Magyar püspökök a gyerekmolesztálásról: „Az elkövetők helyett bocsánatot kérünk”

18 év telt el azóta, hogy II. János Pál először kért bocsánatot a gyerekekkel szexuálisan visszaélő papok miatt, és példáját azóta követték utódai a pápai székben és számtalan püspök szerte a világon. De nem Magyarországon.

Ebben a cikkben végigvettük az elmúlt 20 évben nyilvánosságra került itthoni eseteket. Az ilyen abúzusok nagy része sohasem derül ki és a magyar püspökök többsége továbbra sem válaszol a statisztikákra vonatkozó kérdéseinkre, de már az elérhető, nagyon töredékes adatok szerint is 24 egyházi vagy világi eljárás indult katolikus papok ellen gyerekmolesztálás miatt az elmúlt két évtizedben, és csak 3 esetben tudunk felmentésről. Ennek ellenére

a magyar püspökök soha nem kértek bocsánatot - egészen tegnapig.

Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek püspökké szenteli Snell Györgyöt, a budapesti Szent István-bazilika plébánosát a bazilikában 2014. december 6-ánFotó: Marjai János/MTI/MTVA

Tegnap kelt, ma kiadott közleményük szerint „a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kijelenti, hogy mindenütt, különösen pedig az Egyházban elfogadhatatlannak tartja és minden lehetséges eszközzel fellép a kiskorúak bántalmazása és a sérelmükre elkövetett szexuális visszaélések ellen. Sajnálattal és együttérzéssel vagyunk mindazok iránt, akik gyermekként sérelmet szenvedtek el. Imádkozunk az ilyen jóvátehetetlen cselekedetek áldozatainak lelki békéjéért, a sebek begyógyulásáért, és az elkövetők helyett bocsánatot kérünk.

A magyar egyház vezetői leszögezik, hogy „akiről ilyen cselekedet bebizonyosodik, annak nincs helye a papság sorában. Az egyházi jog lehetővé teszi a legsúlyosabb büntetés alkalmazását számos olyan esetben is, amelyek a világi jog szerint nem büntethetők.”

A püspökök kitérnek rá, hogy Ferenc pápa új törvényének megfelelően a szexuális visszaélések bejelentésére alkalmas jelzőrendszert hoznak létre, amely az egyes egyházmegyék területéről fogad minden olyan panaszt, amely „az egyházi személyek által történt bántalmazással vagy szexuális visszaéléssel kapcsolatos, különös tekintettel a kiskorúak és sebezhető személyek védelmére”. Mivel a magyar egyházi vezetők eddig nem biztosították támogatásukról, együttérzésükről azokat, akik panasszal fordulnának hozzájuk, ezért az is komoly eredmény, hogy a közlemény kiemeli: az új rendelkezés célja, hogy „az ilyen eseteket az egyházmegyék, illetve a szerzetesrendek minél előbb kivizsgálhassák és a sértettek segítséget kapjanak”. Az MTI-vel a püspöki kar sajtószolgálata azt közölte, hogy a bejelentő rendszer október elsejére minden egyházmegyénél működni fog.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Szűz Mária Mennybemenetele székesegyházban tartott szentmisén Kielcében 2019. március 23-ánFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA
Bár a hazai katolikus intézményekben is léteznek jó gyakorlatok, a Vatikán pedig évek óta prioritásként kezeli a szexuális visszaéléseket, a magyar püspökök eddig jobbára hallgattak a témában, a püspöki kar vezetője, Veres András pedig egy sor olyan nyilatkozatot tett év elején, ami csökkenteni igyekezett a probléma nagyságát. „Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést” – mondta a győri püspök, aki szerint Nyugaton a liberalizmus lehet a sok bűncselekmény oka.

Benedek és Ferenc pápák több ízben személyesen is találkoztak áldozatokkal, beismerték, hogy az egyház hibázott a gyerekmolesztáló papok kezelésében és ígéretet tettek a hibák kijavítására. Ezekre Magyarországon továbbra is várni kell.

Ahogy arra is, hogy sok más országhoz, így a legutóbbi Lengyelországhoz hasonlóan a világi hatóságok vagy az egyház átfogó feltárásba kezdjen. Februárban indult cikksorozatunk az első gyűjteménye a magyar eseteknek, de nem pótolhat egy hivatalos vizsgálatot.

Urfi Péter
 
Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést” – mondta a győri püspök, aki szerint Nyugaton a liberalizmus lehet a sok bűncselekmény oka.
(..................)
 
*
No végre! Az ilyen bűncselekmények kivizsgálásának, sőt megbüntetésének sokkal gyorsabban kellene elintéződnie, mint ahogyan ezt eddig megtették(????!) Ha megtették... Nem elkenni, nem eltussolni, de igenis a világi törvények erejével keményen büntetni. Nem, nem tudom elfogadni a bocsánatkérést, nekem az nem elég. Mint két gyermek (ugyan már felnőtt gyerekeim vannak, szerencsére ilyen borzalomban nem volt részük), de mint édesanya, irtózatos büntetést szabnék ki. Legalőször a kasztrálást. Megfosztanám a papi reverenda, sőt mindenféle egyházi dolgok gyakorlásától, sőt ezen túl börtön büntetésre is ítéltetném. Letöltendőre, nem ám valami felfüggesztettre.
Hány, de hány gyereket tettek tönkre lelkileg? Azok a gyerekek bíztak a felnőttekben, s miben lett részük? Megalázásban, molesztálásban, testi és lelki fájdalomban, szégyenben, hazugságban. Erre nincs elég hatályos jogszabály.
Ezen túl, igenis szorgalmaznám a Vatikántól azt, hogy minden katolikus pap is élhessen családban. Legyenek gyermekeik, mert az egészséges szexuális és családi élet visszatartja a hivatását gyakorlót az eltévelyedéstől. Arról nem is szólva, mint édesapa, másként viselkedik majd a ministráns gyerekekkel, v. azokkal, akik bármiféle vallási képzés miatt hozzájuk járnak.
Tudom kegyetlen vagyok, de mindenféle szexuális eltévelyedést betegségnek ítélek meg. S, az ilyet igenis kasztráltatni szükséges.
 
Szerintem felnőttkori kasztrálás már nem old meg semmit,vagyis ugyanúgy "kívánja"a friss húst,gondolom én.
Élete végéig elkiséri ez a trauma a gyereket,nincs az az agyturkász aki segíteni tudna rajta.
Talán akkor sikerül,ha olyan megértő társra talál aki segít feloldani ezt a traumát.
Minden egyházfi hazudik,élükön az Erdővel.
 
...."Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést” – mondta a győri püspök, aki szerint Nyugaton a liberalizmus lehet a sok bűncselekmény oka."

Ha nem lenne ez a téma ilyen szomorú és felháborító, erre a mondatra azt mondanám, ha-ha.
A háború előtt minden volt, csak liberalizmus nem, akkor ki-mi volt a hibás ? Mert bizony akkor ugyanúgy molesztálták a gyerekeket a katolikus papok.
Maximálisan egyetértek Bojanával abban, hogy hasonlóan a reform egyházakhoz, nősülhessenek a katolikus papok....ennek kettős haszna lenne: nagy valószínűséggel nagyságrendekkel kevesebb lenne az ilyen esetek száma és a kiugrott papok száma is csökkenne. Az ok, amiért a nőtlenséget a középkorban kitalálták (hogy ti. ne forgácsolódjon szét a vagyon a leszármazottak között) már nem áll fenn, mivel az egyház és nem a papok-püspökök kezében van a vagyon.
Ez a baj a katolikusokkal...belemerevedtek a dogmáikba.
 
*
No végre! Az ilyen bűncselekmények kivizsgálásának, sőt megbüntetésének sokkal gyorsabban kellene elintéződnie, mint ahogyan ezt eddig megtették(????!) Ha megtették... Nem elkenni, nem eltussolni, de igenis a világi törvények erejével keményen büntetni. Nem, nem tudom elfogadni a bocsánatkérést, nekem az nem elég. Mint két gyermek (ugyan már felnőtt gyerekeim vannak, szerencsére ilyen borzalomban nem volt részük), de mint édesanya, irtózatos büntetést szabnék ki. Legalőször a kasztrálást. Megfosztanám a papi reverenda, sőt mindenféle egyházi dolgok gyakorlásától, sőt ezen túl börtön büntetésre is ítéltetném. Letöltendőre, nem ám valami felfüggesztettre.
Hány, de hány gyereket tettek tönkre lelkileg? Azok a gyerekek bíztak a felnőttekben, s miben lett részük? Megalázásban, molesztálásban, testi és lelki fájdalomban, szégyenben, hazugságban. Erre nincs elég hatályos jogszabály.
Ezen túl, igenis szorgalmaznám a Vatikántól azt, hogy minden katolikus pap is élhessen családban. Legyenek gyermekeik, mert az egészséges szexuális és családi élet visszatartja a hivatását gyakorlót az eltévelyedéstől. Arról nem is szólva, mint édesapa, másként viselkedik majd a ministráns gyerekekkel, v. azokkal, akik bármiféle vallási képzés miatt hozzájuk járnak.
Tudom kegyetlen vagyok, de mindenféle szexuális eltévelyedést betegségnek ítélek meg. S, az ilyet igenis kasztráltatni szükséges.
Nem vagyok benne biztos, hogy statisztikailag a katolikus papok között magasabb a pedofilok aránya, mint a társadalom egyéb rétegeiben - az viszont biztos, hogy a pedofilok nagy része gyerekként maga is abúzus áldozata volt. Tehát nem feltétlenül a cölibátus az ok.
 
Ellent mondasz. Ezt már vártam Tőled. Akkor én is válaszolok arra, hogy református, evangélikus, de említhetnék itt zsidó felekezetűeket, akiknek eszükbe sem jut gyerekeket molesztálni. Miért van az, hogy a katolikusok és azok, akik colibátust fogadtak, ott többször fordulnak elő a szexuális eltévelyedések?! No erre mit lépsz Johann?!
 
Melyik egyéb rétegekre gondolsz a kőművesekre? a katonákra? miniszterekre?
Hasonlót a hasonlóval kellene összehasonlítani pl: katolikusok evangélikusok, katolikusok muzulmánok....
 
*
Ellent mondasz. Ezt már vártam Tőled. Akkor én is válaszolok arra, hogy református, evangélikus, de említhetnék itt zsidó felekezetűeket, akiknek eszükbe sem jut gyerekeket molesztálni. Miért van az, hogy a katolikusok és azok, akik colibátust fogadtak, ott többször fordulnak elő a szexuális eltévelyedések?! No erre mit lépsz Johann?!
Persze hogy ellent mond hisz az állampárt legnagyobb támogatója a katolikus egyház persze oda-vissza...
Ez a hatalmi csoportosulás nem hibázhat. Csak dicsérni lehet őket.
 
...."Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést” – mondta a győri püspök, aki szerint Nyugaton a liberalizmus lehet a sok bűncselekmény oka."

Ha nem lenne ez a téma ilyen szomorú és felháborító, erre a mondatra azt mondanám, ha-ha.
A háború előtt minden volt, csak liberalizmus nem, akkor ki-mi volt a hibás ? Mert bizony akkor ugyanúgy molesztálták a gyerekeket a katolikus papok.
Maximálisan egyetértek Bojanával abban, hogy hasonlóan a reform egyházakhoz, nősülhessenek a katolikus papok....ennek kettős haszna lenne: nagy valószínűséggel nagyságrendekkel kevesebb lenne az ilyen esetek száma és a kiugrott papok száma is csökkenne. Az ok, amiért a nőtlenséget a középkorban kitalálták (hogy ti. ne forgácsolódjon szét a vagyon a leszármazottak között) már nem áll fenn, mivel az egyház és nem a papok-püspökök kezében van a vagyon.
Ez a baj a katolikusokkal...belemerevedtek a dogmáikba.
*
Köszönöm. Pontosan ez a véleményem.
images

Most megtapsoltalak.
 
Persze hogy ellent mond hisz az állampárt legnagyobb támogatója a katolikus egyház persze oda-vissza...
Ez a hatalmi csoportosulás nem hibázhat. Csak dicsérni lehet őket.
*
No én aztán úgy, de úgy "kidicsérem" őket, hogy bele is sárgulhatnak. No persze, nem szabad általánosítani, mert ott is vannak, mert vannak kitünő emberek. Olyanok, akik nemcsak gerinccel születtek, de azt meg is őrizték. Nem hajolt be, nem fogadta el, sőt nem is hozsannázta ezt a jelenlegi kormányt, de a törvényeiket sem. Itt említeném meg Dr. Beer Miklóst a Váci egyházmegye mára már nyugalmazott püspökét. De, hogy távolabbra is nézzek, no meg a múltba, rendkívüli tiszteletet érdemelt ki Karol Wojtyla akit megválasztottak a katolikus egyház fejévé és II. János Pál néven az egyik legkarizmatikusabb pápája lett a világnak.
No Ő értük, igaz, senki nem kérte, de tűzbe tenném a kezem, abban a témában, amit most és itt fejtegetünk.
 
Azert mennek az emberek egyresze ilyen helyre mint az egyhaz mert sokkal tobb alkalom lehet mint egyeb foglalkozasnal.
Van az egyhazon kivul is sok pedofil csak oket a torveny a biro evekre lecsucsulteti ha bebizonyosodik hogy gyerekeket rontott meg.
A colibatus feloldasa semmit nem oldana meg, mert a pedofil pap nem nosulne meg akkor se mert nem a no kelti fel erdeklodeset. Nem attol pedofil valaki hogy van felesege vagy nincs. Talan meg a nosulesi lehetoseg egy jutalom felenek tekintenek.

Amit en nem ertek, hogy a vilagon nincs orszag ahol ne lennenek ilyen ugyek garmadaval, igen felelotlen szulok sokasaga biza gyermeket ilyen kozegre, mert a reverenda nem garancia hogy viseloje nem-e tartozik a pedofilokhoz.
Aminek orulni lehet hogy mar nem tusoljak el ugy mint akar par honapja vagy evek ota , hogy ha kitudodott, a papot athelyeztek mas korzetbe es tovabbra is mar az uj helyen ott folytathatja a pedofil dolgait.
Lehet el kell neki mondani par imat es minden maradt a regibe.
NEm olvasnak ujsagot a szulok nem hallanak tomegesen pedofil egyhazi kis es magasrangu papok lebukasarol, egy percig nem hagynam a gyerekemet hogy egy pedofilnak sensze legyen meg csak koketalni is vele nem hogy fogdossa es barminemu szexualis tevelygesenek aldozata legyen.
 
*
Ellent mondasz. Ezt már vártam Tőled. Akkor én is válaszolok arra, hogy református, evangélikus, de említhetnék itt zsidó felekezetűeket, akiknek eszükbe sem jut gyerekeket molesztálni. Miért van az, hogy a katolikusok és azok, akik colibátust fogadtak, ott többször fordulnak elő a szexuális eltévelyedések?! No erre mit lépsz Johann?!
Hát nem tudom. Szerintem minden olyan szakma/terület veszélyeztetett vagy érintett, ahol gyerekek vannak. Iskolák, gyermekotthonok, nevelőintézetek, sportlétesítmények. A cölibátus és a pedofília koránt sem biztos, hogy olyan szorosan összefügg, mint ahogyan azt a közvélemény tartja. A pedofilok táborán belül biztos lehetnek cölibátusban élő papok, de egészen biztos, hogy az arányuk nem kirívó. De meg kellene nézni a statisztikákat, hogy a nyilvánosságra került ügyek között hogyan oszlanak meg az arányok, már ha van ilyen.
 
A statisztikák kibányászása helyett, jobban ügyelnék arra, hogy ilyen soha ne fordulhasson elő. Ha mégis, a törvény erejével azonnal akkorát "ütnék" arra, aki ezt megteszi, hogy kimiskárolva, több éves börtön büntetéssel sújtva nem hiszem, hogy kedve kerekednék a további gyermek-molesztálásokra.
 
Én nagyon nem szeretem Veres András püspök urat , sőt nekem igen lesújtó véleményem van róla, több mint hibának tartom megnyilatkozásait, egyházi funkcióit...
De statisztikailag egészen biztos a legkisebb a magyar katolikus papok közt a pedofilok száma... Sőt arányában elenyésző... Mielőtt bárki nekem esik .. Egy is sok. Hiszen a pedagógusok, a lelkipásztorok közül, azok számára akik visszaélnek a gyerekek bizalmával, semmiféle feloldozást , mentőövet nem szabad biztosítani, hanem a legszigorúbb büntetést kell kiszabni, hogy élete hátralévő idejében sem legyen módja elkövetni, de még csak megkísérelni sem hasonló cselekedetet...
De ugye amikor a politika is beteszi a lábát..
Ja és tessenek gondolni Vörösmartyra, Bajzára és sorolhatnám.. Ők nem voltak katolikus papok..
 
Az egyházaknak, (egyiknek sem) köze nincs a hithez, csak a hatalom ill. jogtalan anyagi javak megszerzése a célja. Nem lehet modern társadalom, ahol nem szekularizáltak az államtól. Érdekes módon művelt és érdek nélküli társadalomban csökken az egyházakhooz kötődő vallásosság.
A magyar Katolikus Egyház pedig külön állatorvosi ló.
Kevesen gondolkodnak el a közelmúlt ismert (nem meghamisított történelmén.)
Kádár kiegyezése a Vatikánnal - > utána kinevezett egyházi méltóságok -> névsor összevetése a jelenleg is regnálókkal, urambocsá' a csaló helyi helytartóval...
A takargatáshoz a hatalom is bűntárs, bár sokan nem akarnak emlékezni, hogy amikor a Vatikán száműzte a nagykövetét, mert közreműködött hasonló esetek eltussolásában, akkor Tömjén Zsóti állami kitüntetést adott neki emlékül...
 
Pedig a "szabad szerelem" jegyében sok szabadelvű szervezet küzd a pedofília dekriminalizációjáért. Nézd csak! Ez a pride-ról való. Mely pártok képviselői is mentek el oda?!Csatolás megtekintése 1687153

Kérlek korrigáld a bejegyzésedet
mert ezt a plakátot nem a Pride szervezők hanem neonáci, faschistoid, homophob, a kormányhoz közel álló egyének próbálták terjeszteni

Most, hogy tudod kötelességed a beírásodat korrigálni különben bűnrészes vagy!

Utoljára módosítva a moderátor által:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,786
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére