Macron új fiú, de majd kiismeri magát

Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtök délután Brüsszelben röviden reagált Emmanuel Macron francia elnök beszólásaira.

A francia elnök azt mondta, hogy az EU szerinte nem szupermarket, ahol válogatni lehet a kötelezettségek között. Ezzel elsősorban a magyar és a lengyel kormányt kritizálta, amelyek nem tartják be a közös szabályokat.

Orbán Viktor az EU csúcsra megérkezve azt mondta, hogy Macron még új fiú az Európai Tanácsban, és még nem ismerte ki magát, hogy mit illik és mit nem. Mindenesetre nem tartja túl biztatónak, hogy belépőként belerúgott a visegrádi országokba.

Pénteken egyébként a visegrádi csoport vezetői (a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar miniszterelnök) külön is találkoznak Macronnal. Magyar diplomáciai források szerint a találkozó célja, hogy az új francia elnök bemutatkozhasson a régiós vezetőknek.

macron.jpg
 
Es a magyar kormány biztatja az ilyen fajta önbiráskodást. Tudod mi lenne itt ha egy Mo.-rol jött betöröt (van sok belöllük) polgári személyek, vagy rendör jol elvernének és visszatoloncolnák Hegyeshalom mögé?
-
Tegyék nyugodtan gondolod valaki egy könnycseppet is ejtene értük?
 
Ha nagyon gonosz lennék és tehetném, az összes külföldön élö magyar állampolgárt hazatoloncolnám. :)
-
Csak egy probléma van, annak örülne az Orbán. :)
Miért is tennéd ezt?
Azért vannak ott mert befogadták öket.
Ha nem akkor jönnek majd haza...egyszerű ez mint az ék.
Mesélj már hol van az hogy a magyarok tömegesen átakarnak törni a határon?
 
-
Az emberiség biologiai tömege nem nagy, Irországban több bárány van mind ember.
Ha a természeti eröforrások szükülnek akkor az életmodunkon kell változtatni, ott még van egy csomo tartalék.
Nem. Ha az erőforrások szűkülnek akkor nem kell szaporodni mint a nyulak.
Álságosnak gondolom a szöveged. Nem tudom mit szólnál ha holnaptól negyedannyit ehetnél a házadba szegény országból érkezőket költöztetnének hiszen van még nálad tartalék. Amiért te dolgoztál meg azt szétosztanák azok közt akik semmit nem tettek érte. Mielőtt ezt ajánlod másoknak mutass példát.
 
Ráadásul sok az üres ház, lakás és a négyzetméterre eső lakók száma is kevés ...
 
Miért is tennéd ezt?
Azért vannak ott mert befogadták öket.
Ha nem akkor jönnek majd haza...egyszerű ez mint az ék.
Mesélj már hol van az hogy a magyarok tömegesen átakarnak törni a határon?

Nem kell áttörniük mert civilizált népekhez mennek akik lehetöséget adnak a bevándorlásra, tartják magukat nemzetközi joghoz.
-
Foggd már fel kedvesem, hogy menekültkérelmet nem lehet az interneten keresztül megkérvényezni, azt csak személyesen lehet. Hogy a fenébe, jusson el egy menekült egy másik országba ha repülöre nem engedik fel, más országok mind Mo. pedig bikacsökkel és keritéssel állja az utját?
-
 
Pontosabban egyenlö joga van. Hogy miért? Azért mert ez a legjobb stratégia minden ember számára.
Te az ököljog hive vagy?

Mindenkinek arra van joga amit megteremt magának amiért megküzdött megdolgozott. Mert a jólétről beszéltél nem egyéb jogokról.
Ezt a stratégiát kifejthetnéd.
Ököljog fogalmát ne keverd ide vagy nem tudod mi az. Egyébként nem vagyok híve ennek ellenére ez érvényesül a világban.
 
Mit tudtunk eddig Afrikárol, csak azt amit a magyar Buffalo Bill, Teleki Samuel elmesélt, "hogy kell elefántra löni"

Mindig is tiszában volt Európa az afrikai helyzettel, elvégre európai gyarmat volt az egész. Nemrégen írtad például, hogy milyen ügyes tanár talált állást egy németországi egyetemem, aki véletlenül egy volt német gyarmatról érkezett.
 
Nem kell áttörniük mert civilizált népekhez mennek akik lehetöséget adnak a bevándorlásra, tartják magukat nemzetközi joghoz.
-
Foggd már fel kedvesem, hogy menekültkérelmet nem lehet az interneten keresztül megkérvényezni, azt csak személyesen lehet. Hogy a fenébe, jusson el egy menekült egy másik országba ha repülöre nem engedik fel, más országok mind Mo. pedig bikacsökkel és keritéssel állja az utját?
-

De hát miért nem engeditek fel a repülőre? Küldjétek Merkelt tanumányútra Trudeauhoz, ellesheti a technikát, hogyan lehet a menekülttáborból szállítani repülővel a valódi menekülteket.
 
Nyissatok már külön topikot a történelemhamisításra, Orbán éltetésre, migráncsozásra, terroristázásra.
Itt Magyarország bunkó, diplomáciaérzék nélküli, mindig haza "pávatáncoló" alulgyógyszerezett miniszterelnökének és a szabad világ egyik nagy múltú, jelentős diplomáciai és gazdasági befolyással rendelkező köztársaság elnökének megnyilatkozásáról lenne szó.
Előbbi nem védhető migráncsozással, míg utóbbi a (rég)múlt történelmével nem támadható.
Ki mit mondott és tett.
Minden egyéb üres locsi-fecsi és itt bármilyen témában újra és újra elővezetett és ugyanazok között folyó (már elég unalmas) szájkarate.
 
Szerinted.
 
szabad világ egyik nagy múltú, jelentős diplomáciai és gazdasági befolyással rendelkező köztársaság elnökének megnyilatkozásáról lenne szó.
a (rég)múlt történelmével nem támadható.
Ki mit mondott és tett.
Csakhogy Macron hozzátesz még valamit csak ezt már nem posztolgatják annyian: „Továbbá fontos a szociális dömping visszaszorítása Franciaországban, ugyanis a Brexit is annak volt köszönhető, hogy a kelet-európai munkások elvették a brit állásokat.”
Az európai szolidaritás tehát azt jelenti Franciaországból nézve, hogy EU-s állampolgárokkal nem vagyunk szolidárisak, még annyira sem, hogy a hosszú tárgyalások, megfelelések és lemondások árán elnyert, megszavazott, kodifikált munkavállalási jogukat természetesnek ismerjük el, a nem EU-s állampolgárokkal meg, akikkel szemben egyébként semmilyen kötelezettségünk nincs, nagyon szolidárisak vagyunk, őket be kell fogadni, át kell venni, segélyezni kell.
 
Aki eu-s állampolgárként szabadon munkát vállal, avval nincs mit szolidarítani, egyformán kezelik a többi munkavállalóval.
Senkit nem kell befogadni, segélyezni, csak el kell bírálni, hogy megilleti-e őket a menekült jog. Minimális számban.
De mikor nincs csúsztatás a mantrában?
Persze magánzsebre a hasznot, adófizetőkre a kötelezettséget, lehet adni állampolgárságot bárkinek, aki fizet.
Jó pénzért napszámban lehet osztogatni az orosz szexmunkásoknak a vízumot is, ugye az kit zavar?
Szomorú, ha amit mantráztok, még el is hiszitek...
 
Igen, szerintem olyanok vagytok, mint Móriczka, mindenről ugyanaz a mantra jut eszetekbe.
Nos, erről szól a cikk!
Miről írjunk?
Írhatnák arról hogy a Budapesti pride-n nem hajlandók kordonon belül felvonulni...
Írhatnák arról hogy kirugták az az egyetemi oktatót aki szerint az észak-koreában meghalt diák megérdemelte a halálát...

De, itt Macron-ról van szó és a hozzászólások amiket én olvastam azok erről szóltak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére