Hírek Megfejtette a horvát média, hogy miért jó a magyaroknak náluk vásárolni

Akkora a felhajtás Horvátországban a magyarok „vásárlásturizmusa” miatt, hogy több helyi online médiánál is külön hírblokkot kapott a jelenség. Az egyik horvát napilap szerint Magyarország csak saját magát okolhatja az elszálló árak miatt.

Élelmes nép a magyar, ez derül ki legalábbis a horvát média híradásaiból, amelyben arról írnak, hogy az alacsony élelmiszer- és üzemanyagárak mágnesként vonzzák a magyarokat. Nemrég az Index is beszámolt az ATV riportja alapján arról, hogy mennyire különböznek a két országban meghatározott árak.

Az ATV hírműsorának munkatársai először egy baranyai szupermarketben vették meg a zóna adag paprikás krumpli alapanyagait. A polcokon nem találtak hatósági áras burgonyát, így kénytelenek voltak a drágább fajtából vásárolni. Ez nagyjából 70 forint többletköltséget jelentett számukra.

A HÁROM ALAPANYAGÉRT ÖSSZESEN 913 FORINTOT FIZETTEK A BARANYAI BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN.

Ezután eurót váltottak, majd átutaztak Horvátországba, a határtól 2-3 kilométerre található Alsómiholjácra. Az ottani egyik üzletben ötfajta burgonya közül választhattak a vásárlók, ezek ára nagyjából azonos volt. Egy kilogramm krumpli átszámítva 260 forintba került. Virsliből csak 90 százalékos hústartalmút találtak, így ebből vásároltak. Amit ott vásároltak, az 400 forintos árfolyamon átszámítva 556 forint volt, tehát ez azt jelenti, hogy 40 százalékkal drágábban vásároltak be otthon, mint a szomszédos Horvátországban.

Külön hírblokk a magyar vásárlásturizmusról

A jelenség olyannyira feltűnő lett Horvátországban, hogy egy külön hírblokkot szentelt neki több média is, köztük a magyar kormánnyal szemben már többször ellenséges horvát Index nevű napilap is. A lap arra is kereste a választ, hogy mi az oka a megnövekedett forgalomnak, amelynek egyik fő okaként nevezték meg, hogy az EU-ban a legnagyobb áremelkedést Magyarország produkálta.

2022 decemberében az infláció elérte a 25 százalékot, ami jóval magasabb, mint a balti államokban, amelyek gazdaságilag és külkereskedelmileg is szorosan kötődnek Oroszországhoz – írta a horvát Index. Lettország, Észtország és Litvánia így Magyarországnál jóval alacsonyabb inflációval zárta az évet (Lettország 20,7 százalék, Litvánia 20 százalék, Észtország 17,5 százalék).

A lap szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök az EU-t és az Oroszországot sújtó szankciókat próbálja hibáztatni a drágulásért, azonban szerintük „ez egyszerűen nem lehet igaz, mert Magyarországon az ukrajnai háború előtt is magasabb volt az infláció, mint az EU többi részén”.

Üzemanyag, te drága!​

A lap azzal is foglalkozik, hogy Magyarországon az üzemanyagárak jóval a Horvátországban megszabott árak fölött vannak. A magyar kutaknál a 95-ös benzin literje 1,57 euró, a gázolaj 1,73 euróba került.

Ez drágább, mint más EU-tagállamokban, hasonló fizetésekkel

– emelte ki a lap, hozzátéve, hogy ugyanazon a januári napon Horvátországban a 95-ös literjéért 1,39 eurós, a gázolaj literéért 1,62 eurós átlagárat fizettek a horvátok.

Ezekkel az árakkal Horvátországban 7,5 euróval olcsóbb egy 45 literes tank megtöltése, mint Magyarországon, ezzel is magyarázható, hogy a határközeli magyaroknak megéri Horvátországban tankolni.

Csak Magyarország okolható​

A horvát lap összegzésképpen azt is kiemeli, hogy Magyarország az élelmiszerárak növekedéséért nem hibáztathat senkit, ugyanis a legtöbb élelmiszertermék előállításában önellátó. Nem hibáztathat senkit az olaj- és gázárak emelkedéséért, mert kivételt kapott az oroszországi gázimportra vonatkozó uniós szankció alól – tette hozzá a cikk írója.

Az EU legnagyobb drágulásáért elsősorban Orbán kormányának gazdaságpolitikája a felelős, különösen az élelmiszerek esetében

– jelentik ki. A horvát lap emlékeztetett arra is, hogy 2022-ben már számos tiltakozást tartottak „az emelkedő árak, az alacsony bérek és az Orbán-kormány rossz gazdasági döntései ellen”.

