Megszólalt a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke: aki nem oltat, fizessen!

A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke, Daróczy-Gaál Ágnes azt mondja, az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát.

Aki pedig nem oltat, fizesse az esetleges intenzív kezelésének többmilliós költségét.

Az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát – mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.

“Mindenképpen, akár szankcionáló módszerekkel is, de érdekeltté kell tenni az embereket abban, hogy beoltassák magukat. Meg kellene értetni az állampolgárokkal, hogy egy koronavírusos beteg intenzív osztályos kezelése, akár 1 millió forintos költséget is elérheti. Amit jelen pillanatban a TB finanszíroz a nagy közös kasszából, amelybe mindannyian beleadunk. Én azt gondolom, hogyha valaki vállalja a kockázatot, hogy nem oltatja be magát, akkor vegye számításba azt, hogy esetleg egy ilyen 2-3 hetes intenzív osztályos kezelést, saját zsebből fog kelleni megfinanszíroznia, ami akár 14-21 millió forintra is rúghat, amennyiben elkapja a vírust és intenzív osztályra kerül miatta

– mondta Daróczy-Gaál Ágens a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő úgy kommentálta a felvetést, hogy
  • egyrészt ez a gondolkodásmód szerintem nem orvoshoz méltó, nekünk nem megítélni és elítélni kell a betegeket, hanem meggyógyítani.
  • Másrészt, ha valamivel még további éket lehet verni az oltást nem elfogadók és az elfogadók közé, azok ezek a mondatok.
  • Harmadrészt szakszervezeti vezetőként nem hozhatja valaki a rábízott tagságot olyan helyzetbe, hogy a közvélemény éles kritikáját, ellenszenvét váltsa ki a tagsággal, jelen esetben az orvosokkal szemben.

Ugyanakkor tökéletesen megértem a szándékot, de ez így akkor sem célravezető, sőt káros, amennyiben valaki a beoltottság mellett kíván érvelni. Sokkal inkább arra kellett volna használnia a rendelkezésére álló adásidőt, hogy a kétkedőket értelmes érvekkel győzze meg és ne fenyegetéssel.

Jabronka Richárd

noi  gaitalo.jpg
 
(felíratkoztam várom az oltásomat majd beszámolok ha megkaptam..vagy nem)
Szintén zenész !
(Egyébként meg bemondta az internet hogy: „Magyarország az egyetlen ország a bolygón, ahol a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Szputnyik és a Sinopharm vakcinák mindegyikét engedélyezték.”)
 
Utoljára módosítva:
(felíratkoztam várom az oltásomat majd beszámolok ha megkaptam..vagy nem)
Oltás nincs de tájékoztató levél van.
Aminek személyre szabott tartalma
Az alábbi

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A következő napokban elkezdődik a regisztráltak oltása. Elsőként legidősebb honfitársaink kaphatják meg a vakcinát, most már azok is, akik saját otthonukban élnek.

Jövő héttől a háziorvosuk keresi majd őket a regisztráció során megadott elérhetőségeken. A háziorvos dönt az oltás helyszínéről, ez lehet az idős ember otthona, háziorvosi rendelő és kórházi oltópont is.
Vagyis semmilyen személyre szabottat nem tudsz meg belőle.
Különben is ezt pont mondták már a médiában.
Ja és mire eljött a jövő hét már azt is mondták felborult és nem kezdik(nincs beérkezett szállítás)Csúszik ugye.De a szervezés mehetett volna a háziorvosok felé több hónapja.
Ezt mindenki akarta és nem a megyei oltópontokat.
 
Utoljára módosítva:
Oltás nincs de tájékoztató levél van.
Aminek személyre szabott tartalma
Az alábbi

Vagyis semmilyen személyre szabottat nem tudsz meg belőle.
Különben is ezt pont mondták már a médiában.
Ja és mire eljött a jövő hét már azt is mondták felborult és nem kezdik(nincs beérkezett szállítás)
Hát igen, ezt a szöveget hallani, olvasni mindenhol, ehhez nem szükséges a regisztráció.
(én kis naiv meg azt hittem, hogy csak én kaptam ilyen személyre szóló üzenetet) :D
 
Hát igen, ezt a szöveget hallani, olvasni mindenhol, ehhez nem szükséges a regisztráció.
(én kis naiv meg azt hittem, hogy csak én kaptam ilyen személyre szóló üzenetet) :D
Ez mérgel és halálosan bosszant.Hogy tudtuk de csak éreztük hogy a regisztráció egy humbug. Én közönséges e-mailgyűjtő új propaganda csatornának éreztem.A regisztráció és kapcsolattartásra a háziorvos lett volna jó.
Nekik mindenük meg van hozzá.
És a vége mégis az lesz.
A regisztráció körüli tájékoztatlanságra és szándékos homály keltésre az alábbi cikk a jobban kitárgyaló
Utóiratként írom a regisztációs e-mail címre küldött nem-tájékoztató levélről.
Hogy van benne egy tisztességesebb pont is.
Ott a kattintás le lehet iratkozni utólag is a hírlevélről.
Ha lement az oltás akkor már az aktuálissá válik.
Mert semmi levél nem kell a kormánytól.
Addig meg a homály.
 
Kínaitól feláll a szőr ..., az Astraneneca hatékonysága 8%, az orosz vakcinát az orosz orvosok többsége nem adatná be magának.... stb. Csoda, hogy egyáltalán van ember, aki regisztrál az oltásra, ha ezeket elolvassa.
Elhagytál egy nullát AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem oltóanyagának hatékonysága a vizsgálati eredmények alapján átlagosan meghaladja a 70 százalékot, ...
Az orosz oltóanyagra épp tegnap olvastam 90% fölött van.Szputnyik V
Ma meg ha akarod küldök olyan linket ami 100% hatékonyságra mond a másik oroszra (EpiVacCorona)
 
Igen, tudom hogy már más szelek fújdogálnak, de korábban még ilyen lesújtó hírekkel volt tele az internet. Az Astrazeneca esetében a 8%-os "hatékonyságát" vagy inkább hatékonytalanságát az idősebb korosztály esetében írták.
Miután Merkel anyánk is tárgyalásba kezdett a patás ördöggel, azóta érdekes módon az orosz vakcinától sem áll fel a szőr sokak hátán, és valószínűleg lesz Németországban is kínai oltóanyag is. Talán rájöttek, hogy ekkora tömeget csak a régi tipusú oltóanyaggal lehet nagyon gyorsan immunizálni, mivel ezeknek lényegesen kevesebb macerával jár a szállítása, tárolása, kezelése.
 
Hát van Magyarországon kívül is patás ördög?
És immunizál-e a orosz és kínai?
Vagy csak beoltást lehet letudni?
És én nem tartottam macerásnak a -75 fokos tárolást hisz jön a saját dobozában.
Mi abban a macerás kiveszik a napi vagy heti adagot és normál hűtőben tárolják?
A többi meg reszket tovább a szállító dobozában
A baj nem a tárolással volt hanem a gyártókapacitással
 
"... zsebből fog kelleni megfinanszíroznia, ..."

Azannya!
Bocsánat, tudom, megmondta Nádasdy prof., hogy ha átmegy az info, akkor a kommunikáció teljesen rendben van, de azér' mégis!

-fog
-eni
-meg
A "kell" és a "finanszíroznia" közé - ízlés szerint - befér pl. egy "majd" és készen is van.
 
Vagy csak beoltást lehet letudni?
Ennek meg semmi értelme, mivel nem kötelező letudni.
De kötelező letudni, politikai életveszélyben van az a kormány ki nem mutat fel cselekvést
Hogy nem láttad miként írom hogy ha a Kínai vagy valamelyik nem immunizál eléggé és elég ideig
Miért írtam rá: Azt oltást lehet letudni.(?)
Te azt írod rá: annak semmi értelme.
Mert úgy gondolkodol: Ez egy megoldandó feladat
Én nem vagyok biztos benne hogy mindenfelé ez egy valós és megoldandó feladat.
Az egészségügyi kérdés mellett ez sok egyéb.
Kinél mi.
Anyagi- gazdasági, de legfőképp politikai kérdés.
És én pont a kormányokon levő nyomás, politikai oldalról néztem.
A rendkívüli jogrendet fenntartani nyitni-csukni a korlátozásokat.
Nem nyitni, ez is egy politikai kockázat.
Az hogy közben önmagát hős és cselekvő színben is fel kell tüntetnie magát egy kormánynak az módszer.
És erre valóban alkalmas egy olyan oltóanyag ami nem tökéletesem és nem tartósan véd.
De olcsó és van Sok belőle
Na minderre mondtam: "de legalább le van tudva"
Ha végiggondold politikai szempontból időlegesen van értelme.
Épp úgy mint minden látszatcselekvésnek.
Hosszútávra populista politikusok ne szoktak/ nem mernek gondolni
"Hogy mitől és mennyi ideig véd meg, azt egyik vakcina esetében sem érdemes firtatni."
Ezt akkor nem!
Ha politika csak simán ki akarja mutatni Ő cselekedett.
Persze úgy is kiderül csak a túlélésükre játszottak.
De hogy tudottan vettek olcsót sokat de nem hatásost.
Ez mikorra derülhet ki?
Addigra kivédte a kormány rájuk nehezedő politikai nyomást.
És átmenetileg győztesen jöttek ki belőle.
Ez az értelme a"csak simán letudott oltókampánynak"
Mindezt lehet jól is csinálni, tényleg gyógyítva és szakértelemmel.
Nem pedig politikai eszközökkel.
 
Utoljára módosítva:
Ez az értelme a"csak simán letudott oltókampánynak"
Így már értem, mire gondoltál.
Én arra, hogy részünkről nincs értelme csak letudni, mivel nem kötelező oltásról van szó. Aki meg oltatni szeretne, annak meg nyilván már megvan az elképzelése, hogy melyik vakcinát szeretné.
De kötelező letudni, politikai életveszélyben van az a kormány ki nem mutat fel cselekvést
Én úgy látom, hogy jelen helyzetből nyertesen kijönni szinte lehetetlen. Ahhoz nem pozitív teszteken alapuló fertőzöttségi statisztikákat kellene mutogatni, hanem azt bizonyítani, hogy a járvány nélkül az a kb. 2 millió ember még ma is élne (és nem halt volna meg a koránál fogva, vagy valamelyik alapbetegségébe), és megfékezésére hozott intézkedések arányban áltak a helyzet súlyosságával.
 
Így már értem, mire gondoltál.
Én arra, hogy részünkről nincs értelme csak letudni, mivel nem kötelező oltásról van szó. Aki meg oltatni szeretne, annak meg nyilván már megvan az elképzelése, hogy melyik vakcinát szeretné.

Én úgy látom, hogy jelen helyzetből nyertesen kijönni szinte lehetetlen. Ahhoz nem pozitív teszteken alapuló fertőzöttségi statisztikákat kellene mutogatni, hanem azt bizonyítani, hogy a járvány nélkül az a kb. 2 millió ember még ma is élne (és nem halt volna meg a koránál fogva, vagy valamelyik alapbetegségébe), és megfékezésére hozott intézkedések arányban áltak a helyzet súlyosságával.
Lehet hogy Neked van igazad.
Ha sorra kerülök beoltatom magam. Csak a megérzésem hogy nem oszt nem szoroz.
Eddig minden évben tavasszal illetve ősszel jött egy megfázásos , lázasos és egyéb tünetekkel fertőző betegség amit szinte már ˝vártam˝ és hozzászoktam. Ki tudja nem az is ez a nyavalya volt?
Most az a baj hogy azonnal visznek mindenkit a kórházba és gyorsan telítődnek. Persze mindenki covidos......
Ja, nem vagyok vírus tagadó. Csak az egyensúlyt hiányolom.
 
" minden évben tavasszal illetve ősszel jött egy megfázásos , lázasos és egyéb tünetekkel fertőző betegség amit szinte már ˝vártam"

Lehet, hogy valamit nem jól csinálsz?
S ha tényleg beoltatod magad - én a nekem járó adagot felajánlottam Orbán Viktornak - majd tudosits minket kérlek az esetleges, s nem kivánt mellékhatásokról.
 
Rosszul csináltam??
Ez mindenkinél így van hisz összel amikor jön a lehülés könnyebben megfázunk és amikor tavasz közeledik azt hisszük már nem kell védekeznünk a hideg ellen.
Elég egy lengébb öltözék és máris náthásak vagyunk akár lázasak is lehetünk.
De megsúgok egy igazi klasszikus megoldást a köhögés ellen...ezt sokszor használták sikerrel .
Régi-régi praktika, hogy a köhögő gyermek mellkasát disznózsírral kenik be, körbetekerik langyos vizes ruhával, majd még egy száraz ruhával.

Ilyenkor vízvisszatartás történik, a zsír nem engedi a bőrfelületről párologni a vizet a testből, ezáltal a hörgőkből könnyebben távozik a váladék.
 
Aki oltakozni akar(Cili néni után szabadon ) kezdjen el naplót írni,magáról,érzéseiről,a környezetéről és a vakcina beadása után is folytassa a napló irását.
Az utcán beszélgető emberektől hallottam a napokban......,szorult volna a feje az anyjába ennek a nőnek....
Bocs, de a nevetést alig bírtam abbahagyni,annyiból igazuk volt, honnan veszi a bátorságot,hogy így beszéljen emberekről.
Ha majd a fagyi visszanyal,vagy az eldobott bumeráng visszarepül hozzá és eltalálja ,ne lepődjön meg.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Meanikó wrote on lucica's profile.
Sziasztok! 6.-os Mozaik történelem munkafüzet megoldását keresem. Valaki elküldené?
eddy56 wrote on Búza Mihály's profile.
Ha adsz emai8lcimet mobi-ban el tudom kuldeni a Sebzett nagyvadakat, és az Oxen trilogia befejezo reszet is
Holdviola Anna wrote on ovoneni73's profile.
Szia! Nincs véletlenül öltözködés (télen, nyáron, tavasszal, ősszel) c. foglalkozásterved? Előre is köszönöm :)
Sziasztok! Nincs valakinek véletlenül öltözködés télen, vagy ősszel, tavasszal nyáron foglalkozásterve? Előre is köszönöm :)
KIS DIÁKOKNAK KÉSZÍTETTEM OKTATÁSI SEGÉDLETEKET. EZEKET KÜLDENÉM HA VAN RÁ IGÉNY. I-IV-IG OSZTÁLYOSOK RÉSZÉRE.
KÜLDÖK EGY MINTÁT AZ IDŐRŐL. MIÉRT 24 ÓRA? MIÉRT A2 HÓNAP?

Statisztikák

Témák
36,396
Üzenet
4,387,331
Tagok
590,125
Legújabb tagunk
N. Moncsi
Oldal tetejére