Magyar migránsok loptak Torontóban, egyiküket egy riporter is elkapta

Egy helyi rendőrtiszt állítása szerint még nem találkoztak hasonló esettel, azt javasolják a lakosságnak, hogy ne hagyják őrizetlenül a holmijukat költözéskor. Jó hírünk a nagyvilágban – sokadik rész.

Egy új lakásba költöző torontói házaspár napja szomorú fordulatot vett, mikor több mint 5000 dollár értékű tulajdonukat ellopták költözéskor – írja egy torontói portál.

A City News beszámolója szerint Meagan és Ciaran Dayal, akik első gyermekük érkezését várják, szombaton költöztek új lakásukba. A biztonsági kamerák rögzítették az eseményeket, az elkövetőkről és az általuk használt járműről több felvétel is készült. Meagan és Ciaran megerősítették, hogy a videófelvételen látható dobozok és tárgyak az ő tulajdonuk.

A lap munkatársa éppen a helyszínen beszélgetett az áldozatokkal, mikor megjelent a biztonsági felvételeken is látható teherautó. A riporter megkérdezte a sofőrt, hogy ő látható-e a képeken, de a férfi nem volt hajlandó válaszolni. Mikor megmutatták neki a felvételeket, azt mondta, hogy csak “szemetet” vittek el a helyszínről. Az állítólagos elkövető magyarul beszélt: “Itt voltak emberek, nem szóltak, azt mondták garbidzs (szemét), nem vittünk el semmit, csak szemetet”. Ezek után felszólították, hogy juttassa vissza az eltulajdonított tárgyakat, de azt állította, hogy nem beszél angolul.

Egy torontói rendőrtiszt szerint nem találkoztak még ehhez hasonló esettel. A rendőrség azt javasolja, hogy költözéskor az emberek ne hagyják őrizetlenül az értéktárgyaikat. Dayalék 30-45 percre hagyták őrizetlenül a holmijukat, és mire visszatértek több dobozt felbontottak, többet eltulajdonítottak. Meagan ékszereinek nagy részét, az újszülöttköszöntőre kapott ajándékokat, egy Macbookot és egy iPadet is elvittek az elkövetők.

“Az egy dolog, hogy elvitték a személyes dolgaimat, de mikor kiderült, hogy a gyermekünk köszöntőjére kapott ajándékok is odalettek, teljesen összeomlottam. ” – mondta Meagan. Ciaran utólag belátja, hogy nem kellett volna felügyelet nélkül hagyni a dolgaikat, de úgy gondolta, a helyszín biztonságos, hiszen a kapukat általában zárják, és több biztonsági kamera is van a környéken. Fel sem merült benne, hogy ilyesmi megtörténhet.

A torontói rendőrség nyomozást indított az ügyben.

magayrok torontoba.jpg

http://toronto.citynews.ca/2018/04/30/alleged-condo-thief-return-scene-crime/
 
De, arra nagyon jó példa, hogy a cigány szó önmagában nem alkalmas hátrányos megkülönböztetésre. Sőt, a pecsenye meg a meggy esetében határozottan előnyös megkülönböztetést jelent a cigány jelző.
A véleményem szégyenlős eufemista nézetek szerint is eltorzul valami
Ha egy szót nem mernek használni mert azt képzelik a szó a sértő nem a mondatban betöltött szerepe.
Nem szavakon kell fanyalogni.
A tartalmán
 
Mi a magyarozás és az Orbánozás?
A "zás" összetétel
Egyáltalán nem feltétlen szidást jelent hanem az adott témáról beszélést
Ami természetesen megengedhető, ha érdemei és érdemtelenségei egyaránt meg vannak említve.
Éppen csak erős indulatokat gerjeszt a két különálló véleményen lévők között.
 
Egy helyi rendőrtiszt állítása szerint még nem találkoztak hasonló esettel, azt javasolják a lakosságnak, hogy ne hagyják őrizetlenül a holmijukat költözéskor. Jó hírünk a nagyvilágban – sokadik rész.

Egy új lakásba költöző torontói házaspár napja szomorú fordulatot vett, mikor több mint 5000 dollár értékű tulajdonukat ellopták költözéskor – írja egy torontói portál.

A City News beszámolója szerint Meagan és Ciaran Dayal, akik első gyermekük érkezését várják, szombaton költöztek új lakásukba. A biztonsági kamerák rögzítették az eseményeket, az elkövetőkről és az általuk használt járműről több felvétel is készült. Meagan és Ciaran megerősítették, hogy a videófelvételen látható dobozok és tárgyak az ő tulajdonuk.

A lap munkatársa éppen a helyszínen beszélgetett az áldozatokkal, mikor megjelent a biztonsági felvételeken is látható teherautó. A riporter megkérdezte a sofőrt, hogy ő látható-e a képeken, de a férfi nem volt hajlandó válaszolni. Mikor megmutatták neki a felvételeket, azt mondta, hogy csak “szemetet” vittek el a helyszínről. Az állítólagos elkövető magyarul beszélt: “Itt voltak emberek, nem szóltak, azt mondták garbidzs (szemét), nem vittünk el semmit, csak szemetet”. Ezek után felszólították, hogy juttassa vissza az eltulajdonított tárgyakat, de azt állította, hogy nem beszél angolul.

Egy torontói rendőrtiszt szerint nem találkoztak még ehhez hasonló esettel. A rendőrség azt javasolja, hogy költözéskor az emberek ne hagyják őrizetlenül az értéktárgyaikat. Dayalék 30-45 percre hagyták őrizetlenül a holmijukat, és mire visszatértek több dobozt felbontottak, többet eltulajdonítottak. Meagan ékszereinek nagy részét, az újszülöttköszöntőre kapott ajándékokat, egy Macbookot és egy iPadet is elvittek az elkövetők.

“Az egy dolog, hogy elvitték a személyes dolgaimat, de mikor kiderült, hogy a gyermekünk köszöntőjére kapott ajándékok is odalettek, teljesen összeomlottam. ” – mondta Meagan. Ciaran utólag belátja, hogy nem kellett volna felügyelet nélkül hagyni a dolgaikat, de úgy gondolta, a helyszín biztonságos, hiszen a kapukat általában zárják, és több biztonsági kamera is van a környéken. Fel sem merült benne, hogy ilyesmi megtörténhet.

A torontói rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Csatolás megtekintése 1605806

http://toronto.citynews.ca/2018/04/30/alleged-condo-thief-return-scene-crime/
Ha migráncsok voltak, akkor Kanada követett el hibát, hogy nem tisztázta a múltjukat! Ráadásul, ahogy a képen is látszik, nem magyarok, hanem magyar állampolgárságú, nemzeti kisebbségű emberek voltak! A magyarok védelmében a nemzetiségüket is meg kellett volna nevezni a cikkben! Ugyanis kisebbségként is szavazhattak!
 
Ha migráncsok voltak, akkor Kanada követett el hibát, hogy nem tisztázta a múltjukat! Ráadásul, ahogy a képen is látszik,
nem magyarok, hanem magyar állampolgárságú, nemzeti kisebbségű emberek voltak! A magyarok védelmében a nemzetiségüket is meg kellett volna nevezni a cikkben! Ugyanis kisebbségként is szavazhattak!
egeszen biztos hogy ezt akartad irni ???
mert ezen az eszmefuttatason alapulva egyetlen hatarontuli SEM MAGYAR CSAK KISEBBSEG
holott magyarabbak ok a magyarnal verik is a melluket boszen
a cukorkaallampolgar papirjaikkal
ezek a romak legalabb magyaroszagon eltek es szulettek
no most ki is a magyarabb
 
Igen, a felelösségválalás, a kiállás a kevésbé prominens állampolgár melett az nem magyar erény.
Félre értessz, a honi büntetésvégrehajtó intézmények sajnos zsúfoltak így kevés az esély hogy megváltozzon és beilleszkedjen a többségi társadalomba és magáévá tegye értékeit.
Remélhetőleg a kanadai intézményekben megváltozik és hazánk nyer egy becsületes állampolgárt.
 
Remélhetőleg a
kanadai intézményekben megváltozik
és hazánk nyer egy becsületes állampolgárt.
eloszor is felkene jelenteni es kivizsgalni az esetet
a karosult HA fel is jelenti az egesz nem jut el a birosagig
az itteni roma szervezeteknek roppant hatekony ugyvedei vannak INGYEEEEE
bizony ingyen kepviselik a keves jovedelmueket
--- no mit szosz setni ebben a kemeny kapitalizmusban van ugyved aki ingyeee dolgozik ---nahhhaaat
HA pedig megis a biro ele kerulne az ugy azt ugy mossak le az asztalrol mint a huzat
kerem alasan incstalom en nem tuttttam hogy az ott nem garbage (szemet) en elhoztam mert gyujtom a hulladekot
tevedtem bocsassssanak maaa meg ---oszt slussz ---ami maradt azt visszaadja oszt jonapot
mitol menne bortonbe ??? mitol toloncolnak haza ??? ---ahhoz sokkkal tobb kell
 
..........en elhoztam mert gyujtom a hulladekot
tevedtem bocsassssanak maaa meg ---oszt slussz ---ami maradt azt visszaadja oszt jonapot
mitol menne bortonbe ??? mitol toloncolnak haza ??? ---ahhoz sokkkal tobb kell
Egy jó kis bulvárcikkhez, annak kivetítéséhez és a hozzá kapcsolt pikáns megjegyzésekhez ennyi is éppen elegendő volt :D
 
Félre értessz, a honi büntetésvégrehajtó intézmények sajnos zsúfoltak így kevés az esély hogy megváltozzon és beilleszkedjen a többségi társadalomba és magáévá tegye értékeit.
Remélhetőleg a kanadai intézményekben megváltozik és hazánk nyer egy becsületes állampolgárt.
Tetszik ahogy írod az iróniát De tegyük még hozzá milyen szép politikai értékrendet is kitanulhat.Majd Farkas Flóriánnak átadja megszerzett tudását
 
Ha migráncsok voltak, akkor Kanada követett el hibát, hogy nem tisztázta a múltjukat! Ráadásul, ahogy a képen is látszik, nem magyarok, hanem magyar állampolgárságú, nemzeti kisebbségű emberek voltak! A magyarok védelmében a nemzetiségüket is meg kellett volna nevezni a cikkben! Ugyanis kisebbségként is szavazhattak!
Ebben az üzenetben egy baj van
Canadaba nem tartjak szamon ki roma ki nem
Melitta megírta Nem tartják számon nemzetiségüket se etnikumukat
Rbből következik ha az okmányukban ez nincs feltüntetve nem is tudhatják
A Magyar nemzetiség az fel van tünetbe és a magyar állampolgárság is.
Így csak az újságírói etikán múlik mit ír.nemzetiségnek.pl magyarul beszélt.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,834
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére