Magyarország 32 milliárdos állami támogatást ad a dél-koreai akkumulátorgyárnak


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter januárban jelentette be, hogy az ország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása keretében még egy akkumulátorgyárat létesít a dél-koreai SK Innovation, a két komáromi egység után a Fejér megyei Iváncsán. A beruházás értékét 2,3 milliárd dollárra tették, ez durván 680 milliárd forint.


A miniszter arra is kiért, hogy a beruházásokért folytatott versenyben fontos az állami támogatás. Szijjártó ekkora mindössze annyit közölt, hogy a magyar kormány ehhez a beruházáshoz is biztosít pénzügyi támogatást és minden bizonnyal ez lesz a magyar beruházás-ösztönzés történetének legnagyobb egyszeri beruházási támogatása. Az eddigi csúcsot jelentő 22 milliárd forintnál is több szubvencióra számíthat a koreai befektető. Szijjártó Péter azt ígérte, hogy a pénzügyi támogatás mértékét a véglegesítés után nyilvánosságra hozzák, ez eddig még nem történt meg.

A német Electrive.net nevű szaklap most azt közölte, hogy az Európai Bizottság által az SK Innovation-beruházáshoz jóváhagyott támogatás mértéke
90 millió euró, azaz körülbelül 32,3 milliárd forint.

A lap hozzáteszi: a támogatás előfeltétele az volt, hogy az Európai Bizottság zöld utat adjon az állami támogatásnak, ez pedig most megtörtént. Az SK Innovations közleménye szerint a második magyarországi üzemükre kapták meg a támogatást a helyi gazdaságra és a foglalkoztatásra gyakorolt várható pozitív hatásokra tekintettel.
A koreai invesztor egyre növeli a magyarországi beruházásai méretét: az első komáromi gyárat 313 millió euróra (akkori árfolyamon 97,5 milliárd forint) tervezték, a másodikat 329 milliárd forint költséggel kalkulálták, az iváncsai beruházás pedig ennek több mint duplája.

Az iváncsai egység a tervek szerint évente 30 gigawattórányi akkumulátort fog előállítani, ez már az óriásgyár kategória, jelenleg az egész világon csak néhány ekkora gyár működik. Pillanatnyilag az összes európai gyártó együttes kapacitása nem sokkal nagyobb ennél. Azonban nem csak Magyarországon zajlanak beruházások és mire az iváncsai üzem beindul, már működni fog a Tesla gigagyára Berlin mellett, várhatóan évi 100 gigawattórányi kapacitással. Az LG Chem lengyelországi egységének kapacitása jelenleg 15 gigawattóra, de folyamatban van a bővítése 65-re.
Kérdéseinket elküldtük a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.

szijjarto.jpg
 
Reméljük a kutatásra is elvrnek ennyit. A mai energetika legnagyobb kihivása az energia nagymennyiségü, relativ olcsó tárolása. Amig az nem valósul meg, az összes nap, szél és egyébb projektek csak mese habbal. Ott az idei év tavasza, amikor a német szélerőművek 30% kvesebbet hoztak, mint az azt megelőző év tavaszán.
 
Egy ilyen közelébe került a házunk. Pontosabban a házunk közelébe került egy ilyen "giga".
Bánta 25 hektár erdő, az ott élő állatok zöme elpusztult, amelyik tudott, menekült.
Az ott élő emberek azóta is küzdenek a saját jogaikért egy "gigával" és az őket ajnározó kormánnyal szemben.
Jogok?
Kiemelt gazdasági övezet lettünk!
Ennyit a jogokról.

Innen indult:
1627243879777.png


Aztán továbbléptek:
1627243932298.png


Elérték a következő erdőrészt, amiből szintén kivágnak, mert miért ne:
1627244019643.png

A kép alsó részén látszanak a Gödhöz tartozó házak, a felső részen a Topolyás erdő, amit egy újabb csomópont miatt csonkítanak meg.
Ezen a képen látszik, mekkora erdőterületet írtottak ki, s mekkora lesz az újabb "ütem".
Idetartoztak még kisajátított termőföldek is, mert tudjuk: a magyar föld, a magyaroké!
Amíg el nem adják Orbánék egy koreai cégnek.

A házak és a gyár közé egy dombot emeltek az állandó zaj megelőzésére - innen, a domb tetejéről a házak udvara szabadon belátható.
Az egyik szomszéd bepöccent, és lehúzta az udvaron a gatyáját: Ezt nézzétek! - a tehetetlen düh.
Nyáron, éjszaka sem lehet ablakot nyitni, mert olyan, mintha mindig működne egy ipari mosógép - hacsak hozzá nem szoksz.

Többszöri felháborodás eredményeként átterveztették az épületet, a hűtornyokat messzebb vitték a lakosságtól, de az elektrolit-tároló maradt.
A játszótér:
1627244796943.png



1627245218618.png


1627245363398.png


1627245495671.png


1627245528433.png


1627245612123.png

 
Utoljára módosítva:
2021 májusa - ez egy Mérce-cikk részlete:
1627247528923.png

Érdemes megnézni a kiemelt gazdasági övezet térképét:
1627247686097.png


Benne, a még meglévő erdő ...
Ez mind Pest megyéhez került - a gödieknek nincs beleszólásuk.
Eladták Gödöt, mint egy jobbágyfalut!
1627247793533.png


DE, Orbánék mindenről konzultálnak!!!!!
Tiszteltetem a Fidesz-szavazókat!
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére