Megbocsátott a püspök a papnak, aki tíznél is több nővel vett részt orgián

Egy év spirituális visszavonulás után visszahelyezték a szolgálatba Roberto Cavanazzát.

Visszahelyezték a szolgálatba Roberto Cavazzana olasz papot, akit korábban amiatt függesztettek fel, mert orgiákon vett részt - közölte egyházmegyéje.

Az észak-olaszországbeli Padova megyei Roberto Cavazzana lelkészről két éve derült ki, hogy egy másik pap által szervezett orgiákon vett részt több mint 10 nővel.

A jelentések szerint a pap egy évet spirituális visszavonulásban töltött, majd bocsánatot kért, és kérte azt is, hogy folytathassa papi hivatását - mondta Claudio Cipolla padovai püspök. Közleményében jelezte, hogy elfogadta a bocsánatkérést, hozzátéve, hogy a pap nem azonnal tér vissza a plébánosi szolgálatba.

Az orgiákat szervező papot kizárták a papi rendből. A férfi egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy korábbi szeretőjének megtámadása és megfenyegetése miatt.

MTI

image.aspx
 
Nem értem pontosan.. Ha a "szex ankétokat" szervező pap nem bántalmazza barátnőjét, aki ugye a történetet nyilvánosságra hozta, minden ment volna a maga útján.. Lehet, hogy a 21. században túl sokat kívánnak egyes egyházak papjaiktól... Nem visszaélt egyházi szerepével, nem világi törvényeket sértett.. Ő legalább tudja, miről beszél a szószéken, nem úgy mint az pedofiliáért elítélt érsek, aki szerint az abortusz nagyobb bűn mint a gyerekmolesztálás...
 
Attol meg lehet jo szakember, hogy kicsit felrelepett, nem? :) Martin L.K sem epp a visszafogott maganeleterol volt hires.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,767
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére