Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Mára érett meg
Mára már a vezetéknevére se emlékeztem. Elkezdett dolgozni, a kedvezmények jelentős része nem jár neki. A titkárság és az autóhasználat részben megmaradt. Nem kell annyira izgulni! Ha MP veszít, 2030-ban és 2034-ben az előtte megvilágosodott Tiborcz illetve Bayer próbálkozik az elkergetéssel. Mindig lehet valakiben reménykedni magunk helyett. Ráérünk, időnk mint a tenger.​
 
Utoljára módosítva:
Ez hatalmas! Köszi, hozzám eddig nem jutott el.
Pedig azt hittem onnan vetted: a sulyok névét
Mert én töled halottam először

Én kiléptem ebből a mocsokból,
Helyettem Szatyor Fing már a golyóstoll.
Nem jövök vissza, én megtettem mindent!
Védtem pedofil segítőt, a maffiát,
Meghurcoltatok, mint a messiást,
Most már hagyjatok, csak hadd szeressem Istent!
 
A "keresztapa" Tóta W. Árpád volt, aki egy facebook bejegyzésében adta neki ezt az indián nevet.
Azzal indokolta a névválasztást, hogy ez az ürge még az elődjénél (bajszos szar) is súlytalanabb, mert a szarnak is van súlya, neki meg nincs.
 
Ez bizony igen szép stilus. Whastapsch!
Tapasztalat szerint ez a sárdobálós stilus akkor jön elö, ha érv már nincs.

Nem baj, már csak 5t alszunk.
 
Ez bizony igen szép stilus. Whastapsch!
Tapasztalat szerint ez a sárdobálós stilus akkor jön elö, ha érv már nincs.

Nem baj, már csak 5t alszunk.
Hogy téged cáfoljon az élet valósága
Ővék a sárdobálásnál is rosszabbak tettlegesek
Lebuktak a Fidesz békemenetes fanok(fidesz aktivisták)

Utoljára módosítva:
A "keresztapa" Tóta W. Árpád volt, aki egy facebook bejegyzésében adta neki ezt az indián nevet.
És te ezt honnan tudod?
így utólag már visszakereshető

Amikor annyira senki vagy, hogy szólni is kár lenne: ne írd alá, Géza. Nincs is neved.
A Jánost még meg lehetett szólítani méltóképp: bajszos szar. Az egy valami. Van állaga és bajsza. Volt valaki, mielőtt egy senki lett. Emlékeznek rá abból az időből. Van valami halovány remény, hogy pislákol benne a lelkiismeret.
A bajusztalan szar is egy valami volt, szorosan a hátában a püspökkel. Az csinált valamit. Felmérte a terepet: balra a gyerekek, jobbra a pedofilok. És döntött, bátran és határozottan! Annak is van neve, megőrzi az emlékezet.
De egy szatyor fingot minek szólítgatni? Még rugdosni is fölösleges, majd elviszi a szél, eloszlik magától. Már most se látszik, csak érződik.

Nagyon éles nyelve van:

Sulyok szó szerint eljátszotta a régi, még Schmitt Pálra kitalált viccet, amikor takarítás közben belibben egy darab használt klotyópapír az elnöki iroda ablakán, és késő visszaszerezni: az elnök úr már alá is írta. Azt a törvényt hagyta jóvá, amihez még át sem ment az alkotmánymódosítás, és amely ettől függetlenül is ocsmány egy meló. Egyetlen célja a megbélyegzés, a feszültségkeltés és a gyűlölet. A Pride betiltásának magyarázatai sehogy sem állnak meg. Az az elképzelés is nyilvánvaló baromság, hogy egy 17 éves nem tudhat a melegekről; az meg pláne, hogy a fiatalok majd az évi egy Pride-ból fognak értesülni róluk. Mert pont arra sétáltak.
 
Beírod a keresőbe a kulcsszavakat: Tóta W, szatyor fing, és sorra dobja ki a találatokat, az eredeti bejegyzés tavaly áprilisi.
Abban egyetérted veled, hogy nagyon éles nyelve van, de a kritikát is képes humorosan megfogalmazni, ezért én szívesen olvasom, hallgatom.
 
Beírod a keresőbe a kulcsszavakat: Tóta W, szatyor fing
Ez a visszafelé keresés
Azt mondtam visszatalálni könnyű, ha már tudod kitől származik.
Na de azt kérdeztem: Te honnan tudtad hogy ki volt keresztelő?
(csak úgy tudtad véletlen, épp az idő tájt 2024. március olvastad elébed esett)
Hisz 2025 ben idézted először.
De ott nincs szerző akkor már ismert lehetett a mondás de nem a keresztelő.
Nem emlékszel honnan halottad először nem baj én nem kérdezem tovább.
 
Utoljára módosítva:
Visszalép a DK-s jelölt Nagy Ervin körzetében
„Visszalépek Nagy Ervin javára!” – írta Facebookon Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere és DK-s jelöltje. Azt is írta, hogy számára a politika szolgálat, és úgy tudja a legjobban szolgálni a közös jövőt, hogy minden erejével a kormányváltást és ezzel együtt Nagy Ervint támogatja. A posztban erre kérte a szavazóit is.

Most már kialakul az egy párt indul egy párt ellen
Hatalmas tétté vált ez a választás

Korábban Dobrev Klára, a DK elnöke azt mondta: nem számít több visszalépésre a pártból, miután három körzetben is lépett vissza DK-s képviselő a legesélyesebb jelöltek javára.
 
Utoljára módosítva:
Ez a visszafelé keresés
Azt mondtam visszatalálni könnyű, ha már tudod kitől származik.
Na de azt kérdeztem: Te honnan tudtad hogy ki volt keresztelő?
(csak úgy tudtad véletlen, épp az idő tájt 2024. március olvastad elébed esett)
Hisz 2025 ben idézted először.
De ott nincs szerző akkor már ismert lehetett a mondás de nem a keresztelő.
Nem emlékszel honnan halottad először nem baj én nem kérdezem tovább.
Napi szinten hírfogyasztótól egy év távlatából ilyen kérdésre pontos választ vársz??? Te sem gondolhatod komolyan.
 
Nagy Ervin a visszalépés hírére azt írta: Szabó Zsolt a rendszerváltás érdekében lépett vissza. „Becsülendő ha valaki felismeri, hogy történelmi pillanat előtt áll az ország, és ennek megfelelően cselekszik” – tette hozzá.
 
Már a második komolyabban vehető aki humbugnak nevezi Orbán média eseményét
Hát hogy lehet hogy ennyire senki nem hisz már a Fidesz kampánynak?
 
Utoljára módosítva:
Ez a visszafelé keresés
Azt mondtam visszatalálni könnyű, ha már tudod kitől származik.
Na de azt kérdeztem: Te honnan tudtad hogy ki volt keresztelő?
(csak úgy tudtad véletlen, épp az idő tájt 2024. március olvastad elébed esett)
Hisz 2025 ben idézted először.
De ott nincs szerző akkor már ismert lehetett a mondás de nem a keresztelő.
Nem emlékszel honnan halottad először nem baj én nem kérdezem tovább.
Útközben volt időm gondolkodni. :)
Tóta W bejegyzése valóban 2024-ben íródott, és a feledés homályába is merült volna, ha Sulyok nem utal rá egy 2025 március 31-i videóban.
Ez indította be a mémgyárat, és úgy maradt rajta a gúnynév, mint szamáron a fül.

Világos beszéd a beszédekről

A 2026-04-08 14:00 állapot szerint 521 jelölt indul a 106 egyéni választókerületben.

4 -> 33
5 -> 54
6 -> 15
7 -> 3
8 -> 1

indulók száma -> egyéni választókerületek száma
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti
phoenyx wrote on papadi's profile.
Kedves Papadi!

A szívem lelkem gyógyította, csupán a lista, amit láttam, a kabaré témában!
Nem töltöttem le ugyan egyiket sem, de most, h betegségből lábadozok, végig olvasva a szereplőket, egykori kabaré jelenetek ugrottak be, amit azóta elhunyt Édesapámmal szívesen néztünk/hallgattunk, annak idején.....

Isten Áldása szálljon Rád!

Statisztikák

Témák
39,176
Üzenet
5,044,486
Tagok
630,287
Legújabb tagunk
kőbányaib
Oldal tetejére