Meditáció
Borzasztó ilyet olvasni, tudván, hogy a fekete mágia mire képes... Mégis oly sokan vagyunk ezen a világon, akik nem hisznek ezekben, pusztán mert nem tapasztalták, ész nélkül lépnek kapcsolatba szellemekkel, használnak szellem/boszorkány táblákat, készítenek pusztán kíváncsiságból woodoo babát, nem számolva a következményekkel... Miért áll a legtöbb ember ehhez úgy, hogy biztos nem lesz hatása, mert én nem hiszek ezekben? A spiritualitásban, a nem tudás sajnos senkit sem mentesít a következményektől.
Ha nem nehéz a múltról beszélned, kicsit mesélnél arról, hogy minek hatására próbáltad ki, hogyan kezdődött ez nálad, hogyan nézett ki a rituálé? Csak azért kérdezem, mert az ismeretlen, a veszélyes dolog általában mindenkinek vonzó, csábító, és hátha sok ember tanul majd ebből és egy életre elmegy a kedvük a fekete mágiától... Kívánom neked Swen, hogy ez a múlt, már csak árnyékként legyen jelen az életedben és az idő múlásával halványodjon. Örülök, hogy épségben túl vagy ezen, nem esett semmi bajod és fogadd őszinte részvétem azokért az emberekért, akiktől elvették az életet...
Szia!
Azt tudnod kell, hogy gyerekként is nagyon rossz voltam. 6 évesen az oviból mentem haza, egy zacskóban a temetőből összeszedtem kb. száz csigát, és hazavittem őket. Anyu azt mondta, azonnal engedjem el őket. Elengedtem. Nagy duzzogva a konyhakertben. Reggelre csak a száz csiga maradt, és a pucér föld. Mindent, amit belevetett anyu, megették. Gyakran elszöktem. A mi fánk a szomszéd fájával összeért, felmásztam rá, így kikerülve a szögesdrótot megpattantam. Gyakran verekedtem, egy alkalommal agyrázódás, három alkalommal csonttörés lett a vége. Már csak a bal kezem és a nyakam nem törtem még el.
Aztán felnőttem.....vagy mégse?
Lett munkám családom, netem, és a Canadahun oldalt nem én kerestem. Halvány gőzöm sem volt, hogy ilyen oldal is létezik. Nem tudom mit nyomtam meg a billentyűzeten, de egyszer csak megjelent, szinte az oldal talált rám. Olvasgattam, és mindent tudni akartam. Mindent. Ezért kutakodni kezdtem, és - ez már nem véletlen - megtaláltam a fekete mágia oldalakat is.
Olyan lettem, akár az áldozatok: nem hittem benne.Ugyan már, pont ez sikerülne és pont nekem?
Mindent kipróbáltam: tükör, inga, boszitábla: na ez az utolsó már az első alkalommal sikerült. Tulajdonképpen az akkor nemrég meghalt apukámmal akartam beszélni. Tapasztalatom nem volt, de bevonzottam egy szőke, göndörhajú 3-4 év körüli kisfiút. Nem beszélt hozzám, de jó móka volt. Ha egyedül voltam itthon, szétdobálta a DVD-ket; CD-ket, a konyhában folyton leesett valami, de érdekes módon, vigyázott rá, hogy soha semmi ne törjön össze. Egy alkalommal - mivel nem tudtam vele kommunikálni, így Huncutka lett a neve - főztem, és a papírcetliket, meg azt a fenyő alakú papír légfrissítőt dobálgatta. Én vissza a helyére, ő megint a földre. Aztán rászóltam, Huncutka, fáj a hátam, léci nem csináld. Erre rátette a kuka tetejére, hogy ne kelljen lehajolnom. Imádtam őt. Aztán kb. fél éve mondta valaki, hogy ez önzés, ennek a gyerkőcnek nem itt a helye, úgyhogy átküldtem őt, ahová való. Hiányzik.
Ettől felbuzdulva jött a következő kísérlet: fél óra alatt ismét bevonzottam valakit. Őt látni nem láttam, de az jött ki a táblán: meghalsz. nemsokára. Akkor nem vettem komolyan. Pár nap múlva rám szólt a főnököm, hogy valami nem stimmel velem. Durva vagyok a betegekkel, mi a baj? Észre sem vettem, hogy mi folyik és egyre rosszabb lett. Minden nappal. A végén ott tartottam, hogy inkább elmentem otthonról, nehogy kárt tegyek valakiben. Bárkit képes lettem volna puszta kézzel megölni. Bárkit! Káromkodtam, bármilyen bogárra , gilisztára bármi, ami a földön létezett, élvezettel tapostam rá, élveztem, hogy lapos, vérzik. S érdekes módon a kutyák, még ha pórázon is vezették őket, messzire vonyítva elkerültek.Ez már egy-egy tiszta pillanatomban megdöbbentett, így segítséget kértem egy ismerősömtől. Először annyit mondott: edd meg amit főztél.
Másnap felhívott, elmondta mit kell tennem, ami több, mint két hét után kezdett hatni. Addig is szenvedtem. Volt, hogy felálltam az erkélyre egy "alibironggyal", mintha a redőnyt tisztítanám, holott az járt a fejemben: tudsz repülni. Tedd meg! Ugorj!
Nem érdekelt, hogy piros lámpán megyek át, és kamion közeledik. Egy hónapig állandó kapcsolatban voltam azzal az emberrel, aki irányított, hogy hogyan szabaduljak meg ettől a valamitől, amit máig sem tudom micsoda. Nekem sikerült. Mások nem voltak ilyen szerencsések. Egy bárban dolgozó fiatal nő is kért segítséget, ők öten tábláztak. A harmadik haláleset után már rettegett. Elmondtam neki, hogy nekem mi, hogyan segített. Nem tudom él-e még, azóta nem jelentkezett.
Persze voltak utána is rossz élményeim, de azok már spontán jöttek.
Egy anya mesélte, hogy fekete ruhás, csuklyás alakok ölték meg a fiát. Illetve a fiú ugrott autó elé. Őket már láttam előzőleg, beszéltem is velük, de az előzmények megtanítottak: ne féljek. Nem is féltem, így engem békén hagytak. Az a szerencsétlen 17 éves gyerek inkább meghalt. Azóta is kapok üzeneteket, hogy én is láttam, én is....de valamiért nem mernek beszélni róluk. Holott fényes nappal is megjelennek.
Nagyon jól emlékszem arra az estére:mentem haza, már sötét volt, és hárman elém álltak, ketten kicsit távolabb. Mintha a föld alól bújtak volna elő.Egy nagyon határozott női hang azt mondta: add ide a táskádat. Odaadtam, s mondtam, hisz nincs benne semmi. Olyan gonosz tekintetet még életemben nem láttam. Szó nélkül visszadobta a táskámat és eltűntek. Azóta csak innen is, onnan is hallok felőlük, többet nem találkoztunk. Talán azért nem kellettem nekik, mert nem féltem? Nem tudom.
Most újra a régi vagyok, és ha tudnám meg nem történté tenni a dolgot, megtenném.
Hát, ebből is tanultam.Megúsztam.Szerencsém volt.Nagyon nagy szerencsém.
Szeretettel: Swen
Remélem mára már benőtt a fejem, de ki tudja? Mi "nem szabad " dolgokkal vonzzuk egymást
) De azt megfogadtam: szándékosan soha többé!