Ugyanebben a horvát lapban karácsony előtt arról írtak egy véleménycikkben, hogy Zoran Milanovics horvát elnök az orbáni irányba tereli a saját országát.

MSZ

1674741123813.png
 
Csatolás megtekintése 1906530
Ide jutottunk. És mivel ez egyszerű magyarázat akkor fogadjuk el nincs itt semmi baj nem a magyar állam tehet róla....
Ehhhh
Nem látod szerintem a lényeget!

A cfeketézés egy kifejezett nyerészkedés volt!
Itt errol szo nincs!
A ter,elok nem tudtak elérni azt az árat, amibe nekik kerult, vagy amennyi elég lett v olna a tisztes nyereséghez is!
Ez mostanaban kezd megv alosulni.
A termeloi arakhoz kozelitenek az eladasi árak!

Mielott elkezdenenk politizalni: nem! Nem a korrmany nyereszkedese, lopasa, vagy butasaga volt az ok, hanem a piac!
Mig egy termeket egyetlen bolt is olcsobban tud eladni mint a tobbi, az az ar lesz az, ami meghatarozo!
A vewvo bolond lesz megvenni a dragabbat ha vanb olcso is!

A multik szerepe kicsit itt jon elo.
Számukra a logisztika, a termekbeszerzes egesz mas feladatot jelent, min t egy tisztan hazai vállalkozásnál!
Egy multi megteheti, hogy ott szerzi be, ahol ez a legolcsobb!
Spanyolorszagban megrakjal zoldseggel a kamiont, és europa szamos pontjan lepakol belole az uzleteinel!
Egy magyar ceg ezt nehezen tudja megtenni!

A magyar mezogazdasagi termelok magukat hozzak kiszolgálltatott helyzetbe azzal, hogy nem lehet oket rábeszélni értékesitesi szovetkezetek alapitasara! Ha egy terseg termekeinek az ertekesitese egy valoban hozzaerto profikbol allo csapat munkaja lenne, ok valamennyire meghatarozoak tudnanak lenni, ráhatásuk lehetne az árakra...

Ehhhh tulzottan belemerultem , bocs :)

Ami szamomra kicsit megnyugtato: az árak elszálltak, és ez b aromi rossz, de ezzel mukodesbe kezd egy piaci aztomatizmus is! A termelok vegre magasabb jovedelmekhez juthatnak, ez pedig a remenytol tobb joval kecsegtet!
 
lássuk a román példát részletesen. A vizsgálat első eleme a piros burgonya, amelynek kilóját 2,29 lejre árazta a romániai Lidl. Ez 80 forintos árfolyammal számolva mintegy 184 forint. Ezzel szemben a kiválasztott Lidl üzletben egy kilogramm piros burgonya 299,5 forintba került.

Az eltérés 63 százalék, ami túlzás nélkül meghökkentő.

Tetemes különbség látszik a romániai és a magyarországi banán ára között is. Egy kilogramm banán a román Lidlben 6,99 lej, vagyis 559 forint. A magyar Lidlben ugyanezért már 699 forintot kérnek el, ami éppen 25 százalékkal több.

Olyan globális termékek is drágábbak itthon, mint a Coca Cola. A 2,5 literes kiszerelés 8,49 lej, 715 forint Romániában. A magyar Lidl üzletben kétliteres Coca Cola volt 609 forintért. A literenkénti ár tehát 304,5 forint, szemben a romániai 286 forinttal. Az alkoholos italok kategóriájában az Argus Strong 0,5 literes dobozos sört itt 269 forintos áron találtuk meg, ott viszont 2,49 lejért, azaz 199 forintért adják. A kávéknál a Bellarom Gold 250 grammos csomagot vettük alapul, ami a román Lidlben 12,99 lej, 1039 forint, míg a magyar Lidlben 1199 forint. Mintegy 15 százalékkal drágább. Az édességek között a Ritter Sport 100 grammos csokoládéját vetettük össze: 5,99 lej, 479 forint az 519 forint ellenében, valamivel több mint 8 százaléknyi árelőny a román Lidlnél.
A tejnél (az ársapka miatt direkt nem a 2,8 százalékosat néztük) viszont fordul a kocka. A Pilos 1,5 százalékos egy literes UHT teje 409 forint itthon, Romániában pedig 5,29 lej, ami 423 forint. Ha nem is tetemesen, de majdnem 4 százalékkal alacsonyabb a magyar ár.
Magyar vásárlói szempontból a pozitívumoknak ezzel a végére értünk, a bevásárlási lista többi eleme ismét csak a román Lidlben olcsóbb. Így a Pikok 100 grammos prágai sonkája 52 százalékkal olcsóbb (375 forint és 569 forint), a Pilos 82 százalékos, 250 grammos vaja 25 százalékkal (959 forint és 1199 forint), a 300 grammos szeletelt Milbona Maasdam sajt pedig 17 százalékkal (1279 forint és 1499 forint). A Pilos 250 grammos Edami tömbsajt 11,99 lejbe, átváltva 959 forintba kerül a román Lidlben, a magyarban 999 forintba. A kettő között nagyjából 4 százalék van.
A magyar bérszínvonal is magasabban van, mint a román, körülbelül nettó 80-100 ezer forinttal. Mivel a fogyasztóképes kereslet magasabb itthon, így értelemszerűen az árszint is feljebb húzódik. A magasabb bérszínvonalnak viszont az is köszönhető, hogy a havi jövedelemre vetítve a bevásárlás kevésbé megterhelő Magyarországon, mint Romániában.
 
Szoval az hogy ki mit mondjon, az tenyleg a partallas fuggvenye.
Ne simogasd le ennyire.
A kormánypropaganda agresszívebb, erősebb, több tehát több az azt elhívő is.
És itt még nem pártállás, hanem elhitető eszközökkel teli képesség.
A hajlandóság csak ezen kívül van mint tényező.
Lukat beszélnek a hasába az országnak
És a feketét fehérnek lehet hitetni akkora fölénnyel
Pártállástól függetlenül.!
A módszer ugyanazokkal a sarokpontokkal működik Mint amit Hitler leírt a propaganda természetéről !!
De állítom a reklám is ugyanazokkal a fogásokkal dolgozik.
 
Most bejelentette az ALDI hogy olcsóbb lesz egy pár vaj készítmény erre meg a LIDL is ugyanezt tette....nos erre mi is a jobboldali médiumok használóinak a véleménye ? Nyomdafestéket nem tűrő anyázás.....teljesen mindegy mit tesznek mivel a kormány nem kedveli a nyugati élelmiszer láncokat a követői sem tehetnek mást együtt kell..hm...kiabálniuk.
 
Éppen erről a két üzletláncról lehet olvasni-hallani, hogy jelentősebb béremelésekkel igyekszik elfogadhatóbb életszinvonalat biztosítani a dolgozóinak.
Nem lehet, hogy a köpkölődés okait inkább ebben kell keresni?
 
Persze lehet hiszen ezzel bérversenyt generálnak a hazai bolthálózatok közt....
Ezt elég nehéz lenyelni.
 
Most bejelentette az ALDI hogy olcsóbb lesz egy pár vaj készítmény erre meg a LIDL is ugyanezt tette....nos erre mi is a jobboldali médiumok használóinak a véleménye ? Nyomdafestéket nem tűrő anyázás.....teljesen mindegy mit tesznek mivel a kormány nem kedveli a nyugati élelmiszer láncokat a követői sem tehetnek mást együtt kell..hm...kiabálniuk.
Nem csak azért lehet nyomdafestéket nem tűrően anyázni
De nem az Aldit
Hanem az
OPUS TIGÁZ -t (Mészáros birodalomhoz tartozik)
Mert az történt januárban
Hallottál olyanról hogy pl mint egy bolt, vagy egy vállalkozás Kikapcsolják a gázt azzal az indokkal Nem tudnak gázt adni mert nem tudják az árát.
Még 1000 Ft felett sem
És ezért jöttek és leszerelték a gázórát De ezért kértek még 30 ezer forintot is.
Hallottál ilyen megtörtént eset?
Én igen egy boltnál
És láttam is
És most kénytelenek voltak klímás fűtésre átállni villanyt használva
 
Akkora a felhajtás Horvátországban a magyarok „vásárlásturizmusa” miatt, hogy több helyi online médiánál is külön hírblokkot kapott a jelenség. Az egyik horvát napilap szerint Magyarország csak saját magát okolhatja az elszálló árak miatt.

Élelmes nép a magyar, ez derül ki legalábbis a horvát média híradásaiból, amelyben arról írnak, hogy az alacsony élelmiszer- és üzemanyagárak mágnesként vonzzák a magyarokat. Nemrég az Index is beszámolt az ATV riportja alapján arról, hogy mennyire különböznek a két országban meghatározott árak.

Az ATV hírműsorának munkatársai először egy baranyai szupermarketben vették meg a zóna adag paprikás krumpli alapanyagait. A polcokon nem találtak hatósági áras burgonyát, így kénytelenek voltak a drágább fajtából vásárolni. Ez nagyjából 70 forint többletköltséget jelentett számukra.

A HÁROM ALAPANYAGÉRT ÖSSZESEN 913 FORINTOT FIZETTEK A BARANYAI BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN.

Ezután eurót váltottak, majd átutaztak Horvátországba, a határtól 2-3 kilométerre található Alsómiholjácra. Az ottani egyik üzletben ötfajta burgonya közül választhattak a vásárlók, ezek ára nagyjából azonos volt. Egy kilogramm krumpli átszámítva 260 forintba került. Virsliből csak 90 százalékos hústartalmút találtak, így ebből vásároltak. Amit ott vásároltak, az 400 forintos árfolyamon átszámítva 556 forint volt, tehát ez azt jelenti, hogy 40 százalékkal drágábban vásároltak be otthon, mint a szomszédos Horvátországban.

Külön hírblokk a magyar vásárlásturizmusról

A jelenség olyannyira feltűnő lett Horvátországban, hogy egy külön hírblokkot szentelt neki több média is, köztük a magyar kormánnyal szemben már többször ellenséges horvát Index nevű napilap is. A lap arra is kereste a választ, hogy mi az oka a megnövekedett forgalomnak, amelynek egyik fő okaként nevezték meg, hogy az EU-ban a legnagyobb áremelkedést Magyarország produkálta.

2022 decemberében az infláció elérte a 25 százalékot, ami jóval magasabb, mint a balti államokban, amelyek gazdaságilag és külkereskedelmileg is szorosan kötődnek Oroszországhoz – írta a horvát Index. Lettország, Észtország és Litvánia így Magyarországnál jóval alacsonyabb inflációval zárta az évet (Lettország 20,7 százalék, Litvánia 20 százalék, Észtország 17,5 százalék).

A lap szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök az EU-t és az Oroszországot sújtó szankciókat próbálja hibáztatni a drágulásért, azonban szerintük „ez egyszerűen nem lehet igaz, mert Magyarországon az ukrajnai háború előtt is magasabb volt az infláció, mint az EU többi részén”.

Üzemanyag, te drága!​

A lap azzal is foglalkozik, hogy Magyarországon az üzemanyagárak jóval a Horvátországban megszabott árak fölött vannak. A magyar kutaknál a 95-ös benzin literje 1,57 euró, a gázolaj 1,73 euróba került.

Ez drágább, mint más EU-tagállamokban, hasonló fizetésekkel

– emelte ki a lap, hozzátéve, hogy ugyanazon a januári napon Horvátországban a 95-ös literjéért 1,39 eurós, a gázolaj literéért 1,62 eurós átlagárat fizettek a horvátok.

Ezekkel az árakkal Horvátországban 7,5 euróval olcsóbb egy 45 literes tank megtöltése, mint Magyarországon, ezzel is magyarázható, hogy a határközeli magyaroknak megéri Horvátországban tankolni.

Csak Magyarország okolható​

A horvát lap összegzésképpen azt is kiemeli, hogy Magyarország az élelmiszerárak növekedéséért nem hibáztathat senkit, ugyanis a legtöbb élelmiszertermék előállításában önellátó. Nem hibáztathat senkit az olaj- és gázárak emelkedéséért, mert kivételt kapott az oroszországi gázimportra vonatkozó uniós szankció alól – tette hozzá a cikk írója.

Az EU legnagyobb drágulásáért elsősorban Orbán kormányának gazdaságpolitikája a felelős, különösen az élelmiszerek esetében

– jelentik ki. A horvát lap emlékeztetett arra is, hogy 2022-ben már számos tiltakozást tartottak „az emelkedő árak, az alacsony bérek és az Orbán-kormány rossz gazdasági döntései ellen”.

Ugyanebben a horvát lapban karácsony előtt arról írtak egy véleménycikkben, hogy Zoran Milanovics horvát elnök az orbáni irányba tereli a saját országát.

MSZ

Csatolás megtekintése 1906500
Gondolom sokan járnak át vásárolni.
Arra kíváncsi vagyok, hogy eü turizmus keretei között jönnek-e még Magyarországra. A fogászat egy időben nagyon népszerű volt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,882
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére