Megszólalt a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke: aki nem oltat, fizessen!

A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke, Daróczy-Gaál Ágnes azt mondja, az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát.

Aki pedig nem oltat, fizesse az esetleges intenzív kezelésének többmilliós költségét.

Az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát – mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.


“Mindenképpen, akár szankcionáló módszerekkel is, de érdekeltté kell tenni az embereket abban, hogy beoltassák magukat. Meg kellene értetni az állampolgárokkal, hogy egy koronavírusos beteg intenzív osztályos kezelése, akár 1 millió forintos költséget is elérheti. Amit jelen pillanatban a TB finanszíroz a nagy közös kasszából, amelybe mindannyian beleadunk. Én azt gondolom, hogyha valaki vállalja a kockázatot, hogy nem oltatja be magát, akkor vegye számításba azt, hogy esetleg egy ilyen 2-3 hetes intenzív osztályos kezelést, saját zsebből fog kelleni megfinanszíroznia, ami akár 14-21 millió forintra is rúghat, amennyiben elkapja a vírust és intenzív osztályra kerül miatta

– mondta Daróczy-Gaál Ágens a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő úgy kommentálta a felvetést, hogy
  • egyrészt ez a gondolkodásmód szerintem nem orvoshoz méltó, nekünk nem megítélni és elítélni kell a betegeket, hanem meggyógyítani.
  • Másrészt, ha valamivel még további éket lehet verni az oltást nem elfogadók és az elfogadók közé, azok ezek a mondatok.
  • Harmadrészt szakszervezeti vezetőként nem hozhatja valaki a rábízott tagságot olyan helyzetbe, hogy a közvélemény éles kritikáját, ellenszenvét váltsa ki a tagsággal, jelen esetben az orvosokkal szemben.

Ugyanakkor tökéletesen megértem a szándékot, de ez így akkor sem célravezető, sőt káros, amennyiben valaki a beoltottság mellett kíván érvelni. Sokkal inkább arra kellett volna használnia a rendelkezésére álló adásidőt, hogy a kétkedőket értelmes érvekkel győzze meg és ne fenyegetéssel.

Jabronka Richárd

noi  gaitalo.jpg
 
1. "Megszólalt a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke: aki nem oltat, fizessen"

2. Aki meg beoltatta magát, az számoljon a következményekkel:

Újabb vérrögös halálesetek: Berlinben felfüggesztik az AstraZeneca használatát a 60 éven aluliaknál
(MTI)

A 60 felettiek azért mehetnek továbbra is a levesbe.

Okos ember ez a nyilatkozó...
 
Milyen ragyogóan lehet manipulálni a zembereket....ami ép nincs, az nekem kell! S kitör a hiszti...mer másnak jut, de nekem nem, lemaradok, mi lesz velem....Hiszti azért, amire semmi se semmi szükség nincs, ami nem hogy használ/na/ hanem vsz. hosszú távon tragikus következményekkel fog járni.
Ezt phoenix írta.
A manipulálási részt megírtam már.
A Kínai oltóanyagra is ilyen módszerrel kényszerítettek rá.
És az oltási hajlandóságot pedig kétféle módszerrel növelték.
1. pánikkeltés (mindenünnen a tragikus képek összeválogatásával)
1/1. pánikkeltés reggeltől estig.
1/2. pánikkeltés A semmire sem jó számokat sorolni és elképesztő mellétett szöveggel.
2. A nincs elég oltóanyag ismételgetésével
3. A regisztráció fontossága is lemaradsz hatás
Ezzekkell lett a neked nem jut mohóság felkorbácsolva
 
Mivel nem sokat lehet tudni az oltásról így annyit tudhatsz amennyinek utánaolvasol...
Ez nem igaz az orvosra gyakorlatban.
Mindenhol a kibújás és a civil meg azokat az orvosokat olvassa kik maguk sem tudnak semmit
A háziorvosban sem idő sem akarat sem erő nincs benne.Hogy beszéljen róla.
Az én háziorvosom már ott megtagadta: mikor azt mondta én nem fogok senkit sem győzködni (ebben az esetben ismeretanyag átadását tagadta meg)
Sőt még felelősségtől is fél azért zárkózik el
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,678
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére