Megszólalt a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke: aki nem oltat, fizessen!

A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke, Daróczy-Gaál Ágnes azt mondja, az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát.

Aki pedig nem oltat, fizesse az esetleges intenzív kezelésének többmilliós költségét.

Az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát – mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.

“Mindenképpen, akár szankcionáló módszerekkel is, de érdekeltté kell tenni az embereket abban, hogy beoltassák magukat. Meg kellene értetni az állampolgárokkal, hogy egy koronavírusos beteg intenzív osztályos kezelése, akár 1 millió forintos költséget is elérheti. Amit jelen pillanatban a TB finanszíroz a nagy közös kasszából, amelybe mindannyian beleadunk. Én azt gondolom, hogyha valaki vállalja a kockázatot, hogy nem oltatja be magát, akkor vegye számításba azt, hogy esetleg egy ilyen 2-3 hetes intenzív osztályos kezelést, saját zsebből fog kelleni megfinanszíroznia, ami akár 14-21 millió forintra is rúghat, amennyiben elkapja a vírust és intenzív osztályra kerül miatta

– mondta Daróczy-Gaál Ágens a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő úgy kommentálta a felvetést, hogy
  • egyrészt ez a gondolkodásmód szerintem nem orvoshoz méltó, nekünk nem megítélni és elítélni kell a betegeket, hanem meggyógyítani.
  • Másrészt, ha valamivel még további éket lehet verni az oltást nem elfogadók és az elfogadók közé, azok ezek a mondatok.
  • Harmadrészt szakszervezeti vezetőként nem hozhatja valaki a rábízott tagságot olyan helyzetbe, hogy a közvélemény éles kritikáját, ellenszenvét váltsa ki a tagsággal, jelen esetben az orvosokkal szemben.

Ugyanakkor tökéletesen megértem a szándékot, de ez így akkor sem célravezető, sőt káros, amennyiben valaki a beoltottság mellett kíván érvelni. Sokkal inkább arra kellett volna használnia a rendelkezésére álló adásidőt, hogy a kétkedőket értelmes érvekkel győzze meg és ne fenyegetéssel.

Jabronka Richárd

noi  gaitalo.jpg
 
összeesküvéselméleteket könnyebb elhinni, mert azok olyanok, mint a vallás, nem kell semmi bizonyíték).
Menczner Tamás mit csinált?
Semmi bizonyíték alapján összeesküvés jellegű kommunikációt.
Mert azt könnyebb elhitetni.
És ráfejelt újabb hazudozással,miután az unió megválaszolta 1 tagorsszág (Magyarország) folyamodott összesen:

Menczer az ATV Start című műsorában azt mondta: azért nem tud az uniós biztos arról, hogy sorban állnak a vakcináért, mert neki nem szóltak, őket viszont sokan keresték.

1611224660917.png

Az Európai Bizottság cáfolta Menczer Tamás külügyi államtitkár állításait is, aki szerint már 14 európai ország jelentkezett a kínai oltásért. Az EU-ban a Magyarországon a legalacsonyabb az oltakozási kedv, derül ki egy friss uniós felmérésből.
 
Utoljára módosítva:
Menczner Tamás mit csinált?
Semmi bizonyíték alapján összeesküvés jellegű kommunikációt.
Mert azt könnyebb elhitetni.
És ráfejelt újabb hazudozással,miután az unió megválaszolta 1 tagorsszág (Magyarország) folyamodott összesen:

Csatolás megtekintése 1772961
Ugyanmár. Kicsit tévedett.
Mint én, hogy 12 nyelven beszélek. (Ami egyébként igaz, csak rajtam kívül 11-t senki sem ért.)
 
Csoda, hogy az emberek bizalmatlanok?
És Nem képes ezt már utólag sem a kormány sem "nyunyóka"."Hol véd a maszk hol nem véd". Képtelenség állításai után.
Nem segített a törzsnél még az újságírók kitiltása sem.
A törzsnél semmi sem működött tájékoztatásra.
A gócosodás mondogatásakor követeltük a területi bemutatást.
3 hét késéssel beindult egy megyei (területi) bemutatás.
A "gov" oldalon.
Mostanában várnánk a oltási konkrétabb tervet lakóhelyekre.
Nincs.
Van viszont szintén bizalmatlanságot növelő regisztráció sumákolás.
Mi egyáltalán nem arra alkalmas amit kiírtak.
párt majdani levelekkel bombázásra inkább.
Mitől nőne a bizalom ha a hivatkozásuk átlátszó: A oltóanyag adag felmérésre kell.
Azt más módon szokás csinálni.
Mitől nőne lakosság átoltottsági kedve?
Ha már abban sem biztos mely ország oltóanyagát kerítenek a karjába.
Hisz az árban is ellenőrizhetetlen kínait erőlteti.
És megint azzal jön ezért állnak sorban tőlünk nyugatra is.
Miről ismét kiderül a hazugság.
Ha kihagytam valami, bizalom csökkentő kapkodásuk vagy hazugságuk szóljatok.
 
Meg az is érdekes, h beindult a biznisz
Persze több országban velejárt.
Vagy csak szórvány esetek.Legutóbb Szerbiából adtak hírt.
De engem azok a hírek azon formájában tálalva.
Jobban emlékeztet egy olyan típusú "vevő" becsalásra.

Mint: "már csak egy napig"
"siessen mert lemarad"
"csak pult alól, csak önnek csak most"
Mindezt azért említem mert ugyanakkor az EU-ban Magyarországon a legkisebb az oltási kedv.
A regisztráció körüli homály-keltése a kormánynak ugyanezt szolgálja, épp csak ott a cél a kapcsolati e-mail címek megszerzése
 
A regisztráció körüli homály-keltése a kormánynak ugyanezt szolgálja, épp csak ott a cél a kapcsolati e-mail címek megszerzése
De ez, ha igaz, akkor is csak a covidra, meg a többi, opcionális oltásra igaz. Egyéb, kötelező védőoltások terén még világviszonylatban sincs szégyenkezni valónk, még ezrelékben sem mérhető a kötelező védőoltásokat megtagadók száma.

u.i: Bocsánat, rosszul idéztem, erre a mondatodra reagáltam a fentebb írtakat: "Mindezt azért említem mert ugyanakkor az EU-ban Magyarországon a legkisebb az oltási kedv."
 
Akkor úgy pontos írni most a koraknavírus hiszti esetén és a jelenlegi vezetés esetén a legkisebb az oltási hajlandóság.
Jó akkor egyetértünk.
De az elmúlt években már romlóban volt a internetes babonás konteózók miatt
Velük együtt is csupán
még ezrelékben sem mérhető a kötelező védőoltásokat megtagadók száma.
 
Némi információ azoknak, akik még mindig azt hajtogatják, hogy ilyen gyorsan nem lehet oltást csinálni
Szakértő jelentette ki, tavaly tavasszal indult pandémia idején...
Ha valaki a tiedtől eltérő véleményen van, az már ősellenség? csak fekete és fehér színeket ismersz? Közte semmi átmenet vagy színárnyalat?
1611309516577.png

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...em-lenne-vedooltas-a-koronavirus-ellen-428780
Minden agresszív győzködésed megdönti, Victorvacendak! A legtöbbször használt érvet vetetted be, amit elkendőzésre szoktak használni: "összeesküvés elmélet.."
 
Csatolás megtekintése 1773156
Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...em-lenne-vedooltas-a-koronavirus-ellen-428780
Minden agresszív győzködésed megdönti, Victorvacendak! A legtöbbször használt érvet vetetted be, amit elkendőzésre szoktak használni: "összeesküvés elmélet.."
Kérdem én, elolvastál akár csak egy szakcikket a felhasznált módszerek történetéről, hogy mióta álltak fejlesztés alatt (és hogy mitől tart tovább normál esetben egy fejlesztés - megjegyzem, influenza oltás mindén évben jön, mégsem vagy kiakadva rajta)? Nem a faszbukon vagy a youttube-on terjedő okosságokra gondolok, amit mindig azzal reklámoznak, hogy "el akarják hallgatni"....

És legfőképpen, hallottál-e már olyat, hogy valakinek az állítására rácáfolt a realitás?
 
És legfőképpen, hallottál-e már olyat, hogy valakinek az állítására rácáfolt a realitás?
Tessék? Sokszor hallottam, igen!
Az influenza oltást örülök, h szóbahoztad:
- az influenzára nincs ilyen heveny kirohanása senkinek, h ne merészelje a nagy tömeg ellenezni, v netán kihagyni, mert akkor fizessen, pedig az végigsöpör minden évben országokon, és van az influenza vírusfertőzöttek között halottja is, nem is egy, minden évben!!!
- amit erőltetnek, már szerintem alapjaiban dacot vált ki
- az influenzára visszatérve: 1x vállaltam, azóta se kérek belőle többet, köszönöm a lehetőséget;
- se FB-n, se Youtube-n nem informálódom, mellélőtt, kérem!
- szakértő véleményét idéztem be előző hsz-emben Neked (is), nincs több hozzáfűznivalóm, már megadtam a választ benne, ha nem értettél, olvasd újra légy szíves, h milyen előkészületeket tartottak célszerűnek egy bármilyen ország fejlesztette oltásanyag teljeskörű kísérleteihez, és biztonságos bevetéséhez, nagy tömegeken...
 
Na látod. Most pont ezt történt. Az állítólag szakértődre, aki nem vakcinafejlesztéssel foglalkozik, rácáfolt a valóság. Olvasd el talán akkor Karikó Katalin véleményét is, aki ugyan nem szakértő számodra, de legalább vakcinafejlesztéssel foglalkozik. A technológia a 90-es évek óta fejlődött, csak eddig a rákgyógyításon kívül nem volt mire használni. És itt jött a képbe az oltás. Többek között ezért nem kellett sokat dolgozni rajta. Még van sok egyéb ok, hogy miért megy gyorsan (olyanok, mint pl. az elmúlt 50 évben kicsit fejlődött a tudomány..., de tudom ha dac, akkor érveknek nincs helye...). Mellesleg, ne csak egy "szakétő" véleményére hagyatkozzál akkor már, szép számmal próbálja magyarázni a helyzetet más magyar és külföldi virológus is. De minek. Az 5G meg a lapos Föld sokkal hihetőbb.
Az influenzás mondatodat nem tudom értelmezni, szerintem higgadj le, vegyél mély levegőt, és próbáld meg újrafogalmazni. Ha azért elfogadható számodra az influenza oltás, mert van halottja, akkor jóreggelt, a koronának is... kicsitt több.
A dac rendben van, csak az érvekkel van a baj. A maszk elleni dac érveivel együtt mind ostobaság.
Ha esetleg van tudomásod róla, hogy a modern vakcinák nagyobb veszélyt jelentenek az emberiségre, mint a betegségek, ami ellen bevetik őket, akkor oszd meg velünk, légy oly kedves.
 
Ha esetleg van tudomásod róla, hogy a modern vakcinák nagyobb veszélyt jelentenek az emberiségre, mint a betegségek, ami ellen bevetik őket, akkor oszd meg velünk, légy oly kedves.
Érdekes ha valaki afrikába akar menni akkor különböző védőoltásokat kötelezően fel kell vennie.
Az ellen nincs tiltakozás nem mondják hogy nem tudom mi van benne akkor nem kell.
Itthon most jutalom jár ha valaki beoltatja magát kap egy plasztik kártyát és rá ne vonatkozik a kijárási korlátozás.
Hogy mit fog csinálni ???
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pityke007 wrote on kandaisdn's profile.
Szia, a virtuális mellékletet is fel tudnád tenni? Köszönöm szépen.
Baalcain wrote on gpmaria's profile.
szia
Nem tudom te tötötted-e fel a Bajtársak cimű könyvet.- amit sajnos még nem lehet. de ha magánban elküldenéd megköszönném
P.Kati82_ wrote on krisztina1974's profile.
Kedves Krisztina, szeretném elkérni az 5. osztályos történelem felmérőket. Köszönöm szépen, üdv.Kati
Sziasztok!
Nincs meg valakinek véletlenül pdf formátumban?
1614496598907.png
Maron0212 wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Szeretném megköszönni a fordításaidat. Az elmúlt években rengeteg örömet szereztél vele. :):dr_24:

Statisztikák

Témák
36,318
Üzenet
4,370,713
Tagok
588,821
Legújabb tagunk
erksze20
Oldal tetejére