Hírek Megkóstoltatták a hamburgert afrikai „vademberekkel”, akik döbbenetes dolgot mondtak róla

Nem ez a legtermészetesebb élelem.

A hamburger a gyorséttermek kínálatának elmaradhatatlan része. Gyakran a junk food kategóriába sorolják, pedig elvileg nincs benne semmi különös, a félbevágott zsömlébe húspogácsa, sajt, szósz és zöldségek kerülnek.

Jó ideje keringenek azonban elrettentő felvételek arról, hogyan őrzik meg a sokak által kedvelt hambik a „frissességüket” akár évek múltán is. Feltehetőleg a bennük lévő, nagyobb mennyiségű tartósítószer miatt, amely hosszú távon biztosan nem egészséges.

A modern nyugati világ azonban él-hal ezért a laktató kajáért, emiatt volt különösen érdekes az a közelmúltban elvégzett kísérlet, amelyben új szemszögből próbálták megközelíteni a hamburgert. Egy olyan afrikai törzs tagjaival kóstoltatták meg, amely eddig csak elvétve találkozott a civilizáció „áldásaival”.

Néhány zanzibári maszájról volt szó, akik – sok társukkal ellentétben – nem szegődtek a turisták szórakoztatására. Ragaszkodnak a hagyományaikhoz, ezért elsősorban nyers hússal és tejjel, mézzel és marhavérrel táplálkoznak.
Most azonban egy marhahúsos-sajtos szendvicset adtak nekik, és igazából azt sem tudták, hogyan fogjanak neki a kissé összetett ételnek. Aki evett már hamburgert, az nem csodálkozik rajta, hogy a hozzávalók fele a földön végezte a maszájoknál is, képtelenek voltak normálisan egyben tartani a szendvicset.
„Nagy száj kell ahhoz, hogy megegyük”
– állapították meg végül, de alapvetően ízlett nekik a „civilizált” csemege.
„Olyan íze van, mint a tehén szívének”
– mondott az egyik afrikai olyan hasonlatot, amit sokan alighanem hallani sem szerettünk volna.


1677503545331.png
 
Életemben összesen egyetlen alkalommal kóstoltam meg anno a hotdogot, aztán jóval később, évtizedek múlva a család fő-főzője hamburgert készített, amit a tálást követően -mert nagy volt -szétszedtem, és külön fogyott el a zöldség, a "zsömle" kimaradt a fogysztási rítusból, mint ahogyan a számomra ehetetlennek minősűlő marhahús-pogácsai is. Hozzá kell tennem, hogy a kellékek nem egy hamburgert készítőtől származtak.
Összegezve, szolidáris vagyok a maszáj harcosokkal, és a véleményem az övéktől csupán annyiban tér el, hogy az sokkal durvább. Ők valószínűleg csupán udvariasságból fogalmaztak enyhébben.
A film készítőinek viszon a javukra írom, hogy nem állva, és nem menet közben kellett az alanyoknak az ételt elfogyasztaniuk.
 
Ennyi pénzért, amibe egy ilyen menü kerül, otthon kb. 15 percnyi munkával frissen sült lazacot görög salátával is ehetsz.
Itt az a lényeg hogy semmit sem kell csinálnod készen kapod.
(ugyan ez van amikor azt mondod hogy mosogatsz, mosol, szárítassz...helyette berakod a megfelelő gépekbe a dolgokat és x idő után kiszeded. )
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

kaary wrote on Recsi70's profile.
Helló. Köszönöm szépen a hagyatékot. Lenne kedved cserélni képregényeket? OneNote-ba gyűjtöm a listámat. Nem teljes de ha adsz egy e-mailt megosztom veled. A legtöbb képregényem asztali gépen ami most egyenlőre nem működik. Laptopon is van jópár. Ha hazaérek átkűldöm a laptopos listámat!
katica69 wrote on Punpido25's profile.
Szia!
Szeretném elkérni tőled a könyvet.
Sokat varrok az unokáimnak a családnak. Magamtól és videókból tanúltam meg. De hiányoznak az egyszerű fortélyok.
Köszönöm előre is.
trueheart wrote on Melitta's profile.
megkérhetlek,hogyha nem tudod tolerálni a tagok véleményét,azt ne egyoldalúan cenzúrázd!? nem diplomatikus,és amúgy mi nem vagyunk elkötelezett radikális szélsőbalosok! (sem) munkából élünk (van olyan) Ti mért nem tudtok főzni,könyveket megvenni,filmeket adni?
Lucan0 wrote on Professor Hangoskönyv's profile.
Mit olvasol mostanában?
napraforgó2003 wrote on lerzsi61's profile.
Kedves lerzsi61!

Bocsánat, téves volt a ha-ha-ha smiley. :)
A Támogatásoknál véletlenül kattintottam.
Vissza is vontam.

Statisztikák

Témák
37,722
Üzenet
4,701,890
Tagok
608,966
Legújabb tagunk
zsuzsanna knapecz
Oldal tetejére