Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
De most komolyan: minek nézel ilyen műsorokat? Ez valami mazochista dolog. Én a Kossuthot hallgatom reggelente, az legalább vicces.
Kossuthot utoljára az Időfutár miatt hallgattam, az esti mese sávjában adták, 2012-2014 körül mehetett a három évad.
Nekem Magyar Péter a "vicces" fiú, és benne van minden reményünk.
 
Kossuthot utoljára az Időfutár miatt hallgattam, az esti mese sávjában adták, 2012-2014 körül mehetett a három évad.
Nekem Magyar Péter a "vicces" fiú, és benne van minden reményünk.
Mózes se volt egy szeplőtlen úriember, mégis megbíztak benne és ki is vezette a népét Egyiptomból.
Vagy Szent Ágoston, aki igazi link hippi volt, aztán az egyik legnagyobb tekintélyű szentéletű lett.
Saulus - Paulus.
Ésígytovább.
 
De most komolyan: minek nézel ilyen műsorokat? Ez valami mazochista dolog. Én a Kossuthot hallgatom reggelente, az legalább vicces. Ma pl. ifj. Lomniczit kérdezték, vajon a bírók tüntetése mennyire jogszerű meg etikus, naná, hogy ebbe is belecsempészték az Amnesty-t meg MP-t. De ha felkérnek és megfizetnek, én is el tudtam volna mondani az interjú lényegét.
Huhh, csak nem már a bírákat is az ukránok pénzelik???
 
Mózes se volt egy szeplőtlen úriember, mégis megbíztak benne és ki is vezette a népét Egyiptomból.
Vagy Szent Ágoston, aki igazi link hippi volt, aztán az egyik legnagyobb tekintélyű szentéletű lett.
Saulus - Paulus.
Ésígytovább.
Szerintem a meséket hagyjuk ki ebből.
Nekem is mindegy, ki kergeti el Orbánt.
Legjobb lenne, ha magától elmenekülne.
Veled ellentétben viszont az is érdekel, hogy mi lesz utána.
Nekem egy olyan miniszterelnök nem hiányzik, aki még a baráti médiát is feljelentgeti és állandóan fenyegeti.
Újabban visszafogja magát a feljelentgetésben, mert nagy nehezen rájött, hogy a NER elmismásolja.
Fenyegetőzni még nagyon tud.
Emlékszel még, hogy mit tett a felesége munkahelyein?
Úgy viselkedett, minta ő lenne a főfőnök, mindenkit kiosztott és dolgoztatott a maszek munkáival.
Láttad már Orbánt toporzékolni?
Legfeljebb pofátlanul a függöny mögé bújik vagy kimegy kávézni, ha küldik.
Hogy milyen ember az is számít, de totálisan homályban hagyja, mit tesz, ha hatalomhoz jut.
Egyszerű oka lehet, azonnal szétszaladnátok, ha csak egy kis részét megismernétek.
Nem véletlenül titkolja a legapróbb dolgokat is.
Pillanatnyilag annyi látszik, hogy olyan lenne mint a nagy példaképe azaz Orbán.
De isten bizony megígéri, hogy nem lop olyan sokat, és valamivel igazságosabb és jogszerűbb lesz.
Van akinek ennyi elég, de nekem kevés.
 
Magyar Péter és Gulyás Márton se lépett ki a rá jellemző szerepkörből

A klubrádióban tegnap volt egy beszélgetés a partizán interjú kapcsán, és ezzel a címmel érhető el a hanganyag.
A drága Bolgár úr továbbra is ájultan követi az eseményeket.
Lakner diplomatikus, csak annyit mond róla, ami a címben is szerepel, de kihallható a szövegből a véleménye.
Kettő nagyon fontos elemet tartalmaz.
Állóképesnek kell lenni éjjel háromkor is egy brüsszeli folyosón, mert azon nagyon sok múlhat.
/ Nem lehet azt kérdezni, hogy mennyi az idő, megsértődni, felemelt hangon ordibálni vagy elrohanni. /
Érteni kell a nép problémáit, és ezt el kell tudni hitetni velük, még a lehetséges jó megoldásokat is felvázolva.
/ Nem úgy néz ki, mint akinek legalább halvány lila gőze lenne a jelenlegi állapotokról, teljesen más világban él és élt korábban is. /
Sajnos pont ezt a kettő képességet nem lehetett elsajátítani a NER szívcsakrájában.
Ehhez kellene felnőni.
Egy év már eltelt, nagyjából ugyanennyi maradt.
A szavazás után már késő lesz.

MP úgy működik mint Orbán.
Pl. hallotta valahol, az emberek csőrét piszkálja, hogy a vegyi üzemekben dolgozók és a rendőrök valamivel korábban mehetnek nyugdíjba.
Elveszi tőlük ezt a kedvezményt további szavazatokat remélve az irigyektől.
Pedig az irigyek is mehetnének a vegyi üzemebe dolgozni vagy lelövethetnék magukat rendőrként, korábbi nyugdíjért és magasabb fizetésért.
 
Utoljára módosítva:
Magyar Péter és Gulyás Márton se lépett ki a rá jellemző szerepkörből

A klubrádióban tegnap volt egy beszélgetés a partizán interjú kapcsán, és ezzel a címmel érhető el a hanganyag.
A drága Bolgár úr továbbra is ájultan követi az eseményeket.
Lakner diplomatikus, csak annyit mond róla, ami a címben is szerepel, de kihallható a szövegből a véleménye.
Kettő nagyon fontos elemet tartalmaz.
Állóképesnek kell lenni éjjel háromkor is egy brüsszeli folyosón, mert azon nagyon sok múlhat.
/ Nem lehet azt kérdezni, hogy mennyi az idő, megsértődni, felemelt hangon ordibálni vagy elrohanni. /
Csak azt nem értem, mit keres Lakner és Bolgár hajnali háromkor egy brüsszeli folyosón.

Vagy ez egy burkolt Szajer felé eressz? Na jó, komolyodjunk!
Érteni kell a nép problémáit, és ezt el kell tudni hitetni velük, még a lehetséges jó megoldásokat is felvázolva.
/ Nem úgy néz ki, mint akinek legalább halvány lila gőze lenne a jelenlegi állapotokról, teljesen más világban él és élt korábban is. /
Sajnos pont ezt a kettő képességet nem lehetett elsajátítani a NER szívcsakrájában.
Ehhez kellene felnőni.
Egy év már eltelt, nagyjából ugyanennyi maradt.
A szavazás után már késő lesz.
De hisz EU kepviselő maradhat a választások eredményétől függetlenül!
MP úgy működik mint Orbán.
Pl. hallotta valahol, az emberek csőrét piszkálja, hogy a vegyi üzemekben dolgozók és a rendőrök valamivel korábban mehetnek nyugdíjba.
Á, ez utóbbi primitív bosszú volt, csak sajna a többi egyenruhás is (katona, pénzügyőr,..) is ment a lecsóba
Elveszi tőlük ezt a kedvezményt további szavazatokat
Visszamenőleges törvenykezessel, ami az EU is lenyelt (Strasbourg elkaszálta a beadványt).
remélve az irigyektől.
Pedig az irigyek is mehetnének a vegyi üzemebe dolgozni vagy lelövethetnék magukat rendőrként, korábbi nyugdíjért és magasabb fizetésért.
Ugyan milyen magasabb fizetés?
 
1932
De rég is volt! Vagy tán nem is annyira?
Egy masik topic kapcsan olvastam bele egy '32-ben irt Móra mübe, ami a kifejező Magyar paraszt cimet viseli.
Csak egy rovid idezet, amibol latszik, hogy ez a kis nép megmaradt a maga hagyomanyaiban:

"
Egy hétig éltem itt, a holt lelkek zugában, inkább szárazon, mint vízen. Száraz kolbászon, szalonnán, kenyéren, mert két-három dűlőben nem bírtak adni egy pohár tejet vagy egy-két tojást. De ezt ki lehet bírni, beletanultam gyerekkoromban; hanem mikor a Harmatvizem kifogyott, akkor szédelegni kezdtem. Hiszen kút van minden tanyán, de a vize hol sárga, hol szürke, hol édes, hol olajos, s ránézni is betegség annak, aki meg nem szokta, megszokni pedig csak az tudja, aki bele nem halt. Amelyik kútnak jó vize van, azt kétórányiról is felkeresik, s azt kánikulában éjszaka vasvillával őrzi a gazdája, hogy reggelre ki ne merigessék.

Eligazítottak egy ilyen áldott kúthoz, engedelmet kértem a gazdától, adta is jó szívvel, maga merítette meg a vödröt. S csak amikor kimulattam magam, akkor kérdezte meg tőlem:
– Tán az úr is abban a járatban van?
– Mi járatban?
– Hogy követ akar lenni.
– Nem – mondom –, az nem nekem való mesterség.
– Kár – mondta a gazda, de nagyon szívből.
– Miért kár? – lepődtem meg.
– Mert kiegyesülhettünk volna.
– Nem értem.
– Pedig én nyomon beszélek, hallja. Azt határoztuk itten a szomszédokkal, hogy egy kiló sóért meg egy liter petróleumért adjuk a szavazatot."
 
Ebböl a Gulyás által megpiszkált tözsdei kereskedésböl , azaz Opus Insider-kereskedésböl még egy plusz - vádirat lehet.

Rá is repültek "investigativék".
 
MP úgy működik mint Orbán.
Pl. hallotta valahol, az emberek csőrét piszkálja, hogy a vegyi üzemekben dolgozók és a rendőrök valamivel korábban mehetnek nyugdíjba.
Elveszi tőlük ezt a kedvezményt további szavazatokat remélve az irigyektől.
Pedig az irigyek is mehetnének a vegyi üzemebe dolgozni vagy lelövethetnék magukat rendőrként, korábbi nyugdíjért és magasabb fizetésért.
S miért teszi ezt hasonlóan?
Mert a választói réteg így gondolkodik. Hiszen van olyan parlamenti párt összefogás amely nem így tesz de, az tartja is az támogatottságot. Azzal pedig nem lehet a parlamentben írányítani.
 
S miért teszi ezt hasonlóan? Mert a választói réteg így gondolkodik.
Rómába nem csak egy út vezet.
Elsősorban azért tesz így, mert a normálisabb megoldásokhoz több munka és idő szükséges.
Mivel nincs elegendő forrás valóban nehéz bármiben jót tenni.
Amíg az EU-ból dőlt a lé mindenki jobban élt egy kicsivel.
Végül is azt mondod, jól kormányozni nem is érdemes.
Bőven elég, ha időnként kipécéz egy szerencsétlen csoportot, amivel jól kicsesz a kormány.
A többiek a kárörvendhetnek egy ideig, és ezért legközelebb szintén a "jó" kormányra szavaznak,
mert nem velük szúrt ki éppen, majd legközelebb ők kerülnek sorra, és mások örülhetnek.
 
Mire gondolsz?
Ha nem az EU pénzek felét lopják el csak az 5 százalékat, abból szuper egészségügyünk lenne?
Az osztrákok feljelentenék a kormányunkat, hogy ez már mégis túlzás?
Nem erre gondoltam hanem arra hogy ha kisebbségben vagy a parlamentben akkor a többség képviselője bármi miatt agyon tud bűntetni.
 
Nem tudtad?
Ők nincsenek olyan nehéz helyzetben, mint mi, az ő szomszédságukban nincs, háború, mint nálunk, ezért ráérnek a magyar birákkal foglalkozni
Dehogynem tudom! Megvették kilóra a dollárbaloldalt (hrivnyáért).
Meg Magyar Pétert, a bírákat, a pedagógusukat, az orvosokat és még ki tudja majd kiket.
Pénzük végül is van dögivel, őket nem sújtják a háborús szankciók.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
luxor74 wrote on Ajuda67's profile.
köszönöm szépen a legújabb kárpátok vámpírjai részt.
balaci64 wrote on Tamás9525's profile.
szia
feve wrote on AgnesB73's profile.
Szia, én is azok közé tartozom, akik sok szerzőt és könyvet köszönhetnek neked.
Szeretném megkérdezni, hogy Kerrelyn Sparks: Love at Spake sorozatát tervezted-e lefordítani? Az elő részét megtaláltam magyarul, nagyon tetszik az író stílusa, de angolul nem tudok olyan jól, hogy élvezzem. Üdvözlettel, Éva
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,707
Üzenet
4,930,147
Tagok
623,767
Legújabb tagunk
gne54
Oldal tetejére