Macron új fiú, de majd kiismeri magát

Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtök délután Brüsszelben röviden reagált Emmanuel Macron francia elnök beszólásaira.

A francia elnök azt mondta, hogy az EU szerinte nem szupermarket, ahol válogatni lehet a kötelezettségek között. Ezzel elsősorban a magyar és a lengyel kormányt kritizálta, amelyek nem tartják be a közös szabályokat.

Orbán Viktor az EU csúcsra megérkezve azt mondta, hogy Macron még új fiú az Európai Tanácsban, és még nem ismerte ki magát, hogy mit illik és mit nem. Mindenesetre nem tartja túl biztatónak, hogy belépőként belerúgott a visegrádi országokba.

Pénteken egyébként a visegrádi csoport vezetői (a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar miniszterelnök) külön is találkoznak Macronnal. Magyar diplomáciai források szerint a találkozó célja, hogy az új francia elnök bemutatkozhasson a régiós vezetőknek.

macron.jpg
 
Aki eu-s állampolgárként szabadon munkát vállal, avval nincs mit szolidarítani, egyformán kezelik a többi munkavállalóval.
Macron-nak nem ez a véleménye...
Senkit nem kell befogadni, segélyezni, csak el kell bírálni, hogy megilleti-e őket a menekült jog. Minimális számban.
Igen.
Persze magánzsebre a hasznot, adófizetőkre a kötelezettséget, lehet adni állampolgárságot bárkinek, aki fizet.
Jó pénzért napszámban lehet osztogatni az orosz szexmunkásoknak a vízumot is, ugye az kit zavar?
Senkit nem zavar.
Szomorú, ha amit mantráztok, még el is hiszitek..
Á...nem hisszük el...Om mani padme hum
 
Igen, szerintem olyanok vagytok, mint Móriczka, mindenről ugyanaz a mantra jut eszetekbe.

a fiatal politikusról valóban nem sokat hallottunk ...gondolom 2014 -ig mikor Hollande kinevezte Macront miniszternek a franciák se nagyon ismerték.
„Ő egy jó fiú, egy csinos mamával” ahogy Silvio Berlusconi mondta...de ezzel semmi gond, ez nem felháborító
qqa4iv.jpg
 
Macron es paran megcsinaljak a ketsebesseges Eu addog is lehet az Eu ellen dumalni ezerrel.
Van benne valami hogy a Brexit a kelet eu munkavallalok miatt jott letre. Lehetseges ha ott is igy szidtak az Eut.

ORban politikajanak vege , ezt a dumat nem eszik meg sehol es Macron se ,foleg egy olyan orszagtol aki meg csak nem is befizeto. A nagy arcnak mindig rossz a vege. Nem ezzel kell kituni. NEm a MAcron a hibas es a tobbi Eu politikus akik megmondtak hogy a pavatancra nem kaphatok.
Miert is kell, hogy felrevezessek a magyarokat a vezetoik mert errol szol a pavatanc, es a vege az hogy a hazugsagokat szajkozzak Orban utan ami nem igaz.
Allitsuk meg Brusszelt , na na nem ertik kint az o lovejukbol erre koltunk milliardokat? es mit allitsanak meg a penz?
Renden , ki kell szallni ilyen egyszeru.
Nem Marcontol kell elhatarolodni hanem Orbantol.
 
Utoljára módosítva:
Nem Marcontol kell elhatarolodni hanem Orbantol.
Elhatárolódni???
Nem.
Hisz akkor honnan kapnának pénzt....
Több prominens kormánypárti képviselő és köre is jelentős brüsszeli pályázati támogatásokat nyert el a közelmúltban – tudta meg a Magyar Nemzet.

Pénzt kap L. Simon László volt államtitkár és felesége is. A politikus Simon és Simon Mezőgazdasági Kft.-je 32 millió forinthoz jut az unió Vidékfejlesztési programjából. Simon feleségének egy másik érdekeltsége is pályázott, és nyert. Az Agárdi Aratrum Kft. több mint 35 millió forint kifizetésére vár.

