Magyar voltam, vagyok és leszek

MAGYAR VOLTAM, MAGYAR VAGYOK és MAGYAR leszek, míg élek..! Bár ezek, akik most vannak kormányon, szeretnének látni felravatalozva és akkor örülnének, mert nem volna senki a világban, aki merészelne nekik ellentmondani…

Gyűlölet járja át Magyarországot, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy most már nyíltan ki merjék jelenteni, hogy ki maradhat és ki nem! Ismét állnak a kerítések – amelyek szükségesek az invázió megállítására – azonban látnia kell mindenkinek, hogy most már a MENEKÜLÉS ÚTJÁT is elzárnák azok elől, akiket ellenséggé nyilvánítanának. Listákat készítettek és készítenek, akikkel le kell számolni. Fasiszta megoldás, és technika. Így kezdődött a zsidók deportálása, majd ledíszítése is, amit nekem is viselni kellett, – a sárga csillagot.

Soros György, MAGYAR VOLTAM, - VAGYOK, LESZEK...!
Magyar voltam abban a pillanatban, amikor megszülettem 1930 augusztus 12.én Budapesten.
Igaz, vallásom IZRAELITA volt, de itthon, a fasiszta nácik csak büdös zsidónak neveztek minket. Magyarok voltunk szívvel lélekkel. Talán még jobbak is, mint azok, akik akkor és most is annak vallják magukat a gyűlölködéseikkel együtt! Szokásainknak megfelelően most is beszélgettem régi barátommal, SOROS GYÖRGGYEL, aki ezekkel a fenti szavakkal kezdte a beszélgetésünket.

„ – Tudod Lajos Barátom, amikor a Magyarországról érkező híreket nézegetem, vagy amikor a titkárságom beszámol arról, hogy milyen módon gázolnak a becsületembe olyanok, akiknek emberré válásához sok pénzt adtam, elszomorodok. Gondolok arra, hogy ez a magyar mentalitás a parasztokból – már ami a felkapaszkodottakat illeti – soha nem fog kihalni. Amikor azokat a bizonyos NUMERUS CLAUSUS törvényeket hozták, akkor is a sikertelen, az ostoba felfuvalkodottak voltak azok, akik a tanárok, professzorok helyére pályáztak, és ők ordítottak a leghangosabban azért, hogy mindenkivel tudassák: ŐK az IGAZI KERESZTÉNYEK! A maiak csak abban mások, hogy nem zsidóznak nyíltan – azt tagadni próbálják, de minden tettükben, megnyilvánulásukban azt az aljas eszmét imádják, amikor az embereket megbélyegezték, mint az állatokat! Állami és politikai szinten dicsérik a legnagyobb nyilasok egyikét WASS ALBERTET és róla, még az általános iskolásoknak is hazug, hamis anyagot oktatnak. A papság sem jobb ezeknél, hiszen templomaikban a fasisztoid megszólalásairól hírhedt Horthy szobrokat avatnak, imádnak…

Ma, ellenség lettem ismét Magyarországon!
Én lettem ellenség, aki 1980. évtől folyamatosan pumpáltam a pénzt oktatásra, egészségügyre, az emberi jogok ismertetésére. Amikor a vörös iszap katasztrófa megtörtént, egymillió dollárt utaltam át azonnal segélyezés céljára, ami aztán sok más pénzzel együtt, szőrén – szálán eltűnt. A befolyt összegekről a FIDESZ kormány soha nem számolt el, és még mindig akad olyan ember, vagy embercsoport, akiket nem segítenek megfelelően…

Ki akarnak tiltani a HAZÁMBÓL, ahol születtem, és amelyért olyan sokat tettem. Nem loptam, nem csaltam, bűnt nem követtem el, csak segítettem. Ezt, nem mondhatja el magáról az a politikusi csoport, amely most ellenem minden eszközt felhasználva – az adófizetők pénzén – azért kampányolnak, hogy lejárassanak. Én, egyetlen terrorista gyanús, vagy kőrözött személyt sem csempésztem be Magyarországra. Egyetlen migráns beutazását nem támogattam, és nem is titkoltam el semmit a nép előtt. Nem loptam el a megtakarított magánnyugdíjakat, nem semmiztem ki a trafikosokat, és nem zavartam el földjeikről egy hirtelen törvénymódosítással a földművelő földbérlőket. Sorolhatnám, hogy mit nem tettem, de minden bűnt varrnának a nyakamba KÖZPÉNZEN úgy, hogy a plakátokat a haverok készítik és állítják ki…

MAGYAR VOLTAM, MAGYAR VAGYOK és MAGYAR leszek, míg élek..!
Bár ezek, akik most vannak kormányon, szeretnének látni felravatalozva és akkor örülnének, mert nem volna senki a világban, aki merészelne nekik ellentmondani… Gyűlölet járja át Magyarországot, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy most már nyíltan ki merjék jelenteni, hogy ki maradhat és ki nem! Ismét állnak a kerítések – amelyek szükségesek az invázió megállítására – azonban látnia kell mindenkinek, hogy most már a MENEKÜLÉS ÚTJÁT is elzárnák azok elől, akiket ellenséggé nyilvánítanának. Listákat készítettek és készítenek, akikkel le kell számolni. Fasiszta megoldás, és technika. Így kezdődött a zsidók deportálása, majd ledíszítése is, amit nekem is viselni kellett, – a sárga csillagot.

CIVILNEK lenni ma, Magyarországon, ÉLETVESZÉLYES, mert most már nem tagadják, hogy erővel fognak fellépni, a demokratikus megoldásoktól mereven elzárkóznak. Nem akarják megérteni és elfogadni, hogy egy DEMOKRÁCIÁBAN a polgárok igenis ellenőrzik, beszámoltatják, és egyben irányítják is a megválasztott vezetőket. Hamis, hazug kampánnyal azt akarják a világgal elhitetni, hogy a többséget képviselik. Nem igaz, csak töredék szavazatot kaptak most is, de nekik – akik távol állnak a matematikai ismeretektől – hirdetik a hazugságot, és mossák az agyakat – mert megtehetik…”


Kedves Lajos Barátom!
– Elnézésedet kérem azért, hogy egyből lerohantalak a politikával, de nem tudtam megállni, hogy ne mondjak véleményt az aljasságról. Milyen jogon is vennék el az állampolgárságomat, amiről soha nem mondtam le? Majd hoznak egy törvényt, ami nem illik bele a világba, de a sunyi parasztoknak megfelel. Én, ha akarok, akkor megyek Magyarországra, amikor csak akarok.mert AMERIKAI állampolgár vagyok, és alaptalanul a szülőhazámból ki nem tilthatnak. Mi amerikaiak megmutattuk, hogy a korrupcióval gyanúsítható politikusokat nem engedjük be az országunkba, de az ELNÖK sem fogadja őket! Legfeljebb, ORBÁN VIKTOR sem léphet majd az USA területére – ahol egyébként sem nagyon kíváncsiak személyére, meg a piszkos, disznószaros cipőjére!

Közelednek Hazámban a választások.
A kormányotok nagyon sok ADÓFORINTOT áldoz törvénytelenül arra, hogy a határon kívüliek rá szavazzanak. Birkák mindig voltak, mert a nyáj nélkül, nem létezhetne. Csak rajtatok, hazaiakon múlik egyedül, hogy sikerül-e, leváltani őket vagy sem…

Most, személyes témákra nincs időm! – Kérlek, amiről beszélgettünk, add közre. Támadni fognak, de Te, csak légy erős, mert az IGAZSÁG a Te oldaladon áll. Isten segítse Magyarországot és a Magyar népet a gonoszok legyőzésében…!

Ne engedjétek meg, hogy embereket jelöljenek meg, Dávid csillaggal, vagy egyebekkel. Ne engedjétek., hogy RABOK legyetek saját hazátokban és megszabják azt, hogy ki hova mehet, hova nem! Ne engedjétek, hogy a kerítés elválasszon a szabad világtól, a szabad eszmei áramlatoktól és ne engedjetek az oktalan erőszaknak, a feketelistáknak, egyebeknek!

Meg kell értenie mindenkinek, hogy IGAZI MAGYAROK azok, akik a humanitást képviselik, akik kiállnak a tudományok mellett, és elvetik a fizikai és szellemi erőszakot…!

Lesz még szabad, MAGYAR KÖZTÁRSASÁG!

Villás Lajos, aki lehet, hogy felkerül az ÜGYNÖKLISTÁRA..! CSAK NEM ARRA, ahol másokat tartanak nyilván itthon és Moszkvában!
 
Felhívom az olvasók figyelmét hogy ez egy író műve aki élt az írói szabadságával.
De aki magyar az mindig is magyar lesz!
 
Csatlakozom az előttem szólohoz pontos forrás, mikor hol kinek, hol jelent meg. De ha tényleg ezt állította kedves Soros úr "azonban látnia kell mindenkinek, hogy most már a MENEKÜLÉS ÚTJÁT is elzárnák azok elől, akiket ellenséggé nyilvánítanának." ez itt nem más mint részkontextusra mutató féligazság, azon területekről EU területére érkező "menekültek" ahol nincs Háború és nem hivatkozhatnaka Genfi konveció idevágó pontjaira (75-80% a menekülteknek de lehet hogy keveset mondok) azaz a migránsok legjavát kitevő gazdasági migránsok (Bangladeshben, Marokkóban, Tunéziában, Pakisztánban, (vagy még lehetne sorolni elég sok kapcsolódó államot ide) háború lenne. Teljesen érthető emberi dolog, hogy olyan helyre próbálnak áramlani ahol jólétet remélnek, (hozzáteszem a Német és Svéd területel arabjai pl. nyilvánvalóan (és ez a legtöbb gazdasági menekültre is számarányában igaz) egyszerűen a szociális háló aktív és nagymértékű használatára érkeznek a társadalomba való minimális integrálódás igénye nélkül, viszonzatlanul hagyva ezen segítséget). Kettős mérce liberális Pollkorrektek emberek kéni nézni mindkét oldalról, ha már bármelyik Európai embertől megkövetelnék, hogy pl. holnap szíriába vagy Szaúd Arábiába akarna menni , egyértelműen igazolja az identitását, akkor hogyan lehetséges az hogy 35-40 éves arab férfiak rohangálnak 25 éves teljes más névre és születési helyre kiálított iratokkal, mint amelyek valójában lennének? (mint a regisztráció az EU területére lépve a határ EU n kivüli oldalán elégetjük az iratokat aztán, ide meg hasra ütünk és bediktálunk valami kompatibilissé tevőt) Ha mindenkire egyértelműen alkalmaznánk az identitás egyértelmű igazolásának követelményét és ez alapján szűrne az EU mindegyik országa, opsz csodát látnánk eltűnne a menekültek legjava....(mert nem lenne beengedhető), és ezzel nagyon sok már köztünk lévő ember élete is lehet, hogy megmaradt volna értve az elmúlt évek Francia, Német, Angol Spanyol stb. eseményeire
 
Utoljára módosítva:
Kettős mérce liberális Pollkorrektek emberek kéni nézni mindkét oldalról, ha már bármelyik Európai embertől megkövetelnék, hogy pl. holnap szíriába vagy Szaúd Arábiába akarna menni , egyértelműen igazolja az identitását, akkor hogyan lehetséges az hogy 35-40 éves arab férfiak rohangálnak 25 éves teljes más névre és születési helyre kiálított iratokkal, mint amelyek valójában lennének?
Nem nem...
Itt vannak jogok és vannak kötelességek.
Akik jönnek nekik jogaik vannak akik befogadják azoknak meg kötelességeik.
Slussz.
 
Meg kell értenie mindenkinek, hogy IGAZI MAGYAROK azok, akik a humanitást képviselik, akik kiállnak a tudományok mellett, és elvetik a fizikai és szellemi erőszakot…!
Nos, az egész írás kinyilatkoztató szellemi erőszak! Bár amikor odáig értem, hogy az USA jelenlegi elnöke soha nem fogadná a disznószaros cipőjű miniszterelnök urat, illetve elképzeltem: minden templomban Horthy szobrok előtt tömegével hajlonganak a töredékszavazatot képviselő magyar parasztok, míg az isten segítségét kérő igaz magyarok kiállnak a tudományok mellett, akkor elkezdtem hangosan röhögni. Ez mégsem szellemi erőszak! Inkább ostobaság, de annak kétségkívül erős.
 
Csatlakozom az előttem szólohoz pontos forrás, mikor hol kinek, hol jelent meg
Lajos Villás KÖZTUDOMÁSÚ TÉNY, hogy ezek az írásaim, melyek
SOROS GYÖRGGYEL való beszélgetéseimet tartalmazzák - a képzelet világa csupán.. Nem ez az első ilyen anyagom, és soha senkiben nem merült fel ez a kérdés, - bás alkalmakkor valóban jeleztem, hogy az írói szabadságom működött.. Köszönöm a megértését, Én pedig azonnal felhívom erre a figyelmet!
 
Szóval ez kb olyan szinten igaz mint a saját regénysorozatom. Értem. Nem is lenne ezzel semmi baj, az írói fantáziát mindigis értékes és becsülendő kvalitásnak tartottam (naná, ha egyszer magam is író vagyok...) de azért egy dolog az hogy az én műveimről azonnal messzire ordít hogy kitaláció, és senkit nem is akarok meggyőzni róla hogy igaz, és nem is teszek semmit se azért hogy akárcsak SUGALLJAM is hogy igazak, és egy másik dolog az amikor valaki kijelenti hogy Soros György barátja, és ez egy INTERJÚ vele, és egy kibaszott szó sincs a cikkben arról hogy ez az egész csak KAMU!

Igen, csúnya szót használtam mert fel vagyok háborodva! BAROMIAN!

Már kezdtem reménykedni hogy ezeket valóban mondta Soros úr, aztán kiderül, hogy de mégse és csak ETETNEK engem megint, hazugságokkal!

Semmi bajom se lenne a cikkel ha valahogy úgy kezdődne, hogy:
„Elképzelem, mit mondana nekem Soros úr a mai magyar helyzetről egy interjú keretében:”...

De nem így kezdődik. Ez pedig az Olvasó megtévesztése. Ez kimeríti az ÁLHÍRGYÁRTÁS bűnét a szememben!

Mindezt annak ellenére mondom, hogy amúgy a Soros úr szájába adott mondatokkal nagyrészt még egyet is értek. Így azonban, sajnos, ez akkor is csak egy ROHADT HAZUGSÁG, és tulajdonképpen szimpatizálok a gondolattal, hogy a cikk szerzőjét vonják büntetőjogi felelősségre, mert visszaélt Soros György nevével!

Meg az olvasók idejével.
 
Mitol is vagytok felhaborodva?
KAmu? es nem kamu minden amit osszehordtak a Sorosrol?
Horthy szobok es rehabilitacioja nem egyedi eset hanem nagy unneples kozepete tortenik sok helyen vagy ez nem igaz?
Tovabb folytatjatok ti is azt az idegen gyuloletet a hamis papirokkal valo csereberet a menekulteknek talan a titkos szolgalat egyenesen postaza a storyk igaz voltat?
Nem tortenik idegen rendeszeti eljaras Soros ellen?
Villas ur feltette az o szemuvegen keresztuli latast, durva csunya igaz, de miket firkaltak a Soros plakatokra?
A rohadt budos zsido perceken belul felkerult a Soros plakatokra. Gondolom ezt se kell bizonyitani mert eleg sok helyen volt lathato.
Szerintem mindegy, hogy milyen "iroi szabadsaggal" el a szerzo ha az felhivja a figyelemt a kormanynak a Sorosozas nagyon helytelen antiszemita politikai uldozes.
 
Utoljára módosítva:
Mitol is vagytok felhaborodva?
KAmu? es nem kamu minden amit osszehordtak a Sorosrol?
Tovabb folytatjatok ti is azt az idegen gyuloletet a hamis papirokkal valo csereberet a menekulteknek talan a titkos szolgalat egyenesen postaza a storyk igaz voltat?
Nem tortenik idegen rendeszeti eljaras Soros ellen?
Villas ur feltette az o szemuvegen keresztuli latast, durva csunya igaz, de miket firkaltak a Soros plakatokra?
A rohadt budos zsido perceken belul felkerult a Soros plakatokra. Gondolom ezt se kell bizonyitani mert eleg sok helyen volt lathato.
Szerintem mindegy, hogy milyen "iroi szabadsaggal" el a szerzo ha az felhivja a figyelemt a kormanynak a Sorosozas nagyon helytelen politikai uldozes.

@Melitta, mit nem értesz abból amit írtam? Megpróbálom egyszerűbben megfogalmazni a nézetemet, figyelj:

—A cikk szerzője azt írta, Soros úr EZT MEG EZT MONDTA.
—Holott nem mondta. NEM mondta, érted? Ez az interjúnak NEVEZETT esemény Soros György és a cikkszerző közt NEM TÖRTÉNT MEG A VALÓSÁGBAN!
—Nem történt meg, de a cikkíró AZT ÁLLÍTOTTA hogy megtörtént!
—Tehát HAZUDOTT.

Mit nem lehet ezen megérteni?!

E szempontból baromira mindegy, egyetértünk-e a cikkben foglaltakkal. Ugyanis pusztán a hazugság ténye az, ami bosszant bennünket!

HAZUDNI NEMES ÜGYEK ÉRDEKÉBEN SE SZABAD, nekem ez a véleményem!

Melitta, pontosan ismersz engem régóta, tudod hogy semmi bajom Sorossa, vagy a zsidókkal úgy általában, és hogy utálom az Orbán-kormányt. Ne próbálj tehát kérlek úgy tenni mintha magad is elhinnéd, a cikkben írtakat kritizálom. Vagy hogy most a menekültekkel lenne bármi bajom, azokról ugye fentebb egy szót nem is írtam. Itt arról van szó, hogy valamit úgy tálaltak MINTHA Soros mondta volna, pedig NEM MONDTA.

Ez a baj. A hazugság.

Nézd meg kérlek, a fentebbi postomat idáig lájkolta @setni is és @udvarfy is. Ők két olyan CH-s olvasó, akik kb semmiben se szoktak egyetérteni. Pláne nem szokott velem egyetérteni @udvarfy. Legfeljebb rém ritkán. Mégis, ők ha ellentétes oldalon állnak is általában, mindketten MEGÉRTETTÉK, hogy engem itt most a HAZUGSÁG TÉNYE bosszant.

A hazugság olyasmi, amit detektálni és elítélni lehet a hazugság tartalmától függetlenül is. A hazugság tulajdonképpen nem más, mint szándékos valótlanság-mondás. Itt meg ez történt. Mondta ezeket a szavakat Soros György?! NEM MONDTA. A cikkíró tehát valótlant állított, és szándékosan. (elég nehéz lett volna leírnia e sorokat véletlenül...). Tehát HAZUDOTT.

Valótlanság állítása többnyire persze egy sci-fi megírása is, egyedül amiatt nem lehet hazugságnak tartani mégse, mert hiányzik belőle a megtévesztés szándéka. Többnyire az első bekezdésből messzire süt már hogy kitaláció, ha mégse úgy lenne odaírják az elejére valamiféle üzenettel hogy a sztori nem valóságos. Azaz nemcsak nem óhajtja az író megtéveszteni az olvasóját, de külön tesz is annak érdekében hogy véletlenül se eshessen tévedésbe. Tipikusan ez a helyzet például amikor a sztori eleve a jövőben játszódik vagy egy messzi bolygón.

Itt azonban a cikkíró kifejezetten mindent megtett érte hogy az Olvasó azt hihesse, az interjú IGAZ, hogy Soros György VALÓBAN mondta mindezt! Egy szót se írt róla hogy ő ezt csak ELKÉPZELTE!

Ezzel BECSAPTA AZ OLVASÓT. Na ez a baj!

Írta volna oda hogy ő ezt csak elképzelte, és semmi bajom nem lenne máris az egésszel, és lájkoltam is volna. Meg dicsértem volna hogy jól fogalmaz, és végre egy éles szemű kritikus publicista és hasonlók.

Így azonban eszem ágában sincs. Amiatt mert elítélem a HAZUGSÁGOT, elítélem még nemes(nek tartott...) cél érdekében is!

A hazugság olyasmi a szememben, amit szerintem még a pokolbeli ördögök is kerülnek, legalábbis egymás közt a pokolban. Amiatt, mert az egymás iránt érzett minimális bizalom nélkül - amihez kell az igazmondás - még a pokol társadalma is összeomlana!

@Melitta , te ugye elítéled amikor Orbán Viktor hazudozik?! Miért nem ítéled el akkor, amikor más hazudozik?
 
Lajos Villás KÖZTUDOMÁSÚ TÉNY, hogy ezek az írásaim, melyek
SOROS GYÖRGGYEL való beszélgetéseimet tartalmazzák - a képzelet világa csupán.. Nem ez az első ilyen anyagom, és soha senkiben nem merült fel ez a kérdés, - bás alkalmakkor valóban jeleztem, hogy az írói szabadságom működött.. Köszönöm a megértését, Én pedig azonnal felhívom erre a figyelmet!

Megint hazudik a faszi. Mi az hogy KÖZTUDOMÁSÚ TÉNY?! Basszus, soha a pasas nevét se hallottam még, miből gondolja hogy ő olyan fontos valaki hogy az egész KÖZ ismeri őt és tudja hogy ő csak elképzel dolgokat Sorossal kapcsolatban?! Én aztán igazán nagyon beképzelt vagyok az írói képességeimre, de ekkora beképzeltségnek az ezredrésze sincs bennem! (holott talán több regényt írtam mint ő...)

Egyetlen író se lehet annyira közismert soha hogy biztos lehessen benne: mindig mindenki ismerni fogja őt eleve, még az is aki most kezd neki az Életnek és az olvasásnak! Az ismertség nem menti fel az írókat az alól, hogy ne állítsanak valótlanságot.

„közismert tény”, mindjárt megpukkadok... Egy nevenincs firkász, ekkora vastag bőrrel a képén...

Mondta ezt Soros vagy nem?! NEM?! Akkor írja oda BELE A CIKKBE, lehetőleg a legelejére hogy ez csak képzeletbeli interjú. És máris semmi baj az egésszel. Így azonban HAZUGSÁG.
 
Milyen bizonyitekod van hogy nem igaz? mert te allitod?
Amit en hiszek az amit latok es ha ugy veszuk egy iro parbeszed , dialogus vagy level formajaban kozli az o felelossege minden leirt szo.
Mi lenne ha nem az iroval foglalkoznatok hanem amit ir arrol folyna az eszmecsere, mert sok valosagot is tartalmaz. igaz ez eltorpul a talan nem szalonkepes koritessel.
Miert is kell kritizalni mikor pont te vagy az aki alig bir ki par beirast hogy ne kanyaritana el a nem szalonkepes szavakat.
 
Milyen bizonyitekod van hogy nem igaz? mert te allitod?
Amit en hiszek az amit latok es ha ugy veszuk egy iro parbeszed , dialogus vagy level formajaban kozli az o felelossege minden leirt szo.
Mi lenne ha nem az iroval foglalkoznatok hanem amit ir arrol folyna az eszmecsere, mert sok valosagot is tartalmaz. igaz ez eltorpul a talan nem szalonkepes koritessel.
Miert is kell kritizalni mikor pont te vagy az aki alig bir ki par beirast hogy ne kanyaritana el a nem szalonkepes szavakat.

Melitta, mikor kritizáltam én fentebb a cikkíró nem szalonképes szavait?! SOHA!

Én igenis nem a cikkíróval foglalkozom hanem azzal amit írt: Az pedig amiatt hazugság, mert Soros ezeket NEM mondta!

Fentebb valaki beidézte hogy UTÓLAG valami fórumbejegyzésben vagy hol ő maga is ELISMERTE, hogy ő ezt csak ELKÉPZELTE hogy Soros ezeket mondaNÁ egy interjúban! Remélem tudod eszerint mi az a feltételes mód ugye... Tehát: Az ipse SOHA SE KÉSZÍTETT INTERJÚT SOROSSAL! Ezt ő csak ELKÉPZELTE!

A képzelgés azonban nem azonos a valósággal, ugye elismered?!

Mégis, mit szólnál hozzá ha én elképzelném hogy interjút készítek veled, leírnom hogy te ezt meg azt mondtad, úgy tálalnám mintha ez valóban megtörtént volna, aztán később azzal védekezek hogy de hiszen „közismert” hoy én csak úgy irogatok dolgokat ami nem igaz, ez része az írói szabadságomnak...

Szerintem az lenne a véleményed hogy visszaéltem a neveddel.

Próbáld már megérteni kérlek hogy engem nem érdekel perpillanat mi van a cikkben. Engem az érdekel, hogy engem BECSAPOTT az írója (és sok mást is, mindenkit aki olvasta) mert amikor nekikezdtem olvasni még elhittem hogy ez egy valós interjú Sorossal, aztán később kiderül hogy ez nem igaz, nem volt semmi interjú vele! És még ez se a cikk végén derül ki, hanem csak mert némely fórumtársaim utánajártak ennek!

Na emiatt vagyok felháborodva. Hogy konkrétan mi van a cikkben, ehhez képest teljesen mellékes. A lényeg hogy úgy van tálalva mintha mindezt Soros mondta volna, holott NEM MONDTA.
 
Milyen bizonyitekod van hogy nem igaz? mert te allitod?
Amit en hiszek az amit latok es ha ugy veszuk egy iro parbeszed , dialogus vagy level formajaban kozli az o felelossege minden leirt szo.
Mi lenne ha nem az iroval foglalkoznatok hanem amit ir arrol folyna az eszmecsere, mert sok valosagot is tartalmaz. igaz ez eltorpul a talan nem szalonkepes koritessel.
Miert is kell kritizalni mikor pont te vagy az aki alig bir ki par beirast hogy ne kanyaritana el a nem szalonkepes szavakat.

Nem nekem van rá bizonyítékom, fentenn @setni ett be valami facebook-linket ahol maga a cikkíró vallotta be hogy ez az egész nem igaz. Nálam le van tiltva a facebook totál, de gondolom ha te kattintasz arra a linkre odajutsz. Különben meg a lényeget belőle setni ide is idézte.
 
Te semmit nem bizonyitottal a valos vagy nem valos interjuval kapcsolatban. Ketten allitjak az eleg, es ha ketten tagadjak? Ez nem erv.
A face hiteles informacio.....?akar egy kommentelotol ....-bar neked nincs.
Becsapva erzed magad? at kell lepni rajta.
Minden hir vagy celt er vagy nem. Mindenki maga vonja le mi az ami logikus jo gondolat es mi az ami nem.
Senki nem tart vissza hogy irjal a szerzonek es egyenesen vele tisztazd a ketelyeidet.
Fejezd be, amit nehezen tudsz amint latom , terjel at a privire ott folytasd akivel akarod.
Elmodtad , elolvastuk te nem birod az ilyen irasokat. Rendben, tovabb kell lepni.
 
Utoljára módosítva:
Felhívom az olvasók figyelmét hogy ez egy író műve aki élt az írói szabadságával.
De aki magyar az mindig is magyar lesz!
Róla lenne szó? Ő a szerző?

"A nehézsúlyú cigánymaffiózó s*ggébe bújt Villás, a korcs rendőr
Villás Lajost nem kell bemutatni senkinek: ő a Roma Rendőrök Országos Egyesületének főtanácsosa (ez ITT is ellenőrizhető), az MSZP Kapcsolat portáljának egyik vezető bloggere, megmondóembere, a drogkereskedő, analfabéta, hírszerzős puhos, Radics Béla kebelbarátja, Kádár kirakatcigány-rendőre. Az a Villás, aki például sintértelepre akarja vitetni a neki nem tetszőket (kapcsolódó cikkünk ITT) meg aki szerint a sajóbábonyi gyilkos, "Gonoszok vagyunk, és leszünk. Gyilkosok!" (videó ITT), autószétverő cigók "hős forradalmárok"."
 
Róla lenne szó? Ő a szerző?

"A nehézsúlyú cigánymaffiózó s*ggébe bújt Villás, a korcs rendőr
Villás Lajost nem kell bemutatni senkinek: ő a Roma Rendőrök Országos Egyesületének főtanácsosa (ez ITT is ellenőrizhető), az MSZP Kapcsolat portáljának egyik vezető bloggere, megmondóembere, a drogkereskedő, analfabéta, hírszerzős puhos, Radics Béla kebelbarátja, Kádár kirakatcigány-rendőre. Az a Villás, aki például sintértelepre akarja vitetni a neki nem tetszőket (kapcsolódó cikkünk ITT) meg aki szerint a sajóbábonyi gyilkos, "Gonoszok vagyunk, és leszünk. Gyilkosok!" (videó ITT), autószétverő cigók "hős forradalmárok"."
Ezt is feldobta a google.de nem másoltam ide.
Vannak videók amik megmutatják hogy ki is Ő.
Inkább abból kellett volna idemásolni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,571
Tagok
615,664
Legújabb tagunk
J. Ági
Oldal tetejére