Magyar legyen-e a fiam?

tlacika

Kitiltott (BANned)
... számítógépet személyi poggyászként magukra kötözve ...
... az 1980-as évek elején "zsebben" hoztam Magyarországra egy Casio BP számítógépet --- BASIC nyelvű, 1+4 kByte CMOS "megjegyző" memória, tehát kikapcsoláskor nem felejtette el a tartalmát, "gyári" alkalmazói software-ek: határidőnapló, telefon-regiszter, számla-figyelő; lényegében az akkoriban nálunk is "menő" Casio FX tudományos számológép-széria "dobozába" beépítve -- amit a karácsonyi vásáron láttam meg Nyugat-Németországban; kifejezetten gyerekeknek szánt ajándékként reklámozták ... 190 DM volt (akkoriban ez kb. 40-50 USD lehetett) ... Kénytelen voltam "feketén" behozni, mivel az ún. vámértéke 22.000 Ft volt, vagyis a havi fizetésem 3,5-szerese, és a vám 100 %-os lett volna ... És utána ezzel dolgoztam a munkahelyemen ( és otthon is ) majdnem 3 évig, amíg bírta a gomb-aksi és a doboz ...
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mintha hadat is uzentunk volna Usanak...az angol francia telepesek leszamazottai miert is a Balatont reszesitettek volna elonybe? Az utolso 100 ev tortenelme nem volt olyan vonzo ,hogy szemrehanyast lehesen tenni ,hogy nem a fo uticeluk volt.
 
M

magdusis

Vendég
Egy diktátor nem magyarázkodik ha észrevetted...az amerikai elnök meg sajna nem elég rafinált a poziciójához.A jaltai egyezményhez meg azért tegyük hozzá,hogy az átlag amerikai politikus ,már akkor sem vette europához a mi térségünket.Mert az amerikai milliomosok hova is mentek a 2 vh között nyaralni?Cote d'azur (Franciaország),London (Anglia),vagy pl.Velencébe ,Nápolyba(Olaszország) .Rockefeller sose nyaralt a Balatonon :/
Számukra jelentéktelen,feláldozható semmiségek voltunk
De a tudósaink mindig kellettek nekik.
 

Faragogep

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes álláspontok. Bár ne felejtsük el, itthagyni az országot, az a könnyebbik út. Az áram is mindíg a kisebb ellenállás irányába halad, csak ott meg nincs teljesítmény/munka. Ha teljesítményt akarok, akkor dolgoztatni kell. Ergo: valakinek itthon is kell maradni, különben minden úgy marad ahogy van, vagy rosszabb lesz. Még akkor is, ha nem ez a legkönnyebb út....
 
1992 óta élek Amerikában, immár kettős állampolgárként. A fiam 2002-ben született New Yorkban. Mint egyedülálló anya, többször is hazahoztam, hogy megszerettessem vele Magyarországot is.

Legutóbb lehetőséget adtam neki, hogy ha tetszik, egy évet Magyarországon tölthetünk: járhat az amerikai iskolába, azzal a feltétellel, hogy mélyebb ismereteket szerez a magyar kultúráról, szokásokról, és megtanul magyarul. Ez év július 23-án érkeztünk meg. Egy héttel később elmentem az iskolába, hogy diákigazolványt kérjek, mivel a BKV felhívta a figyelmünket, hogy a diákbérlet csak igazolvánnyal érvényes.

Bementem a II. kerületi okmányirodába, de csak hogy megmondják, mi az eljárás az igazolvány kiadásához. Legnagyobb megdöbbenésemre egy hatalmas irathalmazt nyomtak a kezembe azzal, hogy: először is nekem kell egy lakcímkártya, de ezt csak úgy kapom meg, ha van érvényes személyi igazolványom, de a személyi igazolványt csak úgy állítják ki, ha bizonyított, hogy tényleg magyar vagyok (annak ellenére, hogy 2013 áprilisáig még érvényes magyar útlevelem volt), tehát már beletettek egy visszahonosítási kérelmet is…

És majd ha én kész vagyok, utána jöhet a fiam dolga is, végigmegyünk ugyanezen a procedúrán vele is, egészen az anyakönyvi kivonat kiállításáig. Teljesen összeroskadva tántorogtam ki a hivatalból. Három hónapos, kínkeserves levelezés következett, melynek során az egyetlen helyes információ, amelyet a közigazgatási minisztériumtól kaptam, az egyik kormánybiztostól származott: ő arról tájékoztatott, hogy semelyik fent leírt procedúra nem lett volna szükséges ahhoz, hogy a fiam diákigazolványt kapjon.

Bárki, aki Magyarországon tanul, jogosult rá. Viszont itt következett az, ami megrengette abbéli hitemet, hogy helyes döntést hoztam-e, amikor úgy határoztam, egy éven át megismertetem a fiamat a hazámmal – a hazájával. Kaptam ugyanis egy idézést a gyámhivataltól, amelyben szigorúan felszólítottak, hogy jelenjek meg a színük előtt, mert egyébként komoly büntetés fenyeget. Mint kiderült, a magyar állam a Rákosi-kormány fénykorában meghozott 1952. évi IV. törvény 41. § (1) alapján kötelezheti az állampolgárait arra, hogy törvényszerűen hazudjanak.

Egész egyszerűen: a fiam magyarországi anyakönyvezése csak úgy lehetséges, ha kitalálok neki egy apát. Számomra egyszerűen érthetetlen, hogy a magát demokratikusnak hirdető magyar állam hogyan tarthat fenn és védhet meg egy még kommunista időben meghozott és a mai napig is aktívan használt törvényt, miközben a miniszterelnök szerint azokban az időkben a kormány, a törvények semmibe vették az egyént, az egyén szabadságát.

Ami még megdöbbentőbb, hogy nem elég, hogy még mindig hatályos egy ilyen törvény, de senki sem látja át, hogy milyen diszkrimináló, ezenkívül emberileg, személyiségben és a gyermekre nézve is sértő, megalázó, és – a deklarált céllal ellentétben – több hátrányt, mint védelmet jelent. E törvény alapján a kormány megbélyegez engem: morálisan nem egyenértékű személynek tekint, megsérti az alapvető szülői jogomat, és önkényesen eldönti, hogy milyen védelem kötelező a családomnak, annak ellenére, hogy semmiféle érvet nem tud felhozni, miért szorul védelemre a fiam.

Ugyanakkor felhívja a fiam figyelmét, hogy egy kitalált apa személye nélkül ő hátrányos helyzetben van. Ez a törvény a nőkre nézve megalázóan diszkrimináló, emberi és családi jogokat sértő, elfogadhatatlan. A törvény kijelenti, hogy egy anya magában semmit sem ér. Kíváncsi vagyok, hogy a jogszabály ugyanígy rendelkezik-e, ha egy egyedülálló férfi nevel gyereket, és az anya ismeretlen! Követelik-e ott is, hogy a férfi kitaláljon egy fiktív anyát? Mélységesen sajnálom, hogy ezzel a törvénnyel nem voltam tisztában, mielőtt elhatároztam, hogy egy év munkát kihagyok, csak azért, hogy itt éljünk, és a fiam megismerje Magyarországot.

Roppant furcsának találom, hogy képtelenség pontos útmutatást kapni azzal kapcsolatban, immár az egész ügyintézési rend ismeretében, miért nem tudom visszavonni az anyakönyvezési kérelmemet. Ha én ennek a törvénynek a tudatában vagyok, sohasem engedtem volna a fiam anyakönyveztetését! Én abban a hitben érkeztem Magyarországra, hogy különleges alkalmam lesz bemutatni a hazámat a fiamnak, és megszerettetni vele. Micsoda jó esély lehetett volna népszerűsíteni a hazát a már nem itt élőknek!

Ehelyett semmi mást nem kaptunk a végtelen hosszúságú és pokoli fordulatokat tartogató ügyintézés során, csak megalázást, az irodákban pedig szakmailag hozzá nem értő, de annál inkább udvariatlan hozzáállást tapasztaltunk, mióta itt vagyunk. Roppant elszomorító a különféle intézmények elkeseredett erőfeszítése azzal kapcsolatban, hogy mind engem, mind a gyermekemet a még kommunista időben létrejött megalázó és diszkrimináló törvény alá kötelezzenek. Az új alaptörvény gyönyörűen kinyilvánítja, hogy „Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét”.

De ennek ellenére foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá. Négy minisztérium és ki tudja hány államtitkárság dilettáns módon dobálgatja hónapok óta az ügyünket. A válaszok, amelyeket kapunk, egy amatőrtől is szégyenteljesek, nemhogy végzett jogászoktól. Legjobb esetben is hiányosak, nem a megfelelő jogszabályokra hivatkoznak, nem hajlandók szakszerű, részletes állásfoglalást adni. Olyannyira fontos a mundér becsületének a megvédése, hogy – csak a példa kedvéért – már a harmadik helyről is azt hallom: az egyetlen megoldás az anyakönyvezés megsemmisítésére, hogy a fiam mondjon le az állampolgárságáról (érdekes, mivel de facto nincs is neki).

Ez kívánatosabb megoldás a kormány számára, mint esetleg elismerni, hogy ennek az eljárásnak a során szinte minden folyamatában hibát követtek el, és ne adj’ isten összefogóan átnézni a törvényeket, jogszabályokat, szakértelemmel autentikusan interpretálni a gyermek mindenek feletti érdekét. Huszonegy éve élek külföldön, az Amerikai Egyesült Államok teljes jogú szavazó állampolgáraként. Milyen jogokat követelhet még a magyar állam magának a gyermekemmel kapcsolatban? A jogszabályok homályosak, elavultak, nem szankcionálhatók, és sok esetben teljesen használhatatlanok.

Milyen jogon kritizálja a kormány a szomszédos országokat, mondván, semmibe veszik az ott élő magyarság jogait, amikor itthon ez a kormány ugyanazt teszi, csak még sokkal szemérmetlenebbül? Még úgy is megengedi magának, hogy sértő, megalázó törvényeket erőszakoljon ránk, hogy nem is élünk ennek az államnak a területén. A beszámolómnak főleg az volt a célja, hogy felhívjam a külföldön élő honfitársaim figyelmét: óvatosan kell értelmezni a magyar állampolgárság felvételét, mert a kormány megtévesztő módszereket alkalmaz, és utána csak a szükségesnél jóval kegyetlenebb választást enged a jogorvoslatra.

Ugyanakkor a miniszterelnök úrnak pedig azt üzenem, hogy a külföldön élőktől a magyarság szeretetét/ápolását nemcsak a médiában kell kérni, elvárni, demagóg módon erőltetni – a hivataloknak is meg kell tenniük mindent. Ha valaki egy nagy horderejű döntést hoz csak azért, mert úgy gondolja, hogy a leszármazottjának is kötődnie kell az ő hazájához, akkor igenis megérdemli, hogy tiszteletben tartsák a személyiségi jogait. Alakítsanak ki olyan körülményeket, hogy egy egyszerűnek és talán még nagyszerűnek is tűnő ötlet – mint felébreszteni a hazaszeretetet a már nem Magyarországon élőkben – ne fulladjon ilyen rémálomba.

Papp Annamária

Csatolás megtekintése 1138803
Az egyszerű ember esze is megáll, és azon gondolkodik meddig mehet ez még! Továbbá azon gondolkodik, Ők azok akik még ingyen tanultak az Állami költségvetés által finanszírozott Egyetemeken Főiskolákon! Lám - lám! most mi vár a diákokra és szüleikre!
 
Én azt nem értem csak, mi a fészkes baja van annak a hölgynek, akiről a cikk íródott. Szerintem ugyanis tökre azt történt, amit AKART. Ugye, szerette volna a fiával megismertetni Magyarországot, hogy az milyen. Nos, EZ SIKERÜLT. Most már tudja a fia, milyen Magyarország.

Ilyen.

Épp ilyen. Mondjuk ezt tudhatta volna előre a kedves mama is, de hát nem tudta. Biztos amíg még Magyarországon élt, nem volt elég figyelmes és jó állampolgár... Most már ő is tudja. Ennek megfelelően remélhetőleg ő is és a fiacskája is tudja már értékelni azt az óriási szerencsét, hogy ők már AMERIKAI ÁLLAMPOLGÁROK.

Bár nekem lenne ekkora mázlim... Nyíltan és teljesen őszintén megfogalmazva, szarnék bele ballisztikus ívben, hogy legyen nekem bármi jogom is a továbbiakban Magyarországon állampolgárként vagy máshogy... Én annak örülnék a legjobban, ha egy nap arra ébrednék, hogy mindaz amire emlékezni vélek korábbi magyar életemmel/mivoltommal kapcsolatban, az csak egy rossz álom volt, ami mondjuk valami gyomorrontás vagy baleset miatt támadt rám.

Ja, és az meg röhej hogy egy amerikai azon izgul, hogy neki legyen diákigazolványa. Most komolyan, az az 5000 Ft, az kb 25$. Ez még engem se vág földhöz havonta, hát még akinek megvan az állampolgársága is évtizedek óta... Ezen szőrözni pitiánerség, és nem is éri meg, mert hétszentség többet rákölt ezen igazolvány megszerzésére, mint amit aztán azzal megnyerhet/megspórolhat.

És ennyit igenis tudnia kellett volna előre az anyukának. Egy született amerikainak nem, de neki aki magyar volt, igen. Na mindegy, mostmár tudja. Tudja a fia is. Megismerte Magyarországot. És ezt akarta az anyuka, vagy nem? Akkor hol itt a baj?
Én szerintem elég nagy a baj! A diák igazolvány egyébként másra is kell, nem csak az utazáshoz!
 
Szomoruan olvasom ezt a (számomra) roppant kinost történetet.Valoban sok törvényünk elavult.És a politikusok nem azokkal a magyarnak való és annak érzö emberekkel foglalkoznak.Itt Magyarországban sanjna nem a magyar van támogatva.De az igazi magyarokat ne ez alapján itéljük meg.Sok sikert a papirok intézéséhez.
 
Az életrevalóságnak semmi köze nincs szerintem az állampolgársághoz. Hogy az életrevalóság genetika, vagy nevelés kérdése -e, abban nem vagyok biztos.
 

Judit66M

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekesen próbálod megNEMválaszolni azt, amiről korábban írtam. Azt kérdeztem, melyik mentalitás a jobb szerinted? Erre nem válaszoltál. A legtöbb ami tellett tőled, hogy kételkedtél abban, hogy a magyar nép tényleg olyan szenvelgő, múltba fordult&maradt, depressziós, idegbeteg nép lenne, amilyennek tűnik a kis listám alapján.

Nos, akkor engedtessék meg nekem, hogy utaljak rá, miszerint ezt nemcsak én mondom a magyarokról, de szinte közkeletű vélekedés ez e népről a világban, nyilván nem véletlenül. Az is tény, hogy az összes nemzetek közül a magyaroknak van a legszomorúbb himnusza. Ha pedig mindez nem volna elég bizonyítéknak, íme egy nagyonis a témába vágó vers, amit természetesen nem én írtam, hanem egy költő, természetesen egy MAGYAR költő, aki éppezért csak kellett tudja milyen a magyar nép! Olvasd csak el, ahhoz képest amit ő írt, én még kifejezetten szelíd és jóindulatú jellemzést adtam e népről! Egyetlen különbség az, ami nem az én javamra szól ezt illetően, hogy ez a költő e sok negatívumot mint erényt zengedezi és büszke rá! Íme:

Sajó Sándor: 1868-1933/
Magyarnak lenni

Magyarnak lenni, tudod mit jelent,
Magasba vágyva tengni egyre lent,
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami
Sok százados bú, amelyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-föl sírdogálnak.
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefény? fátylat szövögetnek...
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre...
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodozva róla: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!..

Csalódni mindig, soha célt nem érve.
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait....
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek.
De dönt? harcra nem elég erősnek:
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába,
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés...
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a színfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag...
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
-Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Vagy bánatunknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkásszabadság édes gyönyörében.-

Hogy miért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!....
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S amikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat...
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem.
Nagyszívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön - örökre!...

Szerintem ez úgy hangzik mint egy paródia. Én sem kétlem hogy a magyar tényleg ilyen szenvelgő, DEPRESSZIÓS idegbeteg nép, sőt, ez mély meggyőződésem, de erre BÜSZKÉNEK LENNI?!

És ismétlem, ezt a verset nem én írtam. Azaz cseppet se vagyok egyedül ezzel a véleményemmel e népről.

Na most képzeld el, valaki aki valahogy megtanult magyarul, de még semmit nem tud a magyar népről, elolvassa e verset. VOLNA-E EZEK UTÁN KEDVE AHHOZ, HOGY MAGYARRÁ LEGYEN?!

Magyar akarna-e lenni vagy inkább az USA polgára, ha választhatna?! Még akkor is, ha netán ő is úgy gondolja hogy az USA népe esetleg kissé túl gőgös, kevély, beképzelt, netán még pökhendi is?! Hát nem jobb-e akár a túlzott magabiztosság és hiúság is, mint ez a depressziós nyavalygás, ami még a költő szerint is a magyarság jellemzője?!

Ráadásul igazából nem is igen volna oka erre a magyar népnek tulajdonképpen. Állandóan azzal jön minden magyar, hogy ők „kis nép”. Közölhetem erről, hogy a magyar nép számarányáról és a világban elfoglalt helyéről elismert nyelvészek szerint a következő az igazság:

A legtöbb magyar a következő államokban él (kissé felfelé kerekített adatok):

  • Magyarországon: kb. 10,2 millió
    Romániában: kb. 1,5 millió
    Szlovákiában: kb. 0,55 millió
    Szerbiában: kb. 0,3 millió
    Ukrajnában: kb. 0,15 millió
Élnek magyarok kisebb-nagyobb csoportjai más államokban is, de számuk már sehol máshol nem éri el a százezret. Ha a fenti számokat összeadjuk, 12,7 milliót kapunk. Ha ehhez nagyvonalúan hozzácsapunk még félmilliót (az Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Izraelben, illetve a tengerentúlon élő magyar anyanyelvűeket), akkor sem kapunk többet 13,2 milliónál. Persze ehhez még hozzávehetjük azokat, akik ha nem is magyar anyanyelvűek, de jól-rosszul beszélnek magyarul, de ezek számát a legnagyobb optimizmussal sem becsülhetjük egymillió felettire.

Mielőtt a fenti számítás bárkit elkeserítene, gyorsan el kell oszlatnunk egy másik tévhitet is. Sokan gondolják, hogy a magyar kis nyelv. Ilyenkor persze nem magának a nyelvnek a méretére gondolunk, hanem a beszélők számára.

Minden ilyen állításnak akkor van értelme, ha megmondjuk, mihez képest minősítünk valamit nagynak vagy kicsinek, soknak vagy kevésnek. Ez esetben a világ összes nyelvéhez érdemes hasonlítani. A világon összesen 5-6 ezer nyelvet beszélhetnek. A becslések azért is ingadoznak, mert egy-egy nyelvváltozatot időnként önálló nyelvnek, máskor csak egy másik nyelv nyelvjárásának sorolnak be. Bizonytalan a magyar nyelv besorolása is: az angol Wikipédia magyar nyelv szócikke szerint a magyar 13 millió beszélővel az 57., a nyelvek beszélők szerinti rangsorolása szócikke szerint 14,5 millió beszélővel a 60. helyen áll. A magyar tehát kifejezetten nagy nyelvnek számít.

A tévedés alapja az, hogy a magyarul beszélők számát általában az ismertebb, több beszélővel rendelkező nyelvekkel hasonlítják össze, hiszen ezeket ismerik. A nyelvek többségéről nemhogy az átlagemberek, de még a nyelvészek többsége sem hallott.

Forrás: http://www.nyest.hu/hirek/hat-tevhit-a-magyar-nyelvrol

Na most, ha csak 5000 nyelvet tekintünk is, ebből a 60-adiknak lenni, holott lehet hogy 57-edikek vagyunk, azért cseppet se rossz helyezés! Ez ugyanis azt jelenti, hogy a nyelvek legfelső 1.2%-ában vagyunk benne! Ezt kifejezetten ELŐKELŐ nyelvi helyezésnek is tekintheti a magyarság! Mégsem annak tekinti, hanem mint egy búvalba$ott hülye seggfej, állandóan azon nyavalyog, hogy „de hát a mi nyelvünk kicsi”. Ezzel szemben például a görögök is kb ugyanezen a szinten vannak a nyelvük nagyságát illetően, mégsem jellemző rájuk ez a pesszimizmus.

Na most ha meg ezt népességarányban nézzük, és a világ népességét 8 milliárdra becsüljük, akkor eszerint a magyarok a világ népességének 0.18125%-át alkotják. Ez így nem tűnik túl soknak, de gondoljunk csak bele, ez azt jelenti, hogy minden ezer emberből majdnem 2 fő MAGYAR! Továbbá ez az arány még sokkal szebb lenne ha nem számítjuk bele a kínaiakat, akikkel jobbára csak Kínán belül találkozhatnánk úgyis nagyobb számban. Arról nem is beszélve, hogy a kínai nyelv bár elméletileg a legnagyobb lenne a Földön, de ez nem igaz mégse, mert csak írásban értik meg egymást, a beszélt nyelvük rengeteg különböző, egymás számára érthetetlen nyelvjárásbhól áll.

Az angolok e számítás szerint a világ népességének 4.0625%-át alkotják, amit ha elosztunk a magyarok százalékával, azt kapjuk, hogy 1 magyar nyelvet beszélő valakire mintegy 22 angolul beszélő jut. Ez igazán nem rossz arány megintcsak, hiszen a világ legnagyobb presztízsű nyelvével lett most összehasonlítva a magyar! Gondoljunk csak bele, ha arányosan lenne elkeveredve a világon minden nyelv, eszerint legfeljebb 2 tucat embert megkérdezve, máris belefutnánk valakibe akivel tudunk magyarul beszélni! S mert egyvalakit megkérdezni hogy „Beszélsz magyarul?” legfeljebb pár másodperc, eszerint legfeljebb 5 perc alatt máris találhatnánk magyart beszélgetőtársat a világban!

Szóval oké, nem a magyar a világnyelv, de semmi ok nem lenne a depresszióra. A magyar mégis inkább szomorkodik. Hát pedig eszerint akkor benne a hiba, mégpedig ez JELLEMHIBA, nem nyelvi hiba...
 

Judit66M

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem gondolod, hogy ebbe a pesszimizmusba esetleg más tényezők is besegítettek, nem csak jellemhiba kérdése? Például a politika nagyon jól erősítette ezt. Én még emlékszem a nem is olyan régen hirdetett politikai szlogenre, hogy "Merjünk kicsik lenni!" Ha esetleg valaki merne büszke lenni a magyarságára, akkor azt mindjárt magyarkodónak bélyegzik, amit pejoratív felhanggal lehet csak értelmezni. Ha politikai szinten támadják még a régi nemzeti jelképeinket is, akkor hogyan érezheti magát nálunk egy magyar ember, aki egyszerűen élni szeretne ugyanolyan büszkén, mint a többi más náció?
 

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem gondolod, hogy ebbe a pesszimizmusba esetleg más tényezők is besegítettek, nem csak jellemhiba kérdése? Például a politika nagyon jól erősítette ezt. Én még emlékszem a nem is olyan régen hirdetett politikai szlogenre, hogy "Merjünk kicsik lenni!" Ha esetleg valaki merne büszke lenni a magyarságára, akkor azt mindjárt magyarkodónak bélyegzik, amit pejoratív felhanggal lehet csak értelmezni. Ha politikai szinten támadják még a régi nemzeti jelképeinket is, akkor hogyan érezheti magát nálunk egy magyar ember, aki egyszerűen élni szeretne ugyanolyan büszkén, mint a többi más náció?

De miért kéne büszkének lenni épp a NEMZETI hovatartozásra?!

Gondolj már bele: aki valamire büszke, azért büszke rá, mert úgy véli, olyasmivel rendelkezik amivel más nem, a többi ember teháét akinek az nincs meg, ezért kevesebb/csekélyebb nála. Na most ez nagyon rendben is van, jogos, sőt dicséretes tulajdonság, amíg valaki azzal büszkélkedik ami NEKI MAGÁNAK KÖSZÖNHETŐ, mert az ő érdeme, ő hozta létre! Ha tehát valaki ültet egy fát, ír egy jó könyvet, zenét szerez, rajzol vagy fest egy rakás szép képet, kitalál egy új programnyelvet vagy valami már létező programnyelven alkot valami hasznos programot, vagy mint tudós, professzor vagy mérnök kitalál valami hasznos tudákos okosságot, arra mind jogosan lehet büszke. Arra is ha soha semmi ilyesmit nem tett, de mondjuk valamikor olyan élethelyzetbe került, ahol élete jelentős kockáztatásával megmentett egy vagy több embert. Ugyanis ekkor bebizonyosodik hogy olyan mértékig bátor, ami nem okvetlenül bizonyos hogy másra is jellemző. És a fentieken kívül is akadhat sok más, amivel teljes joggal lehet büszkélkedni.

De a NEMZETI HOVATARTOZÁSSAL?! Bocs de ez nekem olyan barbár dolognak tetszik, mint ha valaki arra lenne büszke hogy a nagyapja gróf volt vagy a dédanyja hercegnő. Már bocs de ki a francokat érdekel ez?! A nemességgel büszkélkedés a világ legtöbb civilizált államában már divatjamúlt dolog, sőt kifejezetten nevetséges is. Pláne mert mire is lennének a nemesek büszkék jogosan, amikor köztudott hogy az arisztokraták nem is ritkán kifejezetten idióták...

Efféle a szememben az is amikor ő arra büszke hogy magyar. Vagy tőlem akár lehet német is vagy zsidó vagy angol vagy akármi. Ez nekem semmit se mond róla. Se mint emberről, a jellemét illetően, se az intellektusáról. Barbár, atavisztikus csökevény az ilyesmi a szememben.

De még ha olyasvalaki mondja aki NAGY nép tagja tényleg, mert valamely világhatalomról van szó... Akkor se jogos a büszkélkedése, de akkor legalább értem, mi váltja ezt ki a dicsekvőből! De egy olyan mikroszkopikus ország/nép esetén mint a magyar, ez kifejezetten NEVETSÉGES. Röhej, na.

Ne a dicső őseidre légy büszke, hanem arra törekedj, hogy utódaid veled büszkélkedjenek majd, mint dicső ősükkel!
 
Oldal tetejére