Magyaroknak köszönheti a világ Hollywoodot

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
ec2e48c4656b574bbfab3fd94349aee9.jpg

A Casablancát Michael Curtiz, vagyis Kertész Mihály rendezte, aki 1927-ben érkezett meg Hollywoodba /

Azzal, hogy a Saul fia tavaly Cannes-ban, majd idén a Golden Globe-on is nyert, sőt jelölték az Oscar-díjra, egy csapásra felhívta a világ figyelmét a magyar filmgyártásra. Persze aki tudja, hogy mi mindent köszönhet hazánk fiainak és lányainak a filmszakma, nem csodálkozik a mostani sikeren.

Hol lenne ugyanis Hollywood a magyar filmesek nélkül? – tehetjük fel a kérdést jogosan, hiszen valójában a 19. század végén, a 20. század elején kivándorolt magyarok, Adolf Zukor és George Cukor vagy Kertész Mihály, William Fox, Korda Sándor voltak azok, akik a mai álomgyár alapjait letették.

Hollywood csillogása, a sztárkultusz, a csillagászati gázsik, a kasszasikerek, a nyálas tucatfilmek és a megrázó filmdrámák mind az ő örökségük egy olyan időből, amikor Amerika még valóban a korlátlan lehetőségek hazája volt.

171600c9200377ada7c33a12ae0a8ea7.jpg
Jack L. Warner producerként (balról), Audrey Hepburn és Rex Harrison főszereplőként, George Cukor pedig rendezőként nyerte meg az Oscar-díjat az 1964-ben bemutatott My Fair Lady című filmért / Fotó: Profimedia-Reddot
share_hu_pintrest_gray_ico_v1.png
share_hu_facebook_gray_ico_v1.png

Adolf Zukor a magyarországi Ricsén született, falusi zsidó szatócs családjában, 15 éves volt, amikor nyakába vette a világot, és meg sem állt Amerikáig. Amikor először látott filmet, azonnal meglátta benne a pénzcsinálás lehetőségét.

1904-ben betársult egy filléres bódéba, ahol háromperces mozidarabokat lehetett megtekinteni egy penny bedobása fejében. Pár évre rá már évi 30 film gyártására alkalmas csapat élén áll, 1916-ban pedig megalapította a Paramount Picturest, amely a mai napig a legnagyobb kasszasikert hozó filmeket ontja.

0f4e9390cc3f83bc6c9f175ab7b1bb32.jpg
1939-ben az Óz, a csodák csodája hatalmas siker volt: az akkor mindössze 17 éves Judy Garland (középen) főszereplésével készült filmet a magyar származású King Vidor rendezte két másik kollégájával együtt. Az alkotás két Oscar-díjat is bezsebelt / Fotó: Profimedia-Reddot
share_hu_pintrest_gray_ico_v1.png
share_hu_facebook_gray_ico_v1.png

Az egyik leghíresebb magyarországi rendező Kertész Mihály, vagyis Michael Curtiz Budapesten született, 1927-ben érkezett meg Hollywoodba. A Warner Brothers állandó munkatársnak nyerte meg a fiatal filmest.

Korda Sándor általános iskolába még Mezőtúron járt, a Tanácsköztársaság idején direktóriumi tag, a filmgyártás művészeti vezetője volt, de a proletárdiktatúra bukása után menekülnie kellett.

Hollywoodban kötött ki ő is, ahol a United Artist meghatározó rendezője lett, nevéhez később mégis inkább a brit filmipar megalapozása fűződik. 1942-ben ő volt az első filmrendező, akit lovaggá ütöttek. Itthon jobb híján filmstúdiót neveztek el róla.

dd1ead04a6a4704053efb8dc23cbffdf.jpg
Az 1942-es Casablanca főszereplője Ingrid Bergman és Humphrey Bogart volt / Fotó: AFP
share_hu_pintrest_gray_ico_v1.png
share_hu_facebook_gray_ico_v1.png

Lugosi Béla, a rettegett Drakula gróf

Bár alapítónak nem mondanánk, de tagadhatatlanul érdekes színfoltja a hollywoodi magyarok sorának Lugosi Béla.

Az erdélyi születésű színész a Tanácsköztársaságig megbecsült művész volt, 1912-ben a Nemzeti Színház szerződtette, de később neki is menekülnie kellett, Hollywoodban mint Drakula, a vámpír szerzett magának jelentős hírnevet.

Lugosi egyike azon kevés magyaroknak, akiknek csillaga van a Hírességek Sétányán.

f416bb4f3d0ac893ee9a07a2129a1cf3.jpg
 
Oldal tetejére