Hírek Magyar Úszó Szövetség: Szilágyi Liliána állításai megfelelnek a valóságnak: ez vár az édesapjára

Szilágyi Liliába úszónő tavaly decemberben tett megdöbbentő vallomást, miszerint édesapja, Szilágyi Zoltán hosszú éveken keresztül bántalmazta testileg, lelkileg és szexuálisan. Sokan kétkedve fogadták a fiatal tehetség állítását, ám a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) külön vizsgálóbizottságának megállapítása szerint megfelelnek a valóságnak Szilágyi Liliána azon nyilatkozatai, amelyekben az édesapájától, Szilágyi Zoltántól elszenvedett őt ért súlyos bántalmazásokról beszélt a múlt év végén.

A MÚSZ ennek alapján Szilágyi Zoltánt további intézkedésig "nem kívánatos személynek" nyilvánította a rendezvényein.


Papp Gábor ügyvéd, a vizsgálóbizottság elnöke szerdán sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy erre a következtetésre az ügy főszereplőinek, illetve a történésekről ismerettel rendelkező személyeknek - sportolóknak, edzőknek, pszichológusnak - a meghallgatása után jutottak.

Hozzátette, Szilágyi Liliána nyilatkozatainak tartalmát több, egymástól független személy erősítette meg, az úszónő szavaival megegyező pontossággal.

1648689023776.png
 
Melitta nem tudom, melyik sajtóorgánum cikkéből készítette ezt a hírt, de egy lényeges dolog kimaradt. Több helyen leírták, és a cikkben említett bizottság is elmondta, hogy ÉVEKKEL EZELŐTT BÍRÓSÁG megállapította, hogy Zoltán bántalmazta Liliánát és az ÉDESANYJÁT is. Ez volt a válásuk fő oka is. Az anya is bántalmazott volt. Ez nem egyik pillanatról a másikra jött. D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal műsorában azt is elmondja, hogy sok-sok éven át ment ez náluk, többször próbáltak elszakadni az édesanyjával, de az apja értésükre adta, hogy így nem fognak tudni élni, ellehetetleníti őket. Több bírósági tárgyaláson vannak túl, illetve jelenleg is folynak perek ebben az ügyben, amiket Liliána indított. Valószínűleg ennek is van nyoma a neten. Egyébként érdemes végignézni ezt a műsort is, nagyon jól megmutatja, hogyan működhet egy ilyen kapcsolat, miért tarthat évekig, mire tudnak tenni ellene. Olvassátok el a cikket végig. Link van benne a teljes bizottsági jelentéshez is.

https://telex.hu/sport/2022/03/30/szilagyi-liliana-musz-bizottsag-jelentes
Végigolvastam, de továbbra sem értem, és nem tudom elfogadni sem, ha az anya tudott róla, hogy a apa szexuálisan zaklatja a nagyobbik lányát, akkor miért nem fogta meg mindkét lánya kezét, és menekült el akár egy szál ruhában is?
Az, hogy a férj zsarolta, vagy fenyegette, vagy hogy őt ezzel lépéssel anyagi hátrány érte volna az elhúzódó válóperi hercehurca során, nem mentség!
 
Végigolvastam, de továbbra sem értem, és nem tudom elfogadni sem, ha az anya tudott róla, hogy a apa szexuálisan zaklatja a nagyobbik lányát, akkor miért nem fogta meg mindkét lánya kezét, és menekült el akár egy szál ruhában is?
Az, hogy a férj zsarolta, vagy fenyegette, vagy hogy őt ezzel lépéssel anyagi hátrány érte volna az elhúzódó válóperi hercehurca során, nem mentség!
Természetesen nagyon nehéz (sőt, lehetetlen) megértenünk ezt az egészet, hisz nem voltunk ilyen helyzetben, nem látunk bele, pro- és kontra. Mindössze kiegészítésként írtam le amit láttam, olvastam erről, természetesen a teljesség igénye nélkül, semlegesként. Ugyanilyen nézőpontból (pártatlanul, vagy csak kíváncsiságból) tényleg érdemes megnézni DTK Elviszlek magammal című műsor Liliánával készített részét, az általam leírtaknál sokkal több részlet van benne. Youtube-on megtalálható. Én magam is azért néztem meg, mert amiket a médiában írtak, inkább csak kérdéseket vetettek fel nálam: annyit írtak csak le, hogy Liliána bántalmazással vádolta meg az apját. Jó, de pontosan mit mondd a lány, mi történt köztük, amiért ezzel vádolja? Megpofozta egyszer? Vagy ennél többre hivatkozik? stb. Ezek miatt a bennem felmerült megválaszolatlan kérdések miatt kezdtem jobban utánajárni ennek az ügynek.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére