Megnyílt az első kassza nélküli „csak fogod, és kisétálsz” élelmiszer üzlet Angliában

Az Amazon Nagy-Britanniában is megnyitotta az első “just walk out” (csak sétálj ki) élelmiszerboltot, ahol a vásárlók csak leveszik a polcokról, ami kell és elmennek anélkül, hogy egy fizikai kasszánál fizetniük kellene.

Az Amazon Fresh névre hallgató „contactless” üzlet a nyugat-londoni Ealingben van, és bárki számára elérhető, akinek van Amazon fiókja, és telefonján fent van az alkalmazás. Az ügyfeleknek belépéskor le kell szkennelniük egy kódot a mobiljuk kijelzőjén.

Miután beléptek az üzletbe, a vásárlók bármelyik polcról levehetik a termékeket, amiket meg akarnak venni, anélkül, hogy azokat valahol szkennelni kellene, vagy akár egy kaszához odamenni. A polcokon lévő érzékelők észlelik, amikor egy tárgyat levesznek onnan, míg a mesterséges intelligencia által támogatott kamerák és egyéb technológiák figyelik az egyének mozgását és a kiválasztott árukat. A számlát automatikusan a vásárló Amazon számlájára terhelik, amikor elhagyják az üzletet.

Míg a vásárlóknak nem szükséges kapcsolatba lépniük az ott dolgozókkal, az áruház összesen körülbelül 30 embernek ad munkát, és a helyszínen öt alkalmazott is dolgozik, akik segítenek a vásárlóknak, ha kell, polcokat töltenek fel és ételeket készítenek. A nagyjából 230 négyzetméter alapterületű üzletben van egy pult is az Amazon-on vásárolt egyéb tárgyak átvételéhez, valamint önkiszolgáló kávéautomata.

Belülről összességében az üzlet nagyon hasonlít a többi élelmiszer üzlethez, elrendezésre, illetve a termékek skáláját illetően, leszámítva persze a kasszát. Az üzlet előtt csütörtök reggel már sor állt, ugyanis több tucat kíváncsi vásárló és a rivális üzletláncok, köztük a Lidl és a Tesco vezetői is megjelentek, hogy kipróbálják az újszerű élményt.

A 45 éves Carl Knibbs elmondta, hogy rendszeresen vásárol Amazonon, de ide csak azért jött be, mert épp erre járt. „Teljesen lenyűgözött. Ma elég sokan vannak, de amikor az emberek megszokják, nagyon jól fog működni. Azt mondta, hogy kissé furcsának érezte amikor kisétált a kasszánál való fizetés nélkül, de mivel látta, hogy mindenki így tesz így sokkal elfogadhatóbb volt.”

A tervek szerint a közeljövőben további Amazon Fresh üzletek nyílnak majd meg mind London, mind Nagy-Britannia többi részének területén. A cégnek már több mint 20 hasonló érintés és kassza nélküli élelmiszerboltja van az Egyesült Államokban Amazon Go néven.

walk.jpg
 
Érdekes és talán követendő.
Kevesebb dolgozó...
Ez elég nagy konkurencia a házhoz szállítási rendszernek.
Hisz itt fizikai valójába látod a terméket.
 
Valóban innovatív, csak az a gond hogy az így leépített dolgozókat hol helyezzük el.
Ki tudja hogy egyáltalán kell-e leépítés mert elég sok helyen azt alkalmazzák hogy vannak pénztárosok ...a többi dolgozó úgy mint takarítók, árupakolók azok mind szerződésesek akik helyét átveszik a mostani pénztárosok.
A többiek meg.....
 
Na na. Már a bolti lopás élményét is elveszik a fiataloktól! :cool2:

Egyetemista korunkban a feleségem olyan spórolós volt, hogy
- a bevásárlásnál minden portékát beütöttünk egy akkor még csodának számító zseb-kaltulátorba.
- aztán a fizetés elött összevetettük a kasszás-nö által készített számlával.
- én mint emberbarát nagyon bízok a felebarátaimban, ezért borzasztó kellemetlen volt számomra a procedúra
- de mit tesz isten, újra és újra elcsíptük a kasszát csaláson.
- többnyire csak néhány Pfenning volt. majd egy DM, egyszer azonban egy egész helyértékkel, 10 DM tévedett a gép.

A "hiba" úgy csúszott bele a rendszerbe, hogy az árak rosszul voltak letárolva a kasszagépbe.
Ma ez ritkábban fordulhat elő mert a gépek egy hálózaton lognak, ha egy kasszagép téved akkor az összes kasszánál hiba van.

A leárazásnál a mai napig előfordul vita a kasszánál
ilyenkor beállok egy másik sorba, ne kelljen várni
 
A probléma előre kódolva van. Például az, hogy mindenki a saját táskájába pakol, valamint az, hogy kifizetni csak azt kell, amit ki is viszel a boltból. A recept egyszerű, veszel valami dobozosat, egy parfümöt, órát, hazaviszed, teszel bele valami hasonló súlyt, visszamész, leveszel még egyet, elteszed, majd meggondolod magad és visszateszed a hamisat. Az automatizmus úgy fogja értékelni, hogy nem vásároltál.
Márpedig attól, hogy az a fejlett nyugat, tolvajok ott is vannak. :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok!
Apáczai 2.osztályos év végi (tanévzáró)felméréseket keresném de nem nagyon találom.Tudna vki segíteni?
Előre is köszönöm
Roland51 wrote on vgyula's profile.
Kedves Gyula!
Sajnos elfelejtettem válaszolni a kérdésedre, hogy milyen fileban kellene a dal.
A legjobb Wav-ban, mert Roland FP-30-as zongorán szeretném lejátszani, de ha nehéz megoldani,
Mp3-ban is megfelelne, köszönöm!
Üdv. KS
Sziasztok ! Az év végi hajrában szükségünk lenne 6. osztályos Természetismeret OFI ( Horváth Miklós, Molnár László ) témazáróra, téma: Hazai tájakon, Vizek vízpartok életközössége,
és Nyelvtan témazáróra,Raátz Judit Minden segítséget előre is nagyon szépen köszönök!
Agenta wrote on tass500's profile.
Szia!

'Frank Schätzing: Limit' c könyve németül.

Mobi és epub formában, nem tudom melyik a jó Neked.

Üdv!
A.
Sziasztok én 5.osztályos történelem mf megoldásokat keresem mozaik kiadó 2020-as kiadását.Illetve 5 osztályos történelem év végi dolgozat kérdéseit megoldókulcsal előre is köszönöm a segítséget.

Statisztikák

Témák
36,446
Üzenet
4,398,519
Tagok
591,126
Legújabb tagunk
Déri Marika
Oldal tetejére