Egy másik fideszes politikus, Horváth István feleségének a cége, a Bikácsi Agrár Kft. 47 millió forintot nyert, a nő egyébként angoltanárnő. Ugyanez a cég trágyatároló építésére is 27 millió forint pályázati pénzt nyert Brüsszeltől. Tehát a két pályázat összértéke meghaladja a 70 millió forintot.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Nem Marcontol kell elhatarolodni hanem Orbantol.

Macron egy baloldali bankár, a globalizációt szerető eszmékkel, a bevándorlás mellett van, több sebességes Európát akar, biztosan lesznek támogatói és ellenzői a 27 tagországból...majd meglátjuk hogyan oszlanak meg az erők a németországi választások után "Két dudás nem fér meg egy csárdában".
 
Meg fogsz lepődni, Merkelék mekkora fölénnyel fognak nyerni. Utána elég néhány informális beszélgetés egy-két nagyobb céggel és lesz Magyarországon depója a Mercedesnek, Audinak és az Opelnek.
Akkor mi lesz a mantra? A mezőgazdaság hozza majd a nemzeti jövedelmet?
Beléptünk az EU zónába? Nem. Lehet Matolcsi már akkor a valutatartalékkal szemezgetett?
Beléptünk a közös ügyészségbe? Nem. Ne tudjon a Polton átlépni senki!
Nem Európát kellene basztatni, figyelmeteket az oroszokra vessétek, ott mi van, mert ott látható a jövőnk.
És Putyin nagy ívben tesz a pincsijére és az országra is. Már nem tudjuk az EU-t bosszantani, a német választások után úgyis jön a feketeleves.
És meg fog férni Franciaország és Németország egy csárdában, ők feldolgozzák a történelmet, nem hamisítják.
 
a fiatal politikusról valóban nem sokat hallottunk ...gondolom 2014 -ig mikor Hollande kinevezte Macront miniszternek a franciák se nagyon ismerték.
„Ő egy jó fiú, egy csinos mamával” ahogy Silvio Berlusconi mondta...de ezzel semmi gond, ez nem felháborító

Miért zavar? Gondolod bárkinek is köze van a magánéletéhez? Beteges...
 
Meg fogsz lepődni, Merkelék mekkora fölénnyel fognak nyerni
Persze hogy nyernek kinek van ebben kétsége?
. Utána elég néhány informális beszélgetés egy-két nagyobb céggel és lesz Magyarországon depója a Mercedesnek, Audinak és az Opelnek.
Ezt nem értem mi az hogy lesz depoja?
Akkor mi lesz a mantra? A mezőgazdaság hozza majd a nemzeti jövedelmet?
Most a gépjárműipar hozza és ezután is az hozza majd.(ha lesz több depó az még jobb)
Nem Európát kellene basztatni, figyelmeteket az oroszokra vessétek, ott mi van, mert ott látható a jövőnk.
Igen arra hintázik a kormány...
 
És meg fog férni Franciaország és Németország egy csárdában, ők feldolgozzák a történelmet, nem hamisítják.

ne ámítsd magad, szerinetem egyszerüen nem beszélnek a kínos témákról, nem foglalkoznak az első világháború utáni időszakkal, azaz elkerülik a XX. század kínos problémáit.
 
Utoljára módosítva:
Igen arra hintázik a kormány...

Ráadásul egész Európa Putyintól függ, de a magyarok még erre is rátesznek egy lapáttal, hogy bosszantsák az EU -t...képesek azt állítani, hogy Kínánatól is függ Európa jövője.

kínai pillanatkép:

6nyw6o.jpg
 
Utoljára módosítva:
Nyissatok már külön topikot a történelemhamisításra, Orbán éltetésre, migráncsozásra, terroristázásra.
Itt Magyarország bunkó, diplomáciaérzék nélküli, mindig haza "pávatáncoló" alulgyógyszerezett miniszterelnökének és a szabad világ egyik nagy múltú, jelentős diplomáciai és gazdasági befolyással rendelkező köztársaság elnökének megnyilatkozásáról lenne szó.
Előbbi nem védhető migráncsozással, míg utóbbi a (rég)múlt történelmével nem támadható.
Ki mit mondott és tett.
Minden egyéb üres locsi-fecsi és itt bármilyen témában újra és újra elővezetett és ugyanazok között folyó (már elég unalmas) szájkarate.

Ez valami érvelés akar lenni? Csak illetékes nyithat topikot fordulj hozzá.
 
Csakhogy Macron hozzátesz még valamit csak ezt már nem posztolgatják annyian: „Továbbá fontos a szociális dömping visszaszorítása Franciaországban, ugyanis a Brexit is annak volt köszönhető, hogy a kelet-európai munkások elvették a brit állásokat.”
Az európai szolidaritás tehát azt jelenti Franciaországból nézve, hogy EU-s állampolgárokkal nem vagyunk szolidárisak, még annyira sem, hogy a hosszú tárgyalások, megfelelések és lemondások árán elnyert, megszavazott, kodifikált munkavállalási jogukat természetesnek ismerjük el, a nem EU-s állampolgárokkal meg, akikkel szemben egyébként semmilyen kötelezettségünk nincs, nagyon szolidárisak vagyunk, őket be kell fogadni, át kell venni, segélyezni kell.

Beidéztem korábban mert ez nekem is feltűnt.
 
A kétsebbeséges Europa már vagy több mint 25 éves , ez nem mai találmány nehogy bebeszéljétek már , ezt Német és Franciaország már régen akarta az akkor még csak Portugál, Spanyol és Görög viszonyok miatt . Amugy Macron az egész EU-s területen beakarja vezetni az €-t mint fizetö eszközt és egy ird és mond 1 europai Pénzügyminisztert szeretne aki az országok pénzügyeit intézné . De se a közös adókra , különbözö beteg és nyugdij kiadásról , különbözö bérekröl nembeszélnek. A német szociális rendszer már most nyöszörög , mert 4 hét bejellentett lakás és mukaviszony után köteles az állam mindenféle támogatást biztositani az EU-s polgároknak , itélt az EU. biroság egyetlen egy más EU-s országnak nincsen ilyen "laza" szociális hálloja .
 
Aki eu-s állampolgárként szabadon munkát vállal, avval nincs mit szolidarítani, egyformán kezelik a többi munkavállalóval.
Senkit nem kell befogadni, segélyezni, csak el kell bírálni, hogy megilleti-e őket a menekült jog. Minimális számban.
De mikor nincs csúsztatás a mantrában?
Persze magánzsebre a hasznot, adófizetőkre a kötelezettséget, lehet adni állampolgárságot bárkinek, aki fizet.
Jó pénzért napszámban lehet osztogatni az orosz szexmunkásoknak a vízumot is, ugye az kit zavar?
Szomorú, ha amit mantráztok, még el is hiszitek...

Kicsit olvass utána hogy nem állampolgárságot vásárolnak ha a letelepedési kötvényekre gondolsz. Van még néhány ország egyébként ahol jó pénzért kaphatsz állampolgárságot.
 
Macron es paran megcsinaljak a ketsebesseges Eu addog is lehet az Eu ellen dumalni ezerrel.
Van benne valami hogy a Brexit a kelet eu munkavallalok miatt jott letre. Lehetseges ha ott is igy szidtak az Eut.

ORban politikajanak vege , ezt a dumat nem eszik meg sehol es Macron se ,foleg egy olyan orszagtol aki meg csak nem is befizeto. A nagy arcnak mindig rossz a vege. Nem ezzel kell kituni. NEm a MAcron a hibas es a tobbi Eu politikus akik megmondtak hogy a pavatancra nem kaphatok.
Miert is kell, hogy felrevezessek a magyarokat a vezetoik mert errol szol a pavatanc, es a vege az hogy a hazugsagokat szajkozzak Orban utan ami nem igaz.
Allitsuk meg Brusszelt , na na nem ertik kint az o lovejukbol erre koltunk milliardokat? es mit allitsanak meg a penz?
Renden , ki kell szallni ilyen egyszeru.
Nem Marcontol kell elhatarolodni hanem Orbantol.

Nem látom hol dumáltak az EU ellen ebben a topikban.
 
Meg fogsz lepődni, Merkelék mekkora fölénnyel fognak nyerni. Utána elég néhány informális beszélgetés egy-két nagyobb céggel és lesz Magyarországon depója a Mercedesnek, Audinak és az Opelnek.
Akkor mi lesz a mantra? A mezőgazdaság hozza majd a nemzeti jövedelmet?
Beléptünk az EU zónába? Nem. Lehet Matolcsi már akkor a valutatartalékkal szemezgetett?
Beléptünk a közös ügyészségbe? Nem. Ne tudjon a Polton átlépni senki!
Nem Európát kellene basztatni, figyelmeteket az oroszokra vessétek, ott mi van, mert ott látható a jövőnk.
És Putyin nagy ívben tesz a pincsijére és az országra is. Már nem tudjuk az EU-t bosszantani, a német választások után úgyis jön a feketeleves.
És meg fog férni Franciaország és Németország egy csárdában, ők feldolgozzák a történelmet, nem hamisítják.

Az üzlet az üzlet. Amig megéri egy nagy cégnek beruházni valahova addig be fog. Ha nem éri meg nem fog.
Örülnél ha Magyarországnak rossz lenne? Miért?
Nem Európáról van szó hanem Macronról. Épp te reklamáltál nemrég...
 
A kétsebbeséges Europa már vagy több mint 25 éves , ez nem mai találmány nehogy bebeszéljétek már , ezt Német és Franciaország már régen akarta az akkor még csak Portugál, Spanyol és Görög viszonyok miatt . Amugy Macron az egész EU-s területen beakarja vezetni az €-t mint fizetö eszközt és egy ird és mond 1 europai Pénzügyminisztert szeretne aki az országok pénzügyeit intézné . De se a közös adókra , különbözö beteg és nyugdij kiadásról , különbözö bérekröl nembeszélnek. A német szociális rendszer már most nyöszörög , mert 4 hét bejellentett lakás és mukaviszony után köteles az állam mindenféle támogatást biztositani az EU-s polgároknak , itélt az EU. biroság egyetlen egy más EU-s országnak nincsen ilyen "laza" szociális hálloja .
Már bocs, de akkora baromságot írtál, hogy félelmetes! Nem tudom honnan szedted, hogy 4 hét munka és bejelentett lakcím után csak úgy jön a segély.

A német parlament (Bundestag) 2016. december 1-én megszavazta, hogy a jövőben csak öt év után járnak majd a szociális ellátások vagy az Arbeitslosengeld II (munkanélküli segély) az EU-s állampolgároknak (tehát magyaroknak is), ha nem dolgoznak, így elkerülhető, hogy az itteni magasabb szociális támogatások miatt érkezzenek külföldiek az EU-ból Németországba, vagy már az álláskeresés közben igényeljenek segélyt.

A törvény szükségességének indoklásként elhangzott, hogy csak annak legyen joga a helyi szociális rendszer szolgáltatásait igénybe venni, aki Németországban él, dolgozik és adózik. Az, aki még sohasem dolgozott itt, és létfenntartásához állami támogatásra szorul, az a saját országában vegye igénybe azokat.

Jogosultság munkanélküli segélyre és szociális támogatásra Németországban
- ha sohasem dolgoztál Németországban: 5 év után jár a szociális segély Arbeitslosengeld II formájában (Hartz IV -nek nevezik)
- ha 1 évnél kevesebbet dolgoztál (de dolgoztál), max 6 hónapig jár az ALG II (Hartz 4)
- ha legalább 1 évet dolgoztál: jár az Arbetislosengeld I (ALG I) azaz a munkanélküli segély

Az öt éves határidő bevezetése előtt a jövőben maximum egy hónapon keresztül elérhető lesz egy áthidaló segítség [Überbrückungshilfe] a hazautazásig.

A hatóságok közötti adatszolgáltatást is meg kell erősíteni azért, hogy jogosulatlan személyek ne tudják igénybe venni a szociális ellátásokat vagy gyermekellátást.

Forrás: zeit.de
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,264
Tagok
615,596
Legújabb tagunk
Herceg Pálné
Oldal tetejére