romeltakarítók voltak –, de Kate Brown állítása szerint az archívumokban egy ennél jóval döbbenetesebb számot talált:

csak Ukrajnában eddig 150 ezren haltak meg a csernobili atomkatasztrófa következtében.

Már azok a munkások, akik a következő hetekben a helyszínen végezték a mentési munkálatokat – és akiket a könyv szerint állítólag végig vodkával itattak, és azt mondták nekik, az megvédi őket a sugárzástól – komoly égési sérüléseket szenvedtek a testük több részén. De pár hónappal a robbanás után ugrásszerűen megnőtt a pajzsmirigy-daganatos megbetegedések száma is a környéken, amelyet a nagy mennyiségű radioaktív jód okozhatott (a jódot a pajzsmirigy dolgozza fel). A szovjet hatóságok beismerték, hogy körülbelül száz pajzsmirigyrákos kisgyerek volt abban a régióban azokban az években, de őket "hamar meggyógyították."

A könyv szerint azonban az orosz hatóságok szinte nem tettek semmit. A sugárfertőzött állatokat "szétszórták" a Szovjetunió különböző tagállamaiba, mert úgy vélték, "néhány radioaktív állat" húsa nem okozhat nagy bajt.

A földeken továbbra is folyt a nagyüzemi termelés, a radiokatív hulladékot eltakarították ugyan, és pár szórólapot is köröztettek a lakosság körében, hogy egy darabig a környéken ne szedjenek gombát, de ezzel körülbelül véget is értek az óvintézkedések.

Mivel a radioaktív szennyezettség elképesztően hosszú ideig tart – a sugárzó anyag fajtájától függően akár több száz év is lehet – Kate Brown szerint az import miatt szinte nincs olyan pontja a világnak, ahol ne kerülne az asztalra még ma is olyan étel (főleg gyümölcs vagy hús), amely még a csernobili katasztrófa radioaktív fertőzöttségét hordozza magában. A kérdés csak az, hogy milyen mennyiségben.

images
 
Mit gondolsz hol lennénk ha nem reagáltunk volna Csernobil-re és Fukusimára?
Úgy gondolom, hogy ez kiderült abból, ami írtam. Ha nem, akkor tényleg nem értjük egymást. Márpedig én nem fogok "lassabban" meg "másképpen" fogalmazni.

[ Meg aztán, miért ez a fejedelmi többes?! Mi indokolja? -- Én reagáltam. ]
 
2020-ra eltűnhetnek a fecskék Magyarországról
De lehet, hogy nem tűnnek el (mint ahogy elég sokat látni itt a belvárosban is, ahol azelőtt nem voltak -- de csak nyáron...) és akkor az egész spekuláció értelmét veszti. Ha volt neki.

Erről beszéltem az előbb : az ember a nadrágjába sz...ik az első hírre, és aztán továbbadja mint szenzációt.

Szabad kérdezni, hogy esetleg a fecskék is "növekvő rádióaktív sugárzás" következtében tűnnek/tűnögetnek el?
 
Úgy gondolom a fecskék számának csökkenése nem spekuláció, ez egy olyan probléma aminek a megoldásához egymagunk is hozzájárulhatunk - ellentétbe a már megtörtént atomkatasztrófákkal.

Egyébként meg minden összefügg mindennel.
 
.

A fecskék számának csökkenése (egy bizonyos adott helyen) esetleg nem spekuláció, de az összes többi, legfőképpen meg a tónus, hogy "mi lesz ha", és hosszan ecsetelve az elképzelt következményeket, ez már igen.

Nem tagadom az ilyesmit, magam is megfigyeltem, illetve észrevettem. (Például a városban manapság alig vannak verebek.) Az állatok változtatják szokásaikat, és ezek között szerepel a lakhely megválasztása is. Aki elővesz egy száz éves vagy még régebbi leírást (pl. a "nagy Brehm-t"), az tapasztalhatja, hogy ami azelőtt megszokott volt, most nem az, és fordítva.

... ez egy olyan probléma aminek a megoldásához egymagunk is hozzájárulhatunk - ellentétben a már megtörtént atomkatasztrófákkal.
Szerintem itt most inkább erről van szó, vagyis hogy mi az, ami már megtörtént, s amihez magunk is hozzájárulhatunk. Ha nem tudjuk, hogy mi az, ami "megtörtént", nem fogunk tudni "hozzájárulni" semmihez. Vagy igen?
 
Utoljára módosítva:
.

A fecskék számának csökkenése (egy bizonyos adott helyen) esetleg nem spekuláció, de az összes többi, legfőképpen meg a tónus, hogy "mi lesz ha", és hosszan ecsetelve az elképzelt következményeket, ez már igen.

Nem tagadom az ilyesmit, magam is megfigyeltem, illetve észrevettem. (Például a városban manapság alig vannak verebek.) Az állatok változtatják szokásaikat, és ezek között szerepel a lakhely megválasztása is. Aki elővesz egy száz éves vagy még régebbi leírást (pl. a "nagy Brehm-t"), az tapasztalhatja, hogy ami azelőtt megszokott volt, most nem az, és fordítva.
Akkor a föld is lapos? Elővettem egy 100 éves röpiratot abban az szerepelt...
 
.

Szkennelje be nekünk azt a röpiratot, ha kérhetném.

[A híres Brehm leírásai az állatok viselkedéséről és szokásairól ön szerint kétesek? Pl, ahogy emlékszem, hogy a feketerigók akkoriban csak erdőn-mezőn éltek, nem lehetett őket hallani a városokban?]
 
Utoljára módosítva:
.

Köszönöm, ehhez már volt szerencsém. (De ez nem röpirat, akárhogy is nézem. Ez egy könyv formában megjelent valami. Akármi is legyen a tartalma.)

Óhajt esetleg a témához is hozzászólni?

[Már elég régen felállítottam magamban egy axiómát, éspedig, hogy aki a "laposfölddel" előjön, akár pro akár kontra, az egy troll. Úgyhogy ha nem szolgál valami adekvát apropóval, én annak is fogom tekinteni.]
 
Mivel Te is el tértél el a témától a madarakkal én is megengedhetem magamnak, hogy válaszoljak arra a kijelentésedre hogy a 100 éves brehm által megszokott dolgok megváltoztak.
 
A plutóniumtól ne félj. Az általában nem jut ki a reaktorból balesetek során. Ami miatt viszont lehet aggódni az pl. a cézium meg a jód.

Igy igaz, mind a I-131, mind a Cs-137 folyamatosan lép ki a légtérbe.

h&p://www.economicpolicyjournal.com/2013/08/the-fukushima-nightmare-gets-worse.html (h&p://www.economicpolicyjournal.com/2013/08
/the-fukushima-nightmare-gets-worse.html)

S hát én bizony a Plutoniumtól félek. Mert a 4.egység mellett, 50!! m-re 6000 kiégett fütöegység van ott egyrészt tárolási céllal, azaz a reaktoron kivül kádban, viz alatt....az egész területen pedig 11000 darab. Márészt a kiégett elemek cirkoniumréteggel védettek. Ha az levegövel érintkezne valamilyen oknál fogva - pl elfogy a vizréteg felette, akkor a kialakuló tüz következtében persze, hogy kijut a légkörbe.
 
Hát ez az! Ez akkor volt, illetve ezt akkor mondták. Meg millió ezer mást is. Most már valahogy ez nem aktuális. Már nagyon régen nem beszélnek Fukushimáról, de még csak azt sem lehet mondani, hogy hallgatnak róla. Vajon miért? Meg: miért mondanak "nightmare"-t, az ilyesmi komoly emberhez méltó, kicsit is?

[ És így zárja : "But what we now know all too well at Fukushima is that the world's worst atomic catastrophe is very far from over.

"The only thing predictable is that worse news will come.

"And when it does, our increasingly fragile planet will be further irradiated, at immeasurable cost to us all."

https://progressive.org/dispatches/fukushima-nightmare-gets-worse/

(It was really a very predictable ending.)

His 2017 "nightmare" :

https://www.commondreams.org/views/2017/11/26/earthquake-risk-keeps-heat-vulnerable-nuclear-reactors

Lát valaki valami következetességet?]
 
Utoljára módosítva:
Úgy gondolom, hogy ez kiderült abból, ami írtam. Ha nem, akkor tényleg nem értjük egymást. Márpedig én nem fogok "lassabban" meg "másképpen" fogalmazni.

[ Meg aztán, miért ez a fejedelmi többes?! Mi indokolja? -- Én reagáltam. ]

Ha nem esik nehezedre mond meg hol irtál erről, nem fogom az egész bibliográfiádat végignyálazni.
-
Nem "felséges többest" használtam hanem a családomat, rokonaimat, szomszédaimat is beleértettem.

Szóval te szerinted nem kellett volna nagy hűhót csapni Csernobil miatt,
az életnek futnia kelett volna mind elötte?
 
Igy igaz, mind a I-131, mind a Cs-137 folyamatosan lép ki a légtérbe.

h&p://www.economicpolicyjournal.com/2013/08/the-fukushima-nightmare-gets-worse.html (h&p://www.economicpolicyjournal.com/2013/08
/the-fukushima-nightmare-gets-worse.html)

S hát én bizony a Plutoniumtól félek. Mert a 4.egység mellett, 50!! m-re 6000 kiégett fütöegység van ott egyrészt tárolási céllal, azaz a reaktoron kivül kádban, viz alatt....az egész területen pedig 11000 darab. Márészt a kiégett elemek cirkoniumréteggel védettek. Ha az levegövel érintkezne valamilyen oknál fogva - pl elfogy a vizréteg felette, akkor a kialakuló tüz következtében persze, hogy kijut a légkörbe.

Igazad van. A plutonium nemcsak a sugárzás miatt egy probléma hanem kémiailag is egy méreg.
Akár 1 atom és meghalsz.
 
Igy igaz, mind a I-131, mind a Cs-137 folyamatosan lép ki a légtérbe.

h&p://www.economicpolicyjournal.com/2013/08/the-fukushima-nightmare-gets-worse.html (h&p://www.economicpolicyjournal.com/2013/08
/the-fukushima-nightmare-gets-worse.html)

S hát én bizony a Plutoniumtól félek. Mert a 4.egység mellett, 50!! m-re 6000 kiégett fütöegység van ott egyrészt tárolási céllal, azaz a reaktoron kivül kádban, viz alatt....az egész területen pedig 11000 darab. Márészt a kiégett elemek cirkoniumréteggel védettek. Ha az levegövel érintkezne valamilyen oknál fogva - pl elfogy a vizréteg felette, akkor a kialakuló tüz következtében persze, hogy kijut a légkörbe.
A légkör tele van plutóniummal, hála az elmúlt 70 év bombáinak. Relatív alacsony egészségügyi kockázatot jelent a iódhoz meg a céziumhoz képest.
 
.

Nem akarnék elbagatellizálni semmit sem. Mert hogy ez egy iszonyú nagy csalás, -- ezek az "atomkatasztrófák" meg az ő egészségügyi konzekvenciáik, meg egyebek. A "sugárveszedelemről" nincs két "forrás", ami ne lenne egymással ellentmondásban, márpedig elég sok ilyen "forrás" van.

Hogy a paksi terveket propagálnám itt, ezt sem gondolnám, mert az "atomenergetikai" leírásokban ugyanolyan következetlenségeket látok, mint minden egyéb "atom"-dologban. (Vagy éppen a "környezetvédelmi" felbuzdulásokban.) Az egyszerű "sajtófigyelőnek" még csak sejtelme sincsen, hogy miért is olyan nagy biznisz ez.

A Csernobilról tonnányi anyagot láttam és olvastam, korrektnek látszókat meg a leghajmeresztőbbeket, -- teljes nonszensz, ha az ember közös nevezőre akarná hozni őket. Még sokkal inkább így van ez Fukushimával. Bár nem nagyon vethetők össze, mert a mai propagandának mások az eszközei, mások a céljai. Ez utóbbi tkp. az egyszerűbb eset, mert aki az első hírre nem sz...k mindjárt a nadrágjába, annak van annyi ideje meg lélekjelenléte, hogy meg is nézze azokat a felvételeket és be is számoljon magának róla (és nem másokkal számoltat be), hogy mit is lát tulajdonképpen.

Elnézést, de én ebben (a többiben sem, de itt különösen) semmilyen "válasz-jelleget" nem látok, de egyáltalán még értelmet sem. Ami persze nem jelenti, hogy esetleg nem énbennem van a fogyaték.

Akarmit olvasol, minden atomeromuvel kapcsolatos baleset katasztrofalis es felmerhetetlen kovetkezmenyekkel jar, nem csak az emberre hanem az elovilagra is.
Mi mar regen nem leszunk, meg a hatasat a kovetkezo nemzedekek, ded es ukunokak is elszenvedik.
Ezt sem megkerdojelezni nem lehet hisz nagyon sok orszag ezrevel vallalta el azon gyerekek gyogyitasat akik elszenvedoi voltak.
Nincs 100% biztonsag egy atomeromu uzemeltetesenel se. Nem csak az emberi hiba mulasztas hanem a technikai hibak sorozatat sem lehet kihagyni a veszelyek kozul, plusz a termeszeti katasztrofak stb.
Chernobil meg mindig sugarzik nemzetkozi osszefogassal epitettek nem reg egy szarkofagot ra ,/penzuk nem volt ra az oroszoknak/mert nem csak a kornyeket fertozte hanem tobb orszag is folyamatosan kapta a radioaktiv sugarzast. Az oroszok kussoltak ha nem verik ki a balhet a svedek eltusoltak volna a legnagyobb atomeromu balesetet. Ha nem feltek volna a hatalomtol a dolgozok akkor azonnal intezkedes is tortent volna es nem helyben probaljak meg a mekmester modon megoldani a problemat.
A Japanok egy legfejlettem orszag es megtortent a baleset. Meg mindig sugarzik es nem is akarhogy, amit az ocean Canada partjainal kidob a vizbol legyen az autoroncs darab motor vagy barmi olyan eros sugarzo hogy teljes szkafanderbe tudjak osszeszedni a darabokat hogy az munkasok nem fertozodjenek.
A beteg embereket nem mutogatjak mert kozfelhaborodas lenne az embereknel az atomeromu miatt. Hallgatnak nagyokat az oroszok is es a japanok is.

Az okos ember mas karan tanul, igy van ez most is , sok orszag ezek ismereteben kezdik leszerelni az atomeromuveket es mas energiakat preferalnak.
Mese habbal hogy olcsobb az atomenergia mert miota az eszemet tudom az energia egyre dragabb.
Szel viz nap energiara valo atallas evtizedeket vesz igenybe mert sok orszag az atomenergiabol profital es nem akarnak ugy jarni mint az olajar esesnel pl Venezuela.Az atom helyett biztonsagosabb olcsobb kornyezetkivelo a viz szel es nap energia. A jovo erre fele megy es ez azert megnyugtato , jobban mint ujabb atomeromvek epitese.
 
A légkör tele van plutóniummal, hála az elmúlt 70 év bombáinak. Relatív alacsony egészségügyi kockázatot jelent a iódhoz meg a céziumhoz képest.

A plutónium nevű fém, a legritkább elemek közé tartozik.
A természetben csak nagyon régi kőzetekben fordul elő, ott is csak nyomokban.
Egy nagy eredménynek számított amikor 1942-es években sikerült 4 µg-ot előállítani.
Érzékeltetésül: 100 tonna urán-dioxidból (UO2) lehet 1 µg (mikro-gramm) plutóniumot nyerni.
-
Plutonium volt az 1945-ben Nagasaki-ra ledobott atombomba alapanyaga.
-
Plutóniumot Uran-atomerőművekben lehet produkálni.
Ezért mondjuk, hogy az atomenergia használatnak nincs békés változata.
Az Oroszok szívesen visszaveszik a kiégett "tüzelőanyag-cellákat" és a benne keletkezett Plutóniumot.
-
Az atomerőműveket, többek-között, az ott keletkező plutónium miatt kell ellenőrizni
A "Rocket Man" is ilyen úton kutyulhatta össze a bombáit.
De nemcsak bombát lehet csinálni a hulladékból, hanem kemény gránátot is ami tankokat átüt.
Tehát nem "magyarellenesség" ahogy Orbán mondja, ha az EU szívja a fogát Paks miatt.
-
A plutónium egy nagyon reakcióképes anyag és emellett valamennyi izotópja radioaktív.
Tehát ha nem mérgezi meg magát valaki vele akkor a sugárzás fogja öt kikezdeni.
A plutónium önmagától meleg. 100 mg annyi höt ad le mind egy 200 wattos izzólámpa.
Ugyanakkor rossz hóvezető, tehát egy golyó belőle (PuO2, Pu238) magától izzik
Korábban ilyen plutónium áramforrásokat (elemeket) lőttek a világűrbe.
-
Akit nem érdekli az ugorja át.
-
Természetesen minden fajta veszélyt ellehet túlozni és ellehet bagatellizálni.
Vannak akik abban hisznek, hogy a Vodka egy jó ellenszer a radioaktív sugárzás ellen. Hát nem.
-
Kedves gering2
Nem vagyok hiu ember, nem ezért folytatom veled itt a vitát.
Az is lehet, hogy csak elbeszéltünk egymás mellett.
-
Szeretnék még egy gondolatot továbbadni.
hqdefault.jpg

-
A fenti képet többféle módon lehet kommentálni
- Egy vonzó égitest ahol biztonságban érezzük magunkat, az "éltető anya", erre a bolygóra le kell szállni.
- "Hü a kutya fáját", ez egy explozív égitest mert oxigén és metán szabadon van a felszínén, fussunk el
-
Mit gondolsz, melyik a leggyakoribb foglalkozás a világon?
Hát a tűzoltókból van a legtöbb a világon.
-
Olyan sok tűzoltóra van szükségünk, hogy főállásban nem is tudunk annyit rendelkezésre bocsájtani.
Ha a főállású tűzoltókhoz hozzáadjuk az önkéntes tűzoltókat akkor a legnagyobb foglalkozási ág.
-
(Németországban kb. egy millió nö és 250.000 fiatalkorú tagja az önkéntes tűzoltó brigádoknak, a felnőtt férfiak száma ennél nagyobb.)
-
Adjuk hozzá a többi erőfeszítést.
- Tűzrendészeti oktatás nélkül be sem teheted a lábad még egy irodában sem.
- Nincs olyan épület, terem, söt újabban lakóház ahol ne lenne tűzjelző és tűzoltó készülék
- sok épületben a plafonon látod a "zuhanyozo rozsákat" csak a vizet kell megnyitni ha ég.
- nem akarok magam mindent felsorolni, szimatoljon mindenki a környezetében ahol éppen van.
-
Valahogy igy vagyunk a radioaktivitás veszélyével is.
A katasztrófák következményei azért maradtak eddig korlátok között, mert komolyan vesszük a problémát.
 
Akarmit olvasol, minden atomeromuvel kapcsolatos baleset katasztrofalis es felmerhetetlen kovetkezmenyekkel jar, nem csak az emberre hanem az elovilagra is.
Mi mar regen nem leszunk, meg a hatasat a kovetkezo nemzedekek, ded es ukunokak is elszenvedik.
Ezt sem megkerdojelezni nem lehet hisz nagyon sok orszag ezrevel vallalta el azon gyerekek gyogyitasat akik elszenvedoi voltak.
Nincs 100% biztonsag egy atomeromu uzemeltetesenel se. Nem csak az emberi hiba mulasztas hanem a technikai hibak sorozatat sem lehet kihagyni a veszelyek kozul, plusz a termeszeti katasztrofak stb.
Chernobil meg mindig sugarzik nemzetkozi osszefogassal epitettek nem reg egy szarkofagot ra ,/penzuk nem volt ra az oroszoknak/mert nem csak a kornyeket fertozte hanem tobb orszag is folyamatosan kapta a radioaktiv sugarzast. Az oroszok kussoltak ha nem verik ki a balhet a svedek eltusoltak volna a legnagyobb atomeromu balesetet. Ha nem feltek volna a hatalomtol a dolgozok akkor azonnal intezkedes is tortent volna es nem helyben probaljak meg a mekmester modon megoldani a problemat.
A Japanok egy legfejlettem orszag es megtortent a baleset. Meg mindig sugarzik es nem is akarhogy, amit az ocean Canada partjainal kidob a vizbol legyen az autoroncs darab motor vagy barmi olyan eros sugarzo hogy teljes szkafanderbe tudjak osszeszedni a darabokat hogy az munkasok nem fertozodjenek.
A beteg embereket nem mutogatjak mert kozfelhaborodas lenne az embereknel az atomeromu miatt. Hallgatnak nagyokat az oroszok is es a japanok is.

Az okos ember mas karan tanul, igy van ez most is , sok orszag ezek ismereteben kezdik leszerelni az atomeromuveket es mas energiakat preferalnak.
Mese habbal hogy olcsobb az atomenergia mert miota az eszemet tudom az energia egyre dragabb.
Szel viz nap energiara valo atallas evtizedeket vesz igenybe mert sok orszag az atomenergiabol profital es nem akarnak ugy jarni mint az olajar esesnel pl Venezuela.Az atom helyett biztonsagosabb olcsobb kornyezetkivelo a viz szel es nap energia. A jovo erre fele megy es ez azert megnyugtato , jobban mint ujabb atomeromvek epitese.
Azt hiszem, hogy ezt a történetet mindenki fejből tudja, ezeket az állításokat szinte napi szinten hallja, nem csak a "sajtóban", hanem a médiával karöltve dolgozó filmipar működése által is. És a kedves szomszédok is besegítenek...

Részemről tagadom, hogy ennek valami realitása lenne. A "sugárveszély" kacsa, nem létezik ilyen. Semmilyen reális bizonyíték nincsen semmi ilyenre. A dolgot csak úgy tudnám és csak úgy tudom beláttatni, ha valaki venné a fáradságot és több "jelentést" is elolvas (nem hogy elhiszi, hanem hogy elolvassa őket). Már az első kettő is nagy valószínűséggel ellentmondásokat fog mutatni, de minél több helyen lapoz bele az ember a dologba, a következetlenségek annál szembeötlőbbek és -- megdöbbentőbbek.

Hogy mennyire nem vagyok atomenergia-párti (sőt semmilyen energia párti), azt itt most nincsen hely, de főleg alkalom részletezni. Az "atomenergiával" rengeteg probléma van, de ezek között nem szerepel a környezetszennyezés (konvencionális értelemben).

(Hiszen környezetszennyezés az is, ha valaki csúnyán beszél, vagy hogy udvariatlan, -- vagy hogy, esetleg, hazudik, nem? És ha tíz emberből kilenc csupa ilyen dolgokat művel, akkor, ha az ember a legendás hétmilliárddal számol, ez legalábbis felér egy mindennapos „csernobili katasztrófával”, -- ahogyan az a médiában áll...)
 
Utoljára módosítva:
Gering2
Remek lehetoseg ellatogatnod akar mint atasztrofa turista es magad meggyozodhetsz rola , tuleled -e vagy hamarosan fentrol lesel minket.
Nem art ha felszerelkezel meromuszerrel mert nem art az ovatossag , es en feltenelek enelkul, hogy elinduljal ezen az uton.
 
Utoljára módosítva:
a velemenyek nem egysegesek.
A vélemények (azok, amelyeket hivatalosaknak szokás tartani), nem "nem egységesek". Azok egymásnak teljesen ellentmondanak.

Remek lehetoseg ellatogatnod akar mint atasztrofa turista es magad meggyozodhetsz rola , tuleled -e vagy hamarosan fentrol lesel minket.
Nem art ha felszerelkezel meromuszerrel mert nem art az ovatossag , es en feltenelek enelkul, hogy elinduljal ezen az uton.
Mint már mondtam fentebb, komoly szintű turizmus folyik Pripiatba illetve Csernobilba vagyis az erőműbe. Tessen beütni a keresőbe "chernobyl tour" vagy valami hasonlót. Még a szentek szentébe is bevezetik (úgy tudom) az érdeklődőket (vagyis a hegynyi beton alá temetett felrobbant reaktorba). A hit hegyeket mozgat, mint tudjuk, de a pénz, úgy látszik, mindent képes megmozdítani...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,654
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